Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-13 / 239. szám

-helyőrség Karácsonyi Zsolt megmutatkozzanak - mára nem csupán a legifjabb, de a legköltőibb szerkesztőséget alkotva. Ugyan­is a kritikarovatot vezető Demeter Zsuzsa az egyetlen, aki nem tör lí­rai babérokra, míg André Ferenc, Horváth Benji, László Noémi, Papp Attila Zsolt és jómagam - igen. Mi­közben a főmunkatársak közt is oly igen ismert költők szerepelnek, mint Király László vagy Egyed Emese. Világirodalom és regionális jel­leg, klasszikus tempók és váratlan kamaszgesztusok, újságformátum, kétheti megjelenés, a tudósításokra is fókuszáló honlap, felolvasóestek a nagyvilágban és szerkesztőségi kávék - ezek együtt adják a He­likon otthonos műhelyjellegét. A többi fontos részletet már az olvasó fedezheti fel. ti aror A HELIKON MINT MŰHELY ÉS ESÉLY A Helikon önmagát irodalmi fo­lyóiratnak tekinti, havonta kétszer jelenik meg. Kolozsvári, de önnön szűkebb környezetével megeléged­ni sohasem akart, mindig országos vagy annál is tágasabb kitekintést tűz ki céljának - a Kárpát-medencét legalább, ami a teret illeti; az időben pedig ennél is sokirányúbb kalando­zásokra szánja el magát gyakorta. A kolozsvári irodalmi folyóiratok hagyományába illeszkedve elődei között tartja számon Döbrentei Gábor Erdélyi Múzeumai és az Erdélyi Helikont (mely rövid ide­ig Helikon címmel jelent meg), az Utunk jogutódjaként pedig igyek­szik továbbvinni azokat az értéke­ket, melyek az utóbbi lap hasábjain gyakorta jelen voltak a legnehezebb időszakokban is. Irodalmi folyóirat, amelynek alapí­tó főszerkesztője Szilágyi István lett, azt követően, hogy közel negyed szá­zadon át az Utunknak is főszerkesz­tő-helyettese volt. Személye, az általa képviselt irodalomszemlélet tette lehetővé, hogy e folyóirat a folyama­tosan megújuló hagyomány műhelye legyen. Miközben a lapra többször is rávetült a megszűnés árnya a múlt század kilencvenes éveiben, Szilágyi István volt az, aki a fiatalokat been­gedte az ő szavaival élve a Helikon éppen „rogyadozó eresze alá”, saját oldalakat bocsátva rendelkezésükre. A legifjabb irodalomnak átenge­dett oldalak azóta is fontos elemei a Helikon mindenkori arcélének. Az első (bő) évtizedben Fekete Vince szerkeszti Serény Múmia cím alatt, majd alulírott A nagy Kilometrik né­ven (évtizednyi ideig), jelenleg Hor­­vát Benji a Pavilon 420 oldalainak szerkesztője. E pályakezdő szerzők­nek fenntartott oldalak már önma­gukban esélyt és erőt biztosítottak a megújulásra, de az elmúlt évtizedek alatt ennél fontosabb változások is lezajlottak a Helikon háza táján. A kilencvenes évek elején a szer­kesztőség úgy látta: hamarosan be­indulnak a társművészetek önálló lapjai, ezért a Helikon elsősorban a szépirodalmi szövegek és az ezekről szóló tanulmányok, kritikák meg­jelentetését tűzte ki célul. Tizenöt évvel később azonban a korábban is­mert társművészeti rovatok kezdtek visszaszivárogni, olyannyira, hogy manapság ismét működik állan­dó filmes, színházi, komolyzenei és képzőművészeti rovat is. A társmű­vészetek felé történő nyitást jelzi az állandó képregényrovat, miközben a szerkesztőség fontosnak tartja, hogy ápolja például a vezércikk műfajá­nak régi hagyományát. A jeles szerkesztő elődök, főmun­katársak közül már sokan nincsenek közöttünk, elég, ha csak K. Jakab Antalra, Lászlóffy Aladárra, Mózes Attilára gondolunk, azonban a jelen­legi szerkesztői csapatról elmondha­tó, hogy egyike a legifjabbaknak (az átlagéletkor alig haladja meg a 35 évet). S hogy e fiatal társaságnak mi­ért fontosak az elődök, miért számít a hagyomány? Mert éppen az hagy­ta, segítette kifejlődni, előbbre jutni őket. A szerkesztőség tagjai ugyan­is egytől egyig a Helikon hasábjain kaptak először esélyt (egyesek még az elmúlt évezred végén) arra, hogy tarca CSAK AZÉRT JÖTTEM, HOGY ALUDJAK Talán fogat mostam, vagy csak készültem rá, valami hányingerkeltő lenines dokfilm után, amikor megszólalt a csengő. Röné állt az ajtóban. Alig ismertem rá: szemei kifárasztott paduc módjára dülledtek és kifejezéstelenek voltak. Köszönt, és azt mondta, azért jött, hogy aludjon egyet, ha lehet. Lehet, mondtam, és elgondoltam, hogy amíg alszik, megírom a recenziót a lenines förmedvényről. Azt kérdezte, kis­sé hitetlenkedve, nem lep-e meg a kérése, mondtam, nem, kérdem, barátok vagyunk. Elmosolyodott. Bejött, lehúzta a cipőjét, és hóvirág-pozícióban pár pillanatra dón Fülig módon elaludt. Megráztam kissé, és bein­vitáltam a nappaliba. Leült a pamlagra, de mire beérkeztem a pokróccal és a párnával, már állt. Megint átbillentem, magyarázta, és sóhajtott. Fantasztikusan sok munkám volt tegnapelőtt, milyen az állami ünnepnap nekem, tudod... A híradók persze mindig az utolsó pillanatban rakják össze az adás­menetet, óránként kértek élőt, azonkívül a háttérműsorokba megszólalós bejelentke­zést. Estefelé már hasból ment minden, azt se tudom, mit mondtam, de senki se hívott, hogy baj lenne. A rutin... Mondtam Röné­nek, falura jó, városon nem nézik. Nevetett. Tegnap éjjel, folytatta, a felhőszakadás és az árvizek. Jóformán le se hunytam a sze­mem, már hívtak is. Fejlámpával, éjjel, ke­resd a helyszínt, keress embert, aki beszél neked mikrofonba, az operatőrömre ráesett egy rakomány homokzsák, kórház, másik operatőr, elszakadt a gát Taplótepertőnél, menj át oda, utak lezárva, keress kerülőt, ahol nem lehet kocsival, ott csónakkal, az utolsó pár kilométert lóháton tettük meg. Akkor billentem át először a holtponton: friss voltam, mint a napján vágott húsvéti szopós bárány combhúsa. Egész éjjel tere­pen, a reggeli és délelőtti híradókba mind kértek élőt, azt se tudtam, hol a fejem. Röné itt megállt, elővett a zakója zsebéből egy fé­lig megrágott szendvicset, megtörölte vele a homlokát, visszatette és folytatta: öreg dél­után volt, mire hazaértem, gondoltam, le is dőlök. A gyerekek táborban, otthon nem volt senki, a feleségem masszőrnél, vagy valamelyik kolléganője új konyhabútorát látogatta. Úgy, ahogy voltam - ahogy most is vagyok -, ledőltem. Azonnal lekoppant volna a szemem, ha épp nem akkor hív a feleségem, hogy lent van a lépcsőház előtt, jöjjek, mert fel kell valamiket vinni. Szere­tem a zakuszkát, no de zsákszámra hordani a hozzávalókat... Pont akkor, pont aznap, pont én, pont abban az állapotban... Négy­szer fordultam. Akkor billentem át har­madszor. Másodszor, javítottam ki. Röné legyintett, folytatta: megint ledőltem, hátha visszabülenek. Majdnem sikerült is, de mire visszabillentem volna, csöngettek: beállított a feleségem húga. Feltápászkodtam, mire ő nonsalansz ledőlt a helyemre. Nyafogott, hogy elege van a szomszéd kutyájából, vagy a Hold állásából, vagy mindkettőből, mert nem hagyják aludni. Mivel a békeharcot át­menetileg elvesztettem, ráadásul ismételten átbillentem, szomorúan elmentem sétálni. A főtéren az augusztus végi hőségben tár­va-nyitva állt a könyvesbolt ajtaja. Csend volt, hívogató, hűvös könyvszag áradt bent­­ről, bementem hát, levettem egy könyvet a polcról, és leültem, hogy olvassak kicsit. Arra ébredtem, hogy a boltos hölgy szólon­­gat. Bezárna, amíg átlép a szomszéd boltba a mosdóba. Ismét átbillentem, gyorsan kifi­zettem a könyvet és hazamentem. Útközben hívtam a feleségemet: legnagyobb örömöm­re közölte velem, hogy a húg felszívódott. A Kudelász Nobel lépcsőházban néztem meg a könyvet. Or­well: Légszomj. Nyitom az ajtót, belépek, már fél lábbal alfában. A szemüveglencsém­re cuppan egy tapadókorongos nyílvessző. Hatalmas, barna hullámkartonból kivágott emberláncot látok lengedezni félmagasban, a gardróbszekrény helyén búzamezőt fésül a szél. Megrázom a fejem, a hallucináció meg­szűnik. Az előszobában egy szőke gyerek fet­­reng a röhögéstől, a konyhából valaki kiszól: Roland, csendesebben! A konyha is elesett: ott ül a szintetizátornevű kis gazember any­ja. Előtte kávé. Ismerem, lassan issza, és a koffeinszintjének emelkedésével arányosan nő a hangereje, buijánzik a mondanivaló­ja. Miután a feleségem kirántja a fejemet a gondosan felaprított paradicsompaprikával megpúpozott kondérból, amibe beleájul­tam, közli, hogy balesetveszélyes vagyok - én, balesetveszélyes, mutat magára Röné, kiharap a másik zakózsebből előrántott jegy­zetfüzetéből, majd módszeres rágás közben folytatja -, és inkább feküdjek le. Megint átbillentem. Éreztem, hogy vége, folyamatá­ban éreztem, érted, hogy végem van. Akkor jutottál eszembe. Röné itt megállt, kérdőn nézett rám. Biztosítottam felőle, hogy igen, nyugodtan dőljön csak végig a pamlagon, de előtte söpörje le a papírokat róla. Már len­dült is a keze, ám félúton megállt, majd el­kezdett egész testében előre-hátra bülegni, akár egy imádkozó sáska. Lecsapott. Ismét átbillenhetett, mert hihetetlen gyorsasággal megpördült, és rám nézett. Szeme vérben forgott. Ezt teszed velem?! - kiáltotta, és felmutatott egy brosúrát. Felém lépett. Arca eltorzult, nem volt számomra vitás, hogy halálos fenyegetéssel állok szemben. Kezé­ben a magát az alvás szakértőjének kikiál­tott Édes Álom matracforgalmazó szórólap­ja remegett, rajta forradalmian új termékük kép- és szöveganyagával: „Próbálja ki Ön is Hétalvó matracunkat! Hétzónás zsákrugós rendszerének és az extra viscojel memória­­hab-rétegnek köszönhetően a Hétalvó mat­rac gerincének tökéletes és egészséges alá­támasztást biztosít! Ingyenes konzultáció mellett most bevezető áron, mindössze...” Mindössze annyi időm maradt, mielőtt Röné a súlyos fáradtság gyilkos tömegé­vel rám zuhant, hogy előkapjam a telefo­nomat, és gyorstárcsázzam a segélyhívót. Nem emlékszem, hogyan szabadítottak ki a szorításából, de most, egy hét után, még mindig nehezen nyelek. Röné két napig aludt egyhuzamban, és semmire nem em­lékszik. Talán átbillent, végképp. nj 1 t/ 1 anaaaaaiiHía« 1 IC BBBBaaaaaHi ■ ■ ~ Dl OS BS Qua EB EZ EBEM B KAN*AT.Mf DENCCI TE ME T5C 000*00,6 NONPROFIT KFT ■■■■■■■■■■■ Főszerkesztő: Szentmórtoni János (Kárpát-medence) • Lapigazgató: Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Bonczidai Éva (felelős szerkesztő), Farkas Wellmann Endre (vers), 1 Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca), Szente Anita (szerkesztőségi titkár) • Karikatúra: Könczey Elemér • Tördelés, grafikai szerkesztés Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • 1 Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség iróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma 1 1 IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET E-mail: szerkesztoseg a kmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. j

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom