Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-02 / 1. szám
2019. JANUÁR 2., SZERDA LAKÁSKULTÚRA 11 Külön szakember feladata a tervezés, a falak mozgatása, az árnyékolás Kire bízzuk a lakásfelújítást? Attól függően, hogy milyen átalakításokat szeretnénk, más-más szakember tudására lehet szükségünk. Mediaworks/Lakáskultúra szerkesztoseg@mediaworks.hu MUNKÁLATOK Falakat is szeretne mozgatni, vagy csak a berendezést variálná? Nem mindegy, hiszen a különböző munkálatokhoz különböző szakemberekre lesz szükség. Az építész, belsőépítész feladatköre Építészre van szükség, ha új vagy felújított családi házba szeretnénk költözni. Már akkor érdemes a szakember segítségét kérni, amikor kinézzük a telket, hiszen így kezdettől tanácsokkal lát el minket a tájolás kérdésében, ületve a koncepció kialakításában. Az építész konzultál geodétával, statikussal is, akik szintén nélkülözhetetlenek egy ilyen nagy volumenű munka kezdetén. Elkészíti a terveket, majd az árazatlan költségvetést, aminek alapján mi megkeressük a kivitelezőket. Szintén az építész készíti el a látványterveket az új vagy átépítésre váró házról, annak tömegeiről, külső színezéséről, s ezt a megrendelővel folytatott konzultációk szerint a végleges formáig alakítja. Ha erre megbízást kap, ő tárgyal a Az építész készíti el a terveket, tárgyal a kivitelezővel Az oldal fotói: Shutterstock Átformálhatják egy már elkészült tér stílusát A stylistok leginkább egy már elkészült, rendelkezésre álló tér stílusát formálják át. Színeket, bútorokat, lámpákat, textileket, kiegészítőket választanak, harmóniát teremtve a megrendelő kérésének, ízlésének megfelelően és pénztárcájának függvényében. Akkor is egyre többen kérik stylistok segítségét, amikor egy lakást vagy házat el szeretnének adni, hiszen ha egy tér jól mutat a fotókon, könnyebb az ingatlant eladni és kiadni is. Fontos, hogy mielőtt belevágna a közös munkába egy lakberendezővel vagy stylisttal, ismerje meg, hogyan dolgozik, milyen stílust kedvel, mert ha nem egyeztethető össze a megrendelő és a tervező ízlésvilága, folyamatos feszültség nehezíti meg a közös munkát, ellenben ha hasonló a két látásmód, szórakoztató és örömteli lesz minden találkozás. kivitelezővel, a szakági mesterekkel és egyeztet a helyi építési hatósággal. Ő gondoskodik arról, hogy a ház minden előírásnak, aktuális rendeletnek megfeleljen, és a munka adott szakaszaiban lefolytatja az engedélyezési eljárásokat. Ugyancsak építészi feladat az építési engedély alapján készült kiviteli terv kidolgozása. A szakember sok esetben vállalja a művezetői teendőket is, hogy minden rendben bonyolódjon le a kivitelezés során. Ezzel ellentétben a belsőépítész munkája a négy fal között zajlik, átalakít, illetve berendez már létező lakásokat, házakat. Falakat mozgat, megcserélheti az egyes terek funkcióit, megtervezi a világítást, anyagokat választ, bútorokat tervez, mindent megtesz egy kényelmes otthon kialakítása érdekében. Egy igazi belsőépítész természetesen rendelkezik építészeti alapismeretekkel, otthonosan mozog a bútortervezéshez szükséges faipari közegben, és képben van a jelenlegi dizájntrendekkel, korszerű anyagokkal kapcsolatban is. A lakberendező feladata A lakberendezőtől már a lakásvásárlás vagy a tervezés előtt rengeteg hasznos tanácsot kaphatunk. Néhány konzultáció után átlátja, hogy mire van szükségünk, mekkora a helyigényünk, mi az egyes helyiségek, funkciók ideális elrendezése, hova kell árnyékoló az égtájakat figyelembe véve. Kisebb válaszfalakat mozgathat, kapcsolási tervet javasol a villanyszereléshez, és rendelkezik az efféle beavatkozások megítéléséhez elengedhetetlen szakismerettel. A lakberendező, enteriőrtervező építészeti végzettség hiányában soha nem nyúlhat főfalhoz, födémhez, nem tervezhet áthidalásokat, kiváltó pilléreket, beltéri lépcsőket, ezekhez tehát építész, statikus, belsőépítész segítségét kell kérnie. Feladata összetett, részt vesz a legkülönbözőbb beépítendő elemek, például radiátor, árnyékolók, burkolatok, dekorvakolatok, külső és belső nyílászárók, süllyesztett lámpák, elektromos szerelvények kiválasztásában. Figyelemmel kíséri az egész munkafolyamatot, tartja a kapcsolatot a kivitelezővel, a mesterekkel, miközben folyamatosan egyeztet a megrendelővel. Ismeri megbízója igényeit, elviszi boltokba, képeket, rajzokat, látványterveket mutat, amelyek segítenek elképzelni a leendő tereket. Ismerni kell a megbízó igényeit Varázsoljuk újjá a csempéket! Átfestheti a megunt csempét BÁTRAKNAK A bútorok átalakítása után ma már egyre többen vágnak bele a csempék, padlólapok átfestésébe is. Öszszeszedtük a legfontosabb tudnivalókat. Előkészítés Hasonló módon járunk el, mint bármely tárgy festésekor, de az előkészítés során sokkal jobban oda kell figyelni arra, hogy a felület makulátlanul tiszta és zsírmentes legyen. A csempe-, illetve más nem nedvszívó felületek festés előtt speciális alapozást igényelnek, voltaképpen ezen a „tapadóhidat” képző alapozáson múlik a tartósság. Milyen festéket válasszunk? Fedőfestéknek feltétlenül tartós, jó minőségű terméket vegyünk. Egyaránt szóba jöhetnek zománc- és alkidfestékek, attól függően, milyen terhelés1 nek lesz kitéve a későbbiekben. A csempefestés kényes művelet, olyan felületen, amelyet gyakran kell súrolni, esetleg sokan járnak rajta cipőben, nem lesz tartós - és ez nem a festék hibája. Amennyiben víz érheti az új csempét, érdemes extra megerősítésről - vízzáró rétegről - gondoskodni. Hol hibázhatunk? Két lényeges lépés elhagyása okozhat problémát: egyrészt a zsírtalanítás elmulasztása (zsíros felületen nem ta pad meg semmi), másrészt, ha nem használunk speciális, tapadóhidat képző alapozót. Fontos tudni, hogy ha a csempe eredeti mintája domború, ezt a festék nem fogja eltüntetni. A mélyebb fugához használjunk ecsetet, így a nehezen elérhető részekbe is jut majd az alapozóból és a fedőfestékből. Javasolt helyek Sokáig szép marad függőleges felületeken, ahol nem áll meg a víz, illetve amit nem szükséges napi szinten átmosni, súrolni. Ne feledjük, hogy a csempefestés inkább átmeneti, mintsem hosszú távú megoldás, vagyis elsősorban azoknak érdemes belevágni, akik egyelőre nem akarják szétverni a fürdőszobát, de némileg divatosabb és ízléses környezetet szeretnének. Két-három évig várhatóan megőrzi eredeti állapotát. Zuhanyfülkében vagy nagy igénybevételnek kitett padlón semmiképpen ne próbálkozzunk vele! MW HIRDETÉS KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! MEGJELENT! ÜNNEPI DUPLASZÁM 84 oldalon! A tartalomból: ■ Felkavarhatja a piac állóvizét a Skoda új kompaktja ■ így született a VW Bogár ■ Ki mit tud? Teszten az Infiniti Q50 Hybrid és a Lexus LC 500 V8 ■ Szuper fejlesztések a haszonjármű-szektorban 03P ■ Nappali, háló és dolgozó egyben SZINTKÜLÖNBSÉG Egy nagy belmagasságú lakásban a funkciókat szintkülönbséggel egyszerűen szeparálhatjuk. Ha egy nagy szoba áll rendelkezésünkre, a hálófülkét helyettesítsük egy dobogóba rejtett ággyal, így ha vendégek jönnek, könnyen visszacsúsztathatjuk, a tetejét pedig be lehet rendezni dolgozósaroknak. Szintén jó megoldás a szekrényből kihajtható ágy, illetve segítségül hívhatunk egy térelválasztót is. A három lehetőség közül az utolsó a legolcsóbb, könyvespolcos elemmel különösen praktikus. A társalgórészt a szoba legvilágosabb pontján, vagyis az ablakok előtt célszerű berendezni. MW Ismeri a bíborlila szakállbroméliát? KÜLÖNLEGESSÉG A broméliafélékhez tartozó bíborlila Tillandsia cyanea rozettát képező keskeny levelei közül lapos kalászvirágzat emelkedik ki. Ennek szorosan egymásra simuló fellevelei közül apró, rövid életű virágok bújnak elő. Világos, de nem napos, egész évben meleg helyen tartsuk, mert csak ekkor virágzik. Trópusi őshazájában fákon él. Permetezzük, mert levelein keresztül veszi fel a vizet. Nedves tőzegmohába telepítsük, és párásítsunk a környezetében. Télen díszük. Az őszszel megjelenő, pikkelyszerű virágzatban egy-másfél hónapig is gyönyörködhetünk, ezután a növény elpusztul. MW