Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-26 / 22. szám
2019. JANUÁR 26., SZOMBAT GAZDASÁG Y Tállai: A „megszorítás” kifejezés kiveszett a hazai közbeszédből Adócsökkentés mellett is növekvő állami bevételek mim A legfontosabb köztehertípusok bevételi adatai (milliárd forint) Jó ideje hiányzik a magyar közélet szótárából a balliberális gazdaságpolitika legfontosabb kulcsszava, a megszorítás. Ráadásul Gyurcsány Ferenc és az MSZP- kormányok időszakával ellentétben az elmúlt években folyamatosan csökkentek az adók. Tállai András pénzügyminiszter-helyettes szerint a közterhek mérséklésével a munkavállalók és a vállalkozások mellett az állam is jól járt, az alacsonyabb adókból ugyanis jóval több folyik be. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu NEMZETGAZDASÁG A Pénzügyminisztérium közzétette a tavalyi pénzügyi, gazdasági folyamatokról szóló összefoglalóját. A kimutatásból kiderül, hogy a társasági és a jövedéki adóból, az áfából, a járulékokból, a szociális hozzájárulási adóból, valamint a személyi jövedelemadóból 2018-ban az adócsökkentések mellett is több mint 12 400 milliárd forint, vagyis 720 milliárddal több érkezett az államkasszához, mint 2017-ben. A bevétel 2015-ben még csak 10 700 milliárd volt.- Az adóbevételek növekedését nem az adókulcsok emelésével értük el, hanem adócsökkentésekkel, az új munkahelyek létrehozásának támogatásával, gazdaságfehérítéssel és az állam működésének egyszerűsítésével - magyarázta az adatokat Tállai András pénzügyminiszterhelyettes a Magyar Időknek. Kifejtette: az utóbbi években folyamatosán csökkentek a közterhek, s mára Magyarország szedi az unióban a legalacsonyabb társasági adót, és a hazai személyi jövedelemadónál is csak néhány országban alkalmaznak kevesebb elvonást. A 2016-os bérmegállapodás nyomán pedig az állam nagy lépésekben csökkenti az úgynevezett szociális hozzájárulási adót, vagyis azt a közterhet, amelyet a vállalkozásoknak kell befizetniük a dolgozóik után. Olyannyira nincs szó megszorításról, hogy a balliberális kormányok leköszönése óta még a kifejezés is kiveszett a mag)jar közbeszédből - legfeljebb a baloldali pártok programjaiban látjuk viszont, mert azok vissza akarnak térni a megszorításokra és adóemelésekre épülő adó- " politikához - fejtegette Tállai. A tavalyi gazdasági folyamatok közül a munkahelyek számának növekedését, a béremelést és a feketegazdaság visszaszorítását emelte ki, mert ezek is fontos szerepet játszottak abban, hogy a kisebb adókból is több folyt be. Az adócsökkentések ugyanis több pénzt hagynak a gazdaságban, amit a munkáltatók munkahelyteremtésre és béremelésre fordíthatnak, ezáltal újabb bevételekhez jut az állam, ezeket az összegeket pedig további gazdaságösztönző intézkedésekre fordíthatja a kormány. Tállai szavai szerint erre a jövőben is számíthat az ország. HÍREK Lejárnak az éves pályamatricák HATÁRIDŐ Január 31-én lejárnak a 2018-as éves autópálya-matricák, már csak a jövő héten csütörtök éjfélig lehet velük jogszerűen közlekedni a magyarországi útdíjköteles autópályákon és autóutakon. A mostani határidővel több mint 2,3 millió e-matrica jár le. Az új éves e-matricák az ország több mint kétezer pontján, ezenfelül interneten és mobiltelefonnal, sms-ben vagy telefonos alkalmazáson keresztül könnyen megvásárolhatók. A Dl kategóriába sorolt gépjárművek után az éves országos matrica ára 42 980 forint, a megyei matrica ára pedig 5000 forint. A nagycsaládosok részleges díjmentességre jogosultak, kedvezményes e-matrica vásárlásához minden év január 31-ig be kell jelentkezniük a közlekedési igazgatósági hatóságnál. MW Megemelték a pályázati keretet TÁMOGATÁS Az Otthon melege program háztartásigép-csere alprogramjába 119 ezer pályázat érkezett be, már 40 ezret elbíráltak közülük és mindegyik megkapta a támogatást. Az alprogramot 2 milliárd forintos kerettel hirdették meg, amit az igények jóval meghaladtak, de a pályázat leállítása helyett a keret 5 milliárd forintra emelése mellett döntöttek. MW Jól indult a sürgősségi betegellátó rendszer Milliárdos beszerzések a Honvédkórházban Jelentős fejlesztések előtt áll az intézmény Fotó: MTI Százharmincmillió konyhakertekre EGÉSZSÉGÜGYTöbb mint 3 milliárd forint értékben szereztek be új orvostechnikai eszközöket a Honvédkórházban az Egészséges Budapest Program (EBP) részeként. Egy budapesti sajtótájékoztatón Benkő Tibor honvédelmi miniszter elmondta: a 3,4 milliárd forintos beruházással 149 új, korszerű eszközt szereztek be, amelyeket 19 egészségügyi egységnél helyeznek el. Most fontos cél, hogy a Honvédkórház a teljes ellátást egy központi, Róbert Károly körúti telephelyen valósítsa meg. A miniszter szólt a korábbi közalkalmazottak honvédelmi alkalmazottá válásáról is, hangsúlyozva, hogy a mintegy 7200 honvédségi dolgozó több mint 99 százaléka elfogadta az új, honvédelmi alkalmazotti jogállást. A kórház sürgősségi osztálya működéséről, a személyi változásokról azt mondta: van elég orvos, az ellátás biztosított. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az egészségügyi fejlesztéseket összefoglalva közölte, a kormány az elmúlt években 500 milliárd forinttal fejlesztette a vidéki ellátórendszert, a következő lépés a központi régió - benne Budapest - fejlesztése. Ez a rendszer négymillió ember ellátásáért felel. A központi régióban négy centrumkórházat, 24 társkórházat és 32 járóbeteg-szakrendeló't hoznak létre. Erre tavalyelőtt 40, tavaly 30 milliárd forintot fordítottak, az idén pedig majd 41,5 milliárdot. A régiót érintő diagnosztikai fejlesztés 19 nagy teljesítményű eszközt, köztük több MR-, CT-berendezést, röntgengépeket, digitális mammográfot, lineáris gyorsítót foglal magában. A 24 társkórház közül 21-ben csaknem 10 milliárdért vesznek eszközöket. A szakrendelőkre a kormányzat csaknem 60 milliárd forintot fordít, az önkormányzatok ehhez 6 milliárddal járulnak hozzá. Kásler Miklós elmondta: a sürgősségi betegellátó rendszer január l-jével elindult. Mind az 59 sürgősségi betegellátó egység mindennap jelentést adott. Az első hét tapasztalata, hogy a legsúlyosabb eseteket illetően mind az 59 kórházban 10 percen belül ellátták a betegeket. MW Sztrájk törhet ki a Tescónál FESZÜLTSÉG Átszervezés és csoportos létszámleépítés miatt ismét sztrájkhelyzet van a Tesco áruházláncnál - értesült a Magyar Idők. Öszszeomolhat a Tesco áruházlánc 16 ezer munkavállalójának bérezési rendszere, miután a cég foglalkoztatással kapcsolatos bevallásait összeállító győri irodaközpont 40 munkatársa tegnap bejelentette, hogy sztrájkbizottságot alakítottak. Amennyiben a multicég nem teljesíti a követeléseiket, azonnali hatállyal leteszik a munkát, lebénítva a teljes rendszert. Mint ismeretes, decemberben jelentette be a Tesco áruházlánő; hogy középeurópai piacai - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia - támogatására ez év elején üzleti szolgáltatóközpontot hoz létre Budapesten. Ez azzal jár, hogy az eddig Győrben lévő irodaközpont, ahol az összes magyarországi Tesco-foglalkoztatott bérszámfejtését végzik, teljes egészében megszűnik. Az érintettek azért döntöttek a sztrájk mellett, mert szerintük a munkáltató az átszervezés folyamatában nem partnerként tekint rájuk. Az alkalmazottak azt szeretnék elérni, hogy a cég tartsa be a felmondás esetén járó felmondási időt, ezalatt mentse fel a kirúgottakat a munkavégzés alól, továbbá biztosítson végkielégítést és további hathavi alapbért. MW PÁLYÁZAT Január 31-éig lehet jelentkezni az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által meghirdetett idei konyhakerti és kisállattartási szociális földprogramra. Langerné Victor Katalin, a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár elmondta: a pályázatra települési és nemzetiségi önkormányzatok, egyházak, egyházi szervezetek, szociális szövetkezetek jelentkezhetnek. A szociálisan hátrányos helyzetű emberek, családok megélhetését segítő földprogram múlt évi, 130 millió forintos keretét 180 millió forintra emelték, a program akár 28 ezer embert is segíthet. Az összeg alsó határa 500 ezerről 600 ezer forintra nőtt, a felső határ 1 millió 300 ezer forint, a támogatáson belül pedig igényelhető olyan összeg, amely agrárszakember bevonását teszi lehetővé. Langerné Victor Katalin szólt arról, hogy egy 2010 óta folyamatosan átalakított programról van szó, amelynek célja, hogy a kertek a falvakban ne legyenek megműveletlenek, mert a háztáji munka, az, hogy zöldséget, gyümölcsöt termesztenek, állatot nevelnek, komoly bevételt, megtakarítást hozhat a családoknak. A helyettes államtitkár azt mondta: jó példákkal segítik az újonnan bekapcsolódókat, hogy lássák, a háztáji gazdálkodás munka mellett is végezhető. Velki Róbert, a szociális fóldprogramot több mint húsz éve működtető Magyargéc polgármestere elmondta: vetőmagot, kisállatokat helyeznek ki a családokhoz. Egy faluban régen elképzelhetetlen volt, hogy ne legyen megművelve a kert, ne legyenek állatok az ólban, és ezt a gyakorlatot akarják viszszahozni. MW A program a kisállattenyésztést is támogatja Fotó: MTI