Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-15 / 291. szám
2018. DECEMBER 15., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP g Gyerekeket és időseket egyaránt köszöntöttek SZEKSZÁRD, BÁTASZÉK Székszárdon, a Babits központban tartottak tegnap karácsonyi ünnepséget azoknak a szépkorúaknak, akik egyedül élnek. Zádori Béláné, a Mentálhigiénés Műhely nyugdíjas tagozatának a vezetője, a rendezvény szervezője elmondta, ez már hagyomány. Több mint 50 idős ember ment el az ünnepségre, ahol terített asztal mellett beszélgettek egymással. A rendezvényen Ács Rezső polgármester köszöntötte a szépkorúakat. A meghívottak egy-egy ajándékcsomagot is átvehettek, amit a szekszárdi önkormányzat és a Gyöngysor Alapítvány támogatott. A szervezők műsorral is készültek, Kelemen Ernő székely dalokat énekelt, az AlisCantry Tánc Együttes fergeteges műsort adott, de felléptek a Tücsök Zenés Színpad, valamint a Gemenc Tánc Sport Egyesület tagjai is. Bátaszéken a gondozási központ karácsonyi ünnepségén a gyerekek voltak a középpontban. Borossné Simon Zsuzsa intézményvezető elmondta, 145 csomagot osztottak ki a rászoruló gyermekeknek, melyben a ruha mellett volt játék, édesség, mesekönyv és gyümölcs is. A csomagok tartalmát a helyi önkormányzat, vállalkozók és magánszemélyek adományából állították össze. Ünnepi műsorral is kedveskedtek a szervezők, fellépett a Bátaszéki Felvidék Néptánc Egyesület utánpótlás csoportja és Bojás Eszter gitározott, énekelt. M. I. Szekszárdon az egyedül élő időseket hívták meg Fotó: M. K. Igazán büszke lehet a fejlődő völgység! város eredményeire Filóné Ferencz Ibolya és Potápi Árpád János a sikerekre emeli poharát. Képgaléria: teol.hu Fotó: M. D. Kiváló kapcsolat a bonyhádiakkal 2018 utolsó képviselő-testületi ülését követően tartotta hagyományos év végi polgármesteri fogadását Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere. A csütörtök délutáni rendezvényre a helyi cégek, vállalkozások képviselői kaptak meghívást. Venter Mariann mariann.venter@mediaworks.hu BONYHÁD A városháza dísztermében tartott ünnepség a Völgység néptáncegyüttes alkalomhoz illő Luca-napi műsorával kezdődött, majd Filóné Ferencz Ibolya polgármester adta át az idei Pétermann Jakab-díjat a Danubiana Kft. ügyvezető igazgatójának, Schmidt Győzőnek. Ezt követően hagyományos évértékelő tájékoztatóját tartotta meg a város vezetője. Mint elhangzott, Bonyhád költségvetése az elmúlt négy év során több mint kétszeresére nőtt, és ez éreztette hatását a település fejlődésében. A teljesség igénye nélkül felsorolta a sikeres pályázatokat, amelyek révén többek között bővítették az ipari parkot, a városi óvodához és bölcsődéhez tartozó más településen lévő tagintézményeket. Befejeződött a váraljai tábor rekonstrukciója, megújult a családsegítő központ épülete mind kívül, mind belül. Régi, jogos igényt teljesítve új burkolatot kapott a Perczel és a Móricz Zsigmond utca, megkezdődtek a szennyvíztelep-fejlesztési és a majosi sportpark létesítési munkálatai. Kormányzati támogatással újult meg a sportcsarnok, saját forrásból pedig intézmény- és lakásfelújítás zajlott és napelempark építése kezdődött. Filóné Ferencz Ibolya szót ejtett a hagyományos és népszerű városi eseményekről is, amelyek újakkal kibővülve szerves részét képezik Bonyhád életének. A rendezvényen jelen volt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki köszöntőjében elismerését fejezte ki a város vezetése és a hivatal dolgozói felé az elért eredmények kapcsán. Mint elmondta, bízik abban, hogy a következő év még ennél is jobb és sikeresebb lesz, a tervek készen állnak, és a remények szerint a forrás is meglesz hozzá. A bonyhádiak pedig már sokszor bizonyították hogy szeretik városukat, és tesznek is érte. Végezetül sok sikert, kellemes ünnepeket és boldog újesztendőt kívánt a város minden lakójának. Az ünnepség színvonalas állófogadással zárult. Bonyhád önkormányzata a helyi gazdaság fejlesztése, a foglalkoztatottság javítása és a szakképzés fejlesztése területén végzett kiemelkedő teljesítmény elismerésére alapította meg 2014-ben a Pétermann Jakab-díjat, amely az év kiemelkedő vállalkozója részére adományozható. A képviselő-testület a díj alapításával egyúttal tisztelettel emlékezik Pétermann Jakabra, aki megalapozta Bonyhádon a cipőipart, a gyár egyik létrehozója volt. Az idei évben a testület döntése alapján a Danubiana Borkereskedő és Termelő Kft. kapta a díjat, amelyet Schmidt Győző ügyvezető igazgató vett át. Mint elmondta. a céget 1990-ben alapította egy német testvérpár, jelenleg francia tulajdonosa van, az anyacég Európa második legnagyobb borforgalmazója. Mindig jó kapcsolatot ápoltak a várossal, a város vezetésével, az intézményekkel, illetve a termelés-felvásárlás, valamint a forgalmazás révén a lakossággal is. Bíznak abban, hogy ez a továbbiakban is így lesz, és mind a cég, mind a várossal való jó kapcsolat egyre tovább fejlődik. Jelentős segítség az ünnepekre ez a csomag TOLNA MEGYE Közel száz család kap szeretetcsomagot az MSZP Tolna megyei szövetségétől. Mint azt dr. Harangozó Tamás országgyűlési képviselő elmondta, sokan élnek olyan körülmények között, hogy a karácsonyuk nehezen nevezhető ünnepnek. Ezért egyedül élő nyugdíjasoknak, sokgyermekeseknek, hajléktalanoknak segítenek. A szocialista országgyűlési képviselők megemelt fizetésüknek a megemelt részét egy szolidaritási alapba utalták. Tizenkétmillió forint gyűlt öszsze, erre lehetett pályázni. A megyei szervezet háromszázezer forintot kapott, ehhez jött még a párttagok, szimpatizánsok felajánlása, amely nemcsak Szekszárdon, de például Pakson, Tamásiban, Tolnán is gyűlt. A megajándékozottaknak személyesen juttatják el a csomagot, dr. Harangozó Tamás például pénteken egy medinai családot keresett fel. A csomagokat, amelyekbe tartós élelmiszer, ruhanemű, játék is került, igyekeztek személyre szólóvá tenni. B. K. Két orvos is rangos díjat kapott SZEKSZÁRD A Megyei Balassa János Kórház két orvosának adományozott rangos kitüntetést a Magyar Orvosi Kamara november végi budapesti küldöttközgyűlésén. Hippokratész Emlékérmet vehetett át dr. Andriska István, a Traumatológiai Osztály osztályvezető főorvosa, a MOK Tolna megyei szervezetének elnöke, szakmai és kollegiális érdemei, valamint a köztestület érdekében kifejtett eredményes tevékenysége elismeréseként. „A Közösségért” díjat vehetett át dr. Vastag Oszkár, a Szemészeti Osztály osztályvezető főorvosa, példamutató közéleti tevékenysége, a köztestület iránti elkötelezettsége, az egészségügy jobbításáért kifejtett erőfeszítései elismeréséül. • TN Hat olyan diák vehetett át elismerést, aki nem csak az iskolában állja meg a helyét Sportünnep: idén sem volt hiány sikerekben TOLNA Ebben az évben hat diák érdemelte ki a Tolna Város Jó Tanulója-Jó Sportolója kitüntető díjat. Az elismeréseket a városi sportünnepen adták át, ahol az idei országos és világversenyeken legjobban szereplő sportolókat is köszöntötték. Tolna azon városok közé tartozik, ahol nemcsak beszélnek a sport fontosságáról, hanem támogatják is azt, elismerik a sportolók eredményeit és büszkék a sikereikre. Mindez ismét bebizonyosodott a tolnai MAGHázban pénteken délután rendezett városi sportünnepen. Appelshoffer Ágnes polgármester köszöntője után az önkormányzat által kiemelten támogatott hat sportegyesület (asztalitenisz-, karate-, kajak-kenu-, kézilabda-, futsal- és futballklubok), valamint a „sportos egyesületek” közül a Vitái Sport- és Szabadidő Egyesület munkájáról, eredményeiről hangzottak el képes beszámolók. Ezt követően a 2018-ban országos bajnoki címet, illetve Európa- és világbajnokságon érmet szerzett tolnai versenyzőknek adott át oklevelet és ajándékot Appelshoffer Ágnes. Ők a következők voltak: Brand Mission Artifex Tolna- Mözs csapata (női futsal), Boros Adrián (kajak-kenu), Nagy Számos tolnai fiatal részesült elismerésben Fotó: Makovics K Raul (kajak-kenu), Szászi Kata (karate), Veress Ádám (karate), Kiss Márk (motokrossz), Rubicsné Guld Lívia és Rubies László (sárkányhajó), Czakó János (sporthorgászat), Mozbacher Rita (testépítés, sportmodell kategória). A városi kitüntetések közül a Tolna Város Jó Sportolója-Jó Tanulója kitüntető díjat tavaly óta a városi sportünnepen adják át. Idén - „hármas holtverseny” miatt - négy helyett hat diák vehetett át ilyen elismerést a polgármestertől. Az idei díjazottak: Szászi Kata, a tolnai Szent István Katolikus Gimnázium 12. osztályos diákja, a Tanren Karate Sportegyesület versenyzője. Haiszer Anna Liza, a tolnai Szent István Katolikus Gimnázium 8. osztályos diákja, a Tolnai Kajak- Kenu SE versenyzője. Vas Lili és Vas Kata, a tolnai Wosinsky Mór Általános Iskola 3. osztályos tanulói, a Tolna Kézilabda Club versenyzői. Horváth Álmos Levente, a tolnai Szent István Katolikus Gimnázium 8. osztályos tanulója, a Szekszárdi Sportközpont Úszószakosztályának sportolója. Wiesner Balázs, a tolnai Wosinsky Mór Általános Iskola 4. osztályos tanulója, a Tolna Városi Futball Club sportolója. S. K.