Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)
2018-10-05 / 232. szám
2018. OKTOBER 5., PENTEK GASZTRONÓMIA 11 Tápláló, változatos és finom őszi ételsor Mi legyen a menü? Mustáros tarja rizibizivel HOZZÁVALÓK (4 SZEMÉLYRE): 4 ek. mustár, 50 ml olaj, 2 gerezd fokhagyma, 4 szelet sertéstarja, só, bors, 200 g rizs, 100 g mirelit zöldborsó, 2 ek. vaj. ELKÉSZÍTÉSE: I 1. A mustárt, az olajat és a lereszelt fokhagymát keif verjük össze. Gondosan kenjük be vele a tarjaszeleteket, majd tegyük tálba azokat, és folpakkal lefedve legalább 1 órára rakjuk a húsokat a hűtőbe. 2. ízlés szerint sózzuk, borsozzuk meg, majd forró serpenyőben, egy kevés olajon süssük a tarják mindkét oldalát 2-2 percig. Ezután kis lángon, fedő alatt pároljuk puhára kb. 10-15 perc alatt a szeleteket. A fedőt levéve hagyjuk elpárologni alóluk a folyadékot, azután süssük ropogósra őket. 3. Közben a rizst kevergetve pirítsuk meg egy kevés olajon, majd kétszeres mennyiségű vízzel felöntve, megsózva főzzük puhára fedő alatt. 4. A zöldborsót dobjuk lobogó, sós vízbe, és főzzük kb. 5 percig, majd szűrjük le, adjuk a rizshez, és gazdagítsuk a vajjal. Alaposan keverjük össze, hogy a vaj elolvadjon benne. Tálaljuk a tarjaszeleteket a rizibizivel. Még tanácstalan, hogy mit főzzön a hétvégén? íme egy összeállítás, amire a férfiak sem fognak nemet mondani! Mediaworks/Fanny konyha szerkesztoseg@mediaworks.hu Burgonyakrémleves baconnel HOZZÁVALÓK (4 SZEMÉLYRE): 500 g burgonya, 1 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, olívaolaj, 3-4 ág friss rozmaring, 1,5 liter zöldséglevesalaplé, só, bors, 200 ml főzőtejszín, 100 g bacon. ELÉSZÍTÉSE: 1. A burgonyát hámozzuk meg, majd kockázzuk fel. A vörös- és a fokhagymát aprítsuk finomra. Előbbit néhány perc alatt pirítsuk üvegesre egy kevés felhevített olívaolajon. Dobjuk rá a fokhagymát és a rozmaringágakat, pirítsuk további 2-3 percig, majd adjuk hozzá a krumplit is, és öntsük fel az alaplével. Sózzuk és borsozzuk meg, forraljuk fel, azután közepes lángon, lefedve főzzük puhára. 2. Szedjük ki belőle a rozmaringágakat, és a tűzről lehúzva pürésítsük a levest robotgép segítségével, majd tegyük vissza a tűzre, és miután újból felforrt, dúsítsuk a főzőtejszínnel. Tálaláskor szórjuk meg a száraz serpenyőben megpirított, felkockázott baconnel. Csokoládéhab HOZZÁVALÓK (4 SZEMÉLYRE): 4 db tojás, fél db vaníliarúd, 2 ek. kristálycukor, 2 db tojásfehérje, 150 g 70 százalékos kakaótartalmú étcsokoládé, 5 ek. hideg habtejszín, 3 ek. narancslikőr, 1 db bionarancs lereszelt héja. ELKÉSZÍTÉSE: 1. A tojásokat válasszuk szét, és a sárgájákat keverjük ki a kikapart vaníliavelő és a cukor keverékével. A fehérjékből verjünk kemény habot. Vízgőz fölött olvasszuk meg a kisebb darabokra tördelt étcsokoládét. Adjuk hozzá a cukros-vaníliás tojássárgáját, majd óvatosan forgassuk bele a masszába a fehérjékből, valamint a tejszínből vert habot, a likőrt és a narancshéjat. 2. Kanalazzuk a csokoládéhabot üvegpoharakba, és éjszakára tegyük a hűtőbe, hogy lehűljön és összeálljon. HIRDETÉS Q Kiadványok Olvasson es nyerjen! Aki figyelmesen olvassa a kiadványt, és beküldi a helyes válaszokat, sorsoláson vesz részt, melyen értékes ajándékokat nyerhet!* Gdsztrotippe! BaíotfriMi Szakmai partner Rendelje meg a www.lapcentrum.hu oldalon ingyenes szállítással! * Bővebb információ a kiadvány 100. oldalán található. A teljes játékszabályzat a http://mediaworks.hu/hu/content/jatekszabaly címen érhető el. Beérkezési határidő: 2018. december 10. Sorsolás időpontja: 2018. december 11. HIRDETÉS niiruhég/.Mzetefem I NTER5PAR TOP AKCIÖKl C0CC0LIN0 ÖBLÍTŐI 1,81(555 Ft/11) 1,681 (595 Ft/11) ár: 999 Ft 2 db vásárlásától: (499/535 Ft/11) 2, vásárlásától j|j darabja: 1 199 E23a® KAKAÓS CSIGA frissen sütve 1 db Ajánlatunk 2018.10. 04. csütörtöktől 10.10. szerdáig érvényes a áruházakban. ‘A régi ár a SPAR szupermarketekben az akció kezdetéin érvényben ievó fogyasztói ár. * * Ajánlatunk csak a kiszolgaiópulllal, illetve látvanypekseggel rendelkező u/leietnkben ,-rvenyes1 Ajánlatunk csak a készlel erejéig érvényes Araink forintban értendők es az áfát tartalmazzák FRISS CSIRKEMELLFILÉ* kiszolaálÓDultban .39?