Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-03 / 2. szám
4, MEGYEI KÖRKÉP 2019. JANUÁR 3., CSÜTÖRTÖK Szilágyi Csenge kapta a gyűrűt Az építőipar jövője: modell alapú tervezés és kivitelezés Doktorandusz drónnal BUDAPEST Szilágyi Csenge, Kajdacson nevelkedett színésznő kapta 2018-ban a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt. A díjat Ruttkai Éva lánya, Gábor Júlia alapította 1986-ban, és 1987 óta általában a színésznő születésnapjának előestéjén adják át annak a művésznek, aki a Vígszínházban az adott évben kiemelkedő művészi teljesítményt nyújtott. Az elismerésről a színház társulata titkos szavazással dönt. A Ruttkai Éva-emlékgyűrűvel elsőként Tordy Gézát jutalmazták. Szilágyi Csenge december 30-án A Pál utcai fiúk előadása után vehette át a díjat Eszenyi Enikőtől, a Vígszínház igazgatójától, A diktátor és a Liliom című előadásokban nyújtott alakítását ismerték el. A fiatal színésznő Nagyváradon született, és Kajdacson nőtt fel. 2013-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György osztályában, majd a Centrál Színház tagja lett. 2015-ben szerződött a Vígszínházhoz. 2016-ban Junior Prima Díjjal tüntették ki, 2017-ben elnyerte a Varsányi Irén-emlékgyűrűt. H. E. Fotó: www.vigszinhaz.hu A mözsi Rák Olivér a Pécsi Tudományegyetem doktorandusza, a nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíjban részesült. Épületinformációs modellezéseket végez, a fotogrammetria felhasználásával. Wessely Gábor szerkesztoseg@mediaworks.hu- Hol tartasz most a tanulmányaidban, és itthon szeretnéd-e majd hasznosítani a tudásodat?- A Pécsi Tudományegyetem, Műszaki és Informatikai Karára 2009-ben vettek fel - mondja Rák Olivér. - Építészmérnök diplomát, majd szerkezettervező építészmérnök mester oklevelet szereztem. Jelenleg a PTE MIK Breuer Marcell Doktori Iskola PhD hallgatója vagyok, ahol a disszertációs szakaszban járok. A doktori képzésem várható befejezési időpontja 2020. Kutatási témaköröm az épületinformációs modellezés (BIM: Building Information Modeling) alkalmazási területével foglalkozik. Az építészet legmodernebb ágazata a BIM, hiszen a virtuális, háromdimenziós modellek a digitalizáció fejlődésével elkerülhetetlen eszközeivé válnak az építőiparnak. Célom, hogy Magyarországon is megismerje a szakma a modern eljárásokat és felismerjék a modell alapú tervezés, kivitelezés és üzemeltetés előnyeit. Ezért sokat tesz a Magyar BIM Szövetség, melynek munkájában, mint felügyelőbizottsági tag, aktívan részt veszek. Természetesen számomra is vonzó a külföldi piac, viszont szeretnék itthon dolgozni és a hazai építőiparban hasznosítani a megszerzett tudásomat. Ifjú tehetségek A nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíj idei, háromszázötvennégy milliós keretösszegből, a benyújtott pályázatok alapján, kétszázezer és egymillió forint közötti támogatások voltak elnyerhetők. A pénz felhasználható továbbtanulásra, versenyen való részvételre, eszköz - például hangszer vagy számítógép-vásárlására. Szabadidejét szívesen tölti a szabadban Rák Olivér. Ha teheti, leginkább kertészkedik vagy kerékpározik. A fent említett szabadtéri elfoglaltságok mellett nagy hobbija a tánc. Mözsi általános iskolásként nemzetiségi tánccal kezdett, aztán paksi középiskolás és pécsi egyetemi évei alatt is folytatta a táncot, belekóstolva mindenbe, a jazzbalettől, a hip-hopon át a salsáig. Társaságkedvelő alkat, a tudományos életben is csapatban szeret dolgozni, mert úgy minden feladat több nézőpontból közelíthető és oldható meg. Sok kollégájára felnéz, de legfőbb példaképe az édesapja, aki kitartásával, kreativitásával és megoldóképességével mindig ösztönzőleg hat rá.- Konkrétan mi az, amivel foglalkozol, mennyire úttörő tevékenység, csinált-e már ilyesmit előtted másvalaki?- A kutatási témám címe: Panelépületek felújítás optimalizációja a BIM segítségével. Építészeti kérdéskörben szerettem volna kutatásomat végezni, és az egyetemi éveim alatt tapasztalt problémákra megoldásokat kínálni a modern eszközök segítségével. Úttörő munkának gondolom, hiszen olyan módszertant fejlesztek, ami több mint 650 ezer magyar lakás esetében alkalmazható. A kutatás Több mint 650 ezer magyar lakás lehet érintett során vizsgálom a felmérés, tervezés és kivitelezés fázisait egyaránt. Teszteltem a fotogrammetria, a helyszíni modellezés és a lézerszkennelés technológiáját, melyek az elmúlt években a leggyorsabban fejlődtek. Ezek közül a fotogrammetria érdekel a legjobban, melynek kutatásához a nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíjban részesültem. E technológia építészeti felhasználására egyelőre kevés példa van, viszont a fejlesztésében szeretnék produktívan részt venni. Használok például drónt is melynek alkalmazása teljesen új lehetőségeket biztosít számomra.- Mit szól ehhez a „tudóskodáshoz” a család?- Teljes mértékben támogatnak. Szüleimmel és nővéremmel is nagyon jó a kapcsolatom, a menyasszonyomtól kapott biztatás pedig sok energiával tölt fel. Érzésem szerint büszkék rám, ami engem még inkább ösztönöz a jobb teljesítményre. Graffiti pályázatot írtak ki Pakson Molnár Ferenc regényéhez kapcsolódóan A Pál utcai fiúké lesz tavasztól a grund Több mint tíz éve nem volt ilyen növekedés TOLNA MEGYE-MAGYARORSZÁG A magyar gazdaság 2018 harmadik negyedévében a bárki által vártnál gyorsabban, 4,9 százalékkal bővült, ekkora negyedéves ütemre tizenhárom éve nem volt példa. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a magyar dinamika az EU által is használt módszertan szerint az első három negyedévben több mint kétszerese volt az EU átlagának, az egyik leggyorsabb a régióban. A GKI a Központi Statisztikai Hivatal által felülvizsgált korábbi, valamint a vártnál kedvezőbb harmadik negyedévi adatok alapján 4,2-ről 4,6 százalékra emelte a 2018-as GDP-prognózisát, 12-ről 15 százalékra a beruházási és 4,5-ről 5 százalékra a fogyasztási előrejelzését. A 2019. évi előrejelzés nem változott, a GKI idén három százalék körüli növekedésre számít. A leggyorsabban az építőipar, az infó-kommunikációs ágazat és a kereskedelem bővül az elemzők szerint. TN PAKS Molnár Ferenc születésének 140. évfordulója alkalmából pályázatot hirdet a paksi önkormányzat graffiti művészek számára, a KRESZ- park aszfalt pálya melletti falfelületének kidekorálására. A pályázat során elkészített műveknek kötődniük kell a Pál utcai fiúk történetéhez, emlékezetes momentumaihoz - hívta fel a hegyeimet a polgármesteri hivatal Turisztikai, Városmarketing és Kommunikációs Csoportja. És hogy miért éppen a KRESZ-park? Erre is megadják a választ. Egykor ez a paksi játszótér is amolyan grund volt, mint a Pál utcai fiúké. A századfordulón itt volt Grünwald Salamon paksi fakereskedő Duna-parti fatelepe, a közelében a két világháború között épült gőzhengermalom azóta lebontott épülete. Aztán a második világháború után sokáig a TÜZÉP vállalat telephelye üzemelt itt, amelyet 1979-re elköltöztettek, és a gyermekek nemzetközi éve alkalmából modern játszótér épült a paksi fiataloknak. Szinte minden feladatot társadalmi munkában végeztek a paksi vállalatok és a költségvetési üzem dolgozói, majd 1980- ban a játszótérhez elkészült a tér nevét adó KRESZ- park is. A graffiti pályázat nyertese 200 ezer forint pénzjutalomban részesül, az alkotás elkészítéséhez pedig falfelületet biztosít az önkormányzat, illetve támogatja a szükséges festék beszerzését. A graffiti mellett mindenhol feltüntetik a művész nevét, ami magán az alkotáson is szerepelhet. A város közösségi- és weboldalán, valamint a helyi médiában is publikálják az elkészített alkotást. Pályázni az önkormányzat részére e-mailen vagy postai úton beküldött vázMéretarányos rajzokkal lehet jelentkezni a megmérettetésre A KRESZ-park aszfalt pálya melletti falfelületét most is graffiti díszíti. Ez újulhat meg Fotó: Molnár Gy. latokkal, méretarányos rajzokkal lehet. Az elektronikusan beküldött munkákat pdf vagy jpg formátumban várják. A pályaműveket, valamint a pályázó adatait (név, születési év, lakhely, telefonszám, e-mail) e-mailben kérik a sajto@paks. hu e-mail-címre vagy az alábbi postacímre: 7030 Paks, Paksi Polgármesteri Hivatal, Dózsa György út 55-61. A benyújtási határidő 2019. február 5., a pályázatokat 2019. március elsejéig bírálják el, míg a kiválasztott munkák elkészítésének tervezett időpontja 2019 áprilisa. Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című ifjúsági regénye 1907-ben jelent meg. Magyarországon az egyik legolvasottabb és legnépszerűbb regény, az iskolákban kötelező olvasmány. Külföldön a legismertebb magyar regény, számtalan nyelvre lefordították. A könyv máig ható nemzetközi népszerűsége arról tanúskodik, hogy olvasói szerint örök élethelyzetekről szól, bárhol, bármikor történhetett volna. Hanoi Erzsébet Rák Olivér a legmodernebb technikával dolgozó doktorandusz A szerző felvétele Legfőbb példaképe az édesapja