Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-29 / 24. szám
2019. JANUAR 29., KEDD KITEKINTŐ g A sok program és a jó fogás vonzotta az újakat hozzájuk Az egyesület legfiatalabb tagjai a Sió és Sárvíz összefolyásánál táboroztak a nyáron Fotó: M. K. Ebben az évben is versenyeznek Vadászati pályázatokról döntött a kamara TOLNA -MEGYE-MAGYARORSZÁG Vadgazdálkodási pályázatokról döntött az Országos Magyar Vadászkamara elnöksége legutóbbi ülésén. Több mint hétszáz, közöttük Tolna megyei projektet támogatnak az idén. Az év eleji elnökségi ülés egyik apropója az Országos Vadgazdálkodási Alaphoz benyújtott pályázatokkal kapcsolatos végső döntés meghozatala volt, mivel a vonatkozó szabályok szerint erről legkésőbb január végéig lehet határozni. Az elnökség szerint a beadott pályázatok szakmai szempontból jobbak voltak az előző években beküldöttekhez képest. Nagy segítséget jelentett az online pályázati és bírálati rendszer mind a vadászatra jogosultaknak a pályázataik összeállításában, mind a bírálók részére. Az elnökség 742 pályázatot támogatott, melyek forrásigénye mintegy 515 millió forint. Elutasítottak viszont 93 pályázatot. Valamennyi pályázó január végéig a megadott elektronikus címen tájékoztatást kap a döntés eredményéről. M. I. Kevesen váltottak munkahelyet TOLNA MEGYE-MAGYARORSZÁG A munkavállalók 5,5 százaléka változtatott munkahelyet 2017-től 2018 júniusáig. A GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérése szerint a munkahelyet váltókon belül a legnagyobb arányt a harminc-ötven év közöttiek képviselték (ötvennyolc százalék), majd a tizennyolc-harminc év közöttiek (harminckilenc százalék). Legkevésbé az ötven fő felettiek tudnak, akarnak váltani. A vizsgálat szerint két részre osztható az ország: egy fejlettebb (Közép-Magyarország, Nyugat-Dunántúl és Közép-Dunántúl), valamint egy kevésbé fejlett részre. A prosperáló területeken csak a munkavállalók három százaléka, a kevésbé tehetős területeken élőknek viszont kilenc százaléka váltott munkahelyet 2017-ben. TN A sióagárdi horgászegyesület programokban gazdag évet tudhat maga mögött. A taglétszám is tovább nőtt, év végén közel kétszázan tartoztak a szervezethez. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu SIŐAGÁRD Sikeres évet tudhat maga mögött a Sióvölgye Horgász Egyesület. Ez derült ki a sióagárdi szervezet szombaton tartott éves taggyűlésén, amelyen a megjelentek meghallgatták a vezetőség beszámolóit. És ezt igazolták azok a képek is, amelyek a tavalyi versenyeken, összejöveteleken készültek. Közülük többet a most szombati megbeszélésen láthattak a horgászok. Pesti Gyuláné elnök elmondta, az utóbbi években igen sikeresek voltak rendezvényeik, ennek is köszönhető, hogy egyre több tagot számlál az egyesület. Pesti Gyuláné szervezésének köszönhetően az egyesület jóval több, mint egy hagyományos halkifogó társaság. Annak idején százegy fővel vette át a vezetést, tavaly év végén pedig már közel kétszázan tartoztak a szervezethez, köztük ötvenkét gyermek. Nagy öröm, hogy a kilenc ifjúsági tagból öt saját nevelés, azaz már kicsiként is a sióagárdi horgászok csapatát erősítették. És nem túlzás állítani, hogy erősítették, hiszen a falu pecásainak horgára hal nemcsak a Sió és a Sárvíz összefolyásánál akadt. Versenyeztek Pakson, Szálkán, Dombóváron, ez utóbbi megmérettetést az önkormányzati támogatásnak köszönhetően kirándulással kötötték össze, emellett még kétszer ruccantak ki. Az egyesület kiveszi részét a falu közösségi életéből is, legyen halfőző verseny vagy disznótoros rendezvény, amelynek főzőversenyén első helyezést értek el. A negyedik évben megrendezett nyári utcabáljuk pedig igen nagy érdeklődés mellett zajlott le. Az egyesület hagyományosnak mondható ötnapos nyári gyermektáborában tizennyolc gyerek tanulhatta a horgászat fortélyait. Ezen nemcsak a halfogás volt fontos szempont, de az is, hogy a lurkók megismerjék szűkebb környezetük természeti értékeit. A táborra pályázati támogatást kapott a szervezet, így nemcsak a napi háromszori étkezés megoldása nem jelent gondot, de minden táborozó gazdagabb lett egy spiccbottal, egy egyesületi pólóval és etetőkosárral. A gyerekek magát a horgászatot is nagyon élvezik, ám a versenyeken jutalmul kapott oklevelek, érmek, kis kupák tovább növelik lelkesedésüket. Pesti Gyuláné elmondta, javaslatot tesz a MOHOSZ-nak arra, hogy gyermeknapi versenyükön ne csak az iskolásokra gondoljanak a jutalmazáskor, de az óvodásokra is. Az idei terveket tekintve maradnak a bevált megmérettetések, kirándulások, lesz tábor és utcabál. Ám a sióagárdiak szeretnének új vizeket felfedezni, szóba került, hogy esetleg Szászvárra, Bajára kirándulnának. Mindenképpen olyan helyekre igyekeznek eljutni, ahol jó fogás ígérkezik. A taggyűlésen a pecások beszéltek arról, hogy társadalmi munkában már a szezon előtt takarítanának a Sió partján, továbbá, hogy kifejezetten az időseknek horgász helyeket alakítanának ki. Tavaly egy áprilisi szombatra külön vizsgát szervezett az elnök azoknak az iskolásoknak, dolgozóknak, akik hétköznap nem vállalták ennek letételét, idén a remények szerint újra lesz ilyen lehetőség. TV-AJÁNLÓ Földünk vándorúton N\ / A Naprendszerben végzett mozgását tekintve a Föld nem úgy viselkedik, mint valami gumilabda, melyet madzagra kötve megpörgetünk a fejünk fölött. Sártekénk ugyanis - egyes hiedelmekhez képest - nem kör, hanem ellipszis alakú pályát fut be a tüzes égitest körül. Emellett maga a Föld is forog önmaga, pontosabban forgástengelye körül. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy ez a forgástengely nem merőleges, hanem ferde, tehát a „szabálytalanság" itt is tetten érhető. Ezeknek a „szabálytalanságoknak” köszönhetjük, hogy az élet nemcsak otthonra talált, de virágzásnak is indult a Földön. A Kék bolygó keringő című angol dokumentumfilm ezt a témakört kibontva kényezteti el a nézőket látványos felvételekkel. A Spektrum csatornán ma 20 órától kezdődő műsora világűrben kezdődik, ott kísérhetjük figyelemmel a Föld Nap körüli, évente 940 millió kilométert felölelő vándorúját. Innen jutunk el a különböző éghajlati övekre, melyek mindegyiké gazdag élővilággal rendelkezik. Legalábbis jelenleg. Mert egy friss hír szerint például a grönlandi jégtakaró olvadásának folyamata visszafordíthatatlan. Már csak ezért is méltó a figyelmünkre A Kék bolygó keringő című film: általa még feltöltekezhetünk a sarki hó és jég egyedülálló, csillogó, ám eltűnésre ítéltetett látványával. Sz. Á. Kék bolygó keringő Spektrum, 20.00 Megmutatnák, hogy a fogyatékkal élők ugyanolyan jól tudnak dolgozni, mint ép társaik Adományboltot terveznek a megyeszékhelyen SZEKSZÁRD Adományboltot szeretne létrehozni Szekszárdon a „Segíts rajtam” Hátrányos Helyzetűekért Alapítvány, tájékoztatta lapunkat Keszthelyi Krisztina a szervezet képviseletében. A kuratórium már jó ideje ezen dolgozik, jelenleg is az adománybolt helyiségét keresik.- A boltunkban adományként kapott dolgokat árulnánk a fogyatékossággal élők segítségével, akiknek ezáltal munkahelyet biztosítanánk. A profittal pedig a gyermekotthonban élő gyerekeket segítenénk. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a fogyatékossággal élők is képesek ugyanúgy dolgozni, tudnak értéket képviselni, adózó állampolgárok lenni, plusz még segíteni is ép társaikat. A fővárosban és több városban már vannak jól működő adományboltok, ám a miénket egy picit továbbgondolva szeretnénk megvalósítani, és semmiképp sem hálózathoz csatlakozni - mondta Keszthelyi Krisztina. Az alapítvány tizenkilenc évvel ezelőtti indulása óta a beteg gyerekektől kezdve az intézetben élő fiatalokon át, a gyermekgondozásban felnőtt, valamint a fogyatékossággal élőkig támogatja a hátrá-Keszthelyi Krisztina jó eredményre számít Fotó: Makovics K. nyos helyzetűeket. Odafigyelnek arra, hogy a kisgyerekek már fiatal korban találkozzanak velük, együtt énekelnek, játszanak, így segítve az úgynevezett érzékenyítést, tehát a megszokottól való eltérés elfogadását. Miután alapítványuk ingyen kapja majd az adományokat, szó van arról, hogy lennének termékek, amelyeket térítés nélkül adnának a rászorultaknak. Keszthelyi Krisztina csoportvezető nevelő az I. számú gyermekotthonban, a Fogyatékosok Nappali Intézményében énekés gitárórákat tart, látássérültekkel is foglalkozik. B. M. Mindenki jól jár Az adományboltok ötlete Angliából származik (charity shop), lényege pedig, hogy azok, akik adományozni szeretnének, elviszik a boltba a felajánlott holmijaikat, használati tárgyaikat, amelyekhez az üzletben a vásárlók olcsó áron juthatnak hozzá. A hátrányos helyzetűeknek lehetősége van naponta szükséges használati tárgyakat vásárolni a piaci árszint alatt, valamint munkahely-lehetőség teremtődik a számukra.