Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-07 / 284. szám
10 TV-MŰSOR 2018. DECEMBER 7., PENTEK HETI KRIMI Horváth László Imre A bátrak társasága--------- 5. rész --------A konyhakéssel levágták a kötélről a holttestet. A házigazda és embere segítségével a doyen hullájával együtt betették a konyha mellett található hűtőkamrák egyikébe.- Nem kellene úgy hagynunk, ahogy megtaláltuk?- Ki tudja, mikorra érnek ide értük? Addig pedig oszlásnak indulnak. így is eléggé magukon kívül vannak a vendégek. A nyomozónak ezt illetően igaza volt, egész hátralévő napját az elszigetelt szálló többi lakójának nyugtatgatásával töltötte Báthory Eugénnel együtt. A vendégek négy-öt fős csoportokat alakítva húzódtak a szobákba, így jobban biztonságban érezték magukat, ez többet ért, mint bármilyen csitítgatás. Immár köptek a házigazda mottójára, miszerint egy család vagyunk, sokan a képébe is mondták, idegenek vagyunk, elvágva a külvilágtól, és két embert meggyilkoltak. Eugén meglepő türelemmel viselte az ilyen kirohanásokat, Utisz némileg csodálkozott is rajta, mert olykor igazán keményen kikeltek ellene, főként a nők. Persze valószínűleg nem így képzelték az ősi fészekben való üdülés napjait. Marika nem zavartatta magát, a konyhán készült ebédre és vacsorára a társaság nagy része le is szállingózott. Egyszerű, de kiadós ételeket tálaltak, mivel a londoni kifőzdék szakácsnői, Báthory Erzsébet régi barátnői közül nem egy akadt, aki Erdélyből menekült annak idején, így ő is megismerte az erdélyi konyhát, bár sokat vitatkoztak nüánszokon az idős asszonnyal, aki hátramaradt a szállóban, de csak azért átkozta a sorsát, hogy meg kellett érnie, valaki valamennyivel több borsot rakna a csorbalevesbe. Késő délután a nyomozó a házigazdával és emberével együtt átkutatta az áldozatok szobáját. Ráakadtak Báthory István végrendeletére, amelyben mindent a fiára hagyott, kiváltképp az összes jogot a családi ág várható kárpótlási igényeire. Az inas holmijában levelek és megdöbbentően sok készpénz tanúskodott az árulásról, aminek a terhe alatt úgy látszik, végül összeroppant.- Sikerült elérnem a várost - mondta Eugén. - Valami csoda folytán a telefonvezetékek épen maradtak.- Vagy ilyen gyorsan megjavították volna?- Azt biztosan nem. Mindenesetre holnap érkezik a rendőrség. Hiába tisztítják az utakat, csak a reggeli órákra lesznek képesek lánctalpas járművel felhatolni a hegyekbe hozzánk.- Ha addigra is, de legalább vége lesz a rémálomnak. Elmondja a lakóknak?- Természetesen.- lobb, ha tudják, már csak egyetlen éjszakát kell kihúzniuk.- Mi legyen a fiúval? A fiú, Báthory Gábor a doyen középkorú örököse, akinek a kézírásával rótt leveleket találtak az inasnál, melyekben részletesen leírta a gyilkosság tervét.- Elég furcsa, hogy eltette ezeket, nem gondolja? - kérdezte a nyomozót Eugén. Utisz megvonta a vállát.- Nyilván zsarolni akarta velük a jövőben.- Erre mondjuk eléggé alkalmasnak tűnnek.- Meg kell várnunk a rendőrséget a teljes körű nyomozással. Azonban addig is el kell különíteni a fiút.- Úgy érti, elfogni és őrizni?- Igen, így értem. Ha nincs ellenére, én magam fogom őrizni.- Persze, természetesen. Nagy terhet vesz le a vállamról, köszönöm. Báthory Gábort a közös vacsora után keresték fel. Az étkezés alatt mintha csak ők hárman viselkedtek volna közömbösen, bár Utisz a maga részéről nem volt annyira biztos a saját teljesítményében, a házigazda és Báthory Gábor azonban mindennapos, nyüt felsőbbrendűséggel falatoztak és társalogtak. Átkozott arisztokraták, gondolta a nyomozó. Ezek közé kéne tartoznom nekem is? Még Marika is kissé idegesnek tűnt, tehát az ő idegei sincsenek teljesen vasból, mosolyodott el Utisz Tamás. A társaság általában tűkön ült, még úgy is szinte elviselhetetlennek bizonyult a feszültség, hogy tudták, holnap vége lesz az egésznek. Na igen, csak reggelig kell kibírni. Már fel is osztották az éjszakát őrségekre, hármasával mennek majd ki a mellékhelyiségre, valószínűleg nem fog aludni egyikük sem, talán ha néhány órát. Szerencsére gyerekeket nem hívtak meg a találkozóra, bár ők viselnék a legjobban, akkor is eléggé abszurd volna, ha itt játszanának, miközben a családfő és gyilkosa a hűtőkamrában fekszenek. A gonoszság pedig érezhetően uralkodik az épületben. Mint valami rémmesében. Vacsora után a férfiak szokás szerint a kandallóval és biliárdasztalokkal felszerelt játék- és szivarszobába vonultak. Persze ezúttal csak alig néhányan, a legtöbb vendég a családtagjaival együtt rögtön visszatért a szobájába. Utisz és a házigazda a két emberével Báthory Gáborhoz léptek. A megbeszéltek szerint a nyomozó tárta fel előtte a kutatás eredményét. A doyen fia megvető gőggel hallgatta végig, egyszer sem szakította félbe. Amikor Utisz a végére ért, bólintott.- Értem. És most mit terveznek velem az urak?- Az én szobámban lesz elhelyezve, a védelmem alatt.- Úgy érti, az őrizete alatt?- Erre a kuzinunk a legmegfelelőbb ember - vágott közbe Eugén. - Kérlek, ne ellenkezz.- Minek nézel engem? Vezessetek nyugodtan a kijelölt helyre. - Most a házigazda bólintott, két embere megkönnyebbülve nyugton maradt, eddig nem bíztak benne, hogy a történet ilyen civilizált keretek között folytatódhat. A nyomozó előrelépett, Báthory Gábor elmosolyodott.- Mutasd hát a szobádat, kuzin! Utisz a nap folyamán átköltözött egy tágasabb lakosztályba. Ez is a második emeleten helyezkedett el, több részre osztott nagy helyiség, a nyomozó az egyik inassal vacsora előtt több pótágyat is felhozott az alagsori raktárból. Akárhogy tiltakozott is eleinte, végül Marika és az öregasszony is elfogadta Utisz ajánlatát, biztos ami biztos, töltsék a szobájában az éjszakát, most ide került Báthory Gábor is.- Ennyien képesek vagyunk őrizni, nem lesz szükség további emberekre - jelentette ki Utisz, amikor a házigazda egyik emberét akarta elküldeni hozzá segítségül. A kastélyra leszállt az éjszaka. A kimerítő nap után a két idős asszony a feszültségek ellenére hamar álomba merült a lakosztály legbelső részében kialakított kis szobácskájukban. A gyanúsított és őrizetes Báthory gróf készséggel elfogadta, hogy a belső fürdőszobában aludjon. Ilyenből kettő is akadt a tágas lakrészhez, talán ez a fejedelemasszonyi részleg, mondta Marika, amikor felfedezték, mindenesetre az egyik ablaktalan volt, ez megfelelőnek bizonyult a fogoly számára. - Itt nem férhetnek önhöz semmiképpen - mondta a nyomozó, távoli nagybátyja pedig megértőén bólogatott. Ebben igen kiváló, lehet, hogy csak ennyi a titok, gondolta magában Utisz, jól kell tudni bólogatni. Miután betoltak a zuhannyal felszerelt kád és a márványmosdó közé egy pótágyat és a gróf után zárta a fürdő ajtaját, ő maga a lakosztály előterében telepedett le. A ruháit sem vetette le, csak kényelmesen elhelyezkedve az ágyon virrasztani kezdett. Olykor kiment a másik fürdőszoba ablakához dohányozni, onnan még minden rezdülést hallott a lakosztályból, a nők horkolását és a néma csendet a fogoly fürdőjéből. Általában pedig az ágyával szemközti egész falat elfoglaló festett tájképet szemlélte elmerengve. A tájkép valamivel éjfél után megnyílt. Mathilde bújt ki belőle, nem viselve mást, csak valami elől kibontott, átlátszó pongyolafélét, ami még jobban kiemelte meztelenségét. Egyenesen Utisz ágyához tartott, könnyű, határozott léptekkel.- Álljon meg! Egy csőre töltött pisztolyt szegezek önre. És nem átvitt értelemben beszélek. A nyomozó hangosan suttogott, hogy ne ébressze fel a többieket. A nő megtorpant. Aztán ledobta magáról a pongyolát és mégis előrébb lépett egyet.- Tőlem mindent megkaphatsz, amit csak akarsz.- Mindenem megvan, amit csak akarok. Nem akarom megsérteni. Menjen szépen vissza a gazdájához! A nő még eggyel közelebb lépett. A vihar odakint alább hagyott egy időre, erős holdfény világított, amit a behavazott táj csak még sűrűbbé tett, és a szoba egyik ablakából ide is szüremlett belőle egy sávon, a meztelen nő most érte el ezt a sávot. Elmosolyodott, a mellei szinte világítottak, mint a márványszobroké. A pillanatnyi mély csöndet a pisztoly kibiztosítását jelző, kattanó hang törte meg.- Nem akarom felkelteni a többieket. Menjen! Mathüde felhúzta a száját. Hátrébb lépett, lehajolt a ruhadarabért, magára öltötte, majd olyan hirtelen tűnt el, mintha csak valami árnyékot szívott volna vissza magába a falat beborító festmény. Szegényke, gondolta magában Utisz. Halkan visszakattintotta a pisztoly biztosítékát. Biztos huzatos lehet az a titkos folyosó. Folytatás a holnapi lapszámunkban TELEVÍZIÓ-MŰSOR í 2018. DECEMBER 7., PENTEK oc o </> < DS O tf) mVHíHBBHI 4.00 Barátok közt© 5.15 Tűsarok© 4.30 Magyarul Balóval 5.20 Az uralkodónő© 5.00 TopShop 6.20 Mokka© 5.30 Jó reggelt, skacok! 6.25 Tények 7.15 Reggeli® Reggel 9.20 Asztro-Show 6.55 Mokka® x 10.20 TopShop 8.50 Topshop 12.00 Lifestyle© 10.00 Teleshop 12.35 Éjjel-nappal 10.45 Astro-Világ Budapest © 12.00 Tények 13.50 Konyhafőnök VIP Délben- A séfek csatája © 12.30 Walker, a texasi 15.50 Story Extra© kopó© 16.20 Elif-A szeretet 13.35 Walker, a texasi útján© kopó© 17.25 Fókusz© 14.40 Julieta© 18.00 RTL Híradó Esti 15.40 Marimar© kiadás 16.45 Cennet® 19.00 Konyhafőnök VIP 18.00 Tények-A séfek csatája© 19.00 Csak show 21.00 Barátok közt© és más 21.40 Éjjel-nappal semmi! © Budapest © 22.00 Korhatáros 22.55 ShowderKlub© szerelem © 0.00 RTL Híradó 23.15 Fogadom©-Későesti kiadás 1.40 Tények 0.30 Magyarul Balóval Extra 1.10 Profi 2.10 Derült égből a konyhámban © szerelem © 1.45 Lila füge© 4.05 Tények Este 2.20 A zöld íjász® 4.45 Csapdába 3.15 Pasik© csalva© Óránként Híradó és időjárásjelentés 5.55 Ma reggel 6.00 Híradó 9.15 Ma délelőtt 10.35 Életkor 11.35 Itthon vagy! 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.35 Unió28 14.35 Magyar gazda 15.35 Életkor 16.35 Itthon vagy! 17.33 Szemtől szembe 17.50 Ma este 19.05 Életkor 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Angol nyelvű hírek 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó 0.20 Ma éjszaka 6.00 6.40 6.45 7.15 7.45 8.35 9.25 10.25 12.00 12.01 12.55 13.25 14.20 15.15 16.10 17.05 18.00 18.35 19.30 21.55 23.30 23.40 1.05 1.35 2.30 3.15 Híradó Kenő® P’amende Öt kontinens Ridikül ® Az ígéret földje® A múlt árnyékában ® Család-barát Déli harangszó Híradó Főzzünk megint egyszerűen! Honfoglaló ® A múlt árnyékában © Hat nővér © A hegyi doktor © Ridikül © Híradó Sorsok útvesztője © Fölszállott a páva 2018 Kutyasors © Kenő© Lefegyverzett ellenséges erők© Tóth János© Léptékváltás, avagy ki vezette a szekeret - Haris László emlékei, vallomásai © Kézjegy © Határtalanul magyar © 23.15 Fogadom 6.00 Heti terror ® 6.30 Jó reggelt! © 9.10 Napi aktuális 10.10 Olümposz 10.35 Jövőálló 11.05 Hazahúzó 12.00 Híradó 12.30 Trend 13.10 Brüsszel 13.35 V4 14.25 Kultúrklub 14.35 Célfotó 15.05 Hűség 16.35 Jó reggelt extra ® 17.10 Razzia ® 17.35 Zöld világ 18.30 Építők 19.05 Napi aktuális 20.00 Híradó 20.35 Informátor © 21.10 Troli © 22.00 Híradó 22.35 Őszintén 23.10 Napi aktuális 21.55 Kutyásom 6.00 ATV START 8.30 START plusz 9.10 Fórum 10.45 Ékszer TV 11.45 Magyarország építészete 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.30 Ékszer TV 15.30 Életre fel 16.05 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.15 Egyenes beszéd 20.30 Jakuposek plusz ® 21.30 AradiVarga Show © 22.15 Dumakabaré @ 22.50 Világhíradó 23.10 Hazahúzó 0.00 700-as klub © 6.00 6.05 6.55 7.00 7.20 7.45 8.40 9.40 11.00 11.15 12.05 13.00 14.30 14.55 I 15.25 16.00 17.00 17.15 18.10 19.10 20.00 21.25 I 23.20 Tündérkert Hazárd megye lordjai © Tündérkert Híradó Régi órák © Daktari © Színház az egész... - Komédiások © Kisváros © Híradó Vészhelyzet © A játszma© Csalódások © Egy pár tánc Széken - Magyarszováti dalok © Ötcsillagos találkozások @ Utazás az ismeretlenbe-A Tátrai Band az MTV 9. Stúdiójában © Daktari © Híradó Hazárd megye lordjai © Színház az egész...Komédiások © Vészhelyzet © Kisváros © A polip ® Haláltánc © 15.25 Utazás az ismeretlenbe 6.00 Sue Thomas - FBI © 7.00 Sue Thomas - FBI © 8.00 Don Matteo ® 9.20 Robbie, a fókacsemete ® 10.20 Charly, majom a családban © 11.25 A Kpnika © 12.25 A hegyi doktor - Újra rendel © 14.35 A Klinika © 15.35 Charly, majom a családban © 17.45 Don Matteo © 19.00 Hawaii Five-0 © 20.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 21.00 Csak szexre kellesz © 23.20 NCIS: Los Angeles © 6.00 Felsős 6.35 Érettségi 2019 7.05 M5 Híradó 7.45 Ez itt a kérdés... © 8.35 Kutt’30 9.10 Univerzum 10.10 Franciaország vad világa © 11.10 Álomkertek© 11.40 Kuttúrcsavargások © 12.15 OJD Irodalom és könyv 26 percben 12.45 Amerikában jártunk- Mestersége címere... A világhírű magyarok 13.20 Magyar Krónika 14.00 Érettségi 2019 14.35 Szólalj meg! 15.20 Eszement Játékok © 15.50 Felsős 16.25 Mindenki Akadémiája 16.55 Ön is tudja? 17.30 Kutt’30 18.05 Franciaország vad világa © 19.00 Álomkertek© 19.25 Vers mindenkinek 19.35 Univerzum© 20.30 M5 Híradó 21.00 Ez itt a kérdés... © 21.55 Egy pikoló világos © 23.30 Kult’30 21.55 Egy pikoló világos 40ZH-6.25 Teleshop 7.30 Lezúzva ® 9.55 A tengerészgyalogos © 11.50 Különösen veszélyes ® 14.00 Indiana Jones: Az elveszett frigyláda fosztogatói © 16.30 Exférj újratöltve © 19.00 A legsötétebb óra © 21.00 Szemben a Nappal © 23.00 Páncélba zárt szellem © 1.15 A herceg ® 3.05 A sárkány csókja© 6.00 TV SHOP 6.30 Jóbarátok® 6.55 Jóbarátok© 7.25 Jóbarátok© 7.50 Jóbarátok© 8.20 Agymenők© 8.50 Agymenők© 9.15 Szívek szállodája © 10.15 Szívek szállodája © 11.10 Szellemekkel suttogó © 12.10 MacGyver© 13.05 Glades - Tengerparti gyilkosságok © 14.05 Castle® 15.05 Castle© 16.05 Szellemekkel suttogó © 17.05 MacGyver® 18.00 Castle© 19.00 Castle® 20.00 200 Első randi © 21.00 200 Első randi® 22.00 Amerikai pite 4.- A zenetáborban © 0.00 MacGyver© 0.55 Szellemekkel suttogó © 1.55 Szívek szállodája © 17.05 MacGyver 5.50 Családi Titkok © 6.55 Hal a tortán © 8.00 Tények Reggel © 8.40 A piramis © 10.25 Csapdába csalva © 10.55 Családi Titkok © 12.00 Jóban Rosszban © 13.20 MasterChef VIP © 15.25 Csapdába csalva © 16.00 Tények © 16.30 Áll az alku © 17.50 MasterChef VIP © 19.50 Jóban Rosszban © 21.00 Transformers © 0.10 Daredevil, a fenegyerek © 2.20 Spawn-Az ivadék® 6.00 Televíziós vásárlás 9.15 Vakrepülés© am.-ném. vígjáték 1999 11.35 Gépállat SC© angol-amerikai vígj. 2001 13.35 Carter edző© amerikai-német filmdráma 2005 R.: Thomas Carter 5z.: Samuel L. Jackson, Harry Escort, Robert Richard, Rick Gonzalez, Channing Tatum 16.15 Utánunk a tüzözön © amerikai akciófilm 1996 18.40 Hajsza a győzelemért © angol-német-amerikai szélhámosfilm 2013 21.00 Sherlock Holmes 2. - Ámyjáték © amerikai-német akcióvígjáték 2011 23.30 New York bandái® am.-olasz akciófilm 2002 2.45 Elveszett© amerikai film 2012 4.35 Big Game- A nagyvad © finn-angol-német akciófilm 2014 R.: Jalmari Helander 5.55 Asztalitenisz magazin 6.30 Sporthíradó 7.30 Labdarúgó közvetítés MOL VIDI FC-Budapest Honvéd 9.25 Jégkorong magazin 10.00 Sporthíradó 10.30 Vízilabda Bajnokok Ligája FTC-Telekom Waterpolo- Barcelonita 11.55 Pecatúra magazin 12.25 Napos Oldal-DVTK magazin 13.00 Sporthíradó 13.25 Női kézilabda Európabajnokság Magyarország-Spanyolország 15.05 Labdarúgó közvetítés Paksi FC-FTC 17.00 Sporthíradó 17.15 Jégkorong magazin 18.00 Labdarúgó közvetítés MÓL VIDI FC-Budapest Honvéd 20.00 Startfejes magazin 20.30 Irány Madrid! 21.15 Játékoskijáró 22.00 Női labdarúgó magazin 22.30 Sporthíradó 6.00 Televíziós vásárlás 7.30 A Bundesliga csapatai 7.45 Kézilabda. Rewind - The Handball Show 8.15 Trash Talk 9.45 Televíziós vásárlás 10.45 Kézilabda 12.45 Kézilabda 14.45 NBA 16.45 Labdarúgás 17.15 Labdarúgás 17.45 Kékek 18.15 Europálya 19.45 Kezeket fel! a Sport TV kézimagazinja 20.15 Labdarúgás 22.45 Heti helyzet 23.45 American Football - NEL 3.15 Kézilabda 5.00 UFC 9.00 Nicola konyhája © 10.00 Alma Obregon © 11.00 Az anyám föztje Patrizia Paglierivel © 12.00 Jamie © 13.00 Éhes motorosok © 14.00 A szakács, ha világgá megy ; © 15.00 Jakubiak konyhájából © ' 16.00 Martha Stewart © 17.00 Szafarikonyha ® 18.00 A csokoládé királynője ® 19.00 Jamie ® 20.00 Alma Obregon © 21.00 Az anyám föztje Patrizia Paglierivel © 22.00 Vendy és Adam© A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!