Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-07 / 5. szám
2019. JANUÁR 7., HÉTFŐ CSALÁD 11 Fogékonyabbak a betegségre azok, akik később kerülnek közösségbe Árt-e a kosz a gyereknek? A gyerekek védekezőképessége 3-4 éves korukra fejlődik ki, óvodáskorukban már nem szükséges „csíramentesre" pucolni a lakást Az idősebbek azt vallják, egy kis piszoktól csak erősödik a gyerek immunrendszere. A reklámok azt sugallják, hogy mindent fertőtlenítsünk és használjunk antibakteriális szappant. Mikor teszünk jót szülőként? Mediaworks/Fanny szerkesztoseg@mediaworks.hu ELLENÁLLÓKÉPESSÉG Egy gyereknek jelentős adag koszra van szüksége ahhoz, hogy az immunitása működésbe lépjen - de azért ne vegyük szó szerint a fenti állítást! Egyéves kor alatt a picik még nem rendelkeznek a felnőttekéhez hasonló védekezőképességgel, ezért fontos, hogy óvjuk őket a megbetegedésektől. Bár az anyatejben található immunglobulinok, illetve természetes probiotikumok segítik az immunrendszer érését, és bizonyított, hogy a szoptatott kisbabák ritkábban kapnak el fertőzéseket, újszülöttkorban mindenképpen forraljuk a cumit, a cumisüveget és mossuk magas hőfokon a ruhaneműt, csecsemőkorban rendszeresen fertőtlenítsük a szájba vehető játékokat. Egyéves kor környékétől „lazíthatunk”: elfelejthetjük a forralást, az állandó fertőtlenítést. Egy csúszó-mászó gyerkőcnek már elég az ecetes forró vizes felmosás, a rendszeres porszívózás. Hozzá kell szoknia a szervezetnek Teljesen természetes, hogy a bölcsibe, oviba kerülő gyerek sokkal gyakrabban lesz beteg, mint korábban. Nem kell félni, hogy a csöppség immunrendszere gyengébb, mint az átlagé! Csupán arról van szó, hogy jóval több kórokozóval találkozik, mint korábban. Minden ilyen betegség átvészelése erősíteni fogja az immunitását, vagyis idővel egyre ritkábban fertőződik majd meg. A gyerekek védekezőképessége 3-4 éves korukra fejlődik ki, de csak akkor, ha elég stimuláns éri. Általában azok a csemeték, akik nem járnak közösségbe, csak nagycsoportban kezdik el az ovit, és az édes-Ha a testünk a királyi vár, akkor az immunrendszerünk az a bástya, amely megvédi az ellenség támadásától. A harc több fronton folyik, az elsődleges védelmi vonalat például az enyhén savas pH-értékű bőr, a baktériumölő hatású nyál, a anyjuk „csíramentesre” pucolja otthon a lakást, komoly hátrányba kerülnek a társaikkal szemben. Fogékonyabbak lesznek a betegségekre, mint azok, gyomorsav vagy a nyálkahártya képezi. Ha ezen a rendszeren mégis átjutna egy-egy veszélyes mikroorganizmus, a vérben keringő falósejtek lépnek akcióba: felismerik a kórokozókat, majd bekebelezik és elpusztítják őket. akiknél a barikhoz szoktatás már viszonylag korán, kétéves koruk környékén elkezdődik. Etessük egészségesre! A túlsúly és az immunrendszer nem megfelelő működése közötti összefüggés is régóta ismert: egy elhízott gyerek hajlamosabb a betegségekre, ezért döntő jelentőségű, milyen étellel kínáljuk a csemetét. A finomított szénhidrátok (például cukrok, fehér liszt) és a „műételekben” található adalékanyagok sokasága például rontja az immunrendszer hatékonyságát. Ezzel szemben vitamindús, nyers zöldségben, gyümölcsben gazdag, halat, húst, tojást, magvakat, tejfehérjét tartalmazó étrend esetén ritkulnak az infekciók. Sok szülő úgy gondolja, hogy a multivitaminok mindent megoldanak, holott a kiegyensúlyozott táplálkozást semmi nem helyettesítheti. Mozgás és pihenés egyensúlya Egyre több családban nem tartják szükségesnek a délutáni szunyókálást, holott a pihenésre szükség van. A kialvatlan gyereknek romlik a problémamegoldó képessége, örömtelenebb, frusztráltabb lesz kipihent társainál. Az alváshiány ráadásul megzavarja a normál anyagcserét, a hosszabbra nyúlt készenléti állapot sokszorosára növeli a vírusfertőzések kockázatát. Ha egy mód van rá, az iskoláskorú gyerkőcöt is parancsoljuk ágyba 20 óra körül. A kicsiknek fontos a mozgás is. A sport, a szabad levegőn tett séták, kirándulások és a kerékpározás, továbbá az úszás pozitív hatással van az immunrendszer érésére. Végezetül gondolni kell a kisgyerek lelki békéjére is. Soksok türelem, kiegyensúlyozott, szeretetteljes légkör, példamutatás: ezek mind-mind hozzájárulnak a csemete egészséges testi és lelki fejlődéséhez. így működik az immunrendszer Büntessünk-e a hazugságért? Az oldal fotói: Shutterstock A büntetés nem segít GYEREKNEVELÉS A kiskamaszok körében teljesen természetes jelenség, hogy feszegetik a határaikat, hogy próbálgatják, mit lehet és mit nem. Ebben az életkorban az is gyakoribb, hogy a szülő füllentésen vagy éppen komoly hazugságon kapja gyermekét. Fontos az indíték A kérdés az, hogy mire szolgál a gyerek számára a hazugság, vagyis miért választja ezt a stratégiát. Esetleg úgy érzi, más úton-módon esélye sincs elérni azt, amit szeretne? Vagy a következményektől fél, attól, hogy büntetést kap; esetleg a szülei megszűnnek őt szeretni, ha beismeri, hogy rossz jegyet kapott? Egyáltalán lehet hibázni az adott családban? Valóban lehet egyenes a gyerek, nincs túl nagy ára az őszinteségének? Nos, ezeket mind-mind végig kell gondolnunk, ha hazugságon kapjuk kiskamasz gyermekünket! Bizalom Az, hogy „elővesszük” és megbüntetjük, biztosan nem segít, inkább megerősíti azon hitében, hogy az őszinteség veszélyes, és muszáj még ügyesebben titkolóznia. Ki kell derítenünk, mi az oka, hogy nem mer igazat mondani nekünk! Ez pedig csak akkor lehetséges, ha érzi a bizalommal teli, megtartó, szerető légkört, amelyben megnyílhat, mert biztosra veheti, hogy minden rosszaságával együtt elfogadjuk és szeretjük őt. MW HIRDETÉS KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! MEGJELENT! ÜNNEPI DUPLASZÁM 84 oldalon! A tartalomból: ■ Felkavarhatja a piac állóvizét a Skoda új kompaktja ■ így született a VW Bogár ■ Ki mit tud? Teszten az Infiniti Q50 Hybrid és a Lexus LC 500 V8 ■ Szuper fejlesztések a haszonjármű szektorban JÉ HÍREK Educatio a Hungexpón KIÁLLÍTÁS Január 10-12. között rendezik meg az 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást, ahol továbbtanuláshoz és -képzéshez kapcsolódó információk ugyanúgy beszerezhetők, mint nyelvtanulást, duális képzést vagy külföldi tanulmányokat érintő lehetőségek. A Hungexpo területén 20 000 négyzetméteren 18 ország több mint 50 felsőoktatási intézménye, valamint közel 200 kiállító várja a középiskolásokat, szüleiket és tanáraikat. A belépés ingyenes. MW Jó választás egy golden retriever HÁZI KEDVENC A gyermeke már régóta nyúzza egy kiskutyáért? A golden retriever nagyon barátságos, engedelmes és alkalmazkodó. Imádja a gyerekeket, a gazdáját isteníti, ezért ez a fajta jó választás lehet. Fontos tudni, hogy a golden retriever fokozottan igényli a társaságot és a gazdi törődését! Már kölyökkorában is sok-sok játékra, illetve mozgásra van szüksége. MW