Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-25 / 21. szám
2019. JANUÁR 25., PÉNTEK SPORT 15 Kacskaringós út vezet Tokióba, ehhez is új csapatra lesz szükség Kezdődhet az újratervezés Messze kerültünk az elittől. Elég lehetett volna egy ötgólos vereség is Norvégia ellen, de a skandináv csapat kilenc góllal ütötte ki a magyar válogatottat Fotó: MTI A magyar férfikézilabda-válogatott tizenhárom nap alatt nyolc meccset játszott a dániai-németországi világbajnokságon, a mérlege három győzelem, két döntetlen és három vereség. Az elemzés hosszú heteit, hónapjait nem lehet megspórolni, de már most tisztán látszik, hogy nem a skandináv csapatok ellen elmaradt bravúrokon múlott, Egyiptomot kellett volna legyőzni, és akkor most karnyújtásnyira lenne az olimpiai selejtező. Ad absurdum, még mindig ki lehet harcolni a tokiói részvételt, de ehhez igen élénk fantázia és még annál is több szerencse szükséges. Dániában az is kiderült, hogy nem lehet tovább odázni a generációváltást, és a kézilabdát gyorsabban játsszák, mint amihez mi hozzászoktunk. Szilágyi László (Herning) szerkesztoseg@mediaworks.hu KÉZILABDA Az élsportban nincsen tartósan szerencsés csapat, a pozitív és a negatív faktor hosszú távon mindig kiegyenlíti egymást. Hiába sikerült kifogni minden idők legkönnyebb magyar vb-sorsolását, a férfikézilabda-válogatottat utolérte a balsors Dániában. Katar ellen Balogh Zsolt, Egyiptom ellen Imán Dzsamali, Svédország ellen Bodó Richárd sérült meg, Ancsin Gábor pedig a svédek elleni meccs előtt került ki a keretből makacs könyöksérülése miatt. Csoknyai István és Vladan Matics csapata sorrendben Argentínával, Angolával, Katarral, Egyiptommal és Svédországgal játszhatott egy csoportban - ami, bárki bármit mond, sokkal könnyebb opció volt, mint akármelyik más besorolás -, de nem tudott élni az eséllyel. Egy igazán fontos mérkőzést kellett volna megnyerni a csoportban, a veszprémi klubedző, David Davis edzette Egyiptom ellenit. Ez nem sikerült, még a döntetlennek is örülni kellett, és innentől - fájó, de igaz - nem történt más, csak a papírforma érvényesült. Svédország és Dánia ellen a vereség minimalizálása volt a reális cél, Tunézia ellen a minél nagyobb gólkülönbségű győzelem, ez utóbbi a hajrában hiúsult meg. Ennek ellenére még mindig megmaradt az esély a kitűzött cél elérésére, ha úgy tetszik, a válogatott sorsa a saját kezében volt. De Norvégia nem volt tekintettel a magyarok céljaira, nyerhetett volna minimális gólkülönbséggel, ehhez képest könnyed erődemonstrációt tartott, kilenc góllal ütötte ki a magyar csapatot. Elúszott az esély az olimpiai selejtezőn való részvételre. Bár szélsőséges helyzetben akár még a vb- 10. helyezett is indulhat a jövő évi tornán, ehhez kisebbfajta csoda szükséges. Például az, hogy a világbajnokság első nyolc-kilenc helyezettje közül kerüljön ki az Európa-bajnok, a Pánamerikai Játékok győztese és az Afrika-bajnok is, azaz magyar szempontból az lenne jó, hogy Brazília és Egyiptom is megnyerje a saját kontinenstornáját, és a 2020-as Európa-bajnokságon olyan csapat győzzön, amelyik előttünk végzett a vb-n. Ha ez mégsem jönne össze, amire sajnos van esély, akkor a jövő évi Eb-n kellene bravúrosan szerepelni, mert két válogatott ott is kivívhatja a részvételt, amelyik korábban nem szerzett kvalifikációs helyet a vb-ről. Ez azonban több is lenne bravúrnál, hiszen ezen a vb-n mindegyik európai ellenfelünktől kikaptunk. Amilyen kacskaringós lehet a magyar válogatott útja az olimpiai selejtezőre, olyan egyértelműnek tűnik a csapatépítési kényszer. A novemberben kinevezett Csoknyai István és Vladan Matics kettősnek nincs más választása, mint a fiatalítás. A Szlovénia elleni vb-selejtező előtt a válogatottba visszakönyörgött 37 éves Ilyés Ferenc és a 38 éves Nagy László aligha vállal még egy komoly tornát, valószínűleg Dániában láttuk őket utoljára nemzeti mezben. Nagy László játékintelligenciája továbbra is világszínvonalú, de a gyorsasága már nem az, s ezt ő maga sem vitatja. Nem véletlenül lebegteti, hogy a szezon végeztével a veszprémi klub sportigazgatójaként folytatná a karrierjét. Schuch Timuzsin és Mikler Roland is túl van a harmincon. Az újdonsült apa, Lékai Máté is, de az ő karrierjébe még belefér egy olimpiai ciklus Párizsig, ahogy a Balogh Zsolt, Bánhidi Bence és Bodó Richárd trióval is lehet még tervezni, ami igazán örömteli. Máthé Dominik és Szita Zoltán fiatal és tehetséges, de még nem mert rájuk bízni komolyabb feladatot a szakmai stáb, amikor igazán kellett az eredmény, csak pillanatokat töltöttek a pályán. Ami igazán aggasztó, hogy a kézilabda egyre inkább a rohanós csapatok, a védekezésben és támadásban egyaránt bevethető univerzális játékosok sportága lett, s a magyar keretet és a cserélési hajlandóságot ismerve nehéz azt hinnünk, hogy a közeljövőben sikerül felzárkózni az elithez. Lesz dolga a Csoknyai-Matics párosnak, ha továbbra is élvezi a szövetség bizalmát. lábuk alól Kihúzták Fáradtsággal vegyes csalódottsággal bandukoltak ki az öltözőből a férfikézilabda-válogatott tagjai a Norvégia ellen elszenvedett 35-26-os vereség után. Az eredmény és a távolodó olimpiai álmok ismeretében ezen senki sem csodálkozott. A szegediek balátlövője nem kertelt, a négygólos Bodó Richárd szerint elsöpörte a magyar válogatottat a norvég fergeteg. „Kihúzták a lábunk alól a talajt, olyan lendülettel mentek előre, hogy csak kapkodtam a fejemet” - az elmúlt év legjobb magyar játékosának választott 24 éves kézilabdázó szerint a második félidőben ment el a meccs, amikor kíméletlenül büntette az ellenfél a magyar válogatott hibáit. Bodó megköszönte Ilyés Ferenc és Nagy László segítségét. „Ha a Szlovénia elleni vb-selejtezőn nem térnek vissza a csapatba, akkor a talajt a nem is játszhattunk volna az idei világbajnokságon” - fogalmazott a szegedi játékos. Lékai Mátéba nehezen lehetett lelket verni. A veszprémi irányító, az újdonsült apuka sem leplezte csalódottságát. „Vasárnap a gyermekem születésekor én voltam a világ legboldogabb embere, most én vagyok a legszomorúbb apu-_ ka a földön." Lékai szerint a védekezésen múlt a meccs. „Egy-két meccset leszámítva a védelmünk nem volt az igazi. A norvégoktól harmincöt gólt kaptunk. Ez rengeteg, ezzel nem lehet mécsesét nyerni.” Ilyés Ferenc teljesen értetlenül állt az események előtt, a 37 éves védekezőspecialista leginkább amiatt volt csalódott, hogy nem tudott talpra állni a csapat a norvégok ellen, pedig a vb-n volt erre példa. „Párszor előfordult a vb-n, hogy hátrányba kerültünk, de vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe. Ezúttal nem sikerült. Mentálisan és fizikálisán is elfáradtunk. Minden hibánkat könyörtelenül megbüntette az ellenfél, az első félidőben rengeteg kétperces büntetést kaptunk, de ez még elment. A második félidőben úszott el a meccs.” Mikler Roland karakán módon bevallotta azt, amit eddig sejtettünk, hogy az Egyiptom elleni meccsen múlott a továbbjutás a középdöntőből. „Sokat hibáztunk ezen a világbajnokságon, de a legnagyobb hibánk az volt, hogy nem tudtuk legyőzni Egyiptomot. Ha sikerült volna, nem kellene hazakullognunk. Norvégia ellen végig az járt a fejünkben, hogy valahogy próbáljunk meg négy gólon belül maradni, de nem jött össze. A második félidőben szinte végig rohantunk az eredmény után.” Vladan Matics társszövetségi kapitány is egyetértett Mikler értékelésével, bár árnyalta a képet. „Sajnos az Egyiptom elleni meccs sem volt a miénk, mi szereztünk, és nem vesztettünk egy pontot” - mondta Csoknyai István kollégája. Matics beszélt az összeszokottság hiányáról, a csapat rotálásáról és arról is, vajon reális-e a 10. hely a vb-n. „A második félidőben sokszor cseréltünk, nem egy összeszokott csapat volt a pályán. Balogh Zsolt jól játszott, tizenegy gólt lőtt, őt fent hagytuk, ezért küldtük be Nagy Lacit a szélre. A tizedik helyünk reális, reméltem, hogy sikerül megúszni szűk vereséggel, mint a svédek és a dánok ellen, de nem jött össze. A norvégok rengeteget futnak, atlétikus felépítésűek, hihetetlen, hogy mennyi energia van bennük. Sokat kell még fejlődnünk..." - magyarázta a kapitány. JEGYZET Álmodozás helyett Takács Zoltán jegyzet@mediaworks.hu „Álomsorsolás!” Ugye emlékeznek még a derék norvég tévésekre, akik így kiáltottak fel, amikor a magyarokat húzták nekik ellenfélül a legutóbbi labdarúgó Eb-pótselejtező sorsolásán. Aztán hamar az arcukra fagyott a mosoly, mert kint és itthon is elvertük őket. Sajnos éppen így jártak most azok a honi kézilabda-szurkolók is, akik álomsorsolást kiáltottak az olimpiai részvétel szempontjából is sorsdöntő férfikézilabda-világbajnokság előtt. Az eredmény ismert, most a végén éppen a norvégok fagyasztották az arcunkra a mosolyt. De hatalmas hiba volna, ha az akár öt góllal is elveszthető utolsó ütközet és a kilencgólos vereségünk maradna csak meg ebből a világbajnokságból a számunkra. Az első tapasztalat talán az lehet, hogy az Európa-bajnokságon eddig sem volt, de most már a világbajnokságon sem létezik olyan, hogy álomcsoport. Keményen meg kellett harcolnunk még a legyőzött Angolával és Tunéziával is, az argentinok és az egyiptomiak ellen pedig láthattuk, hogy néhány jó egyéni teljesítmény még a döntetlenhez is éppenhogy elég. Két mérkőzésünk kilógott a sorból, hiszen Katar ellen fantasztikus napot fogott ki a csapat, míg a norvégok ellen szinte semmi sem sikerült. Ám furcsa módon a jövő szempontjából két legérdekesebb összecsapásunk a dánok és a svédek ellen volt, ahol a fiatalok megmutatták, hogy lehet rájuk számítani. Nagy Laci és Ilyés Feri vélhetően befejezi a válogatottnál, de olyan új neveket tanulhatnak majd meg a sportág szerelmesei, mint Máthé Dominik és Szita Zoltán. Ők és mások az ifjabb generációból a Lékai, Balogh, Bodó, Bánhidi tengellyel kiegészülve át kell hogy vegyék a nagy öregek helyét. Mindennél beszédesebb, hogy Izland már most meglépte a nemzedékváltást, ők a 11. helyen végeztek. Mi a tizediken. Ne csapjuk be magunkat, most nagyjából ez a realitás. A torna legfőbb tanulsága pedig ismét csak az lehet a számunkra, hogy védekezni és támadni egyaránt magas szinten képes játékosokkal van csak esélyünk akárcsak a nemzetközi középmezőnyben is helyt állni, mert több csere ebbe a felgyorsult játékba nem fér bele. Tudni lehet, hogy amenynyiben Brazília és Egyiptom is megnyerné saját kontinenstornáját, akkor nagy eséllyel lenne még sanszunk egy olimpiai selejtezőre. De álmodozás helyett addig is többre megyünk azzal, ha minél több időt kap a válogatott a közös összetartásokra, az atlétikus, komplex fiatal játékosok beépítésére. Csak, hogy pár év múlva ne mi számolgassunk és álmodozzunk, hanem az ellenfeleink.
