Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-24 / 273. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2018. NOVEMBER 24., SZOMBAT Illés János a Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatával Fotó: M. K. Történelemidézés tárogatóval Történelmet idé­ző rendhagyó órákat tar­tott pénteken három iskolá­ban Nagy Csaba, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjé­vel kitüntetett tárogatómű­vész. A Garay János Gim­náziumban, a Dienes Valé­ria Általános Iskolában, va­lamint az I. Béla Gimnázium­ban ismertette meg a gyere­keket a Kiemelt nemzeti és hungarikum címmel kitünte­tett hangszerrel. B. M. Olvasmányos várostörténet A Szekszárd, ahol élünk - várostörténet min­denkinek című könyvet a szerkesztő V. Kápolnás Má­ria mutatta be vetített ké­pes előadásával a Völgysé­­gi Múzemumban. Az új te­matikájú igényes kiadvány­hoz - amely a megyeszék­hely múltját és környezetét is bemutatja - egy diákoknak szánt munkafüzet is készült. A kötet tizenhat fejezetből, 388 oldalból áll és kilenc - közte nyolc szekszárdi kötő­désű - szerkesztő, illetve ki­lenc lektor másfél éves mun­kájának köszönhetően látott napvilágot. A diákok számá­ra szánt munkafüzet hetven­két oldalas. B. L. Már nem önti el a víz a falut KISMANVOK Évek óta nagy gondot jelentett a települé­sen, hogy nagyobb esők ide­jén a főutcát elöntötte a víz, ezzel veszélyeztette a köz­lekedést is. Ennek oka az volt, hogy a Kossuth utcá­tól a Völgység patakba veze­tő földmedrű árok nem tud­ta megfelelően elvezetni a vizet. A felújított 204 mé­ter hosszúságú nyílt, burkolt meder a falu régi problémá­ját megoldotta. A veszélyes szakaszt kitisztították, majd betonba rakott mederlappal erősítették meg. M. I. Két rangos kitüntetésben ré­szesült Illés János, a Teveli Polgárőr Egyesület elnöke. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu TEVEL Az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) október 23-a alkalmából tartott díszünnep­séget a Stefánia Palotában, ahol az ország minden polgár­őr szövetsége és egyesülete képviseltette magát. A rangos eseményen jelen voltak a pol­gárőrség stratégiai partnerei­nek, együttműködő szerveze­teinek delegáltjai, valamint a határon túl működő egyesüle­tek képviselői is. Az eseményen összesen 115 díjat adtak át azoknak, akik nagyban elősegítették a polgár­őrség pozitív megítélését, ered­ményes munkáját. Az OPSZ el­nöksége áldozatos munkájá­nak elismeréseként Szent Lász­­ló-érem kitüntetésben részesí­tette Illés Jánost, a Teveli Pol­gárőr Egyesület elnökét.- Az 1990-es évek elején az akkori polgármester, Kitan ics Lajos kezdeményezésére 140 taggal alakult* meg települé­sünkön az első szervezet. Né­hány év működés után azon­ban elillant a lelkesedés... A fa­lu vezetője azonban újragondol­ta tevékenységünket, 2010-ben már egyesületi formában több mint harminc taggal ismét megalakult a polgárőrség. Az­óta folyamatosan működünk - elevenítette fel a kezdeteket Illés János. - A polgárőr tevé­kenység ma már nem kizárólag a közterületi járőrözést jelenti. Ez a munka komplex elfoglalt­sággá vált. Beletartozik a bűn­­megelőzés, a kapcsolattartás a társadalom különböző csoport­jaival, helyi rendezvények biz­tosítása. Ezeket Tevelen mind gyakoroljuk. Központilag ugyan az irány­elvek mindig változnak, de alapvetés, hogy egyre több fi­atalt próbál megszólítani az OPSZ.- A falu biztonságáért ten­ni akaró tinédzsereket is be­vonunk. Jelenleg húszán va­gyunk, ebből tizenhét felnőtt és három fiatal polgárőr, most kérte a felvételét két ifjú hölgy, egy 16 és 18 éves - mondta a civil bűnmegelőzők vezetője. -Önként jelentkeztek, rokonok, barátok ajánlásával, nem kel­lett toborozni. Bevontam őket a működésünkbe, aztán majd döntenek. Nem kötelező belép­ni, a szervezetnél minden ön­kéntes alapon és ellentételezés nélkül történik. Tevel bűnügyileg közepesen sem fertőzött területnek szá­mít. Vannak ugyan bűnesetek, de a polgárőrség megalakulása óta a számuk visszaesett.- Heti két-három alkalom­mal járó'rözünk, de szükség esetén bármikor - tette hozzá az egyesület elnöke. - Halottak napján, Mindenszentek ünne­pén több napon át huszonnégy órás szolgálatban működtünk. Egy idős néni a temetőben szó­lította meg polgárőrünket: „De jó hogy itt vagytok, nyugod­­tabban megyek haza.” A hosz­­szú hétvége előtt és után - da­cára a biztonsági készültség­nek - mégis sokkal több lopás történik. Illés János 2014. december 29. óta vezeti az egyesületet. Mint mondja, jó néhányan kül­földön dolgoznak, a megnöve­kedett feladataikat egyre keve­sebben tudják ellátni, így a há­rom nyugdíjasnak - akik hét közben mindig hadra foghatók - ez több teendőt jelent. Szin­tén irányelv, jó polgárőrség csak ott működhet, ahol ideá­lis a kapcsolat a helyi önkor­mányzattal. A helyhatóság tá­mogatja az egyesületet, hogy a lakosok minél biztonságosabb környezetben élhessenek. Te­velen a polgárőrség szinte be van ágyazódva az önkormány­zatba, így a kapcsolat kiváló. De ez elmondható a rendőrség kapcsán is, a két körzeti megbí­zott révén a Bonyhádi Rendőr­­kapitánysággal kifogástalan a partneri viszony. A Polgárőr Érdem kereszt arany fokozatával is kitünte­tett vezető kiemelte, az elisme­rés csapatmunka eredménye. Évente több alkalommal szer­veznek közösségépítő rendez­vényeket (névnap, nőnap, Mi­kulás-nap), ahol együtt van­nak. Őszinteség és kölcsönös tiszteletadás jellemzi társas in­terakcióikat. Ettől is működik jól egyesületük, amely hasz­nos és áldozatos tevékenysé­get végez, ami a falu hasznára és javára van. Bojár Gábor üzletember fizikus­ként diplomázott Fotó: Mártonfai Dénes A karmester a zenész mestere SZEKSZÁRD A vezető nem ér­tékesebb, mint a munkatárs. A leader legfontosabb szemé­lyiségjegye, hogy nem arra büszke, amit ő csinál, hanem arra, amit az emberei csinál­tak - mondta csütörtöki elő­adásán Bojár Gábor a vállal­kozói szalon rendezvényén. A Graphisoft szoftverfejlesz­tő cég alapítója kiemelte, az a jobb vezető a másiknál, aki ugyanabból az emberből töb­bet tud kihozni. Az Aquincu­mi Technológiai Intézet, va­lamint az idén húszéves óbu­dai Graphisoft Park alapítója a Mészáros Borházban hang­súlyozta, mindig az volt a cél­ja, hogy olyan embereket ta­láljon, akik még nála is job-Olyan beosztott kell, aki a vezető­nél is jobb bak, és kihozza belőlük a te­hetséget. Steve Jobsnak, az Apple alapítójának volt egy jó hasonlata. Amikor kollé­gája, a hardverfejlesztésben jelentős munkát végző Steve Wozniak szemrehányást tett neki, hogy fennhordja az or­rát, Jobs azt válaszolta: „A ze­nész a hangszerének meste­re, a karmester a zenész mes­tere.” A Széchenyi- és Gábor Dé­­nes-díjas Bojár fizikusként diplomázott, mert tudós sze­retett volna lenni. Amikor végzett és alig volt kutatói ál­lás, elment programozónak. Első munkahelyén csalódá­sok érték, így rövid idő alatt saját vállalkozásba kezdett, közben jött rá üzleti és veze­tői értékeire. B. L. Segítenek a rászorulóknak Vasárnapig várják az Élelmiszerbank önkéntesei a felajánlásokat a Tesco áruházakban. A vásárlók tartós élelmiszerekkel - olaj, cukor, liszt, tészta, bébiétel, édesség, tartós tej - tehetik szeb­bé a rászorulók karácsonyát. Az áruházlánc az összegyűjtött élelmiszerek értékének húsz százaléká­val kiegészíti az adományt. M. K. Fotó: Makovics Kornél Az ünnepre hangol a karácsonyi kaktusz TOLNA MEGYE November végé­re már a krizantémokon kívül nem marad nyíló virág, melyet vázába is tehetünk. Ugyanak­kor nagyon szép és mutatós cserepes növények vannak, melyek éppen ebben a hónap­ban virágoznak. Ezek egyike a karácsonyi kaktusz. A kará­csony közeledtével egyre ünne­pélyesebb formát ölt, a teljes nö­vényt beborítják a színpompás, hófehér, rózsaszín vagy tűzpi­ros virágok. Nem kell minden évben újat vásárolni belőle, ha jól gondozzuk, akkor évről évre virágba borul így év vége felé. A karácsonyi kaktusz hálás, könnyen tartható szobanövény. Különleges hangulatot kölcsö­nöz a lakás bármely helyiségé­nek. Brazília hegyvidéki terü­leteiről származik, alapvetően hidegigényes növény. Betegsé­ge, kártevője nem ismert. A ne­vét Frederique Schlumberger francia kaktuszgyűjtőről kap­ta, így a tudományos neve Schlumbergera. Az első növé­nyeket 1817-ben hozták be s Európába. Ez a virág azóta is a szürke téli napok virágzó dísz­növénye, színt és fényt visz a la­kásba. M. I. A gondozás Virágzás idején világosabb helyet és gyakori, kis mennyi­ségű vizet igényel. Heti egy al­kalommal egy kevés tápolda­tot is érdemes keverni a víz­hez. A hosszú virágzás után pi­hentetni kell a növényt úgy, hogy egyre kevesebb öntöző­vizet kap. Nyáron elég. ha havi egy al­kalommal kap csak vizet, és amennyire lehet, hűvös helyen tartsuk, hogy a virágbimbók kialakulhassanak. Bűnmegelőzés és kapcsolattartás is van a teendők között

Next

/
Oldalképek
Tartalom