Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-19 / 244. szám

4 16 SPORT Tolnai Népújság 2018. OKTOBER 19., PENTEK Az Európa Kupa a realitás a KSC csapata számára Idén sem jött össze a Euroliga főtáblája Hiába nyújtózkodott Erica McCall, a KSC Szekszárd nem érte el az Euroliga főtábláját. Jöhet az Európa Kupa Fotó: Mártonfai Dénes HÍRSÁV Vas László lett a Pécsi MFC vezetőedzője LABDARÚGÁS Az élvonalbeli tapasztalatokkal is rendelke­ző pécsi születésű szakem­ber, Vas László lett a PMFC NB lll-as csapatának új edző­je - adta hírül a klub hivata­los oldala. Vas László fiata­lon Pécsről a Videoton után­pótlásába került, korosztá­lyos válogatott volt, majd 17 évig Ausztriában játszott. Itt­hon pályaedzőként dolgozott az NB l-es Egernél, valamint a Diósgyőrnél, amelynél Bó­dog Tamás segédedzője volt. A PMFC csak a 14. helyen áll a 16 csapatos Közép cso­portban, Sárai Györgyöt két hete menesztették. R. G. Antonio Conte veheti át a Real Madrid irányítását LABDARÚGÁS Olasz lapérte­sülés szerint Florentino Pé­rez, a spanyol élvonalbeli Real Madrid elnöke arról ér­deklődött Antonio Conténál, a Chelsea, a Juventus és az olasz válogatott korábbi tré­nerénél, vállalná-e a királyi gárda irányítását. A spanyol sajtó szerint Julen Lopetegui októberben az állásáért küzd a Real Madridnál. Állítólag a világbajnokság előtt a spa­nyol válogatottat otthagyó szakember sorsa legkésőbb az október 28-i, barcelonai el Clásicón eldől. A Real Mad­rid legutóbbi négy tétmérkő­zésén nem tudott nyerni, sőt gólt sem szerzett. R. G. Szurkolói buszt indít a Paksi FC Debrecenbe LABDARÚGÁS Ma délig lehet jelentkezni arra a szurkolói buszra, amit a Paksi FC indít az NB l-es futballcsapat so­ros bajnoki meccsére, Deb­recenbe. A járat szombaton 11 órakor indul a Fehérvá­ri úti stadion elől. Érdeklőd­ni az Atomic Strike szurkolói csoport vezetőjénél, Falucs­kai Károlynál lehet a 30/447- 2717-es telefonszámon. A ' paksiak a bajnoki tabella ne­gyedik helyéről várják a 17 órakor kezdődő összecsa­pást. A debreceniek hetedi­kek, a két gárdát két pont vá­lasztja el egymástól. B. S. Ki kell elemezni, miért sike­rült úgy a Villeneuve d’Ascq elleni Euroliga-selejtező visszavágója az Atomerő­mű KSC Szekszárd számá­ra, ahogy - mondta Djokics Zseljko, a bajnoki ezüstér­mes csapat vezetőedzője. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu * S. KOSÁRLABDA Az első félidő­ben még megvolt az esély az Euroliga-csoportkörbe jutásra EUROLIGA-SELEJTEZŐ Villene­uve d’Ascq-Atomerőmű KSC Szekszárd 77-61 (15-13, 23-20,23-10,16-18). Vil­leneuve d’Ascq, Le Palacium, 1700 néző. Vezette: P. Coel­­ho (portugál), K. Webb (angol), S. Teixeira (portugál). Villene­uve d’Ascq: Bremont 3, Men­­dy 21/9, Bár 11/3, Sy-Diop 8, Evans 14/3. Csere: Bjorklund 10/6, Diallo 10, Kamba, Ma­(38-33), a harmadik negyedet azonban tizenhárom ponttal veszítette el a KSC Szekszárd, amely hiába nyerte meg két ponttal a záró felvonást, nem tudott bravúrt elérni. Djokics Zseljko együttese idén is az Európa Kupában folytathatja nemzetközi szereplését. „Nem vagyok elégedett a mutatott játékkal, de már az új kihívásokra kell koncent­rálnunk - fogalmazott a KSC vezetőedzője. - Számunkra az Európa Kupa a realitás, de vambou. Vezetőedző: Frédéric Dusart. KSC: Studer Á. 2, N. Jo­­vanovics 7/3, Gereben 3, Bis­hop 4, McCall 10. Csere: Eldeb­­rink 20/15, Theodoreán 3/3, Kiss V. 12, Mansaré, Bálint R. Vezetőedző: Djokics Zseljko. Az eredmény alakulása: 3. p.: 6-0. 5. p.: 6-5. 12. p.: 20-18. 16. p.: 28-22.19. p.: 35-27. 23. p.: 40-33. 26. p.: 51-38. 36. p.: 70-58. 38. p.: 75-61. mertünk álmodni, és megvolt az esély a továbbjutásra. Meg­voltak a helyzeteink, de bi­zonytalanok voltunk, sokat hi­báztunk, s ezeket a ziccereket nem tudtuk bedobni. Talán az idei első hosszú utazás, az első ilyen hangulatú mérkőzés mi­att játszottunk így. Ezeket ki kell elemezni. A második fél­időben végig a Villeneuve do­minált.” Djokics Zseljko szavait erő­síti, hogy Magali Mendy dup­la-duplát ért el (21 pont, 11 le-Az Atomerőmű KSC Szekszárd­­ra a szlovén ZKK Cinkarna Cet­je, a tavalyról jól ismert, cso­portrivális cseh Nymburk és a szlovák MBK Ruzomberok (Ró­zsahegy) vár az Európa Kupa H-jelű csoportjában. A PROGRAM 1. forduló, októ­ber 24, (szerda): KSC Szek­­szárd-Celje 18.30 óra. 2. for­duló, november 1. (csütör­tök): Ruzomberok-KSCSzek­pattanó), emellett kiosztott 5 gólpasszt és szerzett 4 labdát, míg szekszárdi részről Frida Eldebrink a 20 pontjával, Ab­­by Bishop pedig a 7 lepattanó­jával emelkedett ki. A statisztikai lap szerint a hazaiak mindkét mutatóban (lepattanók 41 és 30, gólpasz­­szok 19 és 11) felülmúlták a KSC-t, ahogy dobószázalék­ban is nagy különbség mutat­kozott: mezőnyből 20 száza­lékkal jobban dobtak a franci­ák (51.9, illetve 31.7). szárd 17.3. forduló, november 7. (szerda): KSC Szekszárd- Nymburk 18.30. 4. forduló, no­vember 28. (szerda): Celje- KSC Szekszárd 18. 5. fordu­ló, december 5. (szerda): KSC Szekszárd-Ruzomberok 18.30. 6. forduló, december 13. (csü­törtök): Nymburk-KSC Szek­szárd 19. A tíz csoport első két helyezettje jut tovább a ráját­szás első körébe. MŰSOR, TV-AJÁNLÓ Péntek KOSÁRLABDA Férfi NB l/B, Pi­ros csoport, 5. forduló: Buda­­fok-Knipi Kft. Bonyhádi KSE 19.30. Szombat KÉZILABDA Női NB l/B, Nyu­gat, 5. forduló: Kozármis­­leny SE-Szekszárdi Feke­te Gólyák KC 18. Női NB II, Dél-nyugat, 5. forduló: Tolna KC-Tamási KC 18. KOSÁRLABDA Férfi NB l/A, 4. forduló: Atomerőmű SE-Fal­­co-Vulcano Energia KC Szom­bathely 18. Női NB 1,4. for­duló: Vasas Akadémia-Atom­erőmű KSC Szekszárd 18. Férfi NB II, Nyugat, 3. fordu­ló: Dombóvári KSE-Moson­­magyaróvár (MOGAAC) 18. LABDARÚGÁS OTP Bank Liga, 11. forduló: Debrece­ni VSC-Paksi FC 17 (stream: m4sport.hu). Női megyei baj­nokság, 4. forduló: KSE Zom­­ba-Szekszárdi UFC 11, Hol­ler UNFC-Faddi SE (Duna­­földváron) 16. Vasárnap FUTSAL Női NB 1,4. forduló: TFSE-WSH Tolna-Mözs 16, Miskolci Vénusz-Szekszárd FC 18. KÉZILABDA Férfi NB II, Dél-nyugat, 6. forduló: Sport36-Komló U23-Mezde­­po Holler UFC 11, Hőgyészi SC-PEAC (a tamási Vályiban játsszák) 16. LABDARÚGÁS NB Ili, Közép csoport, 11. forduló: Szek­szárdi UFC-TaksonySE 14, Makó FC-Paksi FC II14. Női megyebajnokság: Baracs SE-Bonyhád VLC 13.30. A megyei labdarúgó-bajnok­ságok hétvégi fordulóinak teljes programját a 14. olda­lon találja. Pénteki tv-ajánló FORMA-1 Amerikai Nagydíj, szabadedzések 16.55 és 20.55 órától (M4 Sport). KÉZILABDA Női Bajnokok Li­gája: Larvik-Odense 18.45 (Sport2). KOSÁRLABDA Férfi Euroli­ga: Real Madrid-Baskonia 20.55 (DigiSport2). LABDARÚGÁS Német liga: Eintracht Frankfurt-Düssel­dorf 20.15 (Sportl). Török liga: Galatasaray-Bursaspor 18.55 (DjgiSport2). Francia liga: Lyon-Nimes 20.40 (Di­­giSportl). B. S. Ez történt a Villeneuve-i meccsen A KSC Európa Kupa-menetrendje A világelső nem lesz ott a vb-n TENISZ A porckorongsérvvel bajlódó Simona Halep csütör­tökön maga jelentette be, hogy a vártnál lassabban halad a felépülése, így kénytelen ki­hagyni a szingapúri világbaj­nokságot. „A csapatommal és az or­vosaimmal történt egyeztetés után meg kellett hoznom ezt a döntést. Hihetetlen évem volt, amelyet a csúcson akartam le­zárni, de most az egészségem a legfontosabb” - jelentette be a 27 éves román teniszezőnő. A Roland Garros-címvédő - aki bő két héttel ezelőtt az el­ső fordulóban lépett vissza a pekingi tornától - helyét Ki­ki Bertens veszi át a nyolcfős szupertornán. A holland mellett Angelique Kerber (német), Caroline Woz­niacki (dán), Oszaka Naomi (japán), Petra Kvitová (cseh), Sloane Stephens (amerikai), Elina Szvitolina (ukrán) és Karolina Plísková (cseh) al­kotja a mezőnyt. Magyar részről Babos Tí­mea címvédőként indul pá­rosban, partnere az a Kris­tina Mladenovic lesz, akivel idén megnyerte az Australi­an Opent, az US Openen pe­dig döntőt játszott. A WTA-világbajnokság va­sárnap kezdődik. B. S. Sál lói két gólt lőtt LABDARÚGÁS Sallói Dániel (képünkön) két gólt szerzett a Vancou­ver Whitecaps otthonában, csapata a Sporting Kansas City pedig 4-1-re győzött az észak-amerikai bajnokság (MLS) 32. fordulójá­nak meccsén. A magyar játékos 27 meccsen a kilencedik gólját je­gyezte a szezonban, emellett hét gólpasszt is kiosztott. Fotó: MLS Három vereséggel kezdtek a paksiak NŐI FUTSAL Három meccs, há­rom vereség az Atomerőmű SE eddigi mérlege az NB Il-es baj­nokság Nyugati csoportjában. Horváth György csapata szom­baton hazai pályán, a sereg­hajtó Ercsi Kinizsi ellen sze­rezheti meg első pontjait. EREDMÉNYEK, 1. FORDULÓ ELTE-BEAC-Atomerőmű SE 4-1 (3-1). Budapest, V.: Kén­oszt (Fórizs, Schranz). ASE: Blesz - Debreceni, Fritz F., Sa­­jabó, Maláti G. Csere: Maláti D., Horváth Cs., Heitzmann, Trapp. A paksi gólt Maláti Dal­ma szerezte. 2. FORDULÓ Atomerőmű SE-FTC Futsal Fischer Klíma 0-4 (0-3). Paks, ASE-csar­­nok, V.: Sipos L. (Pekoli, Mi­­hálovics). ASE: Blesz - Deb­receni, Fritz F., Sajabó, Maláti G. Csere: Marosi I., Maláti D., Orbán R., Müller Zs., Horváth Cs., Trapp. 3. FORDULÓ KRSE Ludovi­­ka-Atomerőmű SE 6-2 (2-1). Budapest, V.: Nyekita (Boros R., Schranz). ASE: Blesz - Deb­receni, Fritz F., Sajabó, Maláti G. Csere: Heitzmann, Horváth Cs., Trapp. A paksiak mindkét gólját Maláti Gréta szerezte. Az élcsoport: 1. FTC Fut­sal Fischer Klíma 12 (26-3), 2. KRSE Ludovika 12 (27-7), 3. PAFC 6 (30-11) pont. R.G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom