Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-24 / 298. szám
2018. DECEMBER 24., HÉTFŐ KITEKINTŐ 5 Nagy lángot adott a szívébe a Jóisten, jó pap szeretne lenni Fekete Zoltán káplán jelenleg a szekszárdi híveket szolgálja A szerző felvétele A szolgálat mellett doktori képzésen vesz részt SZEKSZÁRD Ez év júniusában szentelte pappá a megyés püspök, Udvardy György, az új szekszárdi káplánt, Fekete Zoltánt. A 32 éves, németkéri származású lelkipásztor sokféle szolgálatot ellát: hittant tanít, jegyesoktatást tart, gyóntat, misézik, áldoztat és betegekhez jár. Mindemellett folytatja a tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktori képzésén. Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu- Könnyen rátalált a hivatására?- Hitgyakorló, katolikus családból származom - mondja Fekete Zoltán mégis meglepődtek a szüleim, amikor bejelentettem, hogy pap leszek. Előtte turizmus-vendéglátás szakos diplomát szereztem. De a Jóisten hatalmas lángot adott a szívembe, és én igent mondtam: követtem. Elvégeztem a teológiát, püspök atya felszentelt, Szekszárdra helyezett káplánnak, és továbbtanulásra buzdított. Most a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktori képzésére járok.- Nem minden pap doktorál. Önnek miért fontos ez?- Belső indíttatásból is, meg azért is, mert a püspök atya erre az útra szán. így tudom legjobban szolgálni Istent, az embereket, az egyházmegyét. A képességeimet ki kell használni!- De miért nem a polgári életben: orvosként, mérnökként, tanárként, tudósként?- A hivatásomra 24 évesen találtam, miután a kamaszkori elhajlásokon túljutottam. Láttam, hogy az emberek mennyire híján vannak Istennek és a keresztény erkölcsöknek. Láttam: nem világos számukra, hogy az Istenhez vezető egyenes, de keskeny és göröngyös ösvényen kell járniuk. Én viszont az életem értelmét erre az útra lépve találtam meg. Keresni kezdtem a látszat mögötti valóságot, túlléptem a szokás alapján megélt vallásosságon, eljutottam a színtiszta katolicizmusig, és átadtam az életemet Istennek. Azt mondtam: tégy velem Uram belátásod szerint! És most itt vagyok.- Ez a döntés vagy hívás egy pillanat volt vagy egy folyamat?- Egy folyamat. Az én generációmat rengeteg hatás éri a baráti társaságban is, az interneten is. Eszmék, ideológiák, ezotéria, new age. Hosszú ideig tartott, amíg tisztázódott bennem, hogy nem az én igazam az igaz, hanem az, amit az egyház tanít az ő tekintélyével, kétezer éve. Az életemnek nem én vagyok az ura, a létemet, a lelkemet mástól kaptam. Viszont oka van annak, hogy kaptam. Ám, ha az oka a természetfelettiben keresendő, akkor a céljára is általa találhatok. Nincs más dolgom, mint, hogy beteljesítsem Isten rám vonatkozó, öröktől kigondolt, szent tervét. Mondhattam volna nemet is, hisz szabadon dönthetünk, de akkor milyen sok leiken nem tudnék segíteni! Márpedig én segíteni akarok, szolgáló szeretettel. Hirdetve, hogy Isten szeret minket, s ha szeretettel vagyunk egymás iránt, abban érezzük, hogy valami módon a Jóisten is benne van. Persze a hitet nem lehet rátukmálni az emberekre, mert az többet árt, mint használ. Nyitott szívvel kell járni és példaértékű életet élni.- Olykor azért előfordul, hogy a papok Is vétkeznek.- Az a helyzet, hogy a plébániák falai átlátszóak. Nagyon fontos, hogy a plébános ne tegyen megbotránkoztató dolgot, mert annak bizony híre megy. A plébánosnak vonzania kell az embereket, nem taszítani. Ugyanakkor,, mindenki maga felelős az Istennel való kapcsolatáért. Nem lehet attól függővé tenni a hiszek, nem hiszek kérdést, hogy az éppen ott szolgáló pap szimpatikus-e vagy antipatikus. Káplánéveit tölti a 32 éves Fekete Zoltán. Vélhetően hamarosan plébánossá nevezi ki Udvardy György püspök, hisz nagy a paphiány, ma már ritkán fordul elő, hogy valaki hosszú ideig káplánkodik. Németkéren nőtt fel, Székesfehérváron szerzett diplomát, turizmus-vendéglátás szakon, a Kodolányi János Egyetemen. Először a paksi Erzsébet Szállóban, aztán két budapesti hotelban dolgozott, mint recepciós. Isten hívását érezve, 24 évesen bejelentette a szüleinek, hogy pap lesz. Vallásos családban nőtt fel, van egy bátyja, aki házas. Kettőjük kapcsolatáról, élethelyzetéről humorosan azt szokta mondani: Ég és föld. Én a teológiával, az égiekkel foglalkozom, ő meg földhivatalos Pakson. A lelkipásztort, miután az alapképzést befejezte, pappá szentelte a püspök. De folytatja tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, az általános teológia szak, egyháztan szakirányán. Ez a doktori képzés négyéves; most másodikos.- Mennyire kell kimozdulni a lelkipásztornak? Van, aki csak várja a templomban és a plébánián, hogy betévedjenek a hitkeresők.- Ki kell menni, megmutatkozni az emberek között, mert az életpélda vonz. Persze a mai paphiány közepette erre egyszerűen nincs idő. Ezért a hívek apostolkodására is nagy szükség van.- Itt az ünnep. Mi a karácsony lényege?- Eljött az Úr és ezért vagyunk mi megváltottak. Együtt kell működnünk szent terve megvalósításában, mert akaratunk ellenére nem tud bennünket üdvözíteni. Az ember, amikor elérkezik a halálának pillanata, odakerül az Ő ítélőszéke elé. Az advent a karácsony előtti istenvárás, de tulajdonképpen az egész élet egy advent. Úgy kell élnünk, hogy aztán megszülethessünk az örök életre, vagyis feltámadjunk a halál után. De ehhez vüágosságban kell járnunk. Az adventi gyertyák ezt szimbolizálják. Fény a sötétségben. Amikor én elköteleződtem Isten mellett, amikor láng gyúlt a szívemben, szakítottam az addigi tévelygő, bulizós életvitelemmel, még a zenei lemezeimtől is megszabadultam, hogy semmi se emlékeztessen rá. Félig megtérni nem lehet.- Mindez szépen hangzik, a templomok mégis lassan kiürülnek. A nagy egyházaknál drámai a létszámcsökkenés, a szekták elszívó hatása is jelentős. Baj az, ha valaki másként imádja Istent?- Isten misztikus teste az egyház. Azt megszaggatni nem helyénvaló, de ha valaki beleszületik egy másfajta vallási közösségbe, nem tehet róla. Mindenesetre vannak vezérelvek, amelyek figyelemre és követésre érdemesek. Az egyik Uyen, hogy tedd a jót és kerüld a roszszat. Az idevonatkozó pedig így hangzik: Keresd az igazságot, és a megismert igazság mellett tarts ki! Tehát nem vétkes az, aki még nem ismert rá a mélyebb igazságra. De keresni kell! Az igazság keresése mindannyiunk kötelessége lenne Adományokból készültek az ajándék élelmiszercsomagok Évek óta megszervezi a város Tolna megyében vezet a mákos BÁTASZÉK Százötven családnak készített tartós élelmiszercsomagot a bátaszéki gondozási központ. Mint azt Borosné Simon Zsuzsanna vezetőtől megtudtuk, az ajándékokat már át is adták. A csomagba liszt, cukor, tészta, készétel, tea, rizs, keksz, lekvár, tartós tej, továbbá édesség és gyümölcs is került. Ahhoz, hogy a központ segíthessen a rászorulóknak a bátaszéki önkormányzat háromszázezer forintos támogatást nyújtott, de vállalkozások, civil szervezetek és magánszemélyek is adományoztak erre a célra. Az intézmény már december elején elkezdte az adománygyűjtést. Borosné Simon Zsuzsanna azt is elmondta, hogy szintén a szokásoknak megfelelően a legfiatalabbaknak külön is kedveztek. A száznegyvenből hetvennyolc gyermeket december 13-ára a művelődési házba hívtak, ahol ünnepségen kapták meg a nekik szánt csomagot, a többiek a központban vették át az ajándékot. A gyerekek játékot, ruhaneműt, könyvet és édességet kaptak. A karácsony előtti csomagosztás hosszú évek óta hagyomány a központban. B. K. Elsősorban tartós élelmiszereket osztottak Fotó: Mártonfai Dénes TOLNA MEGYE-MAGYARORSZAG Csaknem hárommillió vásárlót szolgálnak ki hetente a Tesco áruházak országszerte, és idén először elkészítették az országos szaloncukortérképet, amelyen jól látszik, hogy melyek a legkedveltebb ízek. Tavaly több mint 1,3 millió csomag szaloncukrot értékesítettek Magyarországon. Adataik szerint mind megyei, mind regionális bontásban a csokoládés-trüffelesből vásárolják a legtöbbet. A dobogó második helyén a szezonálisan változó, különlegesebb ízű szaloncukrok szerepelnek, mint például a narancsos-csokis, vagy a robbanócukorkás-málnás. Harmadik helyen pedig az örök klaszszikus íz, a zselés áll. Az adatok szerint a magyar vásárlók még mindig nem tudták nagyon megkedvelni a kókuszos szaloncukrot, az eladások alapján egyértelműen ez az íz van a sor végén. Ejtsünk szót a másik szezonális finomságról, a bejgliről. Országos szinten a mákos vezet (54,5 százalék) a diós előtt. A legjobban Tolna megyében szerették a mákos bejglit (58,2 százalék), a legkevésbé pedig Győr-Moson-Sopron megyében (51 százalék). TN