Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-01 / 279. szám
' 1 f>T73 folytatás az 1. oldalról ■ helyőrség 3 centenárium Erről szól az elmúlt száz évünk, hazudunk magunknak magunkról. Nem igaz, hogy csak elszenvedői lettünk volna az elmúlt száz esztendőnek. Mi hagytuk, tehát tettük azzá, amivé lett Erdély, és mi hagyjuk, tehát nem tesszük azzá, amivé lennie kellene. Száz évvel ezelőtt, 1918. december 1-jén 1228 román küldött Gyulafehérváron megszavazta azt a határozatot, amely kimondta- Erdély egyesülését az akkori Román Királysággal. Számukra a MÁV ingyenvonatokat biztosított. És amikor rá két hétre a román hadsereg megindult Erdély szíve felé, nem álltunk ellen, így vettek el a magyaroktól egy országnyi területet, négyzetkilométerre nagyobbat, mint a mai Magyarország. Úgy vették el, hogy odaadtuk. Trianonban erre már csak az áment mondták ki. Trianonban született meg Románia, de Gyulafehérváron fogant, és fogantatáskor az akkori magyar hatalom tartotta a gyertyát. Erdély története azóta Románia története. A legnagyobb hiba az lenne, ha úgy beszélnénk Erdélyről, mintha semmi köze nem lenne Romániához. Erdély az elmúlt száz évben nem létezett, Románia igen. Románia története száz esztendeje rablások története. Kezdődött azzal, hogy Erdélyt elrabolták az erdélyiektől az éhes szemű román politikusok. 1940-1944-ben volt még „egy kicsi magyar világ”, amikor Észak-Erdély és Székelyföld viszszakerült Magyarországhoz. Nagyapámék nemzedéke könnyes szemmel emlékezett erre, de nagyapám szerint könnyeik az eladott jobbágyok könnyei voltak, akik siratták az előző jó urat, nem a szabad székely sírt belőlük. A szabad székely egyébként sem bőg, pláne, ha férfi, mondta összeszorított szájjal. Azóta is szorítom a számat, és ugyanúgy elfordulok, ha sírni volna kedvem, mint ahogyan ő akkor elfordult, ugyanúgy fölfelé pislogok, ahogyan nagyapám és apám pislogott fölfelé a Hargitára. A második világháború végén a győztesek oldalára álló románok visszaszerezték ezt a keveset is Romániának, de sokáig nem örülhettek neki, mert tőlük az egész országot elrabolták a kommunisták. Ők a szép és új világ ígéretével kezdték végleg eltörölni a múltat. Az elvtársaktól elrabolták a nacionálkommunisták, na, ők aztán tényleg egyesítették Romániát, Moldva legfelső csücskétől a Vaskapuig mindenkit a földbe döngöltek, a bányabéka feneke alatt didergett román, magyar. Ceau$escu és a bandája pontosan tudta, hogy semmiféle szebb jövő nem lesz, ezért több ezer éves múltat fabuláltak össze, azzal delejezték az éhező népet. Ült a sokoldalúan fejlett szocialista ember a hideg tömbház lakásban, nézte a fekete-fehér tévéjében, hogy az ország épül-szépül, majd kinézett az ablakon és kiköpött. Örült, ha a nyála nem koppant. A Kárpátok géniuszától aztán elrabolták az országot az örökösei, figyeljétek meg, a kommunistákat mindig felfalják a saját gyermekeik, az apagyilkosság náluk a nagykorúsítás kötelező rituáléja. 1989-ben tehát gyakorlatilag vezérkarcsere történt, az egyik komcsit kinyírta a másik komcsi, hogy szabadságot és demokráciát hazudva kiárusítsa az országot. Eladtak minden mozdíthatót, eladták a mozdíthatatlant is, ugyanaz a nóta egész Közép- és Kelet-Európában. Az istenadta nép pedig maradt a több ezer éves múltról szóló mesével, de a mesékkel az a baj, hogy csak szépek lehetnek, igazak nem. Ráadásul Erdélyben ez a mese nem az a mese, amit a nagyszülők mondanak az unokáiknak. A múlt század második felében betelepített románok már nem moldvai, havasalföldi vagy dobrudzsai románok, de nem is váltak erdélyiekké. Csak románok. Csak románnak lenni azt jelenti, hogy számot vetsz azzal: Romániából az elmúlt években külföldre távozott körülbelül ötmillió munkaképes állampolgár. Hogy tudod, a termőföldek jóval több, mint fele már külföldiek tulajdonában van, hogy a stratégiai ágazatok többségét is idegenek tartják kézben. Csak románnak lenni azt jelenti, hogy elfogadod, ha a korrupcióellenes főügyészség politikai bunkósbotként működik, amivel szétverték a romániai politikát, nem is mer hozni érdemi döntést senki. Csak románnak lenni azzal jár - amit ezeken a hasábokon már idéztem -, hogy fanyalogsz azon: Románia államként vízfejű, nem a polgárokért, hanem a bürokratákért van. Országnak talán csak Brüsszelből látszik, és hiába szeretnéd hazaként, egyre megfoghatatlanabb, illékonyabb. Sziget Csak románnak lenni azt jelenti, hogy 2018. december í-jén ünnepelnéd Románia századik születésnapját, és rá kell döbbenned, hogy Románia úgy van, hogy nincs. Ezzel szemben Erdély lehetőség. És nekem a legnagyobb bajom az „ezzel szemben” alapállással van. Erdélyinek lenni ma azt jelenti, hogy nem vagy anyaországi magyar és nem vagy regáti román. De hogy mik vagyunk, azt nem tudjuk megmondani. Csak magyarnak lenni Erdélyben kevés a jövőhöz, azt jelenti, váijuk, hogy Budapest oldja meg helyettünk a gondjainkat. Amikor majd meg tudjuk fogalmazni, hogy mi is az erdélyiség lényege, akkor lehet Erdélyből az, aminek lennie kell. Akkor lesz ismét értelme annak az ezeréves építkezésnek, amelynek eredményeit sikerült száz év alatt lenullázni. Akkor lesz még ezer évünk. Rinocérosz-sziget LAPSZAMUNK SZERZŐI Borbély László (1968) író, szerkesztő Demeter Szilárd (1976) író, rockzenész Döme Barbara (1973) író, újságíró, szerkesztő Dsida Jenő (1907-1938) költő Hodos László (1943) költő Kántor Mihály (1974) szakíró Molnár Vilmos (1962) József Attila-díjas író Pataki Tamás (1991) író, költő, újságíró, szerkesztő Szentmártoni János (1975) József Attila-díjas költő, író, a Magyar írószövetség elnöke Szőcs Géza (1953) Kossuth-díjas költő, író 2018. december IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
