Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-01 / 279. szám
3F*H5n,lhelyorseg IS roza AMIKOR MAJDNEM MEGSZÜLETTEM Döme Barbara Hónapok óta gyötröm anyut! Fáj a gyomra, szédül, alig van ereje. Enynyire még sosem szenvedett. Ostoba vagy csak játssza, hogy nem tudja, mi történik? Most is! Két hányás között a szemétbe dobja a félbehagyott fogamzásgátlót és azt dünnyögi, ez a rohadék klimax. Tegnap játszottunk a tesómmal. Jó fej, mindig hagyja, hogy nyerjek. Szeretem. Minden ébredéskor és elalváskor hálát adok az istennek, hogy nem vagyok egyedül. Egy ikertesó a világ minden kincsénél többet ér! Nem tudom, mi lenne velem nélküle. A múltkor is: mondom neki, rettentően félek a sötétben. Erre ő közelebb húzódott hozzám, megfogta a kezemet. Nagyon jó, hogy mindent együtt csinálhatunk. Csak azzal nem ért egyet, hogy anyut kínzóm. Mondtam neki, ha kesztyűs kézzel bánok vele, soha nem érti meg, mi a helyzet. Anyu öltözködik. Káromkodik, amiért felszedett pár kilót az utóbbi időben. Ilyen kövér utoljára tíz éve volt, amikor egy szakítás után elhagyta magát. Ez a rohadék klimax, dünnyögi újra és újra, majd meghúzza a vodkásüveget. A tesóm azt súgja a fülembe, most rúgj bele egy akkorát, hogy kiessen a kezéből a pia. Megteszem, anyu összegörnyed, káromkodik. Nincs ránk tekintettel, hiszen mi is itt vagyunk, és a gyerek előtt mégsem mond ilyet az ember, pláne nem kettő előtt, pláne nem piál. Anyu pár perc múlva becsukja maga mögött az ajtót, vagyis mögöttünk. Buszra szállunk. Leül egy kopott ülésre, cipőorrával eldobált mogyorót piszkál. Arra gondol, pár napja hogy meggyötörte a sósmogyoró. Egész éjjel émelygett és hányt. Le kell szoknom a nassolásról, motyogja. Az utasok méregetik, de ez cseppet sem zavarja, arra gondol, legyen túl a vizsgálaton, aztán adjon valami bogyót a doki a klimaxra, és menjen tovább minden a megszokott módon. Miközben anyu leszáll a buszról, azon kuncogunk a tesómmal, vajon milyen arcot vág majd egy óra múlva, amikor kilép a rendelőből. A tesóm nemcsak kedves, de vicces is. Szereti megtréfálni az embereket. Engem már sokszor megnevettetett. Most is poénkodik: szerinte anyuval ki kellene babrálni, hogy mégse most tudja meg ezt az egész meglepetésdolgot, hanem csak később. Vihog. Most az egyszer nem értek vele egyet, szerintem rohadtul nem vicces ez az egész helyzet, és igenis anyunak végre meg kell tudnia az igazságot. A tesóm megfogja a kezemet, azt súgja a fülembe: addig el sem engedi, amíg túl nem vagyunk a vizsgálaton. Ha ő nem lenne mellettem, nem tudom, mi lenne velem. Anyu belép a kórház épületébe, beszáll a liftbe. Belenéz a tükörbe, megigazítja a ruháját, kirúzsozza a száját. Szerinted mi is jól nézünk ki, kérdezem a tesómat, és megszorítom a kezét. Mosolygunk. A nőgyógyász hetvenes, jól szituált, magas férfi. Kedveli anyut, és anyu is őt. Mindig sokat beszélgetnek, mindenféle szóba kerül ilyenkor, anyu egyszer elmesélte neki, hogy félrelépett. A doki nem ítélte el, azt válaszolta, vele is megesett már hasonló, de majd anyu meglátja, ha idősebb lesz, kinő az ilyesfajta szórakozásból. Anyu most 47 éves, apu 54. Rajtunk kívül nincs gyerekük, hiába akarták korábban, nem jött össze. Minket meg már nem terveztek. Anyu feszült arccal lép be a rendelőbe, a nőgyógyász barátságosan megsimogatja a vállát, hellyel kínálja. Nem kell izgulni, biztatja, csak megbirkózunk egy kis klimaxszal. Nem túl korai ez még, kérdezi anyu, mire a nőgyógyász azt feleli, ez teljesen normális. Aztán anyu felfekszik a vizsgálóágyra, a doktor teszi a dolgát. Furcsán néz, anyu egyre idegesebb. Baj van, kérdi, mire az orvos türelemre inti. Pár másodperc elteltével az ultrahang készüléket tologatja a hasán. Hát ez nem az, amire számítottunk, mondja. Anyu annyira izgul, hogy majdnem elájul. Halálos, kérdi? Az orvos a szemébe néz: összejött, mosolyog, maga terhes. Megölelem a tesómat. Végre, anyu is megismerte a titkot, hogy meglepődik majd, ha megtudja, ikreket vár. Az nem lehet, fakad ki anyu. Csak ma hagytam abba a fogamzásgátlót. Egy éve újra védekezni kezdtem, mert visszajött hozzám a féljem. Megunta a fiatal nőjét. Nézze meg újra, doktor úr, nem lehetek terhes! Pedig az, mondja a doktor, ráadásul már legalább négy hónapos. Lehetetlen, hajtogatja anyu, bevettem a gyógyszert, még tegnap este is. A tesóm teljesen kiborul attól, amit anyu mond. Hát nem terhességi vitamint szedett az elmúlt négy hónapban, hanem fogamzásgátlót? Mi lesz most?, kérdezi anyu a doktortól. Az abortusz már nem jöhet szóba, mondja a nőgyógyász, kifutott az időből. De hát ittam és cigiztem, folytatja anyu kétségbeesetten, nem tudtam, hogy terhes vagyok. Azt hittem, klimaxolok. Azért dobtam ki tegnap a fogamzásgátlót. Az orvos hosszú magyarázatba kezd arról, mi történhetett, hogyan eshetett teherbe anyu, és azt is ecseteli, milyen következményei lehetnek a magzatra a gyógyszernek, az alkoholnak és a dohányzásnak. Egyelőre nem látok elváltozást, teszi hozzá, de biztosat csak többféle vizsgálat után mondhatok. Sajnos nem zárhatjuk ki a komolyabb problémákat sem, teszi hozzá, például az idegrendszeri, genetikai elváltozásokat. Akarja tudni a baba nemét, kérdezi egy gyors váltással. Anyu bólint. Kislány, válaszol a nőgyógyász. Rendben, mondom, én lány vagyok, de az ikertesóm fiú, róla miért nem beszél a doktor? Hirtelen fülsiketítő kacagást hallok, messziről jön, soha nem tapasztaltam hasonlót. Nem anyu hangja, nem az orvosé, nem a tesómé. Mély és öblös. Azt mondja, elég lassú a felfogásom, ha még nem jöttem rá, valójában egyedül vagyok. Nincs ikertesód, röhög, csak képzeled. Anyád annyi bogyót és piát tolt rád, hogy hallucinálsz. Mi van, hogy csak képzelem a tesómat? Az nem lehet, meg kell születnünk, mindkettőnknek. A férfihang még gúnyosabban röhög: fogd már fel, skizofrén vagy és megszületni is úgy fogsz. Ebben a pillanatban megfogadom, kinyírom anyut, amiért ezt tette velem. A következő napok erőlködéssel telnek. Próbálok ellenanyagot termelni anyu szervezetében, hogy 7 megmérgezzem. Tudom, így én is meghalok, de nem érdekel. Mióta anyu megtudta, hogy terhes, még többet piál. Egész nap fekszik, felváltva veszi kézbe a vodkás üveget és a cigit. Nyugtatót is szed. Szédülök, még mindig látom az ikertesómat, bár már nem beszél hozzám. Tegnap sírt, meg akartam ölelni, de nem éreztem a testét. 2018. NOVEMBER 19.-N0VEMBER 25. November 19., hétfő Ma van a születésnapom. Nem jegyezném, ha a telefonomra nem érkeznének hajnaltól jókívánságok, így megfeledkeznem róla igencsak lehetetlen. Délelőtt a szokásos írószövetségi megbeszélések, az egyik kolléganőm süteménnyel készült, délután pedig főpróba a székház klubtermében, ahol egy kölyökpezsgő is előkerül. Az egyik alkotótársammal újabb műsort raktunk össze gimnáziumoknak, ezúttal Ady Endre különböző arcait villantjuk majd fel, első körben a határon túl. November 20., kedd Délelőtt EH-értekezlet, Éváék Kinder tojással kedveskednek, restellem, hogy én nem vittem semmit. Délután a Magyar Napló szerkesztőségében. A megbeszélés után itt is előkerülnek a finomságok, ezekben a napokban több mindenkinek volt születésnapja. Skorpiók támadása. Este még pakolnom és nyomtatnom kell, mert holnap hajnalban indulunk Székelyföldre Ady arcaival. November 21,, szerda Reggel óriási dugóba keveredem az M0-son, amit több helyen is túrnak, idegösszeomlás kerülget. Végül is miattam indul a kisbusz két óra késéssel. Fedélzeten a stáb, vegyes, de jó társaság. Utazik velünk egy költő, két zenész, egy színész, egy fotós és egy road. Összesen nyolcán vagyunk, a hangulat fokozódik, majd egyre lankadni kezd. A tízórás út az tízórás út, a végére úgy érzed, hogy a farcsontodból fatörzs meredezik. Sepsiszentgyörgy, friss hó, szálloda, sörök a minibárból. November 22., csütörtök Bőd Péter Városi Könyvtár, díszterem, legalább egy óra kell a beszereléshez, végül is ez a premier, a többi már olajozottabban fog menni. Mihelyst felállt a technika, egy utolsó próba, színpadbejárás. 11-től a Székely Mikó Kollégium, 13-tól pedig a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjainak adjuk elő a rendhagyó irodalomórát. Mindkét suli nagy számban képviselteti magát, több mint kétszáz diák nézi végig az előadást. Telefonnyomogatás csak elszórtan van, a többség figyel. Ebéd a Szent György-pincében, majd indulás Csíkszeredába. A Várdomb panzió hasonlóan jó hatással van az idegeinkre, mint tavaly. Mintha egy kicsit mindnyájan megnyugodnánk. November 23., péntek A főgimnázium gyönyörű szecessziós épülete mindig lenyűgöz minket. Becuccolunk a díszterembe, kinyitok néhány pompázatos üvegablakot, hogy kicserélődjön a levegő. Az első órát a Márton Áron, a másodikat a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákjainak adjuk, ezúttal közel háromszáz kamasznak. A két előadás között baráti beszélgetés és kávézás az igazgatói irodában. Ebéd egy a hatvanas években eltévedt vendéglőben, majd irány Budapest. Kellemes érzés van bennünk, az előadások jól sikerültek, a végére egészen kiforrta magát a műsor, s még kéziratokat is dobtak a zsákunkba diákok, akiknek a figyelmét programunk tehetséggondozó elemére már érkezésünk előtt felhívtuk. December 10-én még két felvidéki gimnáziumba is megyünk, jövőre pedig anyaországi sulikban is meg szeretnénk fordulni. Sziporkázó hangulat, majd szétveti a kisbuszt, végtelen viccmesélés, marháskodás. S ezúttal a hatalmas hegyekből és a hóbundás fenyvesekből is látunk valamennyit, míg szürkülni nem kezd, s leszáll az est. Később a társulat is elcsendesedik, le-lebukó fejek, só-Szentmártoni János hajtozások... Ja kérem, a hétszáz kilométer az hétszáz küométer. November 24., szombat Hajnal fél négyre érek haza. Egész nap pihi, filmezés, alvás, regenerálódás. November 25., vasárnap Könyvpályázatokat értékelek, készülök a holnap reggeli rádióbeszélgetésre..., ja, és ezt a naplót írom... 2018. december IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
