Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-26 / 22. szám
5 helyőrség vers Ady Endre Azuba A kuruc halála Kigyúlt az égen esti csillag, Szállong az éjben rózsaillat. Valami édes, halk zene Távolról mintha zengene... Szerelmes, fájó, bús a nóta: »Sirászi kertben nincs már rózsa, Vérpezsdítő, szerelmes éjen, Olajfa erdőn, hímes réten Merengve várok, mindhiába... Ölelni készen, csókra vágyva, Szomjas szívvel itt kell epednem... Nem jön; nem jön az én szerelmem, Hogy szép fejét ölembe hajtsa, Míg csókra vágy és szomjaz ajka, Hogy üdvünktől a bűvös éjjel Megreszkessen szerelmi kéjjel S az erdő fojtó illatálja, Míg lágy szellőkön messze szállna, Mint egy csapongó, égi mámor Susogna üdvről, boldogságról Leroskadva egy rózsakerten... De nem jön, nem...az én szerelmem. Ez a világ már nem a régi, Szerelmi tűztől lángban égni, Hallgatni bűvös éj szavára Csókért epedve, csókra vágyva Vonaglani kínos gyönyörbe’, Szeretni mindig, mindörökre - Nem, nem lehet már... vége... vége! Szerelmünk ádáz ellensége, Hideg szivű, kegyetlen férfi Mért jöttél hozzánk üdvöt tépni? Szeretni csábit mézes ajkad, Szerelmi szóra mégsem hallgatsz. Mért csábitád el hű szerelmem, Mért kell hiába esdekelnem? Elepedek egy csókra várva Magános, csendes éjszakába’... Mit várok én a régi csókra? Sirászi kertben nincs már rózsa...« * Ott lenn, a tenger méla partján Fanatikus beszéd kél ajkán - Míg szavára buzgón vigyáznak - Az idegennek, a Messiásnak. Szól. Hangja a varázsos éjben Majd csengve száll, majd súgva, mélyen. Arcán ragyog a hitnek píija, Minden szava a szívnek írja, Minden igéje hitet épít 2019. január S úgy hallgatják lelkes beszédit Szép iljai Palesztinának... S egy közülök a régi lángnak, Sok bűvös éjnek áldozatja, Szép homlokát végigsimítja. Leborul a Mester lábához, Poros saruját könnye mossa, Jövőbe hisz és múltat átkoz... Egy dal sirámát szellő hozza, A partnál sír, zokog a nóta: »Sirász kertben nincs már rózsa«. Elhal a dal utolsó jajja, Közéig a hajnal, száll az éj. Nem dalt hoz a szellő fuvalma, Melyből epedve sír a kéj, - Egy őrjöngő, szerelmes asszony Sír, átkozódik fúló hangon, Hogy szép teste belevonaglik... Vad átka lent, a partra hallik: »Átkozott légy, Galilei! Átkozottak, kik benned hisznek! Szived kihűlt, szeretni lángtalan s irigyled a mások gyönyörét. Hideg ésszel, számitón, kajánul tőrt vetsz szivére újainknak s balga, hitvány, vad tanaiddal elcsábítod Palesztinának legszebb ifiait. Legyen átkozott őrjöngő tanod! Nevedben ölje ember embertársát, tagadja meg szivének vágyait, sanyargassa testét, lelkét, szivét. Bilincse légyen mindenik tanod, sötétben járjon ezredévekig! Legyen nyomorult!... Mint amilyenné engemet tevéi s velem annyi rajongó szivet. Legyen átkozott az a nemzedék, melyet a te vallásod felnevelt, hirdesse balgán szeretet szavát, de szeretni ne tudjon soha! Vér, szenvedés jelölje lépteit, annak, aki téged meg nem tagad s csak akkor legyen boldog az ember, mikor vallása ismét szíve lesz s megátkozza a te emlékedet Galilei! Légy átkozott!...« ...A nap feltűnt az égen, Beragyogott egy új, csodás világot, Sok század múlt azóta s most sem tudjuk: Hogy fogott-e, vagy nem fogott az átok?!.. Ha a vitéz megkopik És ha rongyos rajta a ködmön, Vitézzé válik legott, Hogyha megint a régi köd jön. Be szép ködök, be szép idők Valának akkor S a béna aggkor Milyen vidáman emlékezik. Ha labanc lesz a kuruc, Hogy tud mosolyogni magában, így szól: kuruc a Jcarom, Hát hadd legyen labanc a lábam. Be szép ködök, be szép idők Valának akkor S a béna aggkor Milyen vidáman emlékezik. Ha rokkant már a vitéz S készülget a csúnya halálra, Megdörzsöli a szemét S hunyorgat ravaszul a bálra: Be szép ködök, be szép idők Valának akkor S a béna aggkor Milyen vidáman emlékezik. Székely Aladár felvétele, Budapest -1908 IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
