Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-03 / 255. szám

12 TÖRTÉNELEM 2018. NOVEMBER 3., SZOMBAT A merénylet után tisztán látható: az élő Tisza István sokaknak volt az útjában A vértelen forradalom gyilkossága A száz éve hatalomra jutott baloldal nemcsak az ország katonai szétzüllesztését végezte el, hanem meggyil­koltatott egy államférfit. Az események baloldali po­litikusai hiába állították, hogy a gyilkosságról sem­mit sem tudtak, a gyilkos­ság percnyi pontossággal történt. Tudatosan kitervelt merénylet volt, amelynek beláthatatlan következmé­nyei lettek. Nagy Miklós Mihály szerkesztoseg@mediaworks.hu MERÉNYLET 1918. október 31- én történt. Magyarországon teljes a felfordulás, a fővá­rosban politikai hatalomvál­tás zajlik, a királyt helyettesí­tő - homo regius - Habsburg József főherceg, engedve az utcai zavargások hangulatá­tól felhergelt tömeg akaratá­nak, miniszterelnöki megbí­zatást ad Károlyi Mihály gróf­nak. A teljes katonai és politi­kai összeomlás szélén tántor­gó országnak egy határozott, kemény kézzel rendet terem­tő, nagy formátumú politikus­ra lenne szüksége, de helyébe csak kurzuslovagokat kap. A nemzet és az ország igazi céljához, a megmaradáshoz egy közismert, nemzetközi szinten is jártas és tisztelt ál­lamférfiú kellene. Az új hata­lom azonban ezt fel sem fog­ja. Csak annyit lát, hogy az addigi politikusokat sajtójá­val, a közhangulat befolyáso­lásával már sikerült gyűlölt­­té tennie. Ám közben tart is tőlük, mert az utcai tömeg ér­zelmei könnyen átcsaphatnak az egyik végletből a másik­ba. Ä korábbi vezetők pusz­tán fizikai létükkel is veszé­lyesek a törpe párt vezette ha­talom számára. Nem látja ezt sem a frontról hazatért kiska­­tona, sem az otthon maradt családja. Ők csak annyit érez­nek, hogy az elveszített hábo­rú, a végtelennek tűnő meg­próbáltatások elégtételért, bosszúért kiáltanak. Ilyenkor elég egyetlen demagóg, egyet­len hatásosan beszélő néptri­­bun, és a felgyülemlett kese­rűség a korábbi vezetők elle­ni dühbe csap át: a forradalmi hatalomátvétel örök és embe­ri gyengeségek keretezte for­gatókönyve ez. Tisza István halála is így következett be. 1918 végére a baloldali sajtó egyenesen a háború kirobbantójának sátá­ni alakjává formálta - egysze­rű karaktergyilkosság zajlott. A frontról hazatérő katonák és a megszédített tömegek mit sem tudtak arról, hogy ki ellen fordul gyűlöletük. Nem tud­ták, mert részben még nem is­merhették, vagy már el akar­ták felejteni, hogy Tisza Ist­ván, ez a nagy formátumú poli­tikus volt hivatva kivezetni az országot a válságból. Az össze­omlás gőzös mámorában nem számítottak a józan megfon­tolások. Senki sem vette ész­re, hogy Tisza a Monarchián belül a magyar érdekeket véd­te, a Kárpát-medencében ma­gyar primátusban gondolko­dott, 1914-ben miniszterel­nökként nem akarta a hábo­rút, felismerte a magyarság­gal szembeni antipátiákat, és a nemzeti egység gondola­tát állította szembe velük; Ti­sza István a magyarság érde­kében racionalitásként élte meg a Monarchiát. Tisza ezek­ben a napokban visszahúzó­dott a politikai szerepléstől, ekkor már másfél éve nem ő volt a miniszterelnök, de meg­határozó szerepe volt a politi­kában. Kivárt, mert tudhatta, hamarosan szükség lesz rá. Képességei köztudottak vol­tak az országban és a halálát kívánó ellenségei előtt is. Ti­sza István túlságosan karak­teres, egyenes tartású, az el­vek és a politikai pragmatiz­mus összeegyeztetésére és fő­leg a nemzet hosszú távú ér­dekeinek felismerésére képes vezető volt ahhoz, hogy élet­ben maradhasson. Az októbe­ri gyászos eseményekben ha­talomra kerülő Nemzeti Ta­nács és a Katonatanács is így vélhette. Immár száz évvel a merénylet után tisztán látha­tó: az élő Tisza István sokak­nak volt az útjában. Miköz­ben zajlott a baloldal fegyve­res puccsa, katonák hatoltak be Tisza villájába: a fegyve­rek gyorsan eldördültek. A ki­végzőosztag - ez a szélsősége­sen baloldali zendülőkből álló Tisza István képességei köztudottak voltak az országban csoport, Pogány József, a Bu­dapesti Katonatanács egyik vezetője részvételével - meg­gyilkolta a nagy tehetségű mi­niszterelnököt. Ne legyenek kétségeink, ez kivégzőosztag volt. Az ese­mények baloldali politikusai hiába állították, hogy a gyilkosságról sem­mit sem tudtak, sőt az egye­nesen beszennyezte „a vérte­len forradalom fenséges tisz­taságát”, és pusztán népíté­let volt. Mindig elmondják azt is, hogy a Károlyi-kormány még nyomoztatott is. A spon­tán népítélet teóriájából azon­ban semmi sem Tisza-gyilkosság: mit tudunk és mit nem? „Azóta sem tudjuk, hogy kik le­hettek az elkövetők, és jó esély­­lyel soha nem is fogjuk meg­tudni" - írta 2018. október 31- én az Index internetes újság a Tisza-gyilkosságról. A hosz­­szas elemzés ma is olyan narra­­tívából közelítette meg az ese­tet, mintha a Tanácsköztársaság sajtóját olvasnánk 1919-ből. A Tisza-gyilkosság megítélése tökéletes látlelet arra, hogy mi­ként értelmezik a tényeket telje­sen másként az akadémiai vo­nal képviselői, a balliberális tör­ténészek - írhatnánk visszafo­gottabb megközelítéssel. De mi­ért is tennénk, hiszen ebben az esetben is arról van szó, hogy a magyar adófizetők pénzéből te­vékenykedő akadémiai vonal pontosan azt érzi hivatásának, hogy elhazudja a tényeket. Mert hát a magukat polgári demok­ratának nevező ideológiai vonal hívei dilettáns és erőszakos or­szágvezetése minden idők legsú­lyosabb következményeivel járt. A rájuk bízott ezeréves orszá­got elprédálták, a magyar tör­ténelem emblematikus vezető­jét, Tisza Istvánt meggyilkolták, majd Károlyi Mihályék bedob­ták a lovak közzé a gyeplőt, és jöttek az elvbarátaik, a Tanács­­köztársaság véres kezű gyilko­sai. Ezek kényelmetlen tények, mint ahogy az is, hogy a Tisza-gyilkos­ság teljes háttere közis­mert. Raffay Ernő törté­nész a Trianoni Szem­le 2010/1. számában ismerteti a körülmé­nyeket. Majd később, 2013-ban egy jogász, Csere Péter Gróf Tisza István meggyilkolá­sa címmel könyvet írt a témáról, amelyben minden kérdésre vá­laszt kapunk, vagy­is arra, hogy kik, ho­gyan és miért gyil-Fotó: MW igaz. 1919 után a még Ma­gyarországon élő tetteseket bíróság elé állították, de a va­lódi okokat csak részben si­került bizonyítani. A kortár­sak úgy vélték, a Tisza-gyil­­kossággal az éppen hatalom­ra kerülő új csoport akart le­számolni legfőbb ellenfelével. kolták meg a magyar mi­niszterelnököt. Csere Péter aprólékosan és pontosan rakja egymás mellé a gyil­kosság részleteit, ismerte­ti a gyilkosok személyét is. Egyikük Pogány József, aki „Tisza István vérén váltotta meg bérletét a hatalomhoz”. Ő ugyanis a későbbi Tanács­­köztársaság népbiztosa lett. A bukás után a Szovjetunió­ba emigrált és a forradalom gyermekét végül utolérte a baráti végzet, 1938-ban Sztá­lin egy belső leszámolás alkal­mával kivégeztette. Szakmai, történészi vonalon Csere Pé-Sok tény mutatott erre. A gyilkosság terve szinte köz­tudott volt. A villa körül a nap folyamán magukat nem is lep­lező férfiak gondosan felmér­ték a helyszínt. Tiszát isme­rősei még akkor értesítet­ték arról, hogy merénylet ké­szül ellene. Az egyik szélső­séges csoportban tudatosan, jól hallhatóan kimondták: „Ti­szának már csak másfél órája van hátra.” A gyilkosság perc­nyi pontossággal történt. Tu­datosan kitervelt merénylet volt, amelynek beláthatatlan következményei lettek. A végzetes lövések eldör­­dülése óta Magyarországon a politikai jobb- és baloldalnak nincs, nem is lehet miről tár­gyalnia. Mert a Tisza István életét kioltó lövésekkel meg­tört a magyar történelem addi­gi szerves fejlődése. Ez a gyil­kosság, mint valami lassan ölő méreg, szivárgott le a ma­gyar társadalom egészébe, és immár száz éve emészti an­nak szövetét. 1918. október 31. nem az összeomlást követő za­varos, szalonképtelen politikai kurzusok miatt választóvonal a magyar történelemben, hi­szen téves gondolatok, zavaros eszmék mindig is voltak, van­nak, lesznek. Tisza István ha­lálával nemcsak a dualizmus­nak a baloldal által gyűlölt po­litikai rendszere szűnt meg. Ez szűkkeblű, rövidlátó véle­mény. A Tisza-gyilkosság en­nél sokkal több volt. A nagy po­litikus halálával egyben törté­nelmi képpé merevedett az ad­digi ezeréves magyar állami­ság egész történelme, minden erkölcsi értéke, hagyománya. Azóta csak az indulatok vezé­relte egymásnak feszülés ma­radt. A Nagy-Magyarország el­veszítése nem a háborús vere­ség beismerésekor kezdődött, és nem a trianoni békével zá­rult le. Akkor következett be, amikor a szégyenletes kor ut­cai népe mártírhalálra ítélte az egész magyarság megváltásá­ra képes Tisza Istvánt. Csak a Mindenható tudhat­ja, melyek voltak az utolsó gon­dolatai. Úgy hisszük, valahol az isteni elrendelés körül jár­hattak. A mellette lévők hallot­ták utolsó szavait: „Ennek így kellett történnie.” tér könyvét és a témában meg­jelent publikációkat mély hall­gatás, pontosabban elhallgatás övezi. Az ügyben pedig tovább folytatódik a parasztvakítás, pe­dig igazán eljött az ideje annak, hogy tiszta vizet öntsünk a po­hárba. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Tisza elleni egyik 1917-es, meghiúsult ter­rorista merénylet megtervező­­je Szabó Ervin, a fővárosi könyv­tár akkori igazgatója volt. Az a személy, aki ma is névadója a magyar kultúra egyik legfonto­sabb intézményének, a fővárosi könyvtár hálózatnak. Szakács Árpád

Next

/
Oldalképek
Tartalom