Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-02 / 1. szám

ft RIPORT-BELFÖLD 2019. JANUÁR 2., SZERDA „Amikor ez a csoda megtörtént, sírva fakadtam” - mesélte Virág édesanyja Egy kis fellélegzés kellene Anya vajon meddig lehet olyan kemény, mint a vas­golyó? És apa meddig? Va­jon miért hagyjuk magára a családot, amelyben egy tra­gédia után a gyerek állandó felügyeletre szorul, és ahol a szülőknek is nagyon elkelne a segítség? G. Juhász Judit judit.g.Juhasz@mediaworks.hu ÉLETREVALÓK Telefonon hív­tam Barabásné Krisztinát, ír­tam is neki, nem reágáit, tud­tam, hogy valami nagyon nincs rendben. Aztán sokadjára még­is válaszolt, hogy nagyon ma­gas láza van, és minden tag­ja fáj. Hogy elfogyott az ereje. De nincs megállás, soha nincs megállás. A férje, mint mindig, dolgozik, így rajta kívül nincs, aki gondoskodjon Virágról és ellássa az állatokat. A legsötétebb nap után Barabás Virág nyolcadikos volt, amikor 2015 februárjá­ban szén-monoxid-mérgezést szenvedett, másfél hónap kó­ma után tért magához. Mozog­ni, beszélni nem tudott, káro­sodott az agya, az idegpályái. De életben maradt. Attól kezdve, mint egy cse­csemőt, etetni-itatni, öltöztetni kellett, és tartani a lelket ben­ne és magukban, hogy van re­mény, felépülhet. Krisztina, az édesanyja azóta nem moz­dult a gyerek mellől. Sándor, az édesapa reggeltől estig dol­gozik, mert egyedüli keresővé vált a családban. Kell a pénz. Nemcsak megélni, hanem re­habilitációs kezelésekre, torná­ra, vízitornára, gyógyulást elő­segítő és életet könnyítő eszkö­zökre. Sokáig jártak Sopronba, két és fél havonta egyhetes re­habilitációra. Gyógytornász, pszichológus, ilyen-olyan sza­kosodott terapeuták segítségé­vel kezdte Virág újratanulni mindazt, amit a baleset törölt a zsigereiből. Keményen dolgo­zott a terápián és otthon is min­dennap az édesanyjával. Néha zokogva, hogy nem bírom, nem akarom tovább a fájdalmat, a tehetetlenséget. A rehabilitáció rengetegbe került, és amikor már nem volt miből újra elutaz­niuk, olvasóink és a környék­beliek segítségével folytathat-Biztosítókötélre és hevederre már nincs szüksége Újratanulja azt, amit a baleset kitörölt a zsigereiből ták. Cikkünk nyomán jöttek az e-mailek, a telefonok, ki ado­mánnyal, ki imával, ki tanács­csal segített, s volt olyan falucs­ka, ahol több zsák műanyag ku­pakot gyűjtöttek neki. Feléled­tek a daruszentmiklósiak és az előszállásiak, jótékonysá­gi koncertet, diszkót, színielő­adást szerveztek Virág gyógyu­lásáért. Falak között Krisztina később azt mesél­te, a sírás kerülgette, hogy még ilyen lázasan is menni, csinál­ni kell. Persze próbált erőt ven­ni magán, hogy a gyerek ne lás­sa, most tényleg baj van. „Tud­ta, hogy padlón vagyok, látott már sírni. Annyira rosszul vol­tam, észre sem vettem, hogy nem maceráit annyit, hogy ez kell, meg az kell.” Hiába volt Krisztina nagyon beteg, senki nem akadt, aki azt mondja neki: pihenj néhány órát, magaddal is törődj, felvál­talak, vigyázok én Virágra. Pedig a régi, még a baleset előtti életükben nekik is vol­tak barátaik, rokonaik, isme­rőseik. „Akit kértem, hogy se­gítsen, azt mondta, ő is pont náthás. Hát nem segített. S akikkel korábban közeli vi­szonyban voltunk, a baleset óta nem kérdezték, mi van ve­lünk, bírjuk-e. Aki tudna időt szakítani, az nem ér rá. Egy­szer sem. Ha pedig állandóan falakba ütközöl, egy idő után nem kérsz többet. Megjártuk a poklot, és nincs, aki segítsen, vagy én nem találtam olyant. Csak egy kis fellélegzés kelle­ne, hogy picikét magunkkal is törődhessünk. ” Virág azelőtt iskolába járt, voltak osztálytársai, barátai. A balesete óta nincsenek. Krisz­tina dolgozni járt, voltak mun­katársai, barátai, azóta nincse­nek. Valahogy mindenki el­fogyott mellőlük. Maguk ma­radtak, hárman. Krisztina azt mondja, ezt éh meg a hason­ló cipőben járó családok mind­egyike. Az ízületei tönkrementek a sok igénybevétel miatt. „Ke­zem, derekam, mindenem. Ne kérdezd, mi fáj, inkább azt, hogy mi az, ami nem. Hát a fülem, meg az orrom. Én már csak mosolygok rajta. A paksi vízitornát négy év után abba-A baleset után mindenki eltűnt mellőlük Fotók: Facebook, MW hagytuk. Fent tartani magam a vízben, megtartani a gyereket is, közben birkózni vele, segí­teni, hogy megoldja a feladato­kat, amiket a terapeuta ad. Túl sok volt nekem. A fodrásznak is tönkremegy a lába a sok ál­lástól. Elhasználódtam.” Lépéskényszer Krisztináék egy ideje Cse­pelre járnak rehabilitációra, jóval olcsóbb, mint a régi hely volt, ezért úgy mennek, ahogy kell: hathetente. Biztosan ösz­­szeadódnak a dolgok, mert Vi­rág sokkal jobban halad. Ő is érzi, látja a fejlődést, ez viszi előre. Szűk két éve jártam Daru­­szentmiklóson Barabáséknál, akkor nagy volt az öröm, hogy Virág segítség nélkül is bír ülni. Egy évvel később, idén feb­ruárban Virág már állni és járni tanult. Hevederben, biz­tosítókötéllel, és két kézzel kapaszkodott. Mostanra, újabb fél év eltel­tével a heveder lekerült róla, és a biztosítókötélre sincs már szüksége. Egyedül áll, és elég fél kézzel kapaszkodnia. „Amikor ez a csoda megtör­tént, sírva fakadtam - mesélte Krisztina. - Váratlan volt. Pró­báljuk meg, mondta egy na­pon a gyógytornász. Én Virág­gal szemben álltam, ő mögöt­te, hogy elkapjuk, ha esik. De nem kellett elkapni.” Virág ma már nem beszél a tanulásról. Betöltötte a 18-at, arra koncentrál, hogy talpra álljon, nem az iskolára. Szülei elmondták neki: ha bármikor eljön az ideje, fog tudni tanulni. Sándor, az édesapa a háttér­ben marad. Krisztina szerint a férfi testileg és lelkileg is oda­van, szerencsére látja, hogy lánya állapota javul, ez köny­nyebbséget jelent. De a reggel­től estig tartó fizikai munka rengeteget kivesz belőle. Új gyerek születik „Jó néhány hónapja mond­tam a lányomnak, most már becsavarodok én is, meg te is - meséli Krisztina. - Az­óta fogom Virágot, Kiszállunk az alacsony padlós vonatra, s irány Budapest. Jártunk az ál­latkertben is. Veszprémben is voltunk, egy egész napot eltöl­­töttünk a parkban.” Az utóbbi években Krisztina megtanulta elengedni azt, ami rossz neki, így azt is, hogy ke­vesen segítettek. Azt mond­ja, másra kell koncentrálnia. „Megtanultam megtalálni a jót. A kicsi csodák is csodák, azoknak kell örülni. Megta­nultam elengedni azt is, amin nem tudok változtatni. Amikor látom az utcán, hogy egy anyu­ka veszekszik a kisgyerekkel, mert belelépett a pocsolyába, az jár a fejemben, hogy úris­ten, bárcsak az én gyerekem összevissza sározhatná ma­gát.” „Régebben, még a kezdetek­kor, mindig arra gondoltam, hogy csak csináljuk, ne álljunk meg, és akkor Virág megint olyan lesz, mint régen. De való­jában már soha nem lesz olyan, mint régen volt. Sokáig beleka­paszkodtam a képbe, ahogy készülődött, ahogy iskolába in­dult. Aztán rájöttem, hogy na­gyon rossz, ha abból a képből próbálok erőt meríteni. Helyet­te azt kell nézni, ami most van, és azt kell jobbá tenni. Évekbe tellett, míg megtanultam. Mert egy új gyerek születik, egy tel­jesen új ember. A mostani Vi­rággal kettőnk között olyan erős a kötelék, amit szavakban nem is lehet kifejezni. UNICEF: újév napján 395 ezer gyermek születik világszerte Kislány lett az év első babája A vörösszarnyu keszeg az Év hala GYERMEKÁLDÁS Éjfél után 8 perccel, Miskolcon született meg idén az ország első babá­ja. 2019-ben a fővárosban és vi­déken is lány volt az első újszü­lött. A Miskolcon született ba­ba 47 centiméterrel és 2350 grammal jött világra. A kis-Az első kicsik édes­anyjuk első gyerme­keként születtek lány a Vanda nevet kapta. A fő­városban, a budapesti Honvéd­kórházban 2 óra 55 perckor született meg az első gyermek. A kislány a Vilma nevet kapta, 54 centiméterrel és 3870 gram­mal jött világra. Az ország és a főváros első babája is édesany­ja első gyermekeként született. Az UNICEF becslései sze­rint mintegy 395 ezer gyer­mek születik vüágszerte új­év napján. Az újévi babák ne­gyede Dél-Ázsiában jön világ­ra (70 ezren Indiában, 45 ezren Kínában), Nigériában 26 ezren. A UNICEF felhívja a figyelmet arra is, hogy az elmúlt évben, főként a megfelelő orvosi ellátás hiánya miatt, mintegy egymil­lió gyermek meghalt a születé­se napján, és további 2,5 millió egy hónap leforgása alatt vesz­tette életét. MW Vanda 47 centiméterrel és 2350 grammal jött világra Fotó: MTI SZAVAZÁS Valaki nagyon azt sze­rette volna, hogy a sebes piszt­ráng nyelje el a Magyar Haltam Társaság az Év hala címét, de a szervezők rájöttek a csalásra, a valódi voksok száma csak a har­madik helyre volt elég. Az első vörösszárnyú keszeg a szavaza­tok 44, a szivárványos ökle 32, a sebes pisztráng pedig 24 szá­zalékát gyűjtötte be. A Magyar Haltani Társaságnak az Origó­hoz eljuttatott közleménye sze­rint valaki 2130 szabálytalan szavazattal próbált meg csalni a pisztráng javára. A vörösszámyú keszeg a Hej, halászok, halászok... kezdetű népdalnak is főszereplője, egyi­ke legszebb halainknak. For­más testét ezüstös pikkelyek fedik, alsó úszói pedig, köztük a „szárnyai”, azaz a mellúszói, általában élénkvörösek. Fölfe­lé nyüó szája elárulja, hogy táp­lálékát inkább a magasabb víz­rétegekben, olykor a víz felszí­nén keresi. Kedveli az apróbb gerinctelen állatokat is, de táp­lálékának nagyobb részét növé­nyek, fonalas algák, fiatal hajtá­sok, rügyek, magvak teszik ki. A vörösszámyú keszeg ked­velt élőhelyei a sekély, növény­zetben gazdag állóvizek, a holt­ágak és mocsarak, de kisebb számban a lassú folyóvizekben is előfordul. MW

Next

/
Oldalképek
Tartalom