Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-10 / 261. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2018. NOVEMBER 10., SZOMBAT A nyugdíjasokat az ifjak is köszöntötték Beküldött fotó Barátaikkal ünnepeltek a medinaiak MEDINA A Medinai Nyugdíjasok Érdekszövetsége nemrég tartotta nyugdíjas napi öszszejövetelét. Mint azt Sárdiné Iker Anna vezetőtől megtudtuk, a tagok mellett meghívott vendégek is együtt ünnepeltek a medinaiakkal. így például a horvátországi Borovó nyugdíjas küldöttsége, akik vállalták az utazást azért, hogy együtt tölthessenek egy szép napot barátaikkal. Vén Attila polgármester és Pusztainé Vaczula Márta óvodavezető üdvözlő szavai után az óvodások verssel, énekkel, mesével, az iskolások versekkel, a nyugdíjas kórus tréfás énekkel és verssel köszöntötték az ünnepeiteket. Az ebéd kakaspörkölt volt csipetkével és burgonyával, de a résztvevők a nyugdíjasok finom süteményeit is megkóstolhatták. Ebéd után pedig táncolhatott, akinek volt ehhez kedve. Az ünnepség késő estig jó hangulatban zajlott. B. K. Vak szeretetből lett a vak utcazenésznek gitárja Pintér Zsolt az új gitárral és a hangszer korábbi, miskolci tulajdonosával Beküldött fotó Hivatalos fellépést is vállal, de az utcazenélés megmarad Közösségi oldalon szervezett gyűjtésből vásárolt gitárt a szekszárdi Pintér Zsoltnak Decsi-Kiss András, hogy a látássérült utcazenész gázsiért is tudjon fellépést vállalni. Nem is remélte, hogy ennyien csatlakoznak a kezdeményezéséhez. Mácz Katalin katalin.macz@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Az utcazenészt látásból szinte minden szekszárdi ismeri. Egy szál gitáron játszik bluest, rockot - ahogy Decsi-Kiss András fogalmazott -, mindent, amit jó szívvel hallgat az ember. Fehér botja és a kalapot helyettesítő kartondobozon lévő felirat tanúsága szerint mi látjuk azt a szép napot, amit ő nem. Sokan megbámulják, jó néhányan dobnak pénzt is.- Egy alkalommal a fuvolámmal együtt ballagtam ráérősen a múzeum sarka felé, ahol játszani szokott. Ott ült. Szó nélkül lepakoltam mellé, elővettem a hangszeremet és elkezdtem együtt játszani vele. Óriási örömzenélés lett a dologból. Bemutatkoztunk, ő Pintér Zsolt - meséli András. Ezt követően hangszerrel vagy anélkül már kereste a Közel kétszázezer forint jött össze, így sikerült a megfelelő minőségű gitárt és tokot megvásárolni. A miskolci eladót is magával ragadta a szeretethullám. Az ő felajánlása az volt - túl azon, hogy teljesen új húrkészlettel adja a gitárt -, hogy felviszi Budapestre. Decsi-Kiss András megállapodott vele a helyszínben, és Zsoltival együtt felmentek a gitárért. A hangszert az új tulajdonosa az egyik fővárosi gyorsétteremben rögtön fel is avatta. Mint mondta, nagyon hálás Andrisnak és mindenkinek, aki a jó ügy mellé állt. Elárulta, jelenleg egy szolnoki fellépés van kilátásban, amit most már el is tud vállalni. Az utcazenélést sem hagyja abba. Bár teljesen autodidakta módon tanult meg gitározni, szívesen élne ebből. Jelenleg ugyanis egy call centerben dolgozik. lehetőséget, hogy találkozzanak. Egy alkalommal Zsolt felhívta, hogy tud-e valakitől szerezni egy olyan gitárt, amit erősítőre lehet kötni, mert fellépni hívták. Szerezni nem tudott, de kölcsönadta az övét. Később ismét ilyen kéréssel jelentkezett. András végül úgy döntött, a „ketten egy gitáron” megoldás hosszú távon nem működik. Törni kezdte a fejét, miként segíthetne. Sokszor látott a közösségi oldalakon likevadász felhívásokat, illetve olyat, amelyben mindenkitől egy forintot kértek fürdőszoba felújítására. Megszületett az ötlet. - Van annyi ismerősöm, hogy ha csak minden huszadik ad egy ezrest, megvan egy jó gitár. Az én vállalásom az volt, kinézem a hangszert, és az ország bármely pontjára elmegyek érte. Zsolti nem tudott róla. Óriási szeretethullám indult. Alig győztem írni, hogy ki mennyit ajánlott fel, ki utalta, ki adta készpénzben, és ténylegesen mennyi folyt be. A sok megosztásnak köszönhetően a tehetősebb vállalkozótól a kisnyugdíjasig sokan jelentkeztek. Sőt, olyan is volt, aki gitárt és erősítőt ajánlott ingyen - mesélte Decsi-Kiss András. HIRDETÉS LAKÁSBEMUTATÁS PRAKTIKUS TANÁCSOK DEKORÁCIÓ I Családi egészség- magazin Minden páros héten hétfőn • Fiatalos minigarzon - Egy apró belvárosi lakás, amelyben mindennek van hely. • Konyhai gépek - A jól kiválasztott darabok, megkönnyítik a család életét. • Őszi emlékek - Készítsen mutatós kiegészítőt betonból! HIRDETÉS Olvasson és nyerjen! Aki figyelmesen olvassa a kiadványt, és beküldi a helyes válaszokat, sorsoláson vesz részt, melyen $i tékes ajándékokat nyerhet!* Rendelje meg a www.lapcentrum.hu oldalon ingyenes szállítással! * Bővebb információ a kiadvány 100. oldalán található. A teljes játékszabályzat a http://mediaworks.hu/hu/content/jatekszabaly címen érhető el. Beérkezési határidő: 2018. december 10. Sorsolás időpontja: 2018. december 11. 'Mm Kukoricából verhetetlen Tolna megye TOLNA MEGYE Másfél hónapja már, hogy jelentősebb menynyiségű csapadék nem hullott a megyében. A száraz idő a kukorica betakarítását, a kinti munkákat segítette, de a már elvetett kultúrákban kárt okozott. Az őszi búza van, ahol csak foltokban növekszik, a repce pedig túlfejlett lett. Utóbbit több helyen ki is kell szántani. Még az sincs elkésve, aki még csak ezután veti el a búzáját. A jövő hét második felétől már több csapadékot ígérnek a meteorológusok, így a későn vetett gabona is utolérheti a többit. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adatai szerint Tolna megyében az idén harmincezer hektáron vetettek napraforgót, a termésátlag 3,3 tonna lett hektáronként, ami az egyik legjobb országos átlag. A szója is egyre népszerűbb, idén 2280 hektáron vetettek megyénkben, a termésátlag 3,1 tonna lett, ami szintén kimagasló eredmény. Kukoricából a legjobbak lettek az országban a megyei gazdák, a termésátlag 9,38 lett, de a kukorica vetésterülete jelentősen csökkent, idén csak 64.159 hektárt takarítottak be a szokásos százezer hektár helyett. Az őszi vetések többségén már túl vannak a gazdák, repcéből évről évre nő a terület, idén 13.700 hektáron vetettek ebből a növényből, az őszi búzából még nem fejeződött be a munka, 46 ezer a szándék, eddig 42 ezer hektáron fejezték be a vetést. M. I.