Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-01 / 279. szám
helyőrség vers Horváth Máté Hodos László A Teremtés Könyve Kezdetben vala az Ige és az Ige Semmivé lett. A Semminek iszonyú ereje volt és az erő a semmibe volt bezárva. A teremtés kulcsa Isten kezében volt. Megszületett a Teremtés pillanata. A pillanat Idővé tágult és létrejött a tér, amelyben haladt. A Semmiből Valami lett. Halmazállapot Ha folyékony volnál, Pohárba töltenélek. Később úgy idomulnál hozzám, Mint olvadt fém, Ha mintába öntik. Csupán halmazállapot vagy, Környezeted és igényed szerint változol, De kész vagyok tévedni, ha állandó maradsz, Mint gyémántban A kristályos atomrácsszerkezet. Talán szublimálnom kellene, Átugranom a megszokott Természetes állapotot, Hisz engem is a környezet alakít: Hidegben whiskyt iszom, Melegben bukóra nyitom az ablakokat. Fülledt éjszakák után Erkélyemen füstölök. 5 Sarokház OCB Kezdetben nagy volt a Káosz. Isten látta ezt és Törvényt alkotott. Megszületett a Rend. A Valami kétfelé szakadt és lett belőle az Anyag és az Űr, Azt mondtad, erős a kémia közöttünk. Aztán rájöttünk, hogy ez egy lassú oxidáció, Tudtuk, hogy az anyag nem vész el soha, Csak más céljai lesznek, Mint a tenger fölött a felhőnek, Ami folyó szeretett volna lenni, De ahhoz előbb esővé kellett válnia. A körforgás része lett, mindig más formában Mi sem vagyunk többek, Mint pillanatnyi halmazállapot. Olyan vagy, mint a gyáripari kémények Lereszelt kipufogó-végű kiömlői. Az ég felé bámulva megcélozzák a kéket, Pont a közepén. Ahogy az OCB recseg, a valóság is Ugyanott törik meg, A meghajtó papír törésvonalán. melyből vétetett. Analóg Ha füstöl a cigim, én pont annyit bírok el, Mint a papír, amire írok. Istent boldoggá tette a Teremtés és Életet lehelt az Élettelenbe. Majd távozott a Semmibe. És a Semmi Igévé lett. Mert az Ige a Kezdet és a Vég. Figyeld az analóg monológot, A betűkkel teleírt transzparensen a morfémák mögött megbújó erdőt, Ahogy pixelistenek karcolják idegszövetek gyenge szálaiba optikai egerek kattanni akaró imáit. Fényes pontokra gerjedsz, mint fényérzékeny muslica, leülöd gyerekkorod, mint büntetést, monitorok előtt kutatva a valóságot.- Fekete lapokra rajzolok fehér betűket - Erősen kopogtat a valóság. És tükörképek nyikorgó fékzaja sikolt fel A nyirkos városi utcán. Hé, barátom! Nem tekerted meg eléggé. Lassan szétesik a valóság.
