Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-24 / 273. szám
7 • idlin' helyőrség fiima anlo A RENDES ANYA ÉS A TABUK Farkas Adrienne Erre a filmre már nagyon régóta szükség volt, csak valahogy most jött el az ideje annak, hogy mi, nők, beszélni tudjunk. Nemcsak arról, amiről ez a film szól, hanem egyáltalán szavakba tudjuk önteni azt, ami van. Szólni tudjunk arról, ami annyira nehéz. Arról, amit cipelünk évezredek óta. Szilágyi Zsófia filmdrámája - amelyet november eleje óta vetítenek a hazai mozik - Szamosi Zsófia főszereplésével méltán aratott világsikert. Premierje a 2018- as cannes-i fesztiválon volt az 57. Kritikusok Hete versenyprogramján, ahol elnyerte a nemzetközi filmkritikusok (Fipresci) díját, 2018- ban pedig az Európai Filmakadémia a legjobb európai felfedezett kategóriában Európai Filmdíjra jelölte. A film története nem túl bonyolult: egy háromgyerekes nyelvtanárnő másfél napját látjuk csupa olyan élethelyzetben, amelyek többsége minden anyával megesik. Amikor én ültem a moziban, körülöttem csupa anyakorú nővel, a közönség, mint a cirkuszban, felmorajlásokkal jelezte a tetszését. És azt, hogy pipa - megvolt a következő kötelező gyakorlat is: utcán őrjöngő kétéves, természetesen kismotorral, amelyet az anyja cipel, elvesztett tornazsák, iskolai koncert, amiről elfelejtett a gyerek szólni, el nem készült lecke, késés, rohanás, oviban összecserélt ruhák, bölcsis néni, aki kedvesen közli, hogy a gyerek tetves és lázas, orrszívó porszívó, lázcsillapító szirup, másfél óránként kelés a beteg gyerekhez, és a hosszan csengő telefon, amit a férj nem vesz fel, mert éppen egy másik nővel van. Folytassam? Ráadásul ez nem egy lumpen család, ezt a történetet nem lehet elintézni azzal, hogy jaj, velünk ez nem történhet meg, mert dehogynem! A film nem szociodráma - egészséges, szép, értelmiségi, heteroszexuális, gyerekeiket és egymást szerető, a kicsiknek erejükön felül mindent megadó (vívás, balett, cselló, hatalmas könyvtár, ha nem megy a tévé, nincs a kezükbe nyomva valami nyomogatnivaló) házaspárt látunk. Vannak barátaik, a nagymama (Vándor Éva) a lelkét kiteszi - nélküle nem is menne a szekér. Az más kérdés, hogy a cannes-i bemutató után a világ odasereglett filmes szakemberei nem értették, egy kétkeresős értelmiségi családnak hogyan lehetnek anyagi problémái, de ezt egyetlen magyar sem kérdezi meg. Szamosi Zsófia az anya szerepében egyszerűen zseniális. És van, ugye, az apa (Füredi Leó), aki egész jó fej, mert hajlandó elmenni a gyerekekért, meg ha kell, a kádba is behajtja őket, de szegény nem kapja meg ebben a kapcsolatban azt, amire szüksége van, hát félrejár. Főként, hogy nem is kell sokat koslatni, a közös baráti körből kikerül a „szép kabátos” nő, Gabi (Láng Annamária), aki mindig kedves és megérti a férj elgyötört lelkét. Szilágyi Zsófia filmje végre tabukat döntöget, és ezúttal nem a téma a tabu, hanem a mód, ahogyan beszélünk róla. Mert gyermeket vállalni valóban életre szóló kaland, de ettől nem jön el a havaj-halivúd. Bár egy rendes anya nem vágyik ilyenre, csak tiszta szeretetre. A szülővé válás nemcsak méznyalás, hanem kiszolgáltatott helyzetek sora is. Amióta a vallási szabályok csak a gondolkodásunkat határozzák meg, a viselkedésünket viszont egyre kevésbé, a közhelyek vették át a parancsolatok helyét: 1. Az any^k, akiknek gyakran egyetlen magukra fordítható percük sincs, elhanyagolják a férjüket, ezért érthető, ha megcsalják őket, meg is érdemlik. Pedig a félrelépőtől is megkérdezhetnénk, ő vajon mit ad meg annak, akinek a háta mögött boldog? 2. Kommunikálni kell. Hogyne. De az anyaságot annyi tabu veszi körül, hogy sok nő gondolni sem mer arra, hogy kielégületlen, hogy elege van a visító kölykökből, hogy el akar menni legalább néhány napra, hogy vele akkor sem lehet szellemi fogyatékosként bánni, ha otthon van, mert ilyeneket egy jó anya nem gondol. 3. Aki benne ragad egy rossz élethelyzetben, az hülye és spirituálisán gyermek. Aha. De például az Egy nap főszereplője hova menne? Egyetlen nap feladatainak megoldásához is segítségre van szüksége, kettejüknek sincs annyi pénzük, hogy akkor tankolhassanak, amikor akarnak... Mindezt egyedül? Az önbecsülése az egy másik kérdés vagy egy másik film. A #metoo-mozgalom legnagyobb hozadéka az volt, hogy a nők végre megtudták: mással is megtörtént az, ami velük. Mást is megcsalnak, mást is otthagynak egyedül, mást is elárulnak. Lesz még bili bőven, amit ki kell borítani. 2018. NOVEMBER 12.-N0VEMBER 18. Leczo Bence November 12., hétfő Két fényképet nézek a múlt század elejéről. Mindkettőn egy sír látható, az egyik fiktív halálesetnek állít emléket. Az első fotón lévőben egy család öt gyermeke nyugszik, akik három napon belül haltak meg valamiféle járványban. A másodikon pedig egy kislány neve olvasható, akit a hegyipatkányok ettek meg. El sem tudom képzelni, melyiket akarom fiktívnek hinni. Talán a patkányosat, de csak azért, mert a másik sírkövön öt név van, ez valahogy életszerűbb. Tajtékos napok. November 13., kedd Kedd, tördelés, születésnap, koccintás, kollektíva. Este koncert, valami amerikai punk-pop banda játszik középszerűen az egyik VIII. kerületi szórakozóhelyen, stílszerűen a pincében. Borzasztó az akusztika és a hangosítás, az énekest minden hangszer túlharsogja, a dalok után a közönség bátorító „yes!” bekiabálásai sem mentik meg a fellépést. Vége, lemennek, a tömeg áll, az emberek lassan elkezdenek felszivárogni a pincéből, majd a zenekar visszatér a színpadra. Senki nem kérte, de lenyomnak még egy számot. Ezért kár volt. November 14., szerda Nem gondoltam volna, hogy egyszer teaházakba fogok járni, bár amikor az egyik barátommal megfogadtuk, a divatnak engedve nem iszunk novemberben - amit azóta persze mindketten megszegtünk -, várható volt, hogy ott kötök ki. Az ember küzdjön meg a démonaival, és rendeljen olyan teát, amiről még nem is hallott soha. Már ez a harmadik alkalom, hogy itt vagyok, úgyhogy az eddigi alma-gyömbér kombó helyett most igazán kilépek a komfortzónámból: valamiféle sárkánygyümölcsös teát rendelek. Leírva persze röhejesnek hat, de megpróbáltatásnak megpróbáltatás. November 15., csütörtök A gyilkos visszatér a tett helyszínére - hetente járok oda, ahonnan indultam. Emlékszem, amikor az egyik jó barátom rám írt négy éve, hogy a Selye János Egyetemen indul egy „büfészak”, majd belinkelte az induló magyar szakot. Egyszakos, nem tanári, m'eki szak, tette hozzá. Aztán tavaly elvégeztem, s nem volt megállás. Jelenleg is olyat tanulok, ami az ő szemében nem ér semmit. Néha rákérdez, nincs-e egzisztenciális szorongásom. Kinek nincs? November 16., péntek Maradtam Klapka városában. Lassan egy éve nem lakom kollégiumban, üdítő néha ott aludni, és idegeskedni, hogy mennyire nincs magánszféra. Ajtócsapkodás, részeg üvöltözés, suttyomban az erkélyen cigizés legalább van. Elkap a nosztalgia, este pedig abban a kocsmában múlatjuk az időt, ahova három éven keresztül jártam. Csak most szúrom ki, hogy Hamvas Béla szakszervezeti tagkönyvének fénymásolata lóg a falon. Elmélyülünk a metafizikában. November 17., szombat A bársonyos forradalom, a rendszerváltás ünnepe Szlovákiában. Minden zárva tart, a három taxitársaság közül egy dolgozik ma, ennek köszönhetően kell negyven percet várni az autóra. így egész könnyen lekéshető a vonat, negyven perccel később érek fel Budapestre. A Nemzeti Színházban héttől a Hé, magyar Joe! című darabot adják elő, sietős bolyongás, villamosról villamosra, majd be a színházba, éppen időben. Ennél jobban kiszámolni se lehetett volna. Rövid elégedettségérzés lesz úrrá rajtam, hogy igen, milyen pontos vagyok, aztán rájövök, csak a körülmények voltak szerencsések. Ahogy már annyiszor. November 18., vasárnap Soha nem gondoltam volna, hogy a főzést valamiféle kikapcsolódásnak fogom megélni, de ide jutottam. Találok kolbászt a hűtőben, meg otthonról hozott paprikát, paradicsompürét, hagymát, szalonnát. Megint lecsó, nőmén est omen, mondhatná bárki, engem meg nagyon megnyugtat. Lehet, hogy szeretem a pepecselős munkát, lehet, hogy az kapcsol ki, de valami perverz önelégültség vesz rajtam erőt, amikor megkóstolom az ételt, és rájövök, hogy egész jó lett. Igaz, túl sok bors került bele, meg aztán el is sóztam, de legalább én csináltam. Kisfiam, nem is vagy kockafejű. Könczey Elemér karikatúrója 2018. november IR0DALMI-KULTUPAL1S MELLÉKLET
