Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-07 / 258. szám

2018. NOVEMBER 7., SZERDA KITEKINTŐ g Serdülőkorig nem okoz problémát a megfigyelés Kell a nyomkövető, de első a bizalom A bizalomra épülő szülő-gyermek kapcsolatban a szülő elfogadja, hogy a kamasznak joga van kikapcsolni a követést Fotó: Shutterstock Hol járhat a gyerek iskola után? Vajon miért nem veszi fel a telefonját? Ezekre a kér­désekre is könnyen választ kaphatnak az aggódó szü­lők a manapság egyre nép­szerűbb nyomkövető eszkö­zök, applikációk használatá­val. Azonban a szakemberek azt mondják, a legfontosabb a bizalom, mely az egészsé­ges gyerek-szülő kapcsolat alapja. Munkatársunktól szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu TOLNA MEGYE A nyomkövetők térhódításának köszönhető­en egyre több lehetőség nyílik a megfigyelésre. Kanalas Sán­dor IT tanácsadó elmondta, az okostelefonok zöme alapértel­mezetten rendelkezik nyomkö­vető funkcióval, de ha mégsem, akkor telepíthető rájuk ilyen alkalmazás. Ezekhez szükség van a GPS -koordinátákra és in­ternetkapcsolatra. Ez utóbbira azért, hogy eljuttassa az infor­mációt, ami viszont jelentősen merítheti a telefon akkumulá­torát. Létezik olyan megoldás is, hogy internet nélkül, sms­­en keresztül tájékozódhatunk a gyermek hollétéről. Mindegyik­nél szabadon választható, hogy a gyermek számára nyilvánva­ló legyen a megfigyelés ténye. A szakember elmondta, ezenfe­lül vannak olyan nyomkövetők, mint például a GPS-rendszert használó karórák, melyek előfi­zetéssel működnek, és a szülő applikáción vagy webes felüle-A GPS-rendszeralapú karórák a kétirányú kommunikáció le­hetőségével biztonságos ér­zést nyújtanak, és a legtöbb gyereket nem zavarja ezek viselése. Létezik valós ide­jű nyomkövető funkció, mely akár kétméteres hibahatáron belül azonosítja a tartózkodá­si helyet. A letölthető appliká­ciókon keresztül beállítható biztonsági terület - más szó­val virtuális kerítés -, melyből ten tájékozódhat a gyermek hol­létéről. A nyomkövető alkalma­zások is kijátszhatóak, van már több olyan applikáció, amellyel beállítható, hogy a valóstól el­térő helyszín adatait közölje az eszköz.- A lányom tízéves, elkez­dett egyedül iskolába és külön­órákra járni, osztálykirándulá­sokon is kifejezetten hasznos lehet a telefonra letöltött appli­káció. Számomra megnyugta­tó egy ilyen megoldás - árul­kilépve az óra riasztást küld a szülő telefonjára. A már okos­telefonnal rendelkező gyere­kek számára a pécsi fejlesz­tésű Kezedben a biztonságod elnevezésű segélyhívó alkal­mazás is hasznos lehet. Ha bajban van a gyermek, és ri­asztást indít készülékén, ak­kor az általa megadott embe­rek - a rendőrség is beállítha­tó - értesítést kapnak a tele­fonjukra. ta el egy édesanya. Elmond­ta, a gyermekkel megbeszél­ték, hogy figyelemmel kísé­ri az útját, és úgy gondolja, eb­ben az életkorban ez még nem okoz gondot. De már most lát­ja, hogy nehéz meghúzni azt a határt, ahol a gyermek még azt érzi, a szülei megbíznak benne, és az ő biztonsága érdekében történik a nyomkövetés. A csa­ládban van egy első osztályos kisfiú is, akinek szülei viszont az említett karórát vásárolták meg. A különböző kütyük pozi­tív tulajdonságai mellett azon­ban nem árt figyelembe venni azt is, hogy használatukkal sa­ját gyermekünk személyiség­­fejlődését is befolyásolhatjuk. Kozma Zoltán klinikai szak­pszichológus szerint kisebb gyermek esetében szülő és gyermek számára egyaránt hasznosak ezek az eszközök, mert biztonságérzetet nyúj­tanak mindkét fél számára. Azonban serdülőkorban már sok konfliktus forrása lehet, ha a kamasznak nem hagynak sa­ját teret az egyedüllétre. Virtuális kerítés a biztonságért PROGRAMOK SZERDA MOZI SZEKSZÁRDI Libabőr 2 - Hullajó Halloween (ausztrál-amerikai csa­ládi kalandfilm), 17 óra. Halloween (amerikai horror), 19.30. SZEKSZÁRD Babits Mihály Kul­turális Központ, Csatár terem: Az ipari kender az egészségünk szolgálatában című konferencia a Nemzeti Művelődési Intézet és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet rendezésében. Kísérőrendezvény: Ipari kenderből készült termékek interaktív bemutatója és kóstolója az emeleti folyosón 13-17 óráig. KIÁLLÍTÁS SZEKSZÁRD Művészetek Háza: Varga Tünde festőművész kiállítá­sát dr. Aknai Tamás művészettör­ténész nyitja meg, 17 óra. CSÜTÖRTÖK MÚZEUMOK ŐSZI FESZTIVÁLJA SZEKSZÁRD Sétálj velünk és fe­dezd fel! - Séta a szekszárdi volt izraelita temetőben. Találkozás 14 órakor a Mátyás király utca 69. előtt. SZEKSZÁRD: Bohém rapszódia (angol-amerikai életrajzi film), 17 óra. Bérgyilkost fogadtam (angol akció-vígjáték), 19.30. ANYATEJES NAP BÁTASZÉK Gyermekorvosi rende­lő: dr. Bozsolik Róbert polgármes­ter, dr. Omacht Erika gyermekor­vos és Borosné Simon Zsuzsanna a 2017-ben született gyerekeket és szüleiket köszönti, 9 óra. Bohém rapszódia Fotó: TN Versek az élet nehézségei ellen „A kard büszkén, nagy hangon azzal kérkedett, A vad harcokban kioltott sok éle­tet. A sarló csak úgy halkan, szeré­nyen jegyezte meg, Vele aratják az életet adó kenye­ret.” Akard és a sarló című négy­soros egy új kötetből szárma­zik. Címe: A pillanat szépsége. Szerzője pedig Murzsa And­rás. A Szekszárdon élő és alko­tó költő immár a második önál­ló könyvével jelentkezett. „Murzsa András, aki köz­gazdászként és szociológus­ként találta meg helyét, most a költészet eszközével fogalmaz­za újra viszonyulásait” - fogal­mazott ajánlásában Nagy lan­ka Teodóra.- A kötet válogatás az elmúlt évek terméséből - mondta el lapunknak a szerző. - A tarta­lomjegyzék témaköröket mu­tat, úgy mint például termé­szet, haza, sors, szeretet... Meg­győződéssel vallom: az a jó, ha az emberek nem találgatnak, hanem megértik, ami le van írva. Mellőzöm a szóvirágo­kat, és arra törekszem, hogy a bennem lévő, megfogalmazott érzelmek eltöltsék az olvasó­kat is, akik így könnyebben le­győzhetik az élet nehézségeit. Murzsa András termékeny költő, közel háromezer vers szülőatyja. Nem meglepő te­hát, hogy már készül a harma­dik önálló kötet. Sz. Á. Dr. Murzsa András Fotó: Mártonfai Dénes Pápák, királyok, császárok voltak a kiállításon látható Mátyás-kódexek egykori tulajdonosai Szembesülés a könyvek múltbeli tiszteletével DOMBÓVÁR A Mátyás ki­rály-emlékévet koordináló bu­dapesti Magyarság Háza jó­voltából a Tinódi-házba ér­kezett a Bibliotheca Corvi­­niana című vándorkiállítás. A kolozsvári Amaryllis Tár­saság és az Országos Széche­nyi Könyvtár jóvoltából a bu­dai vár könyvtárában, Mátyás király híres corvinái között érezhetik magukat a 2008- ban, a Reneszánsz Évben el­készült és 2018-ban, a Mátyás király-emlékévben felújított tárlat szemlélői. A Bibliotheca Corviniana közismerten Európa Alpok­tól északra lévő területének legnagyobb és legjelentősebb könyvtára volt. Becslések sze­rint Mátyás király könyvtá­rának 2000-2500 kötete lehe­tett, mely - tekintettel arra, hogy egyetlen kódexbe több művet másoltak - 4500 művet ölelhetett fel az irodalom és a tudomány minden ágából. Az Országos Széchenyi Könyv­tár őrzi jelenleg a Magyaror­szágon található 53 corvina nagy részét, ami a világon a XVI. századdal és Moháccsal kezdődő szétszóródást köve­tően fennmaradt hiteles Cor­vina-kötetek csupán negyed­részét képezi. A kódexek Má­tyás könyvtárában - aki min-Potápi Árpád János mondott köszöntőt Fotó: Makovics K. dig szakított időt az olvasásra - soha nem a dísztárgy szere­pét töltötték be. A hangulat te­hát, amit a kiállított másola­tok megidézni kívánnak, ezen a kiállításon sem a fényűző pompáé, hanem a tartalmas beszélgetéseké, az olvasás él­vezetéé. A kiállítás anyaga 23 corvina egy-egy részletét vil­lantja fel az Országos Széché­nyi Könyvtárban található 32 közül. A kiállítást Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója, és Potápi Árpád lános, a Mi­niszterelnökség nemzetpoliti­káért felelős államtitkára nyi­totta meg. B. L. Exkluzív Bálint Ágnes brassói művé­szettörténész egy alkalommal így mutatta be a híres könyv­tárat és a kiállítást: „A mai em­ber számára a több száz éves kódexekkel való találkozás megható élményt jelent. Rend­kívüli anyagi értékük, valamint a fénnyel, a porral, a szélsősé­ges hőmérsékleti értékekkel és szállítással járó rezgésekkel szembeni túlérzékenységük miatt a kötetek kézbevétele ma is csupán egy szűk kör ki­váltsága, megtekintésük exk­luzív eseményekhez kötődik.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom