Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-13 / 263. szám

X MEGYEI KÖRKÉP 2018. NOVEMBER 13., KEDD HÍREK Hírekről hallgattak előadást Kölesden KOLESD A kölesdi népfőisko­la 20. évfolyamának első elő­adója dr. Kocsis Csaba volt, aki 2014-ben Digitális sze­mélyiségünkről címmel tar­tott előadást. Idén novem­berben ismét hasznos infor­mációkkal látta el a hallga­tókat Hogyan (ne) olvassuk a híreket címmel. Az érdek­lődők megtudhatták azt is, hogy a világban százkilenc­­ven hírügynökség tizenkilenc nyelven ontja a híreket. B. K. Az újborokról értekeztek BOGYISZLÓ A hagyományos Márton-napi újbormustrát tartották pénteken Bogyisz­lói Tóth István polgármes­ter elmondta, hogy közel har­minc helyi gazda vett részt az eseményen, és mutatta be idei munkájának eredmé­nyét. A termelők átbeszélték, ki mit csinált ebben az év­ben, és tanácsokkal is segí­tették egymás későbbi mun­káját. Márton napjához kap­csolódóan libás ételek dukál­tak a borokhoz. H. E. Egész héten tudomány SZEKSZÁRD Tehetségnapok kezdődtek a Garay-gimnázi­­umban a Tudomány Hetéhez kapcsolódva. Naponta gaz­dag, színes programok vár­ják a diákokat a 6. és 7. tan­órában, amelyek során tu­dományos ismeretterjesztő előadásokat hallgathatnak. A rendezvényt Heilmann Jó­­zsefné igazgató köszöntője után Gerzsei Péter tankerü­leti igazgató nyitotta meg. Ez­után Dr. habil Révay Valéria nyugalmazott egyetemi do­cens Kenyeresné Dr. Pap Kin­ga könyvét, Prof. Dr. Szen­­di Zoltán, a PTE Német Nyel­vű Irodalmak Tanszékének egyetemi tanára pedig Dr. Bechtel Helmut Herman kö­tetét mutatta be. B.M. Főként neki köszönhető a Vármegyeháza felújítása Ügyvéd volt, ügyvéd lett dr. Puskás Imre SZEKSZÁRD Visszatért Tolna megyébe dr. Puskás Imre, aki a kormánypárt ismert arca, szóvivő és helyettes államtitkár is volt. Tegyük hozzá: sosem költözött el in­nen, csak ingázott. Koráb­ban a megyei közgyűlés el­nökeként dolgozott. Még korábban újságíró is volt, ebből adódóan, egykori kol­légákként tegeződünk az in­terjúban. Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu- Miért váltottál annak idején? Nem elégített ki a megyei köz­gyűlési elnöki munka?-'Nyolc évig, 2006-tól 2014- ig lehettem a megyei közgyű­lés elnöke - válaszoltad*. Pus­kás Imre. - Nagy megtisztelte­tés és nagyszerű feladat volt. Megismerhettem megyénk te­lepüléseit és sok értékes, a kö­zösségért tenni akaró embert. Számomra a megye szimbó­luma a Vármegyeháza, aho­va belépve mindig azt érzem, mintha egy időkapun lép­nék át. Pátosznak tűnhet, de úgy érzem, ott jelen van Pol­lack, Liszt, Bezerédj, Perczel. Ha egyszer majd megkérdezi egyik unokám (remélem, sok lesz), hogy milyen hasznos dolgot tettem politikusként, akkor bizonyára azt fogom vá­laszolni: „kijártam” a Várme­gyeháza felújítását. Mindezek ellenére, két önkormányza­ti ciklus után szükségét érez­tem új kihívásoknak.- Több szerepben is láttunk a tévében: szóvivőként, államtit­kárként. Úgy tűnt, jól érzed ma­gad. Mi történt, miért jöttél visz­­sza Tolna megyei ügyvédnek?- Soha sem mentem el. A la­kásom, a családom mindig itt volt. A parlamenti patkóban felszólalni, az Országgyű­lés egyik patinás nagytermé­ben bizottsági ülést vezetni, a magyarság kulturális örök­ségéért állami vezetőként fe­lelősséget viselni, mind-mind Dr. Puskás Imre szekszárdi ügyvédi irodájában A szerző felvétele Praktizáló ügyvéd, öt gyermek apja Dr. Puskás Imre 1966-ban szü­letett Szekszárdon. Bátaszé­­ken érettségizett (1984), Sze­geden szerzett történelem-nép­művelés szakos (1991), majd jogász diplomát (1997). Nős, öt gyermek édesapja. Pályája kezdetén dolgozott a Tolnai Népújságnál, szerkesz­tette a Cikádor című lapot, igazgatója volt a bátaszéki művelődési háznak. Egy ideig egyéni ügyvédként praktizált. A Fidesznek 1998 óta tagja. Bátaszéken volt önkormány­zati képviselő és alpolgármes­ter. A megyei közgyűlés elnö­ki posztját 2006-2014-ig töl­tötte be; 2010-ben országgyű­lési képviselői mandátumot is szerzett. Volt az Országgyűlés költség­­vetési bizottságának alelnöke, majd kulturális örökségvéde­lemért felelős helyettes állam­titkár, s ezt követően, 2018 jú­niusáig, a Fidesz szóvivőjeként dolgozott. Szeptembertől újra­indította a Puskás Ügyvédi Iro­dát Szekszárdon. felemelő érzés volt. Csakúgy, mint az, hogy a legutóbbi vá­lasztási küzdelemben a kor­mánypárt egyik „arca” lehet­tem. Olyan feladatok, amelyek beteljesülését egy-két évtized­del ezelőtt el sem hittem volna. Ezekért érdemes volt nap mint nap Budapestre ingázni. Most viszont elérkezett az a pilla­nat, amikor a legnagyobb ki­hívásnak egy magas szakmai színvonalat képviselő ügyvédi iroda kialakítását érzem.- Azt mondják, hogy a száraz bélyegzője minden ügyvédet visszavár. Vagyis: szüneteltet­ni lehet a praxist, leadva a bé­lyegzőt, de a visszatérés borí­tékolható.- Ifjú koromban nem ké­szültem ügyvédnek, a jo­gi egyetemet is inkább csak hasznos időtöltésként kezd­tem el. Aztán ügyvédjelölt és ügyvéd is lettem. Ebben a stá­tuszban talált meg 2006-ban a megyei közgyűlési elnök­ség. Ettől kezdve szüneteltet­tem az ügyvédi tevékenysé­gemet. Vagyis tagja marad­tam az ügyvédi kamarának, de a tisztség elvállalása össze­férhetetlen volt az ügyvédi te­vékenység gyakorlásával. Ab­ban azonban szinte biztos vol­tam, hogy egyszer visszatérek ehhez a hivatáshoz.- Hogyan fogadta a család a döntésedet?- Még, amikor úgy tűnt, hogy sohasem szakadok már el Budapesttől, akkor is igye­keztem a családom felé jelez­ni: a biztos pont az ügyvédi tevékenység. Ennek ellenére meglepetést okoztam szerette­imnek a döntésemmel. A kez­deti aggodalom már elmúlott, azt különösen örömként éljük meg, hogy minden reggel is­kolába kísérhetem a fiaimat. Újabban már ügyvédeset is játszanak. Jól érzem magam, nem tartok a jövőtől. Az értel­mes feladatok elől, ahogy ed­dig nem ugrottam el, úgy ez­után sem fogok. Az első világháború befejezésére emlékeztek BONYHÁD Néma főhajtással és imádsággal kezdődött az az emlékprogram, amelyet az első világháború befejezé­se és a lengyel függetlenség alkalmából szerveztek Bony­­hádon, a katolikus templom melletti I. világháborús em­lékműnél tegnap délután. Surján József, a Magyar Len­gyel Baráti Társaság elnö­ke elmondta, az emlékműnél nem hangzott el beszéd, csak Kovács Gábor muzsikus kla­rinétjátéka alatt emlékeztek a jelenlévők a háborúban el­esett magyar és lengyel kato­nákra. A program a Magyar Lengyel Barátság Emlékmű­nél folytatódott, ahol Szabó Tibor alpolgármester mon­dott beszédet, illetve Surján József Lengyelország újjászü­letéséről beszélt. Ezt követő­en a megjelentek együtt el­énekelték a lengyel és a ma­gyar himnuszt, majd koszo­rúzással zárult a program. A bonyhádi Vörösmarty művelődési központban dél­után öt órakor nyílt meg egy fotókiállítás, melynek témá­ja a független Lengyelország sportcsillagai 1918-tól 1939- ig. A képeket a művelődési központ a Lengyel Intézettől kapta kölcsön a tárlat idejé­re. Délután fél hattól - szin­tén a művelődési házban - kö­tetlen beszélgetéssel folytató­dott a program A mi Lengyel­­országunk címmel. Surján József elmondta, tíz tagú len­gyel delegáció érkezett Bony­­hádra, tőlük kérdezhettek az érdeklődők. M. I. A világháború áldozataira emlé­keztek Fotó: Máté Réka Két szobát alá kellett ducolni, a kár milliós nagyságrendű, a biztosító majd fizet Kidöntötte a falat a teherautó Nagydorogon NAGYDOROG Ház falának üt­között egy teherautó szomba­ton délután, ennek következ­ménye, hogy a lakóépületben a kár jelentős. Szerencsére a családi házban éppen akkor nem tartózkodott senki, így személyi sérülés nem történt. A helyieket azóta is élénken foglalkoztatja az eset, hiszen tragédia is történhetett volna. Kovács György, Nagydo­­rog polgármestere többször is járt a helyszínen, és ami­ben csak tudott, segített az érintett családnak. A család­tagok közül senki nem sérült meg, de a teherautó sofőrjét és a rakodóját súlyos sérü­lésekkel szállította a mentő kórházba. Szerencsére rako­mány nem volt a jármű plató­ján, mert akkor még nagyobb lett volna a baj, mondta a pol­gármester. Kovács György azt is el­mondta, az ingatlan annyi­ra megsérült az ütközéstől, hogy két szobát alá kellett dú­­colni. A kár az első becslések szerint egymillió forint körül van. A családi házban egy kö­zépkorú házaspár lakik há­rom gyermekkel. Elsősorban lelki támaszra volt szüksé­gük a baleset után. A bizto­sító már keddre ígérte, hogy kárszakértőt küld a helyszín­jét látszik a járművön az ütközés ereje Fotó: police.hu re. A javítást a gépkocsi biz­tosítója fizeti majd. Mivel kö­zeledik a hűvösebb, téliesebb idő, így a munkákat igyekez­nek minél előbb elkezdeni, már kért a család a javítás­hoz árajánlatot is. Egy statikus is megnéz­te az épületet, megállapítot­ta, hogy kiköltöznie a csa­ládnak nem kell, a még hasz­nálható szobába laknak most mind az öten. Az édesapa egyébként az önkormányzat­nál dolgozik, a nagyszülők pedig szintén Nagydorogon élnek, így aki csak tud, ösz­­szefog a család megsegítésé­re. A rendőrségi jelentés sze­rint egy tehergépkocsi tola­tott ki november 10-én dél­után Nagydorogon, egy Kos­suth Lajos utcai kapubejáró­nál, melynek során a jármű vezetője nem adott elsőbbsé­get a főúton közlekedő teher­autónak. Az ütközés elkerülé­se érdekében az utóbbi jármű vezetője balra kormányozta a járművét, ami az útpadkán és egy sövényen áthajtva egy ház falának ütközött. A bal­esetben a jármű vezetője és utasa is súlyos sérülést szen­vedett. Az eset körülménye­it a Paksi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztá­lya vizsgálja. M. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom