Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-14 / 11. szám
2019. JANUÁR 14., HÉTFŐ GAZDASÁG y A felzárkóztatás több lépcsőben zajlik, az egyeztetések folynak Két számjegyű béremelés A magyar ipar a hazai és nemzetközi várakozáson felül teljesített Fotó: Shutterstock A nagyvállalatoknak többre futja Több mint 10 százalékkal emelkedhetnek a bérek idén a versenyszférában. Az egyeztetések már zajlanak, az állami cégeknél szerdán kezdődnek az egyeztetések. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu KERESETNÖVELÉS Várhatóan meghaladja az idei átlagos béremelés mértéke az év végén megkötött megállapodásban foglalt nyolcszázalékos bérajánlást, sőt a korábbi évekhez hasonló, újabb két számjegyű béremelés is kitarthat 2019-ben - mondta a Magyar Időknek Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kiemelte: változatlanul a munkaerőhiány hat a keresetek dinamikus emelésére, vállalatmérettől függően persze nőhet a különbség az emelés mértékében. A lap információ szerint szerdán kezdődnek az állami cégeknél a bérfejlesztéssel kapcsolatos egyeztetések. Első lépésben a munkáltatók és a szakszervezetek egyeztetnek, ezt követően születhet megállapodás. A 2017-ben kötött, három évre szóló egyezség értelmében idén 5 százalékkal emelkednének a bérek az állami vállalatoknál, ám abban egyetértenek a felek, A kis- és középvállalkozásoknál a minimálbér és a garantált bérminimum nyolc-nyolc százalékos emelése a meghatározó, míg a nagyvállalatok többet tudnak a bérre fordítani. Továbbra is a növekvő kereslet és a csökkenő kínálat hat a keresetekre, tehát a piac határozza meg az idei bérfelzárkóztatást is. hogy a munkaerő megtartása érdekében ennél magasabb mértékre van szükség. A bértárgyalások szinte mindenhol tartanak, a megállapodásokat a következő hónapokban írják alá - emelte ki Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének elnöke. A legtöbb cégnél az új üzleti évtől, áprilistól változnak a keresetek. A szakszervezeti vezető kiemelte: továbbra is két számjegyű béremelést javasolnak a tárgyalásokon, az eddig kötött megállapodások sikeresek, tíz százalék feletti mértékben rögzítik a 2019- es keresetnövelést. Jellemző az is, hogy az adott vállalat a bérfejlesztést több lépcsőben hajtja végre az év során. Hozzátette, eddig nem találkoztak a túlóratörvény kapcsán olyan munkáltatóval, amelyik élt volna a 400- as túlórakeret lehetőségével, illetve a szakszervezetek sem kaptak a kollektív szerződés módosítására vonatkozó megkereséseket. László Zoltán, a Vasas Szakszervezetek Szövetségének alelnöke szintén két számjegyű bérfejlesztést javasol, de figyelembe veszik a vállalatonként eltérő lehetőségeket. László Zoltán úgy látja, a tavalyi keresetemelések az idén már nem jellemzők, ám a mérték továbbra is azokhoz közelít. Hozzátette: a bérajánlásra nem hivatkoznak a tárgyalások során, mivel a minimálbér-megállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség - amelynek a Vasas is tagja - nem írta alá. HÍREK Spórolhatnak az utasok MÁV A jegyértékesítési fejlesztések és a kedvezmények hatására már a vasúton utazók ötödé önkiszolgáló csatornákon, automatából vagy a Vonatinfó mobilalkalmazással veszi meg vonatjegyét. Tavaly a MÁV-Start utasai 787 millió forintot takaríthattak meg, miközben a vasúttársaság bevétele is nőtt. A fejlesztések népszerűsítése érdekében a vasúttársaság már több mint egy éve 5 százalékos kedvezményt ad az automatából való vásárlásra. Az e-vonatjegyek 10 százalékkal olcsóbbak, mint ha pénztárban váltana jegyet az utas, a menetrendben @-cal jelölt, csúcsidőn kívüli vonatokra pedig e-vonatjegy vásárlásakor 20 százalékos árengedmény vehető igénybe a legalább 100 kilométeres utazások esetén. MW Nőtt a rokkantak foglalkoztatása MUNKAERŐPIAC Tavaly 18-ról 40 százalékra emelkedett a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátája - közölte Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott. Hozzátette, 2010-hez képest 2019-re megduplázódott a fogyatékosügyi szervezetek költségvetési támogatása. A kormány folyamatosan konzultál a tizenhárom nagy fogyatékosügyi szervezettel. MW Tavaly 30 százalékos volt a bevétel növekedés Szárnyaló kiállítóipar Kiállnak a Gundel mellett a szállodák A patinás étterem támadások célkeresztjébe került Fotó: MTI Négyezren szereztek ingyen jogsit KÉPZÉS Négyezren szerezhetnek térítésmentesen nehézgépjárműre szóló jogosítványt, a mintegy 4 milliárd forintos belföldi forrásból 2400 tehergépjármű-vezető és 1600 autóbuszvezető képzése valósulhat meg a következő években - közölte Varga Mihály. A pénzügyminiszter elmondta, a programban részt vevők a képzést követően nagyobb hozzáadott értéket adó munkaköröket is betölthetnek, ami az áruszállítás versenyképességét is növelheti. A kormány ezzel a programmal is támogatja a logisztikai ágazat fejlődését, hiszen a folyamatos munkaerő-utánpótlását biztosítani kell, évente 500-1000 új gépjárművezető munkába állása szükséges a fennálló hiány pótlása mellett. A támogatás közvetlen célcsoportjába a magyarországi székhelyű logisztikai, közúti árufuvarozási és személyszállítási vállalkozások, fuvarozók tartoznak, ennek megfelelően C, C+E, D és GKI kategóriás jogosítvány megszerzését támogatják. A jelentkezők képzése a munkáltatói szándéknyilatkozatok vagy tanulmányi szerződések benyújtása és megkötése után indulhat. A program hozzájárul a foglalkoztatás bővítéséhez, hiszen konkrét igényekre alapozott képzésekkel biztosítja a vállalatok növekedéséhez szükséges munkaerőt. A program 2022. december 31- éig tart, jelentkezni a www.ofa. hu honlapon lehet. MW SZAKKIÁLLÍTÁS Világszerte 700 ezer embert foglalkoztat, évente 4,4 millió kiállítót és 260 millió látogatót mozgat meg az a 31 ezer kereskedelmi szakkiállítás, amelynek szervezői évről évre növekvő eredményekről számolnak be - írja a Világgaz-Az Educatio kiállítással indult szezon január végén a Hungexpo teljes területét elfoglaló Agromash agrárgazdasági expóval folytatódik. Ezt követi a mint a tízezer fős nemzetközi vesegyógyászati kondaság. A legnagyobb magyarországi kiállításszervező társaság, a Hungexpo Zrt. tavaly az októberben 7,6 milliárdot is meghaladó, 7,9 milliárd forint bevételt ért el, ez majdnem 30 százalékkal meghaladja az előző évi 6,1 milliárdot - tájékozferencia, az asztalitenisz-világbajnokság, valamint az Utazás, a Contsruma és a legnagyobb, már 60 ezer látogatót vonzó Fehova, a Kárpát-medence vadászainak. horgászainak és természetkedvelőinek találkozója. tatta a lapot Szántó Gabriella, a társaság marketing- és kommunikációs igazgatója. Tavaly három új, saját fejlesztésű kiállítást, egy lakberendezésit, egy egészségiparit és egy szépségiparit indított útjára a Hungexpo. A kivétel nélkül sikeresen és ígéretesen debütáló rendezvények is jelzik, hogy a nagy közönségvásárokat teljes mértékben leváltották az egyre népszerűbb speciális szakkiállítások. Budapest legnagyobb és legkomplexebb rendezvényhelyszíne gyakorlatilag telt házzal üzemel, a korábban beharangozott fejlesztések, a kiállítási terület bővítése és a csarnokok korszerűsítése igencsak aktuálissá vált. A beruházás első üteme a 2021-re meghirdetett vadászati világkiállításra készül el, addig bizonyos fokú kényelmetlenségeket okoz, de a végeredmény mindenkinek kedvezőbb lesz. A Hungexpo Zrt. területén a saját és a vendégrendezvényeket, kiállításokat és konferenciákat, céges partikat tavaly több mint 450 ezren keresték fel, a rendezvényeken háromezer cég állított ki. A gazdasági válság és a bevásárlóközpontok megjelenésének hatására átalakult kiállítási piac az utóbbi öt évben újra magára találva folyamatosan növekvő bevételeket könyvel el Magyarországon is. Járulékos haszna is jelentős, a kiállításokra és a konferenciákra érkező vendégek átlag feletti öszszegeket hagynak itt. MW TILTAKOZÁS Méltatlan az a támadássorozat, amely a napokban a hungarikumok közé egyedüliként bekerült patinás vendéglátóhelyet, a Gundel Éttermet érte, kiállunk kollégáink mellett - közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége. A szövetség annak kapcsán szólalt meg, hogy az ellenzék össztűz alá vonta a Gundelt, miután kiderült: januártól a neves cég elnyerte a Miniszterelnökség ellátását szolgáló konyha és a kiszolgálóhelyiségek bérleti jogát, működteti a Budai Várban, a Karmelita épületegyüttesben lévő üzemi étkezdét. Pedig a várbeli ellátás ára meglehetősen mérsékelt, egy menü 850 forintba kerül, s az adagok kisebbek, mint egy átlagos étterem menüjében. A Miniszterelnökség leszögezte: az önkiszolgáló menza nem étterem, és a Karmelita hivatali étkezője hasonló árképzéssel dolgozik, mint a parlamenti képviselők étkeztetését ellátó Országház Étterem, ahol egy kétfogásos menü ára 780 forint. - Kettős mércének tartjuk, hogy az ellenzéki képviselők az országgyűlési menza árképzése ellen, ahol maguk is étkeznek, nem tiltakoznak, a Karmelita épület menzájának árszabását viszont kritikával illetik - közölték annak kapcsán, hogy a héten több alkalommal Varjú László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője és Gréczy Zsolt frakciószóvivő ételhordóval jelent meg az épületben, hogy botrányt provokáljon. Holott még Kóka János, a bukott Gyurcsány-kormány egykori gazdasági minisztere is felszólalt az ellenzéki propaganda ellen. Mint ahogy Kóka János írta, a Gundel évtizedek óta különböző kormányok, közintézmények beszállítója, nincs ebben semmi újdonság. MW Jelentősen megugrott a Hungexpo bevétele Fotó: Földi D. Attila Grandiózus rendezvényekkel