Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-05 / 4. szám

helyorseg

vers

Fagylalt

Marthy Barna

Jelek

A jel először csak csacska csicsergés,

Elröppenő lepke:

Énekelj, röpülj vele,

S megtalálod magad.

Majd atyai pofon Váratlan nyári zápor:

Okulj belőle, fürödj meg benne S megtisztulsz.

És vértől lüktető kacér női barlang-test Szív, s kényszerít térdre, ha inogsz:

Engedd el, szeresd,

S visszatalálsz hozzá magadban.

Ha nem, forgószél, özönvíz,

Torkod markoló rák.

Szívedet robbantó elfojtott vágy Ad utolsó esélyt, hogy életre kelj Halálos ágyad utolsó percében.

•

Hol van a terem, hol kedvemre Mozoghatok ide-oda, ahol Ott van az itt, Én mondom meg Merre vagyok, s mik az arányok,

Vagyis én vagyok a tér, s te is ott vagy?

Ál a bál

Hamis vagyok, de igazán,

Isten igazából álarcot faragok

Bebújok szent életű mosollyal lazán

Szűzmosolyod kapuján

S piroslámpás házadban

Beléd markolok, mint gyermek a tiltott sütibe.

Kihozlak, hogy kijöjj velem S maszkom levehessem,

Ha hozzád fordulok.

To his mistress

Új friss, szűz földeden gyorsan Elhintem magam személyiségmagom Hogy kikéi, vagy ki kél ki,

Vagy minek kellett keltetni Majd elválik, talán mi is.

Nevess, se el, se meg,

Csak szélesen, magadtól Szájtól szájig, magamhoz.

A most lesz majd, nem majd a most.

Szembetalálom a múzsámat magammal együtt részegen

Szemöldököm alatt Vízióim szülnek szüntelen,

Fényt sikítva agyam csuszamlós Fantazmocsarába,

Nyelvemet is megcsiklandják, tűzbe hozzák S belelendülnek szavaim Fickándozva értelmet nyerni.

Felbuzdulok, mint lopóban a bor,

Értelmed elnyelem, mint gonosz méltó jutalmát,

S majd ittasan fekszünk,

Egymás kapuján be-be sandítva mézesen...

Nyálam csorog, vérem kéri A borotvaízű fagylalt.

Nyalom kemény reménnyel,

Nyelvem cafat, kedvem cefet,

Életem fagylalt

Szúrós mellbimbóján

Csüngök csöndesen

Agyam ágyamban sóváran hűl

Nyal, szop s kopik szüntelen

Toliam golyója sem gördül rendesen,

És a borotvaízű élvezet Átcsapol a nagy semmibe.

i

Don Juan Matusszal a csajok nyomában

Meghallani a zajok közt a csendet,

Mondta Don Juan,

S most, hogy elmentél Peng a csend, s a rendet Érzem. Olyan,

Mint a táncra perdült szél.

Hiányod jelen-lét,

Jelened hiány.

Csábító kánon

Ingedből a mellbimbód, mint Napnak a fényét a Holdtól a Föld, Lassacskán libegő szélkézzel takarom ki: s csókomtól kivirágzói.

A párválasztás pszichológiáj áról

Társam: benned hiányom idézem,

Versemben hibámat igézem Csendtől szembe Hogy lásd, hogy látom Egészségem félŐn,

Nőmet benned élőn,

S-írásba foglallak Gyöngynek üres gyűrűbe.

Penge

Mennél jobban megfelel saját minőségének,

Annál jobban nincs.

Mint nemlét ékelődik be

Csigolyák közé, szívkamrákba, koponyavarratokba, Suhogása halál-ének.

A háttérből acél löki De él nélkül csak bunkó.

Az élen lévő semmit kergeti,

Élre tör, szeletre vág, széttrancsíroz Mindent, ami útjába áll,

Sikere a nincs.

Csak suhog buzgón, mintha elérne valamit, Munkálkodik, hogy mit elér,

Szétvagdalja rögtön,

Míg belecsorbul, s megáll fejét vakargatva:

„ez se élet, de halál”,

Vagy az egybevágna?

Robert Frost

A másik út

(The Road Not Taken)

Kettéágazott az út a sárga erdőben Sajnos nem léphettem mindkettőre úgy Hogy közben ugyanaz maradjak; hosszan elidőztem És amilyen messze csak tudtam, a távolba kémleltem, Hogy vajon merre kanyarog az egyik út.

Aztán a másikra tértem, ugyanolyan vonzó volt és igaz És talán kicsit jobban vágyta léptem Mert egyenesebb volt rajta a fű s a gaz,

Bár voltaképpen olyan lett, mint amaz,

Ahogy tovahaladtam rajta.

Mindkettő ugyanúgy terült el azon a reggelen A leveleken nem feketéllett léptek nyoma,

Igen, az elsőt későbbi időkre terveztem, noha Tudtam, hogy minden út új utakat terem,

És nem fogok az elsőhöz visszatérni soha.

Sóhajjal fogom ezt mesélni majdan,

Hogy sok-sok éve akkor, ott

Egy erdőben kétfelé ágazott az út és én

A kevésbé jártat választottam hajdan

És attól minden megváltozott.

Marthy Barna fordítása

1 t ■* % • \ v ? *

I