Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-03 / 255. szám

2018. NOVEMBER 3., SZOMBAT SPORT 15 Gedó György: Rengeteget kaptam a boksztól, de adtam is Montrealban ellenállt a négyszázezer dollárnak Az olimpiai bajnok Gedó György kalandos életútra tekinthet vissza Gedó György az egyetlen magyar ökölvívó, aki négy olimpián képviselte színein­ket. 1968-ban, Mexikóvá­rosban 19 éves szeder­ként még éppen csak be­mutatkozott, de négy évre rá Münchenben letarolta a mezőnyt és olimpiai bajnok lett, Montrealban és Moszk­vában a negyeddöntőig ju­tott. S ne feledkezzünk meg két Európa-bajnoki arany­érméről sem. Gedó jövő áp­rilisban tölti be a hetvenet, s bár évek óta bottal jár - sokak szerint csak „kamu­ból”... a mai napig üde színfoltja a magyar sport­életnek, kifogyhatatlan anekdotakincsével mesés interjúalany. Ch. Gáli András szerkesztoseg@mediaworks.hu- Igaz, hogy „talált gyerek” volt?- Igaz, Újpesten születtem, de Békéscsabán nőttem fel, nevelőszülőknél. Tanárembe­rek voltak, tőlük tanultam a tisztességet. Gedó Istvánnak hívták a nevelőapámat, autó- és motorszerelő volt...- Az imént mintha azt mondta volna, hogy tanár volt...- Nem, az apám autószere­lő volt.- Ja, igen...- A vér szerinti szüléimről csak annyit tudtam, hogy zsi­dók voltak, így aztán én is iz­raelita vallású vagyok.- Honnan tudja, hogy a szülei zsidók voltak, ha nem is ismer­te őket?- Tudom, és kész.- Értem. Mikor kezdett el bu­nyózni?- Nyolcévesen, 1957-ben. Balkezes lévén fordított alap­állású voltam, nemigen fe­küdt a stílusom az ellenfelek­nek. Leigazolt a Vasas, felke­rültem Pestre, 19 évesen már felnőtt magyar bajnok voltam. Adler Zsiga bácsi volt a meste­rem, akit második apámként tiszteltem, mindent neki kö­szönhetek, amit elértem a szo­­rítóban. 1968-ban már kivit­tek a mexikóvárosi olimpiára, de akkor még túl fiatal voltam, tapasztalatlan, meg is sérül­tem az ausztrál Donovan elle­ni, első meccsemen. Felrepedt a szemöldököm. Pedig simán vezettem, de az orvos nem en­gedett tovább bunyózni.- Egy évre rá viszont már Euró­­pa-bajnok volt!- Bukarestben végigver­tem a mezőnyt Ceausescu szeme láttára, a döntőben az olasz Udellát győztem le, 3:2- es pontozással hoztak ki a bí­rók, de az a két pontozó, aki Udellát látta jobbnak, nem is tudom, milyen meccset né­zett... Feliks Stamm, a lengye­lek legendás edzője - akiről emlékversenyt is elneveztek -azt mondta rólam, hogy én va­gyok a legtechnikásabb ököl­vívó, akit valaha látott. Aztán 1971-ben a madridi Eb-n meg­védtem a címemet, és így esé­lyesként utaztam ki a mün­cheni olimpiára, csakhogy...- Csakhogy?- Az egyik edzésen eltör­tem a bal kezem hüvelykujját, de szerencsére rendbe jöttem az olimpiáig. Münchenben az észak-koreai Kim U Gilt győz­tem le a döntőben egyhan­gú pontozással, a harmadik menetben meg is rendítet­tem. Óriási szerencsém volt, de nem a döntő miatt, hanem mert fél órával azelőtt jártam az izraeli csapatnál, mielőtt a Fekete Szeptember terrorszer­vezet emberei rájuk támadtak volna. így hát olimpiai bajnok lettem. Egy évre rá kint jár­tam Koreában egy nemzetkö­zi tornán, összehoztak Kim U Gillel. Elmagyarázta, hogy őt a müncheni ezüstérme után előléptették tábornokká. „Mi­csoda? Én még tizedes sem va­gyok...”, mondtam neki, és ak­kor nem is sejtettem, hogy ha­marosan közeli kapcsolatba kerülök a Magyar Néphadse­reggel.- Hogyhogy?- 1973 végén - pedig már 24 éves voltam, túl a sorköte­les koron - váratlanul megje­lent az őrjárat a lakásomon, bi­lincsbe verve vittek be a lak­tanyába. Egy „jóakaróm” feldo­bott, elintézte, hogy bevonul­tassanak. Együtt szolgáltam Gass Pistával, Nyilasi Tibivel, Magyar Zolival, a tornásszal... Két évet húztam le a flottillá­nál, edzésre sem tudtam járni. A harmadik emeleten utászok voltak, egyik nap felvittem két pár kesztyűt, hátha valaki akar velem bunyózni. Két fejjel magasabb, cölöpverő paraszt­gyerekek voltak, egy óriás rög­tön felhúzta a kesztyűt, hogy majd ő móresre tanít, óvatosan vállon ütöttem, mindjárt elte­rült. Akkor benyitott az ügye­letes tiszt, hogy nem látták-e a Gedót, mert nincs a körleté­ben. „Ez a Gedó? Már egy órá­ja ver bennünket!”- Edzés nélkül jutott ki az 1974-es kubai világbajnok­ságra?- Lényegében igen, habár amikor a törzsőrmesterünk lebukott, mert elsikkasztotta az ezred zsoldját, nekem kel­lett bevinnem a hadbíróság­ra, és akkor kaptam tőle egy ilyen stósz biankó kimenő­cédulát. Attól kezdve akkor jártam edzésre, amikor csak akartam. Havannában el is jutottam a negyeddöntőig, de ott kikaptam a későbbi világ­bajnok kubai Rodrigueztől..., nem, Ramostól...- Nem Jorge Hernándeznek hívták?- De, Hernández, ez az! Szétfejelte a szemöldökömet, vérzett is rendesen, nem győz­hettem. ...Várj egy kicsit, csö­rög a telefonom, keres valaki.- Muzeális darabnak tűnik... Fotó: Bach Máté- Leesett a hatodikról, har­minc darabra törött, úgy dró­toztam össze, de működik!- Mi volt Montrealban, 1976- ban?- Sajnos a negyeddöntőben 4:l-es pontozással kikaptam egy thaifölditől. Közben már a vágóhídon is dolgoztam egy darabig, a kollégák rendszere­sen engem bíztak meg, hogy kivigyek ezt-azt a kapun... Egy­szer nejlonban a derekam köré tekertek huszonöt kiló pacalt, papírsúlyú létemre legalább nyolcvan küót nyomtam, a por­tás utánam is szólt, hogy álljak meg, de én mentem tovább le­szegett fejjel, beugrottam az első taxiba, és uzsgyi, hazáig meg sem álltam. Otthon a have­rok késsel vagdosták le rólam a kilós pacaldarabokat, az egész lakótelepnek jutott belőle.- Én még emlékszem a Szép utcai borozójára is.- Nyolc évig vezettem azt a gebint, Somogyi Jenő bácsi, a Belvárosi Vendéglátó Vállalat igazgatója intézte nekem. De előtte a Váci utcai Remy Mar­tin volt az enyém, azt tudtad?- Nem én...- Utána kaptam meg a bo­rozót, nyolc évig vittem, olyan vendégköröm volt a nyolcva­nas években, hogy nálam rú­gott be az egész kormány!- A kormány?- Igen, a kormány! Aztán Feleki Ferenc, Somogyi Jenő utódja elvette tőlem a borozót.- Elvette?- Különben párttitkár is volt, ő kótyavetyélte el a bécsi Mátyás Pincét.- Te jó isten! És az igaz, hogy ön árulta a müncheni olimpiai aranyérmét?- Dehogy igaz! Otthon meg­van, ha feljössz hozzám, meg is mutatom.- Hogyan él manapság?- Látod, itt van ez az össze­drótozott mobiltelefonom, az előbb szálltál ki az ütött-ko­­pott, húszéves Suzukimből, hát így élek. 133 000 forint a nyugdíjam, plusz kapom az olimpiai járadékot, ami két­­százvalahány-ezer forint, hát ebből élek. Van három gyere­kem... De semmit sem bánok, elégedett vagyok az életem­mel, bejártam a világot. Ren­geteget kaptam a boksztól, de adtam is. Talán csak 1975- ben, Montrealban kellett vol­na másképp döntenem.- Miért, mi volt ott?- Az előolimpia, amit meg is nyertem. Bár az igazit nyer­tem volna meg, de mindegy. Négyszázezer dollár volt ná­lam, meg egy szerződés...- Állj, állj! Négyszázezer dollárt kapott az előolimpia megnye­réséért?- Adtak négyszázezer dol­lárt, de nem az előolimpiáért, hanem hogy maradjak ott pro­finak. Biztos, hogy világbajnok lettem volna, hiszen az az olasz is világbajnok lett, akit én ko­rábban kétszer megvertem.- Udella.- Igen, az Udella. Szóval már oda is adták a négyszázezer dollárt, csak maradjak. Lem­­hényi „Butykó”, aki ott dolgo­zott akkor vízilabdaedzőként, mondta nekem, hogy megszo­rult, adjak neki százezer dol­lárt. Mondom, tessék, Dezső­ként, itt van, de előtte még fel­hívtam Békéscsabán a neve­lőanyámat, hogy elmondjam neki a tervezett disszidáláso­mat. Ő erre elkezdett sírni, hogy mi lesz a testvéreimmel, a gyerekekkel, így hát össze­téptem a szerződést, vissza­adtam a négyszázezer dol­lárt, Butykó sem kapta meg a százezret. Pedig a Cohen csa­lád is marasztalt, magyar zsi­dók voltak, cipőüzlettel, ott laktak a Hotel Richelieu mel­lett. Nagyon megszerettek, én vezettem volna a boltjukat, meg minden, élhettem volna, mint Marci Hevesen, de a ne­velőanyám hazacsábított. így hát hazajöttem. Moszkvába is kijutottam még 1980-ban, 31 évesen; itthon mindenkit agyonvertem. Odakint a ne­gyeddöntőben kaptam ki, az volt a negyedik olimpiám. Egyetlen magyar bokszo­ló sem vett részt négy olim­pián. Papp Laci háromszoros aranyérmes, de ő is csak há­rom olimpián járt. Azért ez nem semmi, igaz? Halloween Kansasban Pajor-Gyulai László jegyzet@mediaworks.hu Annaka Kellog kisasszony­nak esélye sem volt a győ­zelemre, de ezt ő az első perctől fogva tudta. Tulaj­donképpen nem is érdekel­te, amikor döntött, nem a si­ker vágya, hanem az elisme­rése vezérelte. Választhatott volna ezer és ezer megoldás közül, az Egyesült Államok­ban a hagyomány számta­lan változatot szült már, ő azonban ragaszkodott ah­hoz, hogy halloween alkal­mából Sallói Dánielnek öltö­zik. A jelmez pofonegysze­rű volt: magára húzta a Kan­sas Citynek egy olyan me­zét, amelynek a hátán a fia­tal magyar támadó neve vi­rít, felvett egy futballgatyát, a lábára sportszárat húzott, és kész is lett a jelmez. Lássuk be, nem túl félel­metes. Most tekintsünk el attól a vitától, hogy nálunk a halloween képes-e beillesz­kedni a kultúránkba, egy­általán, bele kellene-e, mert most az Egyesült Államok­ban, egész pontosan annak a közepén, Kansasban já­runk, ahol ilyenkor az em­berek a lehető legrémesebb jelmezekben járják az utcá­kat, a nagyobb városokban felvonulásokat rendeznek, a gyerekek pedig szörnyecs­­kéknek öltözve csöngetnek be minden ajtón, amelyek mögött édességgel, süte­ménnyel várják őket, a csa­ládok pedig közösen farag­nak töklámpásokat. Ennek is megvan a maga remek hangulata, de most nem ez a lényeg, hanem Sallói Dániel felbukkaná­sa a jelmezek között. Tag­lalni is fölösleges, hogy ez bizony a népszerűség ékes jele. A 22 éves csatár eb­ben az idényben végképp befutott. Az észak-ameri­kai profi futballiga, az MLS Nyugati konferenciáját úgy nyerte meg a Kansas City, hogy Sallói ehhez tizenegy góllal és nyolc gólpasszal já­rult hozzá, az alapszakasz utolsó három mérkőzésén pedig győzelmet érő talála­tot szerzett. Lehet azon el­mélkedni, hogy a mi futbal­­lunk arrafelé nincs a nép­szerűségi lista dobogóján, esélye sincs megelőzni az amerikai futball, baseball, kosárlabda triumvirátu­sának a hegemóniáját, ez egy olyan ország, ahol az NFL Super Bowljánál leg­feljebb a karácsóny éri el több ember ingerküszöbét, így ez felesleges lenne. Ma már az MLS meccsei is tíz­ezreket vonzanak, és töme­gével szerződnek oda kivá­ló dél-amerikai játékosok, akik ott felhívva magukra a figyelmet onnan találhat­nak utat Európába. Aki itt sztárrá tud válni, az nem akárki. Annaka Kel­log kisasszony be is vallotta a közösségi oldalán, ő a jel­mezével nem nyerni akart, hanem tisztelegni. Mert a Kansas „Best in the West”, azaz nyugat legjobbja, és ez elsősorban egy 22 éves ma­gyarnak köszönhető. Hát, boldog halloweent!

Next

/
Oldalképek
Tartalom