Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-27 / 299. szám
SPORT 19 2018. DECEMBER 27., CSÜTÖRTÖK Barnai Juditot tizenegy évesen felnőtté tette egy baleset Az sem volt biztos, hogy egyáltalán járni tud majd Fotó: Bach Máté Amikor tizenegy évesen súlyos balesetet szenvedett, az orvos azt mondta, örüljön, ha egyáltalán járni tud majd. Barnai Judit ma a PEAC-Pécs kosárlabdázója, az idén a válogatottban is bemutatkozhatott, és júniusban akár Európa-bajnokságon is pályára léphet. Sokak szerint csodálatos utat járt be, de neki csak az a fontos, hogy a baleset óta apróságoknak is nagyon tud örülni. Pajor-Gyulai László szerkesztoseg@mediaworks.hu KOSÁRLABDA „Mikor mehetek megint edzésre?” Bizarrnak hangzó kérdés volt. Egy tizenegy éves kislányt kitolnak a műtőből egy bonyolult, többórás operáció után; a folyosón várja a folyamatosan síró édesanyja, a tanárai, a barátai, szinte nincs egy ép porcikája sem, mindenki az életéért aggódik, ő pedig arról érdeklődik, mikor mehet legközelebb edzésre. Ráadásul alig két hete kosárlabdázott, aligha szökhetett szárba ennyi idő alatt komoly szerelem a sportág és Barnai Judit között.- Elsősorban nem is a kosárlabda volt a fontos, azt nem tudtam elképzelni, hogy nem mozoghatok, sportolhatok többé - meséli. - A testnevelőtanárom unszolt, menjek kosarazni, nekem való, el is kezdtem az edzéseket a BEAC-ban, és az edzők is tehetségesnek tartottak. Mindent felülírt azonban 2005. október 21-e. A kislány pár napja kapott kiskutyát, hozzá sietett haza Budapest egyik külső kerületébe, és még csak nem is sejtette, hogy ezen a napon másodszor fog megszületni.- Leszálltam a buszról, körül is néztem, de a buszt előző autót nem vettem észre, a sofőr sem látott engem, és még csak fékezni sem volt ideje. Mintegy tizenöt métert repültem, és valami csoda révén a hátizsákom a földre zuhanás pillanatában a fejem alá csúszott, alighanem ez mentette meg az életemet. Láttam az autót, teljesen összetört az eleje, a szélvédő is bezúzódott. A testem elzsibbadt, és nem éreztem semmit, miközben mindent tisztán észleltem. Elsőként azt kérdeztem valakitől, hogy megvannak-e a lábaim, mert nem voltam biztos benne. Aztán megmondtam anyukám telefonszámát, valaki a fülemhez tette a telefont, én pedig mondtam az éppen Tatabányán lévő anyukámnak, hogy van egy kis baj. Kérdezte, mi, és amikor megtudta, én nyugtatgattam. Arra nevelt, ha baj ér, őrizzem meg a nyugalmamat, hát azt tettem. Akkor érkezett a balesetire, amikor velem odaért a mentő. Vizsgálatok követték egymást, már minden zavarossá vált, előbb a térdemet, aztán a szilánkossá tört karomat műtötték, és amikor kitoltak, tényleg arra gondoltam, mi lesz velem mozgás nélkül. Az edzésre vonatkozó kérdésre az orvos nem sok jóval kecsegtette, szerinte Judit már annak is örülhet majd, ha egyáltalán járni tud. A doki tudta, rengeteg a kockázat. A kórházban töltött két hónap alatt Judit például öt centit nőtt, és ha a sérült teste nem követi ezt a tempót, a következmények szomorúak lehetnek. A tizenegy éves kislány nyakig gipszben feküdt, alig maradt ép csontja, de szép lassan megkezdhette a rehabilitációt. Szerencséje volt, mert a szervezete befogadta a karjába ültetett fémeket. Az egyik hétfőn azt mondták neki, ha szombatig megtanul mankózni, akkor hazaengedik - még a felülés is nagy szenvedéssel járt, de megcsinálta. Persze, nagyon meszsze volt a gyógyulás, az orvosok két évet jósoltak arra, hogy átlagos életet élhet majd. Három hónap után szabadult meg a gipsztől, lassan megtanulta mozgatni az ujjait, élményszámba ment, amikor újra tudott fogni; később ismét képes volt írni, a tanárok hozták neki á tananyagot, így azzal is haladhatott, a napok zöme erősítéssel és gyógytornával telt el.- Nem mertem emberek közé menni, féltem, hogy megütik a vállamban a fémeket, az piszkosul fájt, a belvárosi iskola és az otthon közötti út volt a maximum, az időjárás változásai is megviseltek, és ez így ment két éven keresztül. Volt, hogy elegem lett mindenből, különösen a kiszolgáltatottság érzését viseltem el nehezen. Én akkor hamar felnőtt lettem. Tudtam, vigyáznom kell magamra, nem ugyanolyan már a testem és a szervezetem, mint másoké, és ezt nagyon komolyan kell vennem. Két év elteltével virradt fel a csodálatos nap, amikor a kórházban közölték, többé nem kell jönnie. Ő pedig elment a BEAC-hoz, előbb hetente egyszer, majd kétszer, olykor már többször edzett. Védőfelszerelésben, fájdalmak és kompromisszumok árán, a féltő édesanya szigorú irányításával, akinek sikerült megzaboláznia az edzők és a lánya türelmetlenségét. Judit tizenhat évesen került a Ferencvároshoz, szép lassan a térdgépét Is elhagyta, így a combizmai is jobban fejlődtek, idővel eszébe sem jutott félni az ütközésektől; aztán a felnőtt csapatban is bemutatkozhatott, éppen a BEAC ellen. A többi tulajdonképpen csupán tények sora: megfordult több klubban, a nyáron a PEAC-Pécshez szerződött, mert úgy érezte, a klub nagyon szeretné a soraiban tudni; egy éve már meghívást kapott a válogatott edzéseire, aztán most novemberben Albánia és Oroszország ellen debütálhatott is.- Ha valaki látta rajtam a baleset nyomait, és rákérdezett, akkor elmondtam, mi történt, de soha nem beszéltem erről, és nem hivatkoztam rá. Ez a múlt, ami lezárult, engem pedig a jövőm érdekel, és nehezen viselném, ha bárki is sajnálna. Nagyon figyelek a testemre, tudom, mire van szüksége, hiszen a csípőm és néhány csigolyám is különleges bánásmódot kíván, de ez az én dolgom. Olykor hallom, mekkora dolog az, ami velem történt, mekkora utat jártam be, de ezt én nem így élem meg. Az viszont igaz, hogy ha nincs a balesetem, nem lennék ennyire erős a lelkemben, és nem tudnám, hogy semmi sincs ingyen az életben. De ennél is fontosabb, hogy tudom értékelni a pici jót is. Más elmegy amellett, hogy most, decemberben is süt a nap, én viszont látom, és nagyon örülök neki. Crina Pintea már a győriekkel harcolhat a legnagyobb elérhető célokért Pintea (labdával) az ígéri, hogy keményen fog dolgozni Fotó: AFP KÉZILABDA Egészen kiváló teljesítményt nyújtott a nemrég véget érő női Európa-bajnokságot a negyedik helyen záró román válogatottban Crina Pintea. A 28 éves, 192 centis játékos a tornán áüagban négyszer talált be, a középdöntőben a spanyolok ellen nyolc lövésből hat, a magyar nemzeti csapattal szemben 12 kísérletből hét gólt lőtt, és beválasztották az Eb álomcsapatába. Nem vitás, Pintea a posztján az egyik legjobb a jelenlegi nemzetközi női mezőnyben, és a tudását mostantól a Bajnokok Ligája-címvédő Győr keretében kamatoztathatja s villanthatja meg - akár a január 2-i, Ferencváros elleni bajnoki rangadón. „Nagyon boldog vagyok, hogy lehetőségem nyílik a szezon hátralévő részét Győrben tölteni, az egyik legnagyobb álmom vált valóra - közölte boldogan átigazolásával kapcsolatban Pintea a Győr honlapján. - Keményen fogok dolgozni, hogy amennyire csak tudok, hozzájáruljak a csapat sikeréhez, és remélem, segíthetek immár közös céljaink megvalósításában. Természetesen kicsit fáradt vagyok az Európa-bajnokság küzdelmei után, hiszen épp csak most ért véget a torna, de már alig várom, hogy csatlakozhassak a csapathoz, és zöld-fehér mezben harcoljak a női kézüabdázásban elérhető legnagyobb célokért” A 2015-ben vüágbajnoki bronzérmes beállós 2010 és 2015 között hazájában a Zalauban kézüabdázott - és 2012-ben EHF-kupa-döntőt vívott -, majd 2015-től 2017-ig a Thüringer HC-t erősítette, a német kirakatcsapattal a Bajnokok Ligájába is eljutott. Az elmúlt másfél évben a francia Issy Paris-ban légióskodott. A Győrnek mindenképpen beállósra volt szüksége a norvég klasszis, Kari Brattset mellé, miután a holland Yvette Broch átmenetileg felfüggesztette sportkarrierjét, és a fiatal Varga Emőke is sérüléssel küszködött korábban. Az ETO tájékoztatása szerint, bár szeretnének lehetőséget adni a fiatal magyar tehetségeknek, a dunaújvárosi Dombi Luca és Sirián Szederke, a budaörsi Pásztor Noémi, illetve a debreceni Tóvizi Petra ügyében sem jutottak egyezségre. „Hozzászoktam már, hogy mindenért meg kell küzdenem, semmit sem kaptam ajándékba az élettől, most is meg fogok harcolni a helyemért - nyilatkozta Pintea. - Nem lesz egyszerű a CSM Bucuresti ellen pályára lépni a BL középdöntőjében, de ha ilyen lehetőség adódik, mint nekem ez a győri, nem hagyhatod veszni. A bukarestiek ellen is el fogom végezni a feladatom.” Román sajtóinformációk korábban arról számoltak be, hogy a Győr kifizette a Paris által kért 50 ezer eurós (kb. 15-16 millió forintnak megfelelő) kivásárlási árat Pinteáért. A Győr vezetősége az új igazolás nyilvánosságra hozatalakor leszögezte, hogy mind a franciákat érintő, mind a játékossal való szerződéskötés részletei üzleti titoknak minősülnek, sem a játékos kivásárlásáról, sem a munkaszerződésében foglaltakról nem kívánnak részleteket megosztani. Azt is hozzátették az ETO-nál emellett, hogy a Paris-val kötött kivásárlási szerződés és a játékos munkaszerződésének kötelezettségei nem rónak anyagi többletterhet a korábban kialakított költségvetésre. Papp Bálint/NS JEGYZET Jusson idő egymásra Bódi Csaba jegyzet@mediaworks.hu Béciék jó fejek. Szerencsére még elég jó lábakkal is rendelkeznek, mert egyébként nem tudnának hétről hétre focizni. Régebben - nem sokkal, csak néhány évtizeddel korábban - labdarúgó volt közülük néhány, míg mások egyéb pályán teljesedtek ki. Egyvalami mégis mindig összehozta őket. Vasárnaponként a közös futballozás öröme úgy megmaradt bennük, hogy nem tudnak elszakadni az érzéstől, megválni a másiktól. Innen csak kihalni lehet - állhatná a fejlécen. „Domenghini” (no nem Angelo, az olasz klasszis, hanem Laci bácsi) a példa rá, hogy ez valóban helytálló, sőt szívbemarkolóan fájó. „Vasmarokot” és társait olyan fából faragták, hogy megvan bennük a tisztelet embertársaik, csapattársaik és persze a futball iránt. Ez aztán erőt ad, összeköt, barátságot mélyít. Nem egyszerű a családi idillt felborítani az évtizedes szokások miatt - mormog is olykor az asszony, de ő tudja leginkább, jobb, ha ráhagyja a párjára. így mindenki jobban jár. No igen, a járás! Valahogy, amikor a labda a szenior korú sportoló felé gurul, a lépés megváltozik. Nem sajog a térd, a derék, nem ropognak úgy a csontok, mint amúgy egyébként. Viszont gyorsan elröppen az a néhány másodperc, amíg úgy érzi a pálya ördöge, hogy újra fiatal, és övé ott a tér. Ma már csupán - rossz - emlék, amikor „idegen testként”, űzni való bolondként kerítésen kívülre száműzték a parányi, ám annál elszántabb közösség tagjait. Az új idők új szele változást és visszatérést hozott oda, ahol nekik mindig elszáll a gondjuk, mert - ahogy Ihász Gábor klasszikusa említi - „lenn, a téren mi egyformák vagyunk”. Akár a hét utolsó napjai készülhetnének egy kaptafára, ha a szokásos programot nézzük. A régi grundok hangulata viszont a „dumában” már erősebb, hiszen köztudott, hogy a labda van a legjobb erőben, futni a ló is tud és egyéb okosságok. A bőrgolyóval bánni az már művészet. Mármint akinek az volt húsz éve is, mert attól, hogy valaki megöregedett, kizárólag a kor miatt nem lett jobb focista. Az efféle röpke eszmefuttatás viszont simán kispados a társaságban, mert ebben a közösségben régóta nem a futballtudás viszi a prímet. A sofőr, az ügyvéd, a panziós, az edző, az üzletkötő, a gyári melós egyforma tag, előjogok nélkül. Legyen szó műfűről vagy „dadogós” fű kettőről, a meccs alatt nincs barátság, utána viszont van idő egymásra. Telefon nélkül, face to face. Nem kell sok a boldogsághoz. Lehetne mit átvenni Béciéktől. Még semmit sem kapott ajándékba Öröm a téli napsütés is
