Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-09 / 34. szám

5 JWTTT-helyorseg vers Szondi György Sándor Szilárd Herczeg Antal (Minden név) Emlékezzünk meg arról is, hogyan sújtott és pusztított, mikor az út jó részét megtettük már, hova jut bármilyen igyekezet, áldozat Dávid Ferenc 1568-as megszólítása Arcod őrzi jeltelen sírod hantja, mi pedig arcunkba temettük elfelejtett vonásaid. Titkaidnak börtöncellás rovásain 'mi megmaradt -azt vigyázza kígyó, és galamb fészkének harmatja. Nem kérdez! Hallgat. Uram, jó itt minékünk, de mondd, Te hol delelsz? Mondd! Bárányidra hogy figyelsz? Mikor már tízből hét farkas, mondd, minket csak darabszámra tartasz? híján, és aztán szörnyű büntetésre hogy kényszerítettük, mert egyszerű szavából parancsának rendre szűk nyelvvel és szerényebb szókinccsel mérve Szívünkből szárnyaló lélek fehér galambként hozza a zöld ágat, melynek keresztjére feszíthetjük évszázados emléked, ha gyökértelen lenne bennünk az alázat, és nem lenne, mi táplálná bennünk az alkotó lázat, osztottunk ugyanazon tiszta napján az embernek, a földtől ugyanúgy tartunk, mint a szótól, nem vagyunk közelebb, se távolabb más szavaknál, és mégis, bárhogy nevezzünk, tiéd minden szándék igénkben, minden név. (a név útja) álltunk egy közömbös téren, ahol csak visszafelé biztos minden ösvény nélküle, bármilyen kényszerű döntés mellett ott lapul a remény, a szó amitől már bizonytalanná válik akár az enyészet is. Különös, egyre szűkebb vidékeink, közös tornyaink hűvösében, most talán itt, De a tudat is, hogy itt éltél - erőt ad, és minden, mi Istentől jön - örökre megmarad. Megvetett Magvetők szórták tele a hérteli Óceánt és Eget. Az új világ freedomos földjén termett a kalászérlelő vallásszabadság, midőn égig érhet mellettünk a megáradt vakság, * Mint késő utódaid, kihűlt idő-mosta lábnyomaid kívánjuk megtalálni és felmelegíteni, és hálásak vagyunk, ha harmatoznak az egek, és medrükbe, ha visszatérnek a tengerek. Az Ő egységének itthoni szülőföldjén közelebb van hozzánk Isten az embert-vigyázó Noé-hajóban, ahol viharban a fák is összehajolnak, és a gondviselés völgyén egymásra nem taposnak. Szárnyaló lelkünk múltas jelenében, égig érő létrán száguld léha sok nagy ellenszélben, szabad hitünk ajándéka mit nem tagadunk meg sebeink elevenében. Jézusi-krisztusi parancsolatok pecsétjét süti homlokunkrá - mint Igéjét - Isten reménységének élő beszéde. mindnyájunk udvarán szóljon belőlünk tudása annak, ami van, ha jobbra képesek nem lehetünk, és ki szólja nevét többi közé, mint bármely őszünk gyümölcse: hol bujkál, hol tékozol - mintha csak ringatna, mi elsodor. Hegyek, völgyek és rónák égi harmatával ajándékozott hitnek örökségét lélegzi be minden nap az ember. Az új világot! váró pecsétjét hordozza jó kedvvel, a felejtésre teremtett emberi arcunk földi romló mása! Istenhez is szóltunk - négy és fél évszázados hittel - magunknak, egymásnak is mondva. Jó lett volna mindezt Neked is elmondva Dávid Ferenc, és szólítani téged, mint első püspökünket, Téged szólítva - mint mi apostolunkat! Szóltunk hozzád zsoltáros dallammal, zsoltáros szavakkal - verses gyertyafénynél. Bárány Terézia egyik művével a 60. Vásárhelyi Őszi Tárlaton Lapszámunkat Bárány Terézia festőmű­vész munkáival illusztráltuk. Bárány Te­rézia 1952-ben született Pátkán. A kép­zőművészet alapjait a székesfehérvári Derkovits Képzőművészeti Körben sajátí­totta el. Munkái rendszeresen szerepelnek hazai és nemzetközi tárlatok anyagában. A Magyar Alkotóművészek Országos Egye­sületének és a Francia-Magyar Artistic Move Europe Művészeti Társaság tagja. „Valamiféle akciófestészeti magatartás érzékelődik a művek látványa mögött, az alkotó kézmozdulatait szinte látjuk a kép látványával együtt, a spontán és tudatos művészi magatartás pedig különös drámai atmoszférát ad a megszületett műtárgy­nak" - olvasható Feledy Balázs művészeti író Bárány Terézia munkáiról írt méltatásá­ban. KépeLa gesztusfestészet stílusjegyeit hordozzák, de ez csak a kiindulási alapja egy-egy alkotásnak. Egy különleges, ola­jos, ipari anyaggal dolgozik. Az alkalmazott anyag tulajdonságait kihasználva a képal­kotás - hasonlóan korábban készített pa­pírnyomataihoz - részben szándékos és direkt, részben az irányított véletlen műve. A speciális papíron elkezdett alkotások feszített vásznon nyerik el végső formáju­kat. A lendületes kompozíciók értelmezési lehetőségeit tovább tágítja az asszociatív címadás. S az a hét, ha így mondja: Teremtsük újra sárból és vérből, mit Isten alkotott! Új lénynek új helyen alkossunk holnapot! Kevélységét miért? Miért hagyod? S az a hét, majd úgy imádja: pénzét bálvánnyá kiáltja Oltárán mammonnak áldoz A lelkeket hitelben méri Pokolnak bankárától kapzsiságát számon ki kéri? S az a hét ma úgy fekszik Díványra, nővel, férfivel, Üzekszik, mindegy is, ki látja. Bujaságát mind egyre akaija S bár megfogan a fertő, nem születik más, csak élveteg szajha. S az a hét szomszédjára tekint Gondolata csupa métely Megszólaló nyelve ostor. Mondd, Uram, ez meddig mehet? Sötétségben irányadó csillag csak az irigység lehet? S az a hét, ha farkaséhes, Mit megkíván, ha képes Magához ragad, bekebelez Minden mértéket megtagad. Falánksága határokat lép át. Majdan a bőségszaru torkán akad? S a hetet, ha méreg maija Haragja lobban, bosszút forral Támad tűzzel-vassal egymásra A halált bő kézzel méri S ha már benyújtva a számla, Miattunk újra fiad kerül keresztfára? De a hét inkább fejét félr^hajtja Közöny köpenyét magára takarva, Tétlenség posványbán egyre csak henyél. Nem foglalkozik világnak bajával. Vajon egyszer majd megérti, hogy a Jóra való restség vírusként emészti? Hát Uram, így állunk bűneinkkel az új özönvizet hiába várva. Mert köztünk szövetség köttetett! S míg szavad meg nem szeged ránk mért büntetésül, elhagyó némaságod a legkegyetlenebb. 2019. február IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET

Next

/
Oldalképek
Tartalom