Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-20 / 295. szám
20 SPORT Tolnai Népújság 2018. DECEMBER 20., CSÜTÖRTÖK Tolnai díjazottak ELISMERÉS Maratoni szakágban az év legjobb kajakosának Kiszli Vandát, illetve a Boros Adrián, Solti László párost választotta a honi szövetség. Az atomos Kiszli idén egyéniben világbajnok és Európa-bajnoki ezüstérmes, párosban Európa-bajnok lett, míg a tolnai Boros K2-ben kontinensbajnok és világbajnoki ezüstérmes, egyesben szintén vb-második lett. B. S. Mikler Szegeden KÉZILABDA Nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését, és visszatér a MOLPick Szegedhez Mikler Roland. A kapus 2014 óta erősíti a Telekom Veszprémet, amellyel három bajnoki címet, négy Magyar Kupát és két SEHA-ligát nyert, valamint kétszer a Bajnokok Ligája döntőjébe is eljutott. A 34 esztendős dunaújvárosi kapus 2010 és 2014 között védett Szegeden, ahol jövőre ismét a horvát Mirko Alilovic vetélytársa lesz. B. S. Norvég beugró LABDARÚGÁS A Manchester United bejelentette, Öle Gunnar Solskjaer veszi át a csapat irányítását a szezon végéig azután, hogy a klub kedden menesztette Jósé Mourinhót. A most 45 éves norvég játékosként 11 szezont húzott le a Manchester Unitedben, amellyel hatszor nyert Premier League-et, kétszer FA-kupát és egyszer Bajnokok Ligáját. B. S. Az MTK otthonában zárja az évet az Atomerőmű KSC Szekszárd Szép karácsonyi ajándék lenne egy fölényes siker A sereghajtó MTK Budapest otthonában búcsúzik el a 2018-as évtől és egyben zárja le az alapszakasz első felét az Atomerőmű KSC Szekszárd együttese. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Kijelenthetjük, hogy a tabellán elfoglalt helyezést illetően a legideálisabb ellenféllel találkozik ma a Városmajorban a KSC Szekszárd, hiszen a színtiszta magyar játékosokból álló MTK Budapest ebben az idényben mindössze egy győzelmet tud felmutatni (nem meglepő módon ezzel sereghajtó Nagy Dorottya együttese), a PINKKPécset viszont otthon sikerült elkapnia a fővárosi gárdának (68-65). Biztosra azért nem mehetnek Djokics Zseljko lányai, hiszen múlt héten az idén meglehetősen alul teljesítő, 2/8-as mérleggel álló Cegléd megnehezítette a dolgukat (87-77).- Áz elmúlt időszakban nem minden úgy sikerült, mint az elmúlt két szezonban, de van, ahol igen, gondolok itt az Európa Kupára, ahol újra történelmet írtunk azzal, hogy megnyertük a csoportunkat - mondta Szabó Noémi, a KSC Szekszárd szakmai és sport-A szakmai igazgató azt reméli, Studer Ágnesék (9-es) magabiztos győzelmet aratnak Fotó: M. D. igazgatója. - A bajnokságot nézve viszont akadtak nehézségeink, gondolok itt Abby Bishop sérülésére, akire több mint egy hónapig nem számíthattunk. Időközben az is bebizonyosodott, hogy irányító poszton Studer Ágnes egyedül nem elengedő' megoldás arra, hogy negyven percig elirányítsa a csapatot. Erre a posztra nem sikerült jó kvalitású irányítót játékba hozni. Ezek ellenére viszonylag küzdés, egyenletes teljesítményt nyújtottunk - tette hozzá. Az MTK ellen ettől függetlenül csak a győzelem lehet az elfogadható a KSC számára.- Lélektanilag fontos meccs áll előttünk, hiszen nem mindegy, hogyan mennek el karácsonyi pihenőre a játékosok, milyen mentális állapotban indulnak útra, és térnek majd vissza a csapathoz, illetve hogyan tudják kipihenni magukat. A mérkőzést illetően remélem, hogy nagyon komolyan veszik a lányok, és közönségszórakoztató játékkal sikerül nagyarányú győzelmet aratnunk - bizakodott Szabó Noémi. NŐI NB I., 11. (UTOLSÓ ŐSZI) FORDULÓ. MTK Budapest- Atomerőmű KSC Szekszárd, csütörtök, 18 óra. Budapest, Városmajor. Vezeti: Minár, Csabai-Kaskötő, Lengyel Á. MIND MEG ETTE A LEGJOBB RECEPTEK EGY HELYEN www.mindmegette.hu Ajándékkal ingyen mehet a bajnokira A válogatott a lengyelektől és a esetiektől is eggyel kapott ki Két szoros vereség a tornán Megyeri Boglárka (4), Deczki Vanda (12) és Szálkái Kitti (Deczki mellett) képviselte a megyét mlsz.hu KOSÁRLABDA Utolsó mérkőzését játssza ebben az esztendőben a Knipl Kft. Bonyhádi KSE együttese, pénteken a BKG-Príma SE csapatát fogadja a városi sportcsarnokban. A völgységi klub a közelgő ünnepekre való tekintettel adománygyűjtést szervez a család és jóléti szolgálat számára. Az a szurkoló, aki aján-Szükség lesz Somogyfoki Péter jó játékára is Fotó: M. K. dékkal (társasjáték, édesség, könyv) érkezik a mérkőzésre, ingyen tekintheti meg a találkozót, tájékoztatta lapunkat Darabos Péter, a bonyhádi egyesület ügyvezető elnöke. Tizenkét forduló elteltével egy győzelemmel és tizenegy vereséggel a sereghajtó szerepét tölti be a völgységi gárda, amelynek ezúttal sem lesz könnyű dolga, hiszen a debreceni csapat 9/3-as mérleggel a negyedik pozíciót foglalja el a Piros csoportban (csak az előtte álló Veszprém, Oroszlány, MAFC triótól kapott ki), ráadásul Nagy Ágoston legénysége ötmeccses győzelmi szériában van. Ezzel szemben a BKSE múlt héten idei legnagyobb vereségét szenvedte el az előző négy idényben még NB I/A-s MAFC otthonában (58-125). FÉRFI NB l/B, PIROS CSOPORT, 13. FORDULÓ Knipl Kft. Bonyhádi KSE-BKG-Príma SE, péntek, 19 óra. Bonyhád, városi sportcsarnok. Vezeti: Radnóti Miklós, Gelencsér György, Reisz Péter. Berg S. NŐI FUTSAL A magyar női válogatott három megyei játékossal, a tolna-mözsi Deczi Vandával és Szálkái Kittivel, illetve a szekszárdi Megyeri Boglárkával a keretben vett részt a múlt héten Ostravában rendezett Visegrádi Négyek Tornáján (a szlovák válogatott nem utazott el a tornára). „Az Eb-kerethez képest sok változás történt a csapatban, lehetőséget biztosítottunk olyan játékosoknak is, akik eddig nem kaptak szerepet, de szerettük volna megnézni őket nemzetközi mérkőzésen - értékelt Dombó János szövetségi kapitány. - A lengyelek ellen elsősorban a küzdelem dominált, amelyet egy hajrágóllal veszítettünk él. Álmosan kezdtük a csehek elleni találkozót, és kapitális egyéni hibáinkat kihasználva háromgólos vezetéshez jutottak a hazaiak. A második félidőben már a mi akaratunk érvényesült, szorossá tettük az eredményt, 3-2 után is sorra dolgoztuk ki a helyzeteinket, de .ezúttal a szerencse sem állt mellettünk. A második félidei teljesítményünkre már bátran lehet építeni” - mondta a szövetségi kapitány. Eredmények. Lengyelország-Magyarország 1-0. Csehország-Magyarország 4-3. A magyar gólszerzők: Kota, Krascsenics Cs., Sipos L. A torna legjobb játékosának Sipos Lillát választották meg. A magyar keret, kapusok: Nagy Tünde (Cittá di Falconara, olasz), Deczki Vanda (Tolna-Mözs). Mezőnyjátékosok: Szálkái Kitti (Tolna-Mözs), Megyeri Boglárka (Szekszárd), Fülöp Diána, Balogh Noémi (mindketten Gyulai Amazonok), Kovács Aliz (Miskolci Vénusz), Kota Gabriella (Hajdúböszörményi TE), Gelb Mónika, Sipos Lilla, Krascsenics Csilla, Krascsenics Petra, Rozmis Gabriella, Kiss Gabriella (valamennyien Astra). B. S.