Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-07 / 5. szám
GAZDASAG-BELFÖLLy 2019. JANUÁR 7., HÉTFŐ Februártól lehet pályázni a Magyar falu programra Támogatják a vidéket A tervbe vett vidékfejlesztési programot Áder János államfő (képünkön középen) is támogatja Fotó: MTI Fizetést emelnek az állami cégek BUDAPEST Új bérmegállapodás születhet a postánál, a Volánoknál, a vasútnál és a víziközmű-cégeknél. A közlekedési ágazatokban ennek mértéke ismét két számjegyű lehet - értesült a Magyar Idők. Legutóbb 2017-ben tárgyaltak a szakszervezetek a kormányoldallal és a vállalatvezetőkkel, akkor három évre határozták meg a keresetek felzárkóztatását. Ennek köszönhetően az említett vállalatoknál az idén átlagosan öt százalékkal nő a dolgozók fizetése, ezt a munkaadó differenciálja. Eközben a közlekedési ágazatban a munkavállalói képviseletek és a foglalkoztatók szerint is nagyobb keresetnövelésre van szükség a munkavállalók megtartásához és új munkaerő toborozásához. A lap úgy tudja, a vasútnál átlagosan legalább 11 százalékos lehet az emelés, ám ez egyelőre csak tervezet. Mészáros Melinda, a Liga elnöke a lap kérdésére azt közölte, hogy a postánál hat-, a többi cégnél ötszázalékos átlagos béremelésről van szó, de több területen szükséges további egyeztetés. Ezért az elnök a héten kezdeményezi az állami vállalatok munkavállalóival kapcsolatos kérdések megvitatására nemrég létrehozott új fórum, a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma összehívását. MW Egyházi és önkormányzati közösségi terek felújítására és létrehozására lehet pályázni elsőként, februártól, a Magyar falu program részeként. Az önkormányzatoktól ezúttal nem várnak el önrészt sem. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos bejelentette: a Magyar falu programra februártól jelennek meg az első pályázati kiírások. Az önkormányzatokkal szemben nincs önerőelvárás, az előfinanszírozásnál pedig előnyt élveznek majd a kisebb adóbevételű települések. Kiemelte: a pályázatokat a Magyar Államkincstár bonyolítja le, a nyertesek rövid időn belül hozzájuthatnak a támogatási összeghez és a pályázatok előfinanszírozottak lesznek. A falusi közszolgáltatások minőségének javítására 75 milliárd forint jut, 18 célterület jelöltek ki, a kedvezményezettek az önkormányzatok és - két esetben - az egyházak lesznek. Az üresen álló volt parókiák, plébániák, egyházi iskolák felújítása mellett a programok szervezését, eszközvásárlást és a közösségi életet szervező személyek bérének és járulékának a költségeit is támogatják. Az egyházak pályázhatnak még temetők felújítására is. Bölcsődék és óvodák létesítésére, felújítására, bővítésére, A balliberális kormányok számára a magyar falu soha nem volt érték. Sőt, tudatos falurombolást végeztek: Gyurcsány és a szocialisták kormányzásuk alatt mindig csak elvették a kistelepülések pénzét, több száz orvoslakások építésére, rendelők felújítására vagy építésére, orvosi eszközök beszerzésére akár 100 millió forintos keretben is pályázhatnak. Nagy érdeklődésre tarthatnak számot az utak és járdák felfalu bölcsődéjét, óvodáját, iskoláját, orvosi rendelőjét zárták be - közölte a Fidesz. Az ellenzék ma sem támogatta a falvakon élő családok életét könnyítő intézkedéseket és a Magyar falu programot sem - írták.-----_____■ újítására szolgáló pályázatok. A falu- és tanyagondnoki szolgálatok gépjármű-pályázataira az idén 5 milliárd forint áll rendelkezésre, valamint 3 milliárd forint a falu- és tanyagondnokok bérezésére. A falusi útalap és a közszolgáltatások minőségének javítására legalább 150 milliárd forintnyi forrást szánnak. Ötvenmilliárdból két szakaszban fognak megújulni az alacsony rendű utak, több mint 160 szakaszt újítanak fel 430 kilométer hosszan. Egyes munkálatok már márciusban megkezdődhetnek. HÍREK Nőttek a bérek, többen dolgoznak SZÁZADVÉG Jelentősen nőttek a bérek és a foglalkoztatottság - erről beszélt Regős Gábor, a Századvég közgazdásza az Ml-en. A nettó reálbérek - azaz adózott, inflációval korrigált bérek - 2010 óta több mint 40 százakkal emelkedtek, ez az érték a megelőző 8 évben csupán 13 százalék volt. Hiába emelkedtek nominálisan a bérek 2002 és 2010 között, ha közben magas volt az infláció - magyarázta Regős. A foglalkoztatásról elmondta: hétszázezer emberrel többen dolgoznak, mint 8 éve. 2010-ben a 15 és 64 év közöttiek körében 55,9 százalék volt a foglalkoztatottság, a friss adatok szerint ma már 69,7 százalék, ami kicsivel jobb az EU átlagánál is. MW Újra fogadják a koraszülötteket HONVÉDKÓRHÁZ Háromhetes kényszerszünet után január 7-én újra kinyit a Honvédkórház koraszülött intenzív részlege - értesült több hírportál. December 15-én zárták be az osztályt, mert nem voltak mega működtetéshez szükséges személyi feltételek. Átmeneti időre a Semmelweis Egyetem és a Szent János Kórház osztályaira irányították a veszélyeztetett kismamákat és a koraszülött csecsemőket. Az Mfor szerint sikerült megoldani a szakemberhiányt, így újra megtudják nyitni az osztályt. MW Fidesz: az ellenzéknek nem fontos Hamarosan megduplázódhat a katások száma Kedvelt adózási forma A katások létszámának változása 2013. 2016. 2017. 2018. dec. 31. dec. 31. júl. 31. jan. 3. Még érdemes kérni a védőoltást KISVÁLLALKOZÓK Az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó, a kormány több speciális adózási formát is kínál a vállalkozásoknak, amelyek idén még kedvezőbbé válnak - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek. Az idei év legnagyobb nyertesei a kisvállalkozók lehetnek. A politikus elmondta, hogy uniószerte példaértékű a kisadózó vállalkozások tételes adója, a kata és a kisvállalati adó, a kiva. Hozzátette, a minisztérium a múlt év végén elindította a kivakampányt, amelynek az volt a célja, hogy a cégvezetők - akik jelentős összeget tudnak spórolni ezzel az adózási móddal - éljenek a lehetőséggel. Úgy vélte, a kampány sikeres volt, szilveszterig majdnem tizenegyezer vállalkozás jelezte belépési szándékát a kivába. Az államtitkár szerint érthető a kata népszerűsége is, hiszen fő szabály szerint az adózóknak havonta mindössze ötvenezer forintot kell befizetniük az államkasszába. Ezzel megszabadulnak a társasági és a személyi jövedelemadótól, valamint a járulékoktól és a szociális hozzájárulási adótól is. Izer Norbert hozzátette, hamarosan megduplázódhat a katások száma: míg 2016 év végén 175 ezren voltak, addig január 3-án már 311 ezer katás vállalkozás szerepelt az adóhivatal nyilvántartásában. Az idei év legnagyobb nyertesei a kisvállalkozók lehetnek, ugyanis négymillió forinttal nőtt az áfamentesség bevételi határa - tette hozzá Izer Norbert. Az összeg megegyezik a kata bevételi határával, hiszen a kedvezményes adózás ott is évi tizenkétmillió forintig alkalmazható. Az államtitkár szerint az adatok egyértelműen igazolják, hogy a gazdasági szereplők méltányolták a kormányzati törekvéseket, és rávilágítanak arra is, hogy a kisebb vállalkozások hajlandók befizetni Forrás: Pénzügyminisztérium Az adózók mintegy tízmilliárd forintot spórolnak idén, és sokkal egyszerűbbé válik az adózásuk is. Az államtitkár kiemelte: nem kell áfátfelszámítaniuk, fizetniük és áfabevallást sem kell benyújtaniuk. A legfrissebb, január 3-i statisztika szerint több mint 657 ezer adózó él az áfamentesség lehetőségével. MW az egyszerű és alacsony adót, ami fehéríti a gazdaságot. Izer Norbert kiemelte, a kormány ezentúl is alacsony adóval és könnyű adószabályokkal igyekszik segíteni a kisvállalkozásokat. Márky-Zay bába felesége a bíróságon TRAGÉDIA Tanúként hallgatták ki egy csecsemő halála miatti büntetőügyben Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester feleségét. Az otthon szülés hazai élharcosaként tevékenykedő Vincze Felicia a Budapesti Törvényszéken jelent meg - adta hírül az Origó. A vádirat szerint a csecsemőkorú L. Endre azért halt meg öt éve, mert oltásellenes szülei nem adták be neki a véralvadáshoz szükséges, kötelezően előírt K-vitamint, és nem hívtak orvost hozzá, amikor agyvérzés miatt rosszul lett. A szülést Márki-Zayné Vincze Felicia, az A Te Szülésed Kft. vezetője vezette le, és szintén elmulasztotta a Kl-vitaminnak a protokoll szerint kötelező beadását. A bíróság kérdésére elmondta, akkor szokott K-vitamint adni, ha a szülő kéri. Állítása szerint felvilágosította a gyermek szüleit, hogy legkésőbb öt napon belül adjanak a babának vitamint, a szülők azonban erre nem emlékeztek. Beidézték a csecsemő háziorvosát, Mile Gabriellát is, akit egy másik gyermek halála miatt korábban két év felfüggesztett börtönre ítéltek. Korábbi állításával ellentétben most azt mondta, ő beadta a gyermeknek a K-vitamint. Márki-Zayné Vincze Felicia 2015-ben is botrányba keveredett, amikor egy otthoni szülés után meghalt egy másik baba. Márki-Zay Péter szerint minden szabályszerű volt a szülésnél. MW INFLUENZA Még érdemes kérni az influenza elleni védőoltást a háziorvosoktól - hívta fel a figyelmet Müller Cecília országos tiszti főorvos a Magyar Időknek. Hozzátette: megbetegedések már vannak, járvány még nincs. Különösen a rizikócsoportba tartozóknak, a krónikus betegeknek, a várandós kismamáknak, az időseknek és az egészségügyi intézményekben dolgozóknak érdemes beoltatniuk magukat. A térítésmentes védőoltás valamennyi háziorvosnál hozzáférhető, akik pedig nem jogosultak az ingyenvakcinára, azok bármelyik patikában megvehetik. A tiszti főorvos kiemelte: a gyerekeknek külön oltást biztosítanak, amely féléves kor felett ajánlott, az ennél kisebbeket a környezetük védi, hiszen ha a családban mindenki be van oltva, a csecsemő sem fog megfertőződni. Az oltástól számítva két hét alatt alakul ki a védettség. Ha valaki már megkapta a vakcinát, és mégis megbetegedett, akkor tudhatja, hogy nem influenzás, hiszen más típusú kórokozók is terjednek, amelyek felső légúti megbetegedést okoznak - tette hozzá. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár is azt hangsúlyozta, hogy a védőoltással hatékonyan vehetjük fel a harcot a betegséggel szemben. Hozzátette, idén 1,3 millió térítésmentes oltóanyag áll rendelkezésre. Az influenza elleni védekezés legjobb eszköze a védőoltás és a személyes higiéné, a gyakori kézmosás és a fertőtlenítés. MW Az idén 13, millió térítésmentes oltóanyagról gondoskodtak Fotó: MTI így fehéredik a gazdaság is