Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-09 / 7. szám

12. MEGYEI KÖRKÉP 2019. JANUÁR 9., SZERDA A Tücsök Zenés Színpad Egyesülettől a Csacska-macska vökéiig A Fenyő-csapatban Anita kapta a háttérének negyedik szólamát Málinger Anita tavaly au­gusztus 25-én a Margit­szigeti Nagyszínpadon, de­cember 27-én pedig a Papp László Sportarénában Fenyő Miklós vokalistájaként sze­repelt két nagy sikerű, telt házas koncerten. Sok mun­ka, kitartó gyakorlás, pró­bák, fellépések hosszú sora kellett ahhoz, hogy a szek­szárdi fiatal idáig eljusson. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu SZEKSZARD Már nyolc éves ko­rától a zeneiskolá­ban tanult zongo­rázni, majd később több évig gitárlec­kéket vett, emellett magánének órákon énektudását is fej­lesztette. Ezek a ze­nei képzettséget megalapozó tanulmányok is fontos szere­pet játszottak a későbbi sike­rek elérésében. A Szekszárdi Tücsök Ze­nés Színpad tagjaként kezdett el az énekléssel foglalkozni, és az ott eltöltött tizenegy év meghatározta életének nagy részét, itt szerezte meg az elő­adói tapasztalatokat, képessé­geket. Anita szívesen emlék­szik vissza azokra az időkre, amikor számos fellépésen, ver­senyen vettek részt itthon és külföldön is. Énekeltek többek között Hungária szerzeménye­ket is, amelyeket a stílushoz il­lő fellépőruhákban adtak elő a közönségnek. Ekkor még ál­mában sem gondolta, hogy egyszer majd az eredeti elő­adóval együtt újra elénekelheti ezeket a klasszikus slágereket. Az egyesületből történő kivá­lást követően Anita szólóénekes­ként, Kovács Gergő­vel együtt duett-elő­adóként, valamint egy Abba tribute, tehát a munkásság előtt tisztelgő zene­kar tagjaként, az Abbasolut együttes énekeseként folytatta zenei pá­lyafutását. De miképpen is került a Csacska-macska vokálba?- A barátaimmal együtt el­mentünk Fenyő Miklós kon­certjére, majd az előadás után autogramot kértünk tőle - vá­laszolt a kérdésre Anita. - Az Telt házas publikum előtt énekel­hettem Málinger Anita, a Fenyő-csapat vokalistája Beküldött fotó autogramkérésből egy nem hétköznapi zenei meghallga­tás lett. Ezt követően még több megmérettetésen kellett meg­felelni ahhoz, hogy a zenei pro­dukcióban is szerepet kaphas­sak. A teljesítményem alapján lehetőséget kínáltak, hogy a nagyzenekari stábon belül erő­sítsem a vokált egy negyedik szólammal, amelyet külön ne­kem írtak meg. Ezután követ­keztek csak a vokál számára énekpróbák, és mindezt a zene­karral is össze kellett hangolni. A felkészülés sok türelmet, ki­tartást igényelt és precíz, ala­pos munkát követelt. Mind­ezek eredményeként a Margit­szigeten háromezer fős, a Papp László Sportarénában tizenkét­ezer fős, telt házas publikum előtt állhattam és énekelhet­tem Fenyő Miklóssal és zene­karával egy színpadon. A kon­certek utáni kiértékeléskor a művész úr nagyon meg volt elégedve velem. így büszkén mondhatom, hogy a részvétel a jövőben is folytatódik a Csacs­ka-macska vokálban, ahol Fe­nyő Miklós negyedik vokalistá­jaként láthat és hallhat engem a nagyérdemű közönség. Színes repertoár Málinger Anita 1993-ban szü­letett Szekszárdon. A Szek­szárdi SZC Bezerédj István Szakképző Iskolája elvégzé­se után sikerrel felvételizett a PTE Illyés Gyula Karára. Itt 2016-ban szociális munka szakon szerzett diplomát. Je­lenleg a megyeszékhely egyik intézményében dolgozik. Annak idején a Tücsök Ze­nés Színpad tagjaként szá­mos produkciónak volt ré­szese, a csapatban olyan ala­pot kapott, melyre minden­kor biztonsággal támaszkod­hat. Máig nagy örömmel em­lékezik vissza a számára ki­váltképp kedves jubileumi műsorokra. Az interneten ka­pott értesítést arról, hogy re­mek hangjára tekintettel szí­vesen látnák őt az Abba slá­gereket játszó hazai együttes­ben. Hobbija természetesen a zene, az éneklés, a jövőben örömmel járná be a profi éne­kesi pályát. Repertoárja szí­nes, széles választékot kínál a musicalektől a régi magyar és angol slágerekig. Molnár Ágnes rendőrségi sajtó­­referens Beküldött fotó Beismerő vallomást tett a dombóvári garázda férfi DOMBÓVÁR Szóváltásba került egy 32 éves férfi 2018. de­cember 28-án egy dombóvári parkolóban, amelynek során berúgta egy másik férfi autó­jának ablakát, megrongálta a jármű tükreit és a karosszéri­át, valamint megrúgta a férfit is. Az autóban 150 ezer forint kár keletkezett, a sértett pe­dig könnyebb sérülést szen­vedett, állapította meg a nyo­mozás. A támadó ellen garázda­ság és rongálás vétség elkö­vetésének megalapozott gya­núja miatt indított eljárást a Dombóvári Rendőrkapitány­ság. A rendőrök gyanúsított­ként hallgatták ki a férfit, aki beismerte a fenti bűncselek­mények elkövetését. Az eljá­rás során szabadlábon véde­kezhet, tájékoztatta lapun­kat Molnár Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóre­ferense. 1.1. Az összetartozás érzése erősíti a székely embereket a határokon innen és túl DOMBÓVÁR A madéfalvi vé­rengzés kétszázötvenötödik évfordulója alkalmából gyúj­tottak gyertyát Dombóváron a Székely Kör tagjai hétfőn es­te. A kertvárosi városrészben 2013-ban felállított kopjafánál minden évben fejet hajtanak a kivégzett és szülőföldjük­ről elűzött székely őseik em­léke előtt. Pontosan ettől az időponttól datálódig az egye­sület jó kapcsolata Madéfal­­vával, amikor Szentes Csaba akkori polgármester és Csibi József, a jelenlegi polgármes­ter is részt vett a kopjafa meg­szentelésén. 2014-ben meg­hívásukra a dombóvári egye­sület tagsága is képviseltet­te magát a 250 éves évfordu­ló alkalmából szervezett prog­ramon, Madéfalván. Horváth Józsefné, az egyesület elnöke rövid beszédében az összetar­tozás és a dombóvári székely­­ség összefogásának fontossá­gát emelte ki. Majd közösen imádkoztak az elhunyt áldo­zatokért és a székelyföldön élő nemzettestvéreikért. A madéfalvi veszedelem la­tinul Siculicidium vagyis szé­kelygyilkosság, amely a régi világuk végét és az új világuk kezdetét jelentette. 1764. janu­ár 7-én hajnalban több száz ár­tatlan személyt, köztük gyer­mekeket, asszonyokat és idő­seket gyilkoltak meg Buccow tábornok utasítására. A szé­­kelység határvédőként kivált­ságokkal rendelkezett, adó­Fontos események mentességet élveztek évszá­zadokon át, és Mária Terézia uralkodása alatt a privilégiu­mok megcsorbítása kezdődött el. Erőszakkal akarták a szé­kelyeket besorozni. A széke­lyek jogaikat és hagyománya­ikat védték, és ezért a vezetők Madéfalván gyűltek össze. A császári csapatok ekkor in­téztek támadást, ágyúval lőt­ték a falut, többen a jeges, be­szakadt Olt folyóba fulladtak menekülés közben. A megtor­lás után tovább folytatódott a székely előjogok elvonása, az erőszakos katonai sorozások, és ebben az időben kezdődött meg a székelyek kivándorlá­sa Moldvába, ahol csángó fal­vakban találtak menedéket és megélhetést. Két év után Ha­dik András vezetésével ott­honra találtak Bukovinában, és létrehozták az öt falut: Fogadjistent, Istensegítset, Hadikfalvát, Andrásfalvát és Józsefalvát. Varga Szilvia A 2010-ben alakult szervezet vezetője, Horváth Józsefné a megemlékezés után a követke­ző fél év fontosabb eseményei­re, rendezvényeire hívta fel a fi­gyelmet: január 12-én újévi gá­laesten Sárkány Kázmér, a Ma­gyar Állami Operaház magán­énekese lép fel, akinek ősei szintén bukovinai székelyek. Február 15-én a 2018-ban el­hunyt Kányádi Sándorra emlé­keznek Dévai Nagy Kamilla és Meiszter Éva művésznő közre­működésével. Márciusban Kal­lós Zoltán-emlékestet szervez­nek, ahol Dr. Andrásfalvy Ber­talan egyetemi professzor és a Zengő együttes lesz az egye­sület vendége. Sebestyén Ist­ván mesemondó CD-bemuta­­tóját is tervezik, valamint ápri­lis elején az ötödik székely-ma­gyar futballtornára is sor ke­rül, amelyre meghívást kapnak a környékbeli, székelyek lak­ta települések csapatai, vala­mint Madéfalva is képviselte­ti magát. Hétfőn este gyertyát gyújtottak a kertvárosi kopjafánál A szerző felvétele I

Next

/
Oldalképek
Tartalom