Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)

2018-12-08 / 285. szám

2018. DECEMBER 8., SZOMBAT KITEKINTŐ g A luc a legnépszerűbb, a műfa pedig már nem divat Idén drágábban kínálják a fenyőfát A lucfenyőből fogy a legtöbb Tolna megyében, ezt követi a nordmann és az ezüstfenyő Fotó: Mártonfai Dénes A megyében csak kevesen és kisebb tételben foglal­koznak fenyőfanevelésével, ezért az itt árult fák többsé­ge Vas, Zala és Somogy me­gyei kertészetekből szárma­zik. Idén - az első jelzések szerint - akár harminc szá­zalékkal is drágább lehet a fenyő, mint tavaly volt. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE-MAGYARORSZÁG Az agrarszektor.hu adatai sze­rint hazánkban 1500-2000 hektáron termelnek fenyőt. Hat-nyolc nagyobb - húsz­harminc hektáron termelő - gazdálkodó mellett több szá­zan foglalkoznak egy-két hek­táron a növénnyel. A karácsonyra szánt fákat már november közepén el­kezdték kivágni, majd mé­retük, formájuk alapján mi­nősíteni a termelők. A hazai termesztésű vágott lucnak - mint az egyik legkeresettebb fenyőnek - az ára az utóbbi öt évben alig változott. Eköz­ben a munkabérek mintegy ötven százalékkal emelked­tek, emiatt a luc idén húsz­huszonöt, sőt esetenként har­minc százalékkal is drágább lehet. A méterenkénti ára akár a 3200 forintot is elérhe­ti. Az agrarszektor.hu szerint Aki ragaszkodik az igazi fe­nyőhöz, de védeni is szeretné a természetet, az gyökeres fe­nyőt vásárol. Sajnos így is elő­fordulhat, hogy a karácsonyt ugyan túléli a növény, de hiába ültetik ki a kertbe, nem indul fejlődésnek. Aki szeretné ezt a csalódást elkerülni, fogad­ja meg a szakember tanácsát, és karácsonyra - az idény jel­leggel árusító helyek helyett - kertészetből vásároljon gyö­keres fenyőt. A tapasztalatok szerint ugyanis gyakran nem megfelelő méretű gyökérzettel termelik ki azokat a fenyőket, amelyeket becserepeznek. az átlagos eladási ár az ezüst­fenyőnél méterenként 5500 fo­rint, a nordmann fenyő méte­rénél pedig 6500 forint körül mozog. Az idei, hosszan tartó meleg és száraz idő nem kedvezett a fenyőnek, mondta az egyik Zala megyei termelő. A vágás-A gyökeres fenyőfát a vásárlás után a szabadban kell tartani és rendszeresen öntözni. Szent­este előtt két nappal érdemes - ha van rá lehetőség - szok­tatásképpen 10-15 fokos he­lyiségbe vinni. A szobába csak szenteste délutánján célszerű beállítani, a lehető legtávolabb a fűtőtesttől. A cserép alá ke­rüljön egy nagy alátét, amibe vizet kell önteni. Folyamatosan, akár naponta érdemes locsol­ni, és az alátétben is legyen mindig víz. Lombját vízzel lehet spriccelni. Ünnepek után pedig ugyanígy, fokozatosan kerüljön ki a szabadba. ra szánt fákat átlagosan öt­tíz évig gondozzák. Az egy­­hektáros területen körülbe­lül kilencezer fa fér el, ebből kétszázötven-háromszáz da­rabot vágnak ki egyszerre. A leggyorsabban a lucfenyők nőnek, ezeket öt-nyolc évesen, az ezüstfenyőket hat-tizenegy évesen, a nordmannokat pe­dig csak a nyolcadik évtől ér­tékesítik. Korábban a terme­lők maguk hordták a főváros­ba az áruikat, ma a fenyők na­gyobb részét kereskedőknek adják el. Az import áru főként Dá­niából és Németországból ér­kezik, míg a magyar fenyő­fa legjelentősebb külföldi pi­aca Ausztria és Olaszország. A magyar vásárlók körében a luc a legnépszerűbb, míg a nordmann és az ezüstfenyő a fővárosban és környékén a leg­keresettebb. A gyökeres, cse­repes fák a hazai forgalomnak körülbelül tíz-tizenöt száza­lékát teszik ki, a műfenyő vi­szont - a szakemberek szerint - kezd kimenni a divatból. A gyökeres fenyőt szoktatni kell PROGRAMOK MIKULÁS ÜNNEPSÉG SZOMBAT BÖLCSKE: A Karácsony mentő­akció (francia animációs film), 16 óra. Legendás állatok: Grindewald bűntettei (amerikai kalandfilm), 18 óra. Ami nem öl meg - A teto­vált lány visszatér (amerikai krimi­­thriller), 20.30. SZEKSZÁRD: Lengemesék 2. - Tél a nádtengeren (magyar rajzfilm), 14.30. Robin Hood (amerikai ka­landfilm), 17 óra. Bohém rapszó­dia (angol-amerikai életrajzi drá­ma), 19.30. ADVENT PAKS Városháza előtti tér: Burai Krisztián koncertje, 17 óra. Ko­csis Tibor koncertje, 19 óra. SZEKSZÁRD Béla király tér: a Danubia tamburazenekar kon­certje, 17 óra. TOLNA Mézeskalács-díszítés a Mag-Házban, 16 óra. Tolnai Kul­turális Központ: Kis kézműves ta­noda, Ökocsiga Játszóház, sakk szimultán, Család, gyermek, vál­lalkozás - kiscsoportos tréning a Magyra Női Unió szervezésében 16 órától. A Mikulás érkezése, 18 óra. Szarka Tamás & Ghymes kon­cert, 19.30. ÉLŐ SZERETETET EMBERTÁRSAINKNAK SZEKSZÁRD Béla király tér: an­gyallánc készítése az Eszterlánc Alapítvány közreműködésével, 17 óra. DUNAFÖLDVÁR, művelődési ház: köszöntőt mond Horváth Zsolt polgármester, dr. Süveges Árpád­­né alpolgármester és ifj. Men­­di Ferenc, a dunaföldvári roma nemzetiségi önkormányzat elnö­ke, 10 óra. Mendi Milán Márió és id. Mendi Ferenc hegedűműsora, 10.15. Bakay Péter evangélikus missziós lelkész előadása a más­ságról, a toleranciáról, az elfoga­dásról, majd beszélgetés, 10.25. Romákról készült fotósorozat megtekintése, 11.30. Táncház a Bogyiszlói Zenekarral és Borzavá­­ri Rózával, 13 óra. BÁTASZÉK Petőfi Sándor Művelő­dési Ház: a roma nemzetiségi ön­­kormányzat rendezvénye, 17 óra. KISMÁNYOK, művelődési ház: Kismányokra érkezik a Mikulás, 17 óra, majd az Óriási meglepe­tés című mesejátékot láthatják a gyerekek a Szegedi Látványszín­ház előadásában. VASÁRNAP MOZI BÖLCSKE: A Karácsony mentő­akció (francia animációs film), 16 óra. Legendás állatok: Grindewald bűntettei (amerikai kalandfilm), 18 óra. Ami nem öl meg - A teto­vált lány visszatér (amerikai krimi­­thriller), 20.30. SZEKSZÁRD: Lengemesék 2. - Tél a nádtengeren (magyar rajzfilm), 14.30. Robin Hood (amerikai ka­landfilm), 17 óra. Amikor lehunyod a szemed (angol horror), 19.30. ADVENT PAKS Városháza előtti tér: a Paksi Városi Nyugdíjasklub ünnepi elő­adása, 16 óra. SZEKSZÁRD Béla király tér: Suba Attila & The SoulFool Band kon­certje és adventi fényfestés, 17 óra. ELŐ SZERETETET EMBERTÁRSAINKNAK SZEKSZÁRD Béla király tér: an­gyallánc készítése az Eszterlánc Alapítvány közreműködésével, 17 óra. HANGVERSENY SZEKSZÁRD, Művészetek Háza: ünnepi Kodály hangverseny a Ma­gyar Kórusok Napja alkalmából, 17 óra. Fellépők: a Gárdonyi Zol­tán Református Együttes, a Ga­ray Gimnázium Német Nemzeti­ségi Kamarakórusa, a Liszt Fe­renc Énekkar és a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium Laudate Leány kara. KONCERT BONYHÁD Református templom: a Szaggató zenekar adventi kon­certje, 17 óra. Az adventi udvarokban ma is kínálnak programokat Fotó: M. D. Kiállításokkal, kiadvánnyal, gálával ünnepelte jubileumát a paksi Bezerédj Általános Iskola Százhuszonöt éve nevelik a jóra a diákokat PAKS Fennállása 125. évfor­dulóját ünnepelte idén a Pak­si Bezerédj Általános Iskola. Ebből az alkalomból egész év­ben kiemelt programokkal ké­szültek az intézményben. Ko­­vácsné Pál Krisztina igazga­tó elmondta, hogy az év elején nyílt nappal, iskolatörténeti és vizuális kiállításokkal várták az érdeklődőket, valamint ki­adtak egy jubileumi évköny­vet, amelybe a diákok írásai­ból, rajzaiból válogattak, illet­ve helyet kaptak a kötetben a gyerekek fotói és a különbö­ző iskolai programokról, tábo­rokról készült képek is. A ki­adványt az iskola volt tanulói meg tudják vásárolni az intéz­mény titkárságán. A jubileum alkalmából egy emlékfát is felavattak a főépü­letben, amelyet Tumpek Györ­gyi tanárnő tervei alapján Bonyai Gábor asztalos készí­tett el. A stilizált fán az igaz­gatók neve és azoknak a nyug­díjba vonult pedagógusoknak a neve szerepel, akik legalább tíz éven át tanítottak az isko­lában. A rendezvénysorozat része­ként a múlt héten gálamű­sort adtak, amelyben mint­egy kétszázötven diák lépett fel. A tizenkilenc műsorszám között volt zenés, mozgásos és A gálaműsorban kétszázötven diák lépett színpadra Fotó: M. Gy. egyéni előadás is, és a finálé­ban a gyerekek együtt énekel­ték A Pál utcai fiúk című mu­sicalből ismert Mi vagyunk a Grund című betétdalt. Zárás­ként a nyugdíjas pedagóguso­kat hívták találkozóra az isko­lába. Ötvenketten tudtak ele­get tenni a meghívásnak, ők szintén ízelítőt kaptak a gá­laműsorból, amely teljes hosz­­szában visszanézhető az isko­la honlapján. A programokhoz a Szek­szárdi Tankerületi Központ és a Paks Polgári Iskola „Á tanu­lókért, szebb, emberibb kör­nyezetért” Alapítvány nyúj­tott támogatást. H. E. A polgári iskola A Paksi Magyar Királyi Álla­mi Polgári Fiúiskola 1893. szeptember elsején megnyi­totta kapuját a volt Kornis Kú­riában (Deák F. u. 6.). Ennek lett az utódja a Bezerédj Álta­lános Iskola. Az elmúlt évek alatt „sok dolgot élt meg: kör­zetesítést, bővítést, karcsúsí­tást, névváltozást, átkereszte­lést, államosítást. Mindezek közepette tette dolgát: nevel­te jóra, szépre és tanította ol­vasni, számolni és a világban eligazodni Paks ifjú polgárait" - írják az iskola honlapján.

Next

/
Oldalképek
Tartalom