Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-10 / 8. szám

2019. JANUÁR 10., CSÜTÖRTÖK KITEKINTŐ g Schmausser Mátyás dédapja emlékét idézte fel A königgrätzi csata után hazatért a vitéz Schmausser Mátyás korábban a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyv­tárban tartott előadást Fotó: Makovics Kornél Emlékeket idézett a gulyáságyú A fejedelem rátermett feleségéről hallhattak SZEKSZÁRD Tavaly volt három­­százharminc éve, hogy el­hunyt Erdély fejedelemasszo­nya, pontosabban Erdély feje­delmének, I. Apafi Mihálynak a felesége. Bornemissza An­náról van szó, akiről el lehet mondani, hogy hitvesi szere­pe ellenére sem maradt férje árnyékában, sőt, komoly be­folyással bírt rá. Ezt támasz­totta alá az a tegnapi előadás, melyet Szalai Ágnes tartott a Wosinsky Mór Megyei Múze­umban. Az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem doktorandu­­sza, a PTE történelem-latin szakot végzett történésze Tol­na megyei gyökerekkel ren­delkezik: Medinán nőtt fel és Bonyhádon, a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban érettségizett. Az 1630 körül született Bor­nemissza Anna kiváló vezetői erényekről tett tanúbizonysá­got, alapvetően a gazdaság te­rületén. Rengeteg időt töltött a fejedelmi udvartartás szer­vezésével, a gazdálkodás el­lenőrzésével, ezt bizonyítják fennmaradt számadásköny­vei is. Gazdasági naplót is ve­zetett, melybe pontosan beje­gyezte a kiadásokat és a bevé­teleket. Szalai Ágnes arra is felhív­ta a figyelmet, hogy a sza­kácsművészet terén is mara­dandót alkotott: a közönség megkóstolhatta azt a túrópo­gácsát, valamint a gyümölcs­csel töltött, kelt tésztát, ami Bornemissza Anna szakács­­könyvének receptje alapján készült. Sz. Á. IU.ll.9lft Szalai Ágnes Fotó: Makovics K., A Bikácsról elszármazott, ma Németországban élő Schmausser Mátyás osztot­ta meg velünk dédapjáról őr­zött történetét. írását szer­kesztve közöljük. Munkatársunktól szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu BIKÁCS Az 1980-as évek dere­kán a bikácsi Lelkészi Hiva­talban a családfámat kutat­tam, és dédapámról - anyai ágon - a következőket olvas­tam: „Weninger András a 7. huszárezred elővitéze volt”. Nagyanyámtól pedig a követ­kezőket hallottam az 1866-os königgrätzi csatáról: dédapám egy nánai (ez idáig sajnos nem tudtam kideríteni, Felső- vagy Alsónánáról van-e szó) barát­tal küzdött az ottani nagy vesz­teségekkel járó harcokban Be­nedek Lajos táborszernagy fő­­parancsnok vezetése alatt. Ba­rátja ez ütközet következtében megsebesült, és nem tudott lo­vagolni, ezért egy közeli falu­ban egy fészerben lepihentek. Dédapám ideiglenesen bekö­tözte a sérülést, közben meg­beszélték, hogy hogyan fognak továbbjutni, mivel a csapattest­től elszakadtak. A nánai kato­nabarát mindenáron azt akar­ta, hogy dédapám továbblova­goljon, ő pedig ott marad, mert lóra ülni nem tud már.- András, jó barátom, mondd meg hozzátartozóimnak, én el­vesztem - mondta.- Nem niegyek nélküled, hi­szen szükséged van segítségre és én a barátod vagyok - vála­szolta dédapám.- Menj, csak menj, hadd tud­ják meg az enyémek, hogy hol vesztem el. Kérlek, lovagolj to­vább - jött a felelet. Nehéz szívvel aztán tovább­lovagolt a bikácsi vitéz. A fa­luban bujkálva egy zsákut­cába keveredett. A szűk utca egy deszkakerítéssel volt elre­­kesztve. Madár, a hű ló, amely idáig kitűnő szolgálatot tett, most sántított, mivel a bal el­ső lába lövést, illetve szilánkot Dédapa szerette a jó kosztot. Az I. világháború idején a háza előtt, a templom előtti nagy té­ren déltájban katonák pihen­tek. A szakács tüzet rakott a gulyáságyú alatt, melyben fi­nom illatú bográcsgulyást fő­zött. Az ismert illat dédapa or­rát is megcsiklandozta. Lelkiis­­meret-furdalással odaszólt éle­te párjának: - Légy szíves adj nekem egy edényt, én átme­gyek a katonákhoz és kérek egy adag gulyást.- Azt nem te­heted meg. És különben az én főztöm nem ízlik neked?- Dehogynem, de amit a kato­naságnál a gulyáságyúban főz­nek, az egyszeri. Dédanya nem vitatkozott tovább. A konyha­­szekrényből elővett egy lábost, amelybe két adag is belefért. Az öreg vitéz a hóna alá csap­ta az edényt és átballagott az utca másik oldalára, ahol a re­mek étel főtt. A szakács dédapa hóna alatt megpillantotta a lábast, s így szólt: - Nos bácsi, mivel segít­hetek?- Röstellem, de egy adag gu­lyást nagyon megköszönnék. Ez a finom illat régi emléke­ket idéz.- Na jöjjön - mondta a sza­kács, és teli rakta a lábast. kapott. Ép lábbal átsuhant vol­na az akadályon. De így? Déd­apa leszállt a lóról, s megfor­dította a kerítés előtt és csak két szót szólt: Madár hopp! A jó Madár egy nagyot rúgott s a kerítés deszkái recsegve a másik oldalra repültek. Déd­apa újra lóra szállt, és lassan kifelé lovagolt a faluból. Kiér­ve egy nagy mezőre ért és ész­revette, hogy messziről hat-hét porosz vágtatott felé három ol­dalról. A magyar huszárt beke­rítették. Az egyik porosz néme­tül rászólt: leszállni! Dédapám nem reagált a felszólításra. Er­re a porosz megismételte a pa­rancsot, de a fogoly még min­dig a nyeregben ült. Most egy másik szólt az előzőnek: lődd le! Abban a pillanatban vité­zünk leugrott a lóról. Az előző porosz most lágyabb hangon kérdezte: - Látom, magyar hu­szár vagy, úgy látszik megér­tettél. Tudsz németül?- Persze, hogy tudok, hiszen németajkú községből szárma­zom - felelte dédapám. Az ellenfele most elővette a kulacsát, odanyújtva így szólt: - No, igyál! A fogoly válasza: - Előbb igyál te! A porosz megmutatta két nagy korttyal, hogy a kulacs­ban lévő pálinka nincs meg­mérgezve. Most dédapám is meghúzta a kulacsot. így ke­rült porosz hadifogságba, ahol hat hosszú hétig sínylődött. Később a sebesült barátja is hazajött, aki szintén a poro­szok foglya volt. A két katona­barát ezek után minden évben a búcsú napján, hol Nánán, hol Bikácson találkozott. Ilyenkor a régi nagy harcokat emleget­ték. Ha a nánai barát novem­berben lovaskocsin a családjá­val a bikácsi búcsúra jött, ak­kor dédapa háza kapuja előtt megállt, az ülésről felállt, s a kapun beszólt: - András, jó barátom, mondd meg a hoz­zátartozóimnak, én elvesz­tem, de most mégis itt vagyok és örülök, hogy újra láthatjuk egymást. A színek világa, az alkotás kitölti az életét TAMÁSI Az idei év első kiállítá­sa nyílt meg tegnap a Tamási Galériában. Takács Nagy Ju­dit, dombóvári alkotó élénk képeivel varázsol vidám han­gulatot a borongós téli időben - mondta Haás Mária művelő­désszervező. A festő művészet iránti ér­deklődése már korán megmu­tatkozott - szerette az irodal­mat, zenét, táncot és persze a festészetet -, hivatásául azon­ban mégis a pedagógus pá­lyát választotta. Több évtized­nyi tanítás után azonban régi alkotási vágya, szépség irán­ti elkötelezettsége mára kitel­jesedhetett a festészetben, és életmódját már ez a tevékeny­ség határozza meg. Autodi­dakta módon kezdte el képez­ni magát, festőkurzusokon, alkotótáborokban vett részt, igyekezett minden lehetősé­get megragadni a fejlődésre. Kezdetben akril festéssel pró­bálkozott, de hamar áttért az olajra, a simulékony, selymes anyag megfelelőbb volt számá­ra. Takács Nagy Judit úgy fo­galmazott: örül, ha élménye­it, érzéseit képei segítségével megoszthatja, s ha mindezek hasonló élményeket váltanak ki másokból is. Szeret elvonul­­ni, csendben alkotni. Alkotá­sai élénkek, színesek, ez tük­rözi legjobban belső világát. A kiállítást Lönhárd Ferenc, a Bárka Művészeti Szalon ve­zetője nyitotta meg. Az olaj­­festményekből álló tárlat feb­ruár 3-ig látogatható. B. L. Takács Nagy Judit az alkotásai előtt Fotó: MW A természet szépségeinek megörökítése és a futás a hobbija Az erdő lelke látszik a képeken Inkább a hölgyek keresnek társat BONYHAD Barcza Rita Betűző fények - betűk és képek kéz a kézben című fotókiállításának adott helyt tegnap a Solymár Imre Városi Könyvtár. A kiál­lítást Kovács Ferenc festőmű­vész nyitotta meg.- Bankban dolgozom, admi­nisztrációs területen, a fotózás a hobbim. A képek az Óbányai völgyben készültek, miköz­ben fotóztam, a hangulatok­ra, a látványra, egy-egy érzés­re hagyatkoztam. Sokat kísér­leteztem, hogyan mozdítsam be expozíció közben a fényké­pezőgépet, ugyanis tizedmá­­sodperceken múlik, hogy a fo­tó jól sikerüljön, ugyanakkor meglegyen az elmosott hatás - mondta lapunknak a Bony­hádon élő Barcza Rita, akinek huszonyegy olyan fotóját állí­totta ki a könyvtár, melyekhez kisebb írásai is születtek. Nem klasszikus értelemben vett ter­mészetfotókat készít, szíve sze­rint úgy fogalmaz, az erdő lel­két fotózza. Vonzzák a fák, kü­lönösen mély szeretettel és cso­dálattal figyeli a faleveleket, éli meg az erdő végtelen békéjét és nyugalmát, ahol gyönyörű­en tetten érhető az örök körfor­gás. Szabadidejében egyébként sokat fut az Óbányai völgyig, de a fotózást és a sportot két önálló tevékenységként kezeli. B. M. Kedvenc témái a fák és a falevelek Fotó: Máté Réka TOLNA MEGYE Nagyjából hat­van-negyven százalékos az arány a nők és férfiak párkere­sési szándékát illetően, derült ki az egyik megyei társkereső iroda év végi statisztikájából, melyről Bodó Ágnes irodaveze­tő tájékoztatta lapunkat.- Jellemző a hölgyek részé­ről, hogy jobban vágynak meg­hitt, boldog családi életre, mint a férfiak. Ahogy az is, hogy azok a hölgyek, akiknek elő­ző kapcsolatából gyerekei van­nak, gyakran azzal a meggyő­ződéssel élnek, hogy úgysem találnak maguknak párt. Emi­att a társkereső irodához is bá­tortalanuljelentkeznek, ugyan­akkor az sem mindegy a szá­mukra, hogy milyen lesz a le­endő választottjuk. A tapaszta­latunk azonban az, és ezt min­dig elmondjuk nekik is, hogy a férfiak részéről nem akadály a több gyermek sem, hogy pár­­kapcsolatot alakítsanak ki a számukra megfelelő hölggyel - mondta Bodó Ágnes. Az iroda­vezető elmondta, hogy ugyan Tolna megyében sok az egye­dülálló hölgy és férfi, de nem érdemes elkeseredettnek len­niük, ugyanis a legkilátástala­­nabbnak tűnő helyzetekben is lehet párt, társat találni, aki­vel akár életre szóló szövetsé­get tudnak kötni. B. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom