Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-03 / 255. szám

Nálunk lesz a Jaguar szellemi műhelye BUDAPEST A fővárosban lesz a legnagyobb nagy-britanniai autóipari vállalat, a Jaguar új műszaki fejlesztőközpont­ja - jelentette be Szijjártó Pé­ter tegnap. A külgazdasági és külügyminiszter elmond­ta: itt az új modellek létreho­zásával és bevezetésével kap­csolatos fejlesztéseken dol­goznak majd. A központ jövő év elején nyílik, első lépésben száz magyar mérnök dolgo­zik majd az elektromos meg­hajtás és az informatikai fej­lesztés területén. Klasszikus szellemi műhely lesz, amely­nek jelentőségét az adja, hogy az új Jaguarok 2020-tól alap­vetően már elektromos meg­hajtással futnak. ► 7 Halálos baleset az M6-oson BALESET Egymásba rohant két személyautó tegnap az Mó-os autópálya Budapest felé vezető oldalán, Paks kö­zelében. Az egyik gépkocsi a tetejére borult. Egy embert a műszaki mentést végző pak­si hivatásos tűzoltók sza­badítottak ki, megmenteni azonban már nem lehetett, belehalt a sérüléseibe. Egy másik ember is életét vesz­tette a karambolban. A bal­esetnek további két sérültje is volt. Az érintet szakaszon teljes útlezárás volt érvény­ben - közölte a katasztrófa­­védelem. TEOL Turizmusban látja a falu a jovojet CSiKÓSTÓTTÖS A község ön­­kormányzata hatékonyan épít a már meglévő alapokra. A tu­risztikai adottságok tovább­fejlesztésére és új attrakciók létrehozására rendszeresen új forrásokat keresnek. A te­lepülés legújabb büszkesége a Hagyományok Háza, ame­lyet múlt szombaton adtak át a nagyközönségnek. A ren­dezvény méltó színvonalú ze­nei hátterét Földesi Lajos he­gedűművész és Kocsis And­rea hárfaművész avatott mu­zsikája adta. Egyebek mellett erről is olvashatnak mai lap­számunkban, amely a helyi önkormányzat támogatásával minden csikóstőttősi háztar­tásba eljut. ► 4 Úgy véli, jó vonatra szállt KITÜNTETÉS A szakterületén végzett kiváló, magas színvonalú és áldo­zatos munkájáért, társadalmi sze­repvállalásáért, szakértő vezetői tevékenysége elismeréseként „Tol­na Megye Közbiztonságáért” elis­merést adományozott dr. Kovács Zoltán rendőr ezredesnek, a Tol­na Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti helyettesének Fehérvá­ri Tamás, a megyei közgyűlés el­nöke. A díjazott úgy érzi, „jó vonat­ra szállt”, amikor a rendőri hivatást választotta, ami - ahogy fogalma­zott - a nehézségek ellenére, vagy épp azok miatt is szerethető. ► 5 A magyarok kevés tejet fogyasztanak, az ideálisnak tekinthető évi 270 liter felét sem érjük el TOLNA MEGYE Gamos András, a Paks-földespusztai székhe­lyű Milk-Men Kft. vezetője elmondta, nyár óta sikerült szinten tartani a tej literen­kénti 92 forintos felvásárlá­si alapárát. Ez jelentős emel­kedés a 2016-os júliusi 66 fo­rinthoz képest. Akkor mély­ponton volt az ágazat, a gaz­dálkodók demonstrációval akartak javítani a helyzetü-Fotó: Makovics Kornél kön. Most egyre több a fiatal termelő, és stabilizálódni lát­szanak az árak. A szövetke­zetek is jól működnek. ► 2 SZEKSZAR Az önkormányzat és a katolikus plébánia közös megem­lékezésre hívta a város lakóit halot­tak napján. Az alsóvárosi temetőben gyertyát gyújtottak az első világhábo­rúban életüket vesztett magyar kato­nák tiszteletére. ► 4 Ötmilliárd szállókra TÁMOGATÁS A korábbinál is kedve­zőbb feltételekkel pályázhatnak he­lyi önkormányzatok, önkormányza­ti társulások, valamint a tulajdonuk­ban álló gazdasági társaságok mun­kásszállók építésére, felújítására - hangsúlyozta a Magyar Időkben Bo­­dó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára. A program legújabb kiírásában öt­milliárd forintra lehet pályázni. ► 7 Jó reggelt! Az ember a tudomány eredmé­nyeit ugyan felhasználja, de az életét lelki egyensúlya, lel­kisége vezérli. Hogy ez egyensúly­ban legyen, mindig kellett egy ve­zérfonal, amibe kapaszkodhat. Ez a vallás. Hogy ma a felvilágosultak fö­lényeskednek az nem baj, de be kell látni, régen a valláson kívül nem volt más iránymutatás. A vallás arra is jó volt, hogy az emberi csoportok, népek vezetést, iránymutatást kapja­nak. Mégpedig azért, mert egy ma­gasabb hatalom általi felelősségre vonást helyezett kilátásba, ez pedig fegyelmet és tartást adott, mint min­den törvény. Olyan komolysággal, amilyen komolyság ma sem ártana abban a kérdésben, hogy mit, mikor és miért cselekszünk. B. L. A cseheknek sem Tanúja volt kell a csomag az átalakulásnak PRÁGA Magyarország és Ausztria után Prága sem akar csatlakozni az ENSZ globális migrációs csomagjához. And­rej Babis cseh kormányfő sze­rint a tervezett paktum el­mossa a különbséget legális és illegális migráció között. Megerősítette, hogy Csehor­szág továbbra is elutasítja a migránsok befogadását. Sze­rinte a migránskérdés meg­oldását egy Afrikának szóló Marshall-terv jelentheti. ► 9 TOLNA A tolnai textilipar át­alakulásának tanúja Ezer Jó­zsef. A Patexban huszonöt, a selyemgyárban tizenöt évet dolgozott. A privatizációnál is jelen volt. Érdekes törté­netei vannak arról az idő­szakról, amikor a kintlévő­ségeik fejében, százötven­­ezer pár zoknit vagy tízezer pizsamát kaptak az adósaik­tól. Sokat tesz a múlt megőr­zéséért, és szívesen idézi fel a régi időket. ► 4 Saját pályáján remekel a szezonban az atomvárosi gárda A bajnok Vidít fogadja a PFC LABDARÚGÁS Az előző szezon bajnokát, a MOL Vidi FC-t fogadja a Paksi FC az OTP Bank Liga 13. fordulójában. Az atomvárosiak jó formá­ban várják a fehérváriakat, hazai pályán még veretle­nek, ráadásul a Vidi és a Fra­di után a harmadik legtöbb gólt ők szerezték az első osz­tályban. Fiatal támadójuk, Hahn János bombaformá­ban futballozik, hat találatá­val holtversenyben élen áll a góllövőlistán - az ő gólérzé­kenységében ezúttal is bíz­hatnak a zöld-fehérek. A Vi­­diből eltiltás miatt két alap­ember is hiányozni fog: a Puskás Akadémia elleni em­lékezetes balhé után Marko Scsepovicsot és Anel Hadzi­­cot is egy-egy meccsre bün­tette meg az MLSZ. ► 16 Hahn János (zöldben) jó formában futballozik idén Fotó: M. D. MA HOLNAP 9 770865 603067 23 22 SZER K ÉSZT ÖS EG: E-mail:szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Szeri Árpád 0&-74/511-51J0 TERJESZTÉS 8-16 óráig 06-46/998-800 Sok felhő lesz felettünk, de többfelé rövid napos HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 06-74/511-534 időszakokra is számíthatunk. Vasárnap viszont már a napsütésé lesz a főszerep. ► 13 Boldog névnapot kívánunk nevű olvasóinknak! EGY PERCBEN Életüket adtak a hazájukért Vege a tejagazat mélypontjának 2018. NOVEMBER 3., SZOMBAT • XXIX. ÉVFOLYAM, 255. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT Tolnai Népújság aML www.teol.hu W Vv l* 4 1, Vasárnap"«??*t , \ gs*$

Next

/
Oldalképek
Tartalom