Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-09 / 34. szám
2019. február 9. A hegylakó IS ortre „Akinél beépült ez a szellemiség, az nem tud mással foglalkozni" Marslakó-e a zsoltáros ember? IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET n Uram, jó itt minékünk, de mondd, Te hol delelsz? n vezervers Farkas Wellmann Éva Unus est Deus Hiszek egy Istenben, ott ül a hitehagyott világ peremén, a teremtett élet őreként, s csak pergeti a halandó éveket. A fel nem használt, áttetsző időt, amelyre még gondot viselhet. Hiszek Jézusban, aki igyekezett e világban fénynek lenni, atyjainak folytatójává válni, olyannyira, hogy kiérdemelte a legjobb fiú címet. (Istenem, de nehéz így bár csak tűrhető gyermekeddé is lenni!) Hiszem, hogy szent a lélek. Hiszem, hogy semmi más szentség nincs e földön, és hogy csak saját lelkünk, mások vagy Isten lelke ellen vétkezhetünk igazán. Hiszem, hogy az egyházi hivatással nem fér össze más, csak mi a legjobbnak is tetsző. Hiszem, hogy a bűnök valahogyan, valamikor bocsánatot nyernek - egyébként értelmetlen és elviselhetetlen a vég felé való, egyre körülményesebb küszködés. És hiszem, hogy az élet is örök. Mert örököltük a végtelen hitét, s lubickolunk e termékeny folyamban, ‘majd hátrahagyjuk voltunk légkörét. Hogy úgy legyen valami majd, ahogy most„velünk van. Úgy lehessen. Farkas Wellmann Endre Bár a kilencvenes évek elején úgy tűnt, hogy reneszánszát éli a régizene műfaja, alig húsz év elteltével igencsak megfogyatkozni látszik az énekmondók tábora, többen meghaltak vagy más műfajokban alkotnak tovább. A kevesek közül pedig még kevesebb olyat találunk, akit a műfaj mesterének tekinthetünk. E ritka emberek egyike az óvári dalnok és énekmondó, Kátai Zoltán, aki a régi egyházi zene avatott ismerője is: legutóbbi munkájában a zsoltárirodalom egyik eddig feltáratlan területét, Thordai János és Bogáti Fazakas Miklós zsoltárfordításait mutatja be mint méltatlanul elfeledett kincset.- Ebben az interjúban talán az volna a legizgalmasabb kérdés, hogy 2019-ben miért foglalkozik valaki egyházi zenével, és ha már így van, hol látja a helyét a világképünkben. Ha azt mondom, hogy énekmondó vagy marslakó, manapság szinte ugyanazt jelenti...- Egyházi zene 2018-2019-ben... Nincs igazán közérdeklődés iránta. A hívő, templomba járó emberek közül is csak keveseket ragad meg. Persze itt elsősorban a XVI. századi vallásos énekekre gondolok, érthető, hogy ezek nem könnyen értelmezhetőek, a nyelvezetük is eléggé bonyolult. Balassi Bálintot viszonylag nehéz megérteni. Ennek az a feloldása, ha énekli az ember. Nem csak az előadó, bárki, aki meghallja és megpróbálja énekelni. Erre jó példa volt, amikor Cseh Tamás megkért, hogy ha úgyis jövök Erdélybe, vigyek András fia születésnapjára egy kobzot, hogy az legyen az ajándék. Nem értettem, miért kér Andrásnak kobzot, ő nem volt kobzos, nem is láttam soha, hogy hangszer lett volna a kezében, még az apja gitárja sem. Aztán Tamás azt kérte, én adjam át a kobzot - akkor kiderült, hogy András vagy akkor tanult Balassit, vagy érettségire készülve kellett tanulnia, és nagyon meg volt szorulva, nagyon nyűglődött vele. Két-három hónap múlva aztán, amikor megint találkoztam Tamással, azt mondta, hogy Andrással valami csoda történt, mert érti Balassit. Elkezdte énekelni, nem csak olvasni. Olvasva megtanulni tényleg nehézkes, de így még mindig sokkal könnyebb. Persze ehhez tudni kell, hogy a XVI. században nem nagyon írtak dallam nélküli verseket, énekeket írtak leginkább, és olvasni se magukban, hanem fennhangon olvastak az emberek, akkor is, ha egyedül voltak. Ezt ki lehet próbálni: ha az ember hangosan olvas, egészen másképpen értelmezi a mondatokat. A hangnak nagyon nagy jelentősége van. A zenének, a dallamnak is. Ahogy a vízen siklik egy csónak, nagyjából olyan a dallam meg a szöveg. A szöveg a csónak, a dallam a víz, ami viszi magával. folytatás a 3. oldalon | 1 /
