Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)
2018-10-06 / 233. szám
2018. OKTOBER 6., SZOMBAT SPORT 15 Maurizio Sarri is elismeri, hogy alaposan meglepte a Vidi Jól megizzadt a Chelsea Elégedettek lehettek a Stamford Bridge-re kilátogató Vidi-szurkolók, nekik is járt a taps Fotó: MTI A Chelsea edzőjét, Maurizio Sarrit meglepte, hogy a Mól Vidi váratlanul kemény ellenállást tanúsított csütörtökön az Európa-liga csoportkörének második fordulójában a Stamford Bridgeen. A szigetországi lapok pedig egyetértenek abban, hogy az angol sztárcsapat megszenvedett a szűk, 1-0- s győzelemért. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Dicséretesen helytállt a Vidi, a tartalékos összeállításban is jó néhány klasszist - Kepét, Loftus-Cheeket, William, csereként beállva Hazard-t - csatasorba állító Chelsea csak egyszer tudta bevenni a fehérváriak kapuját, Morata révén, a 70. percben. A magyar bajnoknak is akadtak helyzetei, de nem sikerült őket gólra váltania, így az 1-0- s vereség után Huszti Szabolcs is felemás érzésekkel nyilatkozott. „A játék képe alapján büszkék lehetünk az eredményre, nem voltunk betojva. Am ha egy ilyen gárda ellen egy kicsit kihagy az ember - akár fizikailag, akár mentálisan az megbosszulja magát. A világ egyik legjobb együttese ellen játszottunk, örülünk a helyzeteinknek, de a vereség az vereség, az eredmény miatt csalódottak vagyunk” - mondta Huszti. „Mindenkit megleptünk, senki sem számított arra, hogy magyar csapatként ilyen teljesítményre vagyunk képesek. Nem azért jöttünk, hogy jó benyomást keltsünk, hanem hogy jó eredményt érjünk el. A játékosaim fegyelmezettek és bátrak voltak” - nyilatkozta a meccs után Marko Nikolics, a székesfehérváriak edzője. Maurizio Sarri, a Chelsea vezetőedzője is elismerően szólt a Vidiről: „Szervezetten játszottak, és meglepett, hogy veszélyesek voltak az ellentámadásaik. Nagyon kemény meccs volt, az első félidőben több lehetőségünk is adódott a gólszerzésre, nem éltünk velük. A második játékrész még nehezebben alakult, ám a legfontosabb, hogy megszereztük a három pontot. Két-három lehetőséget adtunk az ellenfelünknek, jobban kell figyelnünk arra, hogy elkerüljük az ilyen kontrákat.” A legnagyobb brit újságok beszámolói egyeztek abban, hogy „szűkös és nehéz” győzelemnek titulálták a londoni Kékek sikerét. „A labdabirtoklás és a helyzetek szempontjából nyomasztó fölényben játszó Chelsea az első félidőben nem tudott gólt szerezni, s majdnem kínos szituációba került a budapesti (sic!) vendégekkel szemben” - írta a The Sun. A The Telegraph már helyesen, székesfehérvári együttesként mutatta be a Vidit, és a beszámolójában megállapította, a londoni gárdának keményen meg kellett dolgoznia a sikerért. „Messze volt ez az előzetesen várt kényelmes estétől, a Chelsea megnehezítette saját feladatát, amely az volt, hogy legyőzzön egy riválist, amelynek az átlagos nézőszáma alig éri el a kétezer főt” - áll a beszámolóban. Ahogy a BBC, úgy a Skysports is kiemeli, hogy a Vidinek is voltak lehetőségei a gólszerzésre Loic Nego és Kovács István révén. A korábbi angol szövetségi kapitány, Glenn Hoddle pedig a BT Sport stúdiójában dicsérte a Vidit s húzta le a Chelsea-t. „Kiválóan játszott a Vidi, a Chelsea viszont nem találta magát. A Kékek nem nagyon találtak fogást az egész meccsen a fegyelmezetten védekező magyar csapaton, de a góllal végződő akció azért szép volt” - idézte Glenn Hoddle-t a Daily Mail sportrovata. Az L csoportban a másik öszszecsapáson a görög PAOK 4-1- re verte idegenben a fehérorosz BATE Boriszovot, így a négyes élén két forduló után a Chelsea áll hat ponttal, mögötte a PAOK és a BATE három-három pontos, míg a Vidi egyelőre nem szerzett pontot. A következő fordulóban, október 25-én a Vidi a PAOK vendége lesz. Pérez Carlos ma a Bajnokok Ligájában ülhet először a veszprémi kispadra BL-győzelmet vár az aggódó nagypapa KÉZILABDA Legenda Veszprémben, s talán Kubában is az lett volna, ha 1997-ben nem dönt úgy, hogy otthagyja a szülőhazáját, és Magyarországon kíván boldogulni. A korábbi zseniális balátlövő, Pérez Carlos március óta boldog nagypapa, akinek egy hete még nem az járt a fejében, hogy Bajnokok Ligája-mérkőzésen dirigálhatja szeretett csapatát. Ám az élet átírta a forgatókönyvet, „Charlie” ma délután Bresztben debütál a Telekom Veszprém kézilabdacsapatának másodedzőiéként.- Hogy van a kedves nagypapa? - Kicsit izgulok. - A Veszprém vagy az unoka miatt?- Az unoka jól van, hála Istennek! Az apukája, Nono korábban Diósgyőrben futballozott, jelenleg a Slovan Bratislava játékosa, szóval, nem mondom, hogy túl gyakran látom a kicsit, de imádom. A Veszprém más tészta: imádom a klubot, edzőnek készülök; foglalkoztam fiatalokkal, de még nem vagyok érett a komolyabb feladatokra.- Ezt elmesélte Gulyás Istvánnak, mielőtt kinevezték másodedzőnek?- Ismerjük egymást régről, s mivel mindketten az edzői pálya elején járunk, egyikünk sem gondolja, hogy a kisujjában van a szákma. Tanulni kell, rengeteget.- A Bajnokok Ligájánál nincs is kedvezőbb terep a tanulásra...- Egyelőre egy meccsről volt szó, ezt a legjobb tudásunk szerint megoldjuk Bresztben, aztán meglátjuk. De amit mondtam a tanulásról, az a lényeg. Még rengeteget kell tanulnom ahhoz, hogy sikeres edző legyek.- A tanulási folyamat közben csak van véleménye a Veszprémről? Mi volt a gond Vranjessel?- Nehezet kérdez, és ez nem is biztos, hogy rám tartozik. Mármint arra gondolok, hogy miért menesztették. Mondok valami nagyon okosat: az edzőt az eredmények minősítik, Ljubo az előző szezonban nem tudta megnyerni a bajnokságot, és még a nyolc közé sem sikerült bevinnie a csapatot a BL-ben. Az új idényben három BL-meccsből kettőt elveszített. Ezt nehezen lehet megmagyarázni, és a vezetők úgy döntöttek, váltani kell. A sportban megtanultam, hogy mindig előre kell nézni, azzal nem megyünk semmire, ha folyamatosan a múlttal foglalkozunk.- De néha csak-csak eszébe jut a 2002-es BEK-döntő a Magdeburg ellen vagy a két olimpiai negyedik hely?- Persze, az más, ez lezárt történet. Gyönyörű pályafutásom volt, ha mégis valamiért van egy kis hiányérzetem, az a Bajnokok Ligája miatt lehet. Néha azt éreztem, hogy mindent odaadnék egy BL- győzelemért. Sajnálom, hogy ez nem jött össze. A meccs után nagyon el voltam keseredve, de a lelkem mélyén tudtam, hogy a Kretzschmarral és még több világklasszissal felálló Magdeburg sajnos jobb volt nálunk.- Egyszer azt mondta, hogy voltak ajánlatai, hívták jobbnál jobb helyekre, de eldöntötte, hogy nem hagyja el a várost, a csodálatos veszprémi közönséget, s ezért maradt. Nem bánta meg? Lehet, néhány trófeával több lenne a vitrinjében, ha a pályája csúcsán eligazol.- Lehet, de én Veszprémben találtam meg az otthonom. Még a második veszprémi évemben is irtózatos honvágy gyötört. A Lemgo elleni BL-meccs volt a fordulópont: telt ház előtt játszottunk, még a régi csarnokban. A nézők skandálták a nevemet, és akkor jöttem rá, hogy nekem itt a helyem. Lehetek kézilabdázó a világ bármelyik csapatában, de sehol sem lesz olyan a hangulat, mint Veszprémben.- Melyik olimpiai negyedik helyre emlékszik szívesebben: a 2004-es athénira vagy a 2012-es londonira?- Ez körülbelül olyan, mintha arra kellene válaszolnom, hogy melyik gyerekemet szeretem jobban. Athénban rutinos, Londonban fiatal csapatunk volt. 2004-ben Iváncsik Gergő, Pásztor István, Mezei Ricsi és Nagy László volt a játszótársam, 2012-ben pedig inkább a fiatalok, ráadásul a torna elején megsérültem. Athénban Skaliczky volt a kapitány, Londonban Mocsai, mindkettő rendes volt velem, tudott velem bánni. Szép időszak volt.- Ki nyeri a BL-t?- A Veszprém!- A szíve vagy az esze mondatja ezt?- A szívem mindenképpen. De minden évben van meglepetés. Kielce, Vardar, Montpellier, tényleg kiszámíthatatlan. Mi is nyerhetünk. Szilágyi László JEGYZET Elherdált lehetőség Pajor-Gyulai László jegyzet@mediaworks.hu Amikor például Loic Nego kihagyta a helyzetét, túlzás volt azt hallani, hogy kihasználta a lehetőséget. Persze, mindent megtett, kiharcolta, hogy nála maradjon a labda, ügyesen és harcosan teremtett magának lehetőséget, de ki csak akkor használta volna, ha a végén gólt ünnepel, ez azonban nem történt meg. Persze azért valahol érthető a nagy lelkesedés, a pozitívumok kidomborítása, hiszen a Mol Vidi FC valóban nagyszerűen helyt állt a Stamford Bridge-en, a Chelsea nem kapta ajándékba a három pontot, de megkapta, és végül is ez a lényeg. Nagyon helyes, hogy a játékosok csalódottak. Valamirevaló sportember nem azért kezd el egy meccset vagy egy versenyt, hogy övé legyen a rokonszenves vesztes kétes értékű címe, és bosszantja, ha kikap, akárki legyen is a soros ellenfél. Ma még beszélhetünk arról, hogy az angol sztárcsapatnak menet közben be kellett vetnie legnagyobb csillagát, Eden Hazard-t is, mert másként nem boldogult a magyar bajnokkal, értékelhetjük, hogy a fehérváriak nem lettek pofozógépek, nem öt vagy hat góllal küldte őket haza a nagynevű Chelsea, de ahogy múlik majd az idő, egyre inkább csak arra fogunk emlékezni, hogy kikaptak, gyakorlatilag pedig csupán az fontos, hogy két fordulót követően nulla ponttal a csoport utolsó helyén állnak. Mondhatnánk: na és, kit érdekel? Már az is nagy szó, hogy itt vannak a nemzetközi porondon, ez nem hétköznapi tény a magyar futballban, utoljára hat éve élhettük át ezt az élményt, ami kétségtelen tény, mint ahogyan az is, hogy a mi klubjaink távol állnak a Premier League élvonalának a szintjétől. Ám ettől a Vidinek még voltak helyzetei a PL egyik legrangosabb klubjának az otthonában, akadtak lehetőségei, de azokat elherdálta, pedig, ha él velük... Ha. Nem véletlenül. Itthon a Mol Vidi FC van annyira jó, hogy ha nem összpontosít maradéktalanul, akkor sem kerül nagy bajba: kimarad öt helyzet, nem baj, bemegy a hatodik, és azzal nyerni tud. Ez azonban egy vagy több szinttel feljebb nem működik. Egy Chelsea ellen nincs sok lehetőségük a magyar bajnoknál jobb csapatoknak sem, ezért muszáj mindegyikre lecsapni, máskülönben csak álom marad a bravúr, mint ahogyan az maradt most is. Mi éppen azért vagyunk ritka vendégek a nemzetközi porondon, mert a bajnokságunk a legjobbjainkat nem készíti fel arra a szerepre, amelyet a kontinensen betölteni szeretnének, így pedig nemigen marad más, mint a már említett kétes értékű cím. A rokonszenves vesztesé. Charlie a Veszprém másodedzője lett Fotó: Mirkó István