Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-25 / 248. szám

2018. OKTÓBER 25., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 Bravúrpontokkal még továbbjuthat a Mol Vidi az Európa-ligában Jól Jött ki az ütközésből Kovácsik Ádám, a Mól Vidi FC egy hónapos kényszer­­szünet után visszatérő ka­pusa az elmúló félelemről, a három éve várt csoport­meccsről és a továbbjutás­ról szőtt reményekről is be­szélt a vele készült interjú­ban a mai, PAOK Szaloniki elleni Európa-liga mérkőzés előtt. Pietsch Tibor/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu- Kívülről borzasztó volt nézni a szeptember 15-én, Felcsúton elszenvedett sérülését. Ha még aznap este a székesfehérvári kórház orvosa azt mondja ön­nek, hogy október 20-án, a Ha­ladás elleni mérkőzésen már újra a kapuban állhat, elhiszi?- Az orvosnak általában hisz az ember. Amúgy elhittem vol­na, mert bár abban a pilla­natban, hogy ütköztem Dejan Trajkovszkival, elvesztettem az eszméletemet. A kórház­ban már magamnál voltam, és tudatában annak, hogy nem olyan vészes a helyzet, ami­lyennek elsőre tűnt. Agyráz­kódást szenvedtem, néhány fo­gam és a szájpadlásom is sé­rült, de bíztam benne, hogy hamar visszatérhetek. Az agy­rázkódás már a múlté, és bár a fogaimmal még szenvedek, ez legfeljebb a beszédben akadá­lyoz, a védésben nem.- Nem volt önben félsz egy-két kijövetelnél?- Amikor edzésbe álltam, egy-két szituációnál beugrott, hogy ebből megint baj lehet, de hála az égnek, ez idővel elmúlt. A Haladás ellen két alkalom­mal élesben is tesztelhettem magam ezen a téren, mind­kétszer úgy lett enyém a lab­da, hogy közben egy század­másodpercig nem gondoltam arra, jaj, mi lesz, ha összeütkö­zöm az ellenféllel.- Az már szép emlék, hogy ok­tóber 4-én a kispadon ült a Stamford Bridge-en?- Nem volt jó onnan nézni a meccset. Iszonyúan sajnáltam, hogy a Chelsea otthonában nem mutathattam meg, mire vagyok képes. Volt némi szere­pem abban, hogy idáig eljutot­tunk, pályafutásom egyik leg­nagyobb élményét vette el tő­lem a sors. Csak a mérkőzést megelőző napokban csatlakoz­tam a csapathoz, a szakmai stáb részéről így teljesen kor­rekt döntés volt, hogy Tomás Tujvelnek szavazott bizalmat.- Ha jól sejtem, csütörtök este a PAOK ellen eljön a pillanat, hogy a Vidi kapuját őrizze.- Nagyon szeretnék a nem­zetközi porondon is vissza­térni, örülnék, ha végre cso­portmeccsen is szóhoz jutnék. Szeptemberben még nem le­hettem biztos abban, hogy jó egy hónap elteltével játékra al­kalmas állapotban leszek. Ala­kulhatott volna úgy is, hogy az egész csoportkörről lemara­dok. Utólag megállapíthatom, jól jöttem ki az ütközésből. Fő­leg úgy, nem tört el az arccson­tom, nem sérült a szemem.- Szombathelyen nem sok teen­dője akadt.- Remek meccset vívtunk, nyertünk, nem kaptam gólt; igaz, nem is tettek nagyon pró­bára a hazaiak, és elsőre nem kívánhattam volna többet. Szalonikiben sem bánnám, ha csupán epizódszerep jutna ne­kem. Győzzünk úgy 1-0-ra, hogy egy-két lövést hárítok.- Nem tart attól, hogy mintegy harmincezer szaloniki fanatikus tombol majd a nézőtéren?- Azért kezdtem el futballoz­ni, hogy ilyen mérkőzéseken játszhassak. Százszor jobb az éneklő szurkolókat hallgatni, mint a tökmag ropogását.- Nyerhetnek Görögországban?- Minden meccsre úgy me­gyünk ki, hogy győzni aka­runk. Nem mi vagyunk az esélyesek, de ez nem gátolhat meg minket abban, hogy min­dent megtegyünk a sikerért. Augusztus végén egy hajszál választott el bennünket attól, hogyaz AEK Athént elbúcsúz­tatva ne az Európa-liga, hanem a BL csoportkörébe jussunk, hiszem, hogy azok az aprósá­gok, amelyek akkor a görögök javára döntöttek, ezúttal a mi malmunkra hajtják a vizet.- Sokak szerint a PAOK, a BATE és a Vidi közel azonos játékerőt képvisel. Ön is osztja ezt?- A PAOK-ot valamivel erő­sebbnek tartom nálunk és a fehéroroszoknál is. Ezért is lett volna fontos, hogy legyőz­zük őket az első csoportmecs­­csen. A másodikon bizonyítot­tuk, hogy egy Chelsea-szintű klassziscsapatnak is méltó ve­­télytársai lehetünk, ebből kell kiindulnunk a csütörtöki csa­ta előtt. Az angolok kiemelked­nek a négyesből, de nem tet­tünk le arról, hogy második­ként továbblépjünk, persze eh­hez kellenek immár a bravúr­pontok is. Szalonikiben meg­van rá a lehetőség.- Huszonhét éves korára tagja volt az U20-as vb-n bronzérmes csapatnak, légióskodott Olasz­országban, ünnepelhetett baj­noki címet idehaza. A karrierjé­ben mégis a PAOK elleni meccs lesz a csúcs?- Három éve azért is igazol­tam haza, hogy részese legyek annak, amin most keresztül­megyünk. Amikor az AEK el­leni rájátszás előtt szólt a BL himnusza, majd a kezembe fogtam a sorozat lógójával ellá­tott labdát, felemelő érzés volt, de ha abból indulok ki, hogy a szaloniki lehet az első nemzet­közi csoportmérkőzésem, ak­kor csütörtökön jöhet el az a pillanat, amikor valóra válik egy nagy álmom. Egyelőre még maradhat Julen Lopeteguí a Real Madrid kispadján > Mourinho: A Juve más szintet képvisel Jósé Mourinho és Bernardeschi a Juvéból. Az MU trénere hosszasan méltatta az ellenfelet Fotó: MTI LABDARÚGÁS Remek sorozat­tal dicsekedhet a Juventus: az olasz együttes a Bajnokok Li­gája mostani kiírásában még gólt sem kapott. Utoljára az áp­rilisi elődöntőben kapitulált a védelme, azt a találatot Cris­­tiano Ronaldo szerezte a Real Madrid mezében, tőle viszont már nem kell tartania, hiszen nyár óta már a Juve csíkos me­zében rohamozza az ellenfelek kapuját. így tette ezt kedd este még korábbi sikereinek a hely­színén, az Old Traffordon. Gólt nem szerzett, ám a végén ün­nepelhetett, mert csapata 1-0- ra nyert, ezzel kilenc pontja van három fordulót követően, ami lényegében garancia a to­vábbjutásra. Az angoloknak nem sok esélyük volt a pont­szerzésre, ezt menedzserük, Jósé Mourinho is elismerte: „A Juventus más szintet kép­visel. Néhányan csak Cristiano Ronaldo és Dybala teljesítmé­nyét nézik, de érdemes figye­lemmel kísérni Bonuccit és Chiellinit is. Mehetnének a Harvardra leckét adni közép­hátvéd-védekezésből. Akkora támaszt jelentenek, hogy tá­madásban is megadják a sza­badságot a csapatnak. A Juven­tus az egyik legfőbb esélyes a BL megnyerésére, amint meg­láttuk a sorsolást, tudtuk, hogy a második helyért küzdünk majd a Valenciával.” Mourinho a nyáron gyakran bírálta a klub visszafogott át­igazolási stratégiáját - annak ellenére, hogy 2016-os érkezé­se óta már közel 400 millió fon­tot (147 milliárd forintot) köl­töttek játékosvásárlásra -, ezt a keddi vereség után sem felej­tette el kiemelni. „A Juventus szintjén akarunk lenni? A Bar­celonáén? A Real Madridén? A Manchester Cityén? Hogyan érhetnénk ezt el?” - mondta, majd arra a kérdésre, hogy erő­sítésekre lenne-e szüksége, ha­tározott igennel válaszolt. A Real Madrid 2-1-re legyőz­te a cseh Plzent, de a találkozót követően a vezetőedző, Julen Lopeteguí menesztése volt a té­ma. A csapat a legutóbbi négy bajnokiján nem tudott nyerni, az ezt megelőző BL-fordulóban Moszkvában is kikapott, és maga Lopeteguí jelentette ki a Plzen elleni mérkőzés előtt, hogy előfordulhat, a vasárna­pi El Classicón már nem ő ül a Real Madrid kispadján Bar­celonában. Emilio Butragueno klubigazgató tegnap egyértel­műen fogalmazott: „Lopetegui a Camp Nouban a kispadun­­kon lesz. A Real-drukkerek rendkívül hűségesek, de még mindig azt hiszik, hogy a ri­válisainknak négy-öt gólt lőve kell nyernünk. Ezen a felfogá­sukon változtatnunk kell.” Végül egy magyar érde­kesség: a Hoffenheim Szalai Ádámmal a kezdőben játszott fordulatos mérkőzést a Lyon­nal. A franciák szereztek ve­zetést, Kramaric két góllal for­dított, majd újra a Lyonnál volt az előny, végül a magyar csa­tár helyére a 61. percben beállt Joelinton alakította ki a 3-3- as végeredményt. A BL két hét múlva, november 6-7-én foly­tatódik. Pajor-Gyulai László Bajnok Ligája csoportkor, 3. forduló, keddi eredmények E CSOPORT: AEK -Bayern München 0-2, Ajax-Benfica 1-0 Az állás: 1. Bayern M./ Ajax 7-7 (5-1), 3. Benfica 3, 4. AEK 0 F CSOPORT: Sahtar Donyeck- Manchester City 0-3, Hoffen­­heim-Lyon 3-3 Az állás: 1. Manchester City 6,2. Lyon 5,3. Hoffenheim 2 (607), 4. Sahtar 2 (4-7) G CSOPORT: Real Madrid-PIzen 2-1 AS Roma-CSZKA Moszk­va 3-0 Az állás: 1. AS Roma 6 (8-3), 2. Real Madrid 6 (5-2), 3. CSZKA Moszkva 4, Plzen 1 H CSOPORT: Young Boys-Valen­cia 1-1, Manchester United-Ju­­ventus 0-1 Az állás: 1. Juventus 9,2. Man­chester United 4,3. Valencia 2, 4. Young Boys 1 A tegnapi mérkőzések lapzár­tánk után értek véget. JEGYZET Húzóerő Fenyő Gábor jegyzet@mediaworks.hu Azt mondják, különleges varázserővel bír a mennyei megyei. Egyrészt itt olyan neves játékosok terelgetik a labdát, akik ugyan levezet­ni érkeznek, de azért még meg akarják mutatni, hogy kik ők. Másrészt pedig a he­lyi fiatalok számára ez lehet a kitörési pont. Ha valaki ugyanis meccsről meccsre ontja a gólokat vagy éppen­séggel hosszú időn át érin­tetlen marad a kapuja, arra azért idővel máshol is felfi­gyelnek. Hatalmasat tud lökni egy csapaton, ha olyan megha­tározó, sok nagy csatát meg­élt játékossal erősítenek, aki közel a negyvenhez, vagy azon is túl még mindig kő­keményen odateszi magát. A Somogy megyei pontva­dászatban több példa is van erre. Az éllovas Balatonlellétől például nem pontot rabol­ni bravúr - ez eddig egyéb­ként még senkinek sem jött össze -, hanem gólt lőni ne­kik. Túl a bajnoki sorozat egyharmadán ez eddig csak a Segesdnek és a Toponár­­nak jött össze. Más kérdés, hogy válaszul Segesden egy tízest rámoltak be, a topo­­náriakat pedig négy góllal küldték haza. A lelleiek már most több mint félszáz szer­zett gólnál járnak, s a gazdag termésből Hegedűs Gyula is kiveszi a részét. A lellei egy­let 38 éves csapatkapitánya - aki korábban számos él­vonalbeli klubban megfor­dult, s háromszor is bajno­ki címet ünnepelhetett - há­tul söpröget, ám a szögletek­nél rendre feljön az ellenfél kapuja elé, s ha már egyszer arra jár, akkor be is bólintja a labdát. Az újonc Hetesnek nem sok jót jósoltak, már ha nem tudnak kellően erősíteni. Aztán egy lakodalomban si­került meggyőzni a 39. élet­évét taposó Balajcza Szabol­­csot, ugyan legyen már a ka­pusuk. Ő pedig azt mondta, hogy miért ne. Végül is több mint két évtizede innen, a megyéből indult, s itt is fe­jezi be a játékos-pályafutá­sát. Mérőben kezdte, Kapos­váron, a Rákócziban kóstolt bele az NB I-be, majd 11 sze­zont húzott le a fővárosban lila-fehérben. Most Hetesen vigyáz a kapura, méghozzá sikeresen, hiszen a hetesiek a lelleiekhez hasonlóan még mindig veretlenek. A bajnoki címvédő Nagy­atád - amelyet az a Készéi Ferenc irányít, aki anno több élvonalbeli csapatot is dirigált - ellenben csak ver­gődik. A Nagykanizsa elleni osztályozó, pontosabban an­nak a számszerű végered­ménye láthatóan nagyon megfogta őket, s csak most kezdenek magukra találni. A nagy öregek mellé a töb­biek is szeretnének felzár­kózni, minél jobban meg­felelni, ami aztán hozza az eredményeket, na meg az újabb nézőket. Idővel pedig egyre többet beszélnek ró­luk - még a megyehatáro­kon túl is -, ami csak jót tesz a település imázsának.

Next

/
Oldalképek
Tartalom