Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-03 / 255. szám

2018. NOVEMBER 3., SZOMBAT BELFOLD-GAZDAS A fővároshoz közel és a Dunántúlon a legtöbb az elkölthető jövedelem Növekedett a vásárlóerő Javított helyezésén Magyar­­ország azon a listán, amely azt mutatja meg, hogy eu­rópai viszonylatban mekko­ra az adózás után egy főre jutó, elkölthető jövedelem. Belföldi viszonylatban a Ro­mániával és Ukrajnával ha­táros Szabolcs-Szatmár-Be­­reg áll az utolsó helyen a megyék között. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu RANGSOR Hazánkban nőtt az átlagos vásárlóerő, az idén 6654 eurót tett ki, szemben a tavalyi 6204 euróval. Ez az eu­rópai átlag 47 százalékát éri el, így Magyarország a 30. hely­re kerül az összeurópai listán - írja a Magyar Idők. Az előző évhez képest a magyarországi megyék között néhány válto­zás következett be a rangsor­ban. Az első tíz helyet elfog­laló megyék között továbbra is Budapest vezeti a listát. Az egy főre jutó 8191 euróval a fő­városiaknak az országos átlag­nál 23 százalékkal magasabb összeg áll rendelkezésükre - összegezte a legfrissebb euró­pai tanulmány megállapítása­it Kui János, a GfK Geomarke­­ting terület vezetője. Magyarország megyéi közül hétben a vásárlóerő az átlag fe­lett van. Ezek Budapest és kör­nyéke, valamint a Dunántúl. Magyarország Magyarország“ 100 Megyei adatok Egy főre jutó vásárlóerő-index, MW-grafika, forrás: GfK Az Ausztriával határos Győr- Moson-Sopron megyében a la­kosoknak a kiadásokra az or­szágos átlagnál 1,7 százalék­kal több pénzük van. Az ország északkeleti ré­szén, a Romániával és Ukraj­nával határos Szabolcs-Szat­­már-Bereg megye áll az utolsó helyen. Itt az egy főre jutó vá­sárlóerő 5281 euró, ami az or­szágos átlag közel 80, az euró­pai átlag 37 százaléka. A leggazdagabb és a legsze­gényebb megye vásárlóere-Előztek a finnek, sereghajtók az ukránok Ebben az évben Finnország bekerült az első tízbe, meg­előzve a 11. helyen levő Egyesült Királyságot, itt az egy főre jutó vásárlóerő 20 572 euró. Ukrajna sereg­hajtóként mindössze 1318 eurós egy főre jutó vásárló­erőt mondhat a magáénak. je közti különbség nem válto­zott számottevően. A fővárosi index enyhe csökkenése a ta­valy tapasztaltaknak megfe­lelően az idén is folytatódott (123,3-ről 123,1-re), a sereg­hajtó Szabolcs-Szatmár-Bere­­gé növekedett (77,4-ről 79,4- re). A legjelentősebb növeke­dést Jász-Nagykun-Szolnok megye produkálta (90,8-ról 92,9-re). Az európaiaknak fejenként mintegy 355 euróval több áll rendelkezésükre az idén, mint tavaly; jelenleg ez az összeg át­lagosan 14 292 euró, amit ki­adásra és megtakarításra is fel­használhatnak. A 42 vizsgált ország közül Liechtenstein­ben, Svájcban és Izlandon a legmagasabb az átlagos vásár­lóerő, míg Fehéroroszország­ban, Moldovában és Ukrajná­ban a legalacsonyabb. Liech­tensteinben az egy főre jutó vásárlóerő 65 438 euró, lako­sainak az európai átlagnál kö­zel háromszor nagyobb összeg áll rendelkezésükre. Még érvényes az októberi bérlet HATÁRIDÓ Két nappal to­vább, november 7. éjfélig el­fogadják a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a GYSEV és az au­tóbuszos helyközi szolgálta­tók járataira szóló októberi bérleteket. MW Megdrágulhatnak a zöldségfélék ÁRAKJelentősen drágulhat­nak a gyökérzöldségek és a hagymafélék. Ledó Ferenc, a terméktanács elnöke az In­­foRádióban elmondta: a ta­valyihoz képest 20-30 szá­zalékkal kevesebb termett sok zöldségféléből a kései tavasz miatt, ezért a gazdák későn tudtak vetni, és a szá­raz, meleg április sem kedve­zett a növényeknek. MW Év végéig még nem büntetnek GYÜMÖLCSÖSÖK A gazdák az engedély nélkül telepített gyümölcsültetvényeket bír­ságmentesen december 31- éigjelenthetik be, a határ­idő elmulasztása akár 20- 50 ezer forintig terjedő bün­tetéssel is járhat. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kö­zölte: év elejétől megváltoz­tak a gyümölcsültetvények telepítésének engedélyezé­sére és nyilvántartására vo­natkozó előírások. A nyilván­tartási kötelezettség a 2500 négyzetmétert meghaladó gyümölcsültetvényekre vo­natkozik. MW További ötmilliárd munkásszállókra FEJLESZTŐ A korábbinál is ked­vezőbb feltételekkel pályázhat­nak helyi önkormányzatok, ön­­kormányzati társulások, vala­mint a tulajdonukban álló gaz­dasági társaságok munkás­­szállók építésére, felújítására - hangsúlyozta a Magyar Idők­ben Bodó Sándor, a Pénzügy­minisztérium foglalkoztatáspo­litikáért és vállalati kapcsolato­kért felelős államtitkára. A program legújabb kiírá­sában ötmilliárd forintra lehet pályázni, az igények benyújtá­sára március 15-éig van lehe­tőség. Az eddigi eredmények alapján a kialakítandó mun­kásszállásokon több mint 1500 fő elszállásolására nyílhat lehe­tőség. 2017 májusa óta a prog­ramot immár harmadik alka­lommal írták ki, a feltételek most tovább egyszerűsödtek. A korábbi 40 százalék helyett már csak 20 százalék önerő­re van szükségük a támogatás igénylőinek, a fennmaradó ösz­szeget az állam finanszírozza, illetve továbbra is százszázalé­kos előleg adható. Kiszélesítet­te a kormány a jogosultak kö­rét is. Míg korábban csak helyi önkormányzat és önkormány­zati társulás vehetett részt a programban, addig most már a százszázalékos tulajdonukban lévő gazdasági társaságok előtt is nyitott. A kormány korábban már ki­­lencmilliárd forintot adott mun­kásszállások építésére, illetve munkásszállóként felhasznál­ható ingatlanok felújítására, a támogatásra önkormányzatok vagy önkormányzati társulá­sok nyújtathattak be kérelmet szeptember 30-áig. A kormány elsődleges cél­ja a teljes foglalkoztatottság elérése, amihez a munkaerő mobilitásának elősegítése is szükséges. Ily módon szeret­nék növelni a lakhatási lehe­tőségeket a munkaerőhiány­nyal sújtott térségekben. MW A kisebb önrész is jobban ösztönöz szállók építésére Fotó: MTI Gyurcsány provokálja a diákokat Száz magyar mérnök dolgozhat az informatikai fejlesztés és az e-meghajtás területén Fotó: MW Budapesten lesz a cég újabb fejlesztőközpontja A Jaguar ugrani készül USZÍTÁS Gyurcsány Ferenc az egyetemistákat provokálta a kö­zösségi oldalán a napokban, „fi­zetett senkiknek” nevezve a fel­sőoktatásban tanuló diákokat. „Fizetett senkik? Kik vagytok?” - tette fel az egyetemistáknak a kérdést, mert azok nem kíván­nak szembeszállni a jelenlegi kormánnyal. A Demokratikus Koalíció elnöke mondott még ennél érdekesebbeket is, pél­dául „besimuló, mindent eltű­rő huszonéveseknek” nevezte a mai fiatalságot, felszólítva őket, hogy váljanak „értelmiségi pá­lyára készülő hazafiakká, euró­paiakká”. „Bárhogyan dönthet­tek. De a mostani döntésetek sok tekintetben az életetekről szól. Kik lesztek? Fizetett, akár alázott kiszolgálók, vagy önálló emberek? Kiálltok magatokért, vagy bármit megcsinálhatnak veletek? Döntsetek!” - uszított az interneten Gyurcsány. Eközben Demeter Márta, az LMP képviselője reagált ar­ra, hogy a Fidesz feljelentette hivatali visszaélés és szemé­lyes adatokkal való visszaélés miatt. „Mind az iratbetekinté­sem, mind a kérdésem feltevé­se indokolt és törvényes volt. A Fidesz láthatólag nehezen viseli, hogy egy országgyű­lési képviselő végzi a mun­káját és kérdezni mer” - ír­ta. Mint ismeretes, a képvise­lő egy katonai repülési napló információit hozta nyilvános­ságra, mert azt hitte, a kor­mányfő lánya utazik egy hon­védségi gépen. Később azon­ban kiderült, tévedett. MW AUTÓIPAR Budapesten lesz a legnagyobb nagy-britanniai au­tóipari vállalat, a Jaguar új mű­szaki fejlesztőközpontja - je­lentette be Szijjártó Péter teg­nap a Kossuth rádió műsorá­ban. A külgazdasági és kül­ügyminiszter elmondta: a Ja­guar budapesti központjában az új modellek létrehozásával és bevezetésével kapcsolatos fejlesztéseken dolgoznak majd. A központ jelentőségét az ad­ja, hogy az új Jaguarok 2020- tól alapvetően már elektromos meghajtással futnak. A jövő év elején megnyíló központban első lépésben száz magyar mérnök dolgozik majd az elektromos meghajtás és az informatikai fejlesztés terüle­tén - magyarázta, a központ klasszikus szellemi műhely lesz, amely a Nagy-Britanniából irányított fejlesztésekben vesz részt. A Jaguar tavaly négymil­­liárd fontot költött kutatás-fej­lesztésre - mondta Szijjártó. A Jaguarnak a budapesti­hez hasonló központja csak Nagy-Britanniában, Írország­ban, Észak-Amerikában és Kí­nában van. A miniszter sze­rint a cég döntésekor so­kat számított a magyar adó­politika, Európában itt a leg­alacsonyabb a társasági adó. A kutatás-fejlesztéshez kapcso­lódó adókedvezmények és a ma­gyar műszaki felsőoktatás szín­vonala is sokat nyomott a latban. A beruházás remekül illesz­kedik a magyar gazdaság di­menzióváltásához, amely elő­térbe helyezi a csúcstechnoló­giát és magas hozzáadott érté­ket, emellett megerősíti a ma­gyar-brit kapcsolatokat és az autógyártás szerepét a magyar gazdaságban. A magyar autóipar termelé­si értéke év végére várhatóan meghaladja a 8500 milliárd fo­rintot, az első nyolc hónapban a gazdasági kibocsátás több mint 28,2 százalékát az autóipar ad­ta, s az itt készülő járművek 91 százalékát exportálják. A magyar gazdaság tartó­san négy százalék feletti növe­kedést érhet el. Magyarország már nem a probléma, hanem a megoldás része, a visegrádi ösz­­szefogás gazdasági növekedése jóval meghaladja az európai nö­vekedés ütemét, hosszú távon ebből a régióból jön majd az eu­rópai növekedés - hangoztatta Szijjártó Péter. MW

Next

/
Oldalképek
Tartalom