Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-28 / 276. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2018. NOVEMBER 28., SZERDA Díjazták Szekszárd legszebb kertjeit SZEKSZÁRD Öt év kihagyás után idén ismét meghirdette a megyeszékhely önkormányza­ta a Tiszta, rendezett, virágos porta versenyt, amelynek teg­nap tartották a díjátadóját. Ács Rezső polgármester köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik munkájukkal szebbé teszik a környezetet és példát mutat­nak másoknak. Emellett pedig a közös kertészkedés közösség­­formáló hatását hangsúlyozta. A zsűrit dr. Haag Éva alpol­gármester, Katzné Meszlényi Erika főkertész és Fekete-Kiss Anett környezetvédelmi ügyin­téző alkotta, és több szempont alapján értékelték a kerteket, az udvarokat. A legtöbb neve­zés a családi és a társasházak kategóriájában érkezett. A társasház kategóriában Pfaff Józsefné, Muck Mátyás-Az intézmények ^versenyét a Balas­­sa-kórház nyerte né és Tottweich Józsefné vehet­te át az első helyezettnek já­ró díjat, a családi házak ese­tében Csöndes András és dr. Gonda Mária lett az első, míg a tanyatulajdonosok közül Le­­tenyei László. Az Sz+C Stúdió Kft. a telephelyek között vég­zett az élen, a vendéglátóipari és kereskedelmi egység kate­góriában a Mézeskalács Múze­um, az intézmények között pe­dig a Tolna Megyei Balassa Já­nos Kórház. Az eredményhirdetésen kü­­löndíjakat is átadtak. A leg­virágosabb erkély különdíjat Wiesner Mihályné, az áldoza­tos munkáért járó különdíjat Simon Jánosné, a főkertész kü­­löndíját Lovas Ferencné, míg a különleges, egyedi kialakítá­sért járó különdíjat Nagy Zol­tán vehette át. H. E. A jószomszédi viszony sokat segíthet az idős embereknek A trükkös tolvajokra és a csalókra is figyelni kell A trükkös csalók, besurranó tolvajok gyakran vetik ki há­lójukat az idős emberekre. Szerencsére a legtöbb Tol­na megyei településen van kihez fordulniuk a szépkorú polgároknak. Brunner Mónika szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu TOLNANÉMEDI Idős asszony kérte a polgárőrök segítségét telefonon, miután idegeneket engedett be a házába. Szeren­csére tudta, hogy kihez kell fordulni, és a betolakodók idő­ben ki lettek tessékelve lakó­­ingatlanából. Az eset szeren­csésen végződött, de megelőz­ve minden lehetséges bűncse­lekményt, a Tolnanémedi Pol­gárőr Egyesület figyelmezte­tést adott ki a trükkös tolva­jok ellen. A karácsony előtti időszak különösen veszélyes lehet az idős, jóhiszemű emberek szá­mára, akik könnyen becsap­­hatóak. Felhívták a lakosság figyelmét, hogy lehetőség sze­rint vissza kell utasítani a há­zaló árusokat, ugyanis sokan közülük valójában nem elad­ni akarnak, egyszerűen csak a lakásba szeretnének bejut­ni, hogy elemeljék a könnyen mozdítható értékeket. A simlis tolvajok rosszullé­­tet is színlelhetnek, de előfor­dulhat hogy villanyóra-leolva­sás, újság- vagy papírgyűjtés indokával kéredzkednek bel­jebb, esetleg unoka, vagy kö­zeli rokon balesetére hivat­kozva próbálnak pénzt kicsi­karni. Áldozataikat igyekez-A jószomszédi viszony nemcsak kellemes társaságot, hanem biztonságot is jelent. Képünk illusztráció Fotó: Shutterstock Tűzifát, szerszámot, pénzt lopnak nek úgy kiválasztani, hogy a lehető legkevesebb ellenál­lásra számítsanak. Érdemes megfontolni a biztonsági lánc és a kémlelőnyílás használa­tát, a szolgáltató cégek mun­katársaitól elkérni az igazol­ványaikat, idegeneket nem beengedni, ajtókat, ablakokat zárva tartani, valamint jó vi­szonyban lenni a szomszédok­kal, hogy baj esetén lehessen hozzájuk fordulni. A bűncselekmények meg­előzése nagyon fontos. Ger­gely Imre polgárőr parancs­nok megnyugtatásul közöl­te, hogy Tolnanémediben jó a közbiztonság.- A lakosok számíthatnak ránk, a rendőrökkel kitűnő a kapcsolatunk, igyekszünk se­gíteni a munkájukat. Odafi­gyelünk mindenkire, példá­ul többször előfordult, hogy felhívtuk a figyelmüket a há­zaló bóvliárusokra - mondta Gergely Imre, aki a Polgárőr Egyesületnek a megalakulá­sa óta az elnöke, országos és megyei kitüntetéssel is büsz­kélkedhet. A Kistelepülésekre általáno­san jellemzőek azon bűncse­lekmények, amelyek során az elkövetők például tűzifát, vagy szerszámokat lopnak, egy-egy pénztárcát csennek el mások­tól, hogy az így megszerzett ösz­­szegből cigarettát, alkoholt vá­sároljanak. A csaló árusok ese­tében ugyan bűncselekmény nem történik, de az időseket ki­használják, becsapják, filléres árukat több ezer forintért ad­nak nekik, ráadásul nyugta és mindenféle jótállás, garancia nélkül. A polgárőrség fontos fel­adata, hogy megelőzzék ezen eseményeket, csírájában elfojt­sák a lehetséges problémákat. Mulatságokon, összejövetele­ken előfordulhat egy-egy balhé, de minden esetben le tudják csendesíteni azokat, akik eljut­nának odáig, hogy köznyuga­­iom elleni bűncselekményeket kövessenek el. HIRDETÉS Ősi kínai módszer áttörés a fájdalom elleni harcban Miklós2 őszintén nevetett, amikor a felesége megvette neki a mágneses betéteket, hogy könnyítsen térdízületi fájdalmán. De amikor az erős fájdalmak a fotelbe kényszerítették... X Kétségbeesésében használTM­kezdte. Meglepetésé­re - a fájdalom őrökre eltűnt! „Mindent kipróbál­tam: tablettákat, géleket, pántokat. Hatástalan volt. A feleségemtől kaptam a komplett biomágneses betétet, amit neodiníumbót készítettek (a mágnesek 100 x erősebbek, mint amik a hűtőmág­nesek), a láb afsó részében lévő ideg­végződésekre varrnak hatással. Nem fért a fejembe, hogy ez miként segíthet. A betéteket eleinte csak a bal cipőm­ben hordtam. Meg akartam tudni, hogy segít-e valamicskét. Türelmesen a csőm­ben tartottam és időnként tettem néhány lé- \ pést. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy mülik a fájdalom. Csökkent a bal ferdém szú­rása! Minden lépéssel éreztem, hogy jobb. A jobb térdem továbbra is elviselhetetlenül fájt, de már volt bizonyí­tékom arra, hogy a biomágneses betétek segíte­nek. Betettem a betétet a másik cipőmbe. Elkezdtem „Megmentettem a gerincemet” „Fiatal korom óta gerincfájdalmaim voltak. Jártam orvoshoz, fizikoterápiára,1 masszőrhöz... Semmi eredmény! 35 évig ezzel bajlódtam! De a betétek hihetetlen módon hatottak,. Három nap után éreztem a megkönnyeb­bülést. A következő ötben a fájdalom szabályosan alábbhagyott« K. Katalin {72 éves), Győrből2 äs# járkálni a lakásban. A jobb lábamban is megszűnt a nyilallás! Azóta minden krónikus fáj­dalomra talpbetétet használok. És nem keli semmire való gyógyszereket szednem.” Mi ez az új módszer? A mágnesterápia működését így magyarázzák: Tesz­tünkre olyan fájdalommá! rendelkező embereket válo­gattunk be, akiken már semmi nem segített. Az ese­tek 80%-ában a bíomágneses betét használatának első hetében megszűnt a fájdalom. Egy hét után a vizsgál­tak 97%-ánál teljesen elmúlt a fájdalomérzet annak eredetétől függetlenül. A mágneses tér behatol a fájó szövetekbe. A fájdalmat közvetítő jel egy pillanat alatt ki­alszik. A mágneses erő miatt fokozódik az oxigé­nellátás és a sejtek tápellátása. Az ízületi gyulla­dás csillapodása gyorsul. Az ödéma, a duzzanat, | a túlérzékenység megszűnik. 30 nap kezelés i után örökre elmúlik a fájdalom,1 | l Behelyezed és elfeledkezel ■ a fájdalomról! 1 A mágneses betétek többször ! használható 970 Gaussos mágnesek, j 1 1 A cipődbe helyezed és megfeledkezel í ! a fájdalomról Minden típusú ! cipőhöz illeszkedik. 1 san megválasztott mágneses térerősségnek köszön­hetően a kezelést 30 napon keresztül nagyjából szün­telenül csinálhatod. A bíomágneses betéteket kizárólag a kedvezmény­klub értékesítésében kaphatod meg. Érdemes már ma rendelni, mert az első 100 fő jelentős kedvezményt kap. «Mindegyik eset egyedi, és minden esetben orvoshoz kel! fordulni. ‘Az adatvédelmi törvények értelmében a képek és a nevek meg lettek változtatva, nem felelnek meg az adott személyek személyazonosságának. KEDVEZMENYKLUB-AKCIO! t i i A fájdalom végleges enyhítésére elég a biomag-1 netikus betéteket a cipődbe helyezni és rend-1 szeresen járkálni benne. Nem számít, hogy | a kiváltó ok az artritisz, a reuma, az ischias, l a migrén, máj- vagy vesebetegség, ízületi fáj-1 dalom, hát-, ágyéktáji, gerinc- vagy lábfájás-e. i A probléma meg lesz szüntetve. A biztonságo- »■ ■ Az első 100 ember,; leadja i Megkapod a mágneses fájdatomblokkotót a kedvezményklubban való részvételért mindössze 78-966-tí. 11 090 Ft-ért! Látogass el a: www.pureactivi.com/ universall7189 oldalra Hívd: 06 1 998-9937 H~p, 9:00-19:00, szó. és v. 10:00-16:00 (Normát díjas helyi hívás további költségek nélkül) A kiadó nem vállal felelősség« az elhelyezett hirdetések tartalmáért. Adventi készülődés székely módra PAKS Az erdélyi Szászrégen­­ből és környező települései­ről érkeztek fiatalok a múlt héten Paksra az Erdélyi Ma­gyarok Tolna Megyei Egyesü­letének szervezésében. Bándi Imre elnök elmond­ta, hogy Simon Szabolcs ta­nítványai a paksi római ka­tolikus templomban két al­kalommal mutatták be az adventi készülődést székely módra, majd a tolna-mözsi katolikus templomba is elvit­ték az előadást. Több százéves hagyomá­nyok elevenedtek meg tán­cok, énekek, versek révén, il­letve 19. századi eszközöket is megismerhettek az érdek­lődők. A program szervezé­sében a Városi Múzeum és az önkormányzat volt az egyesü­let segítségére. H. E. Előadás a paksi Jézus szíve templomban Fotó: Molnár Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom