Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-22 / 297. szám
2018. DECEMBER 22., SZOMBAT SPORT 15 Úgy érzi, élnie kell a fantasztikus veszprémi lehetőséggel A Tatabányából a Veszprémbe tartó válogatott kézilabdakapus, Székely Márton szerint isteni szerencse is kellett a klubváltásához, amelyet csak a családjával beszélt meg. Simon József szerkesztoseg@mediaworks.hu KÉZILABDA Nem kellett sokat várnunk, hogy megtudjuk, kivel helyettesíti - egyben pótolja - a Telekom Veszprém a válogatott Mikler Rolandot, aki a jövő nyártól három évig a Mol- Pick Szegedet, vagyis korábbi csapatát erősíti majd. „Az ősszel kezdtem tárgyalni a veszprémi vezetőkkel, akik nagyon korrekt szerződési ajánlatot tettek - mondta a tatabányai Székely Márton, aki a jövő nyáron életbe lépő kétéves egyezséget kötött a magyar rekordbajnokkal. - Az első gondolatom az volt, hogy ez hatalmas megtiszteltetés, a második pedig, hogy óriási lehetőség az előrelépésre, a karrierem folytatására. Tatabányán lejár a szerződésem a nyáron, így nem volt okom, hogy sokat töprengjek. A feleségemet és a családomat azért megkérdeztem, hiszen Kata és a szeretteim Tatabányához kötnek, de mindenki biztatott, bátorított, hogy éljek ezzel a fantasztikus lehetőséggel. Nagyon sok kapus álma, hogy a Veszprémben védhessen, de csak néhányunknak adatik meg ez az isteni szerencse.” Az álomból valóság lett, és ez a következő szezonban Székelynek nagyon is kézzel fogható feladatokkal jár a világ egyik legjobb csapatában, amelyben csupa világklasszis közé kerül. „Ellenfélként már jól ismerem összes leendő csapattársamat, a magyarokat persze a válogatottból is - folytatta Székely. - Tökéletesen átérzem annak a súlyát és felelősségét, hogy milyen közegbe, illetve kinek a helyére és ki mellé kerülök. Mikler Rolanddal a válogatottban tökéletes harmóniában dolgozunk együtt, biztos vagyok ben né, hogy ez nem változik. Arról pedig nem is tudom, mit mondjak, hogy Sterbik Árpáddal, a világ legjobbjának választott kapussal osztozom a ránk váró feladatokon.” A veszprémi vezetőktől kapott információ szerint lassacskán kialakul a gárda kerete a 2019-2020-as idényre, már csak egy-két újonc bejelentése maradt hátra. Csík Zoltán, a csapatot működtető gazdasági társaság vezérigazgatója szerint tovább erősödik az együttes, amelynek a céljai változatlanok. A legfontosabb a magyar bajnoki cím visszaszerzése a Szegedtől, a Magyar Kupa megnyerése, valamint szeretne a csapat jelentős sikert elérni a BL-ben. Székely Márton is annak örülne a legjobban, ha BL- győztes gárdában kezdhetné az alapozást a nyáron. „Addig még sok minden történhet, az is előfordulhat, hogy valamilyen szép tatabányai EHF-kupasikerrel a tarsolyomban vehetek búcsút jelenlegi csapatomtól - magyarázta. - Kiválóan éreztem, illetve érzem magam jelenleg is a híres és nagy múltú Bányászban, amelyben csodálatos játékostársakkal hozott össze a sors, és a klub vezetőitől is minden támogatást megkaptam pályafutásom kiteljesítéséhez. Úgy érzem, jövőre mégis egy osztállyal feljebb léphetek.” Addig még hátravan fél év, januárban a világbajnokság - akár Székely főszereplésével. Jó kis kapus lett, nem véletlen, hogy számítanak rá a szövetségi kapitányok DAVID DAVIS, a Veszprém edzője: „Sajnos, nem lehettem ott az aláírásnál, mert Egyiptom válogatottját készítem fel a vébére. A magyar kapusok között a legtehetségesebbnek, az egyik legjobbnak tarom Székelyt. Nagyon sok mérkőzésen döntő fontosságú volt, hogy kiválóan védett. Ez igaz a válogatottra és a klubjára is. Ideális korban van, szerintem ő a jövő embere." STERBIK ÁRPÁD, a Veszprém kapusa: „Jó kis kapus lett Marciból, és még fejlődni fog. Több meccsét láttam, amelyen nagyon jól védett, főszereplő volt a Tatabánya sikerében. Az sem véletlen, hogy számítanak rá a szövetségi kapitányok. Ez az én tapasztalatom, emellett még sok jót hallottam róla olyanoktól, akiknek a véleményére adok.” Székely Márton a szövetségi kapitány bizalmát is élvezi Fotó: MTI A DK-csapat játékosai mindannyian a feladatukat végezték Nincs minden veszve a teniszben ÉVZÁRÓ Bár a nagyszerű eredmények ellenére nem ez volt a legvidámabb éve a magyar teniszsportnak, azért nincs minden veszve, és ez - az elmúlt hónapok háborúja után - kezdetnek nem rossz. Köves Gábor Davis-kupa-kapitány és Kisgyörgy Gergely edző fejébe vette, hogy karácsony előtti évzáró vacsorára hívja meg a férfiválogatott tagjait, tehát Fucsovics Mártont, Balázs Attilát, Piros Zsombort, Valkusz Mátét, Nagy Pétert és Borsos Gábort. Áz ötletet aztán kiegészítették anynyival, hogy ha már találkoznak, előtte egy laza edzéssel hangolnak az összejövetelre. Lehetett volna komolyabb is a tréning, de Balázs combsérüléssel, Valkusz a mononukleózissal küzd, Piros és Borsos pedig vizsgázott, onnan rohant át a Nemzeti Edzésközpont kemény pályás csarnokába. „Látják, remekül érzik magukat a srácok - utalt a hálónál bohóckodó teniszezőkre Köves, miközben arról beszélt, az a legfontosabb, hogy a kiváló hangulat mellett az edzést sem hanyagolják el. -Gerivel az volt a célunk, hogy a fiúk összejöjjenek, teniszezzenek egy jót, töltsünk együtt egy vidám délutánt és estét.” A hangulattal tényleg nem volt gond, sőt, ha nem követtük volna kiemelt figyelemmel a magyar éljátékosok és a teniszszövetség balhéját, legfeljebb abból következtethettünk volna valamiféle gondra, hogy legjobb teniszezőnk, Fucsovics Márton nem volt ott az edzésen és a vacsorán sem. „Természetesen őt is meghívtam, de egyéb elfoglaltságai miatt nem jött el” - árulta el Köves. A játékosok között egyébként nincs semmiféle mosolyszünet: bár Fucsovics aktív résztvevője a konfliktusnak, ez nem társai ellen szól, csütörtök délelőtt például Piros Zsomborral edzett, korábban meg Balázs Attilával ütögetett - csak nem a szövetségi létesítményben, a Nemzeti Edzésközpontban, hanem a Budai Teniszcentrumban. A Balázs Attilá-s tréningen ráadásul ott volt Köves is, csakúgy, mint Fucsovics edzője, a kapitánnyal nem éppen baráti viszonyt ápoló Sávolt Attila. Köves Gábor igyekszik helyreállítani a csapat egységét Fotó: MW A társaság jó, de nagy kín a lábfájás BALÁZS ATTILA, a válogatott tagja: „Nagyon jól éreztem magam a srácok társaságában, de ezzel sohasem volt probléma. A lábam már javulgat, de sajnos még fáj, tehát reálisan februárban kezdhetek el versenyezni. Bárcsak a németek elleni, frankfurti Davis-kupa-meccsen térhetnék vissza, de erre nem látok sok esélyt... Az előtte lévő napok edzései alapján döntünk majd a kapitánnyal.” VALKUSZ MÁTÉ, a válogatott tagja: „Nagyjából tízszázalékos állapotban vagyok, megint visszaköszönt a betegség. Ráment az egész alapozásom, már le is mondtam a januárra tervezett első két versenyemet. Gyengeséggel, fáradtsággal, motiválatlansággal küzdők.” „Balázs Ati kért meg, segítsek neki, de az volt az első reakcióm, hogy kérdezze meg Sávolt Attilát, nem jelentene-e ez nekik problémát. <3 nagyon korrekten azt válaszolta, hogy természetesen nem, így én is ott voltam az egyórás ütögetésen” - mondta Köves, majd hozzátette, a konfliktusról nem beszéltek, a korábbi vitákat nem feszegették, mindenki a feladatát végezte. Természetesen nem kerülhettük meg a kérdést - miután a vacsorameghívottak egyben a jövő februári, németországi Davis-kupapárharcra készülő válogatott keret tagjai is -, hogy a kapitány szerint pályára lép-e a csapatban Fucsovics a következő szezonban: „Én meghívtam, ez biztos. Hogy jön vagy nem, az csak rajta múlik. Ha vállalja a szereplést, én nagyon fogok örülni.” Talán még annál is jobban, mint ahogyan Valkusz örült, amikor a csütörtöki utolsó játék veszteseként a földre feküdt, de Balázs és Piros sem találta el labdával az egyik legérzékenyebb testrészét... Klein Ron Karácsonyi nejloncsoda Buzgó József jegyzet@mediaworks.hu Kissrác voltam, talán nyolcéves lehettem azon a felejthetetlen, boldog karácsonyestén, amikor megkaptam életem első nejlon úszónadrágját. Nagyon régen vágytam rá. Tavasz márkájú televíziónkon többször láttam, például a tokiói olimpián az akkori amerikai csodaúszót, Don Schollandert, és rendkívüli módon irigyeltem elegáns, csíkos gatyáját. Naponta álmodoztam arról, egyszer talán majd én is feszíthetek hasonlóban, de hát akkoriban, a hatvanas években fényévnyire voltam ettől, mifelénk ugyanis kizárólag a legeslegmenőbbek vagy a kiváltságosok juthattak hozzá a híres Speedo vagy Porolastic márkájú úszónadrághoz. Édesanyám, édesapám, az én drága, jólelkű szüleim valahányszor Budapestre utaztak, első számú feladatukként tűzték ki, hogy szerezzenek nekem egy olyan fürdőgatyát, amelyben végre „királynak” érezhettem volna magam, ám hiába jártak sportboltról sportboltra, amikor a kívánt márkanevet kimondták, rendre elutasító választ kaptak. Esténként, hazatérve apró tatabányai lakásunkba, szomorúan mondogatták: „Már megint nem kaptunk olyat, amilyet te szeretnél.” Ilyenkor bánat öntötte el a szívemet, és úgy éreztem, az egész világ ellenem fordult. Istenem, mennyire irigyeltem a Locker „Jojót”, azért, mert neki volt egy Porolasticja... Közeledett a karácsony, és én bíztam a csodában. Arra gondoltam, hogy a Jóisten majd csak megsegít. Akkoriban még igazi telek voltak, rendszerint fehér karácsonyt ünnepelhettünk. Ez a karácsony azonban a legszebb volt azok közül, amelyeket addig megéltem. Szenteste délutánján varázsütésre kezdett hatalmas pelyhekben hullani a hó, percről perce szebb lett a vüág, s vele béke költözött az én kicsinyke szívembe. Édesapám díszítette fel a majd háromméteres fenyőfát. Gyantaülat töltötte be az otthonunkat, vidáman pattogott a tűz méretes cserépkályhánkban. A konyhaablaknál álltam, az orrom az üveghez nyomtam, és bámultam, miként vastagszik odakint a puha hópaplan. Álmodoztam, találgattam, vajon mit hoz nekem a Jézuska. A csengettyű csilingelő hangja hozott vissza a valóságba, akkorát1 dobbant a szívem, mint a versenyek rajtját jelző sípszónál szokott. Elindultam a nagyszoba felé... Éreztem a csodát. Tudtam, hogy a karácsonyfa alatt ott lesz a hőn áhított nejlon úszónadrág. Ott is volt. De nem Speedo, és nem is Porolastic. Édesanyám varrta, két ügyes kezével. Édesapám egyik nejloninge bánta...
