Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-02 / 229. szám

10 TV-MŰSOR 2018. OKTÓBER 2., KEDD HETI KRIMI Böszörményi Gyula A pozsonyi Néró------- II. rész .------­Kováts rendőrorvos a tör­vényszéki boncterem köze­pén állt talpig véres bőrkö­tényben, és miközben két karjával szélkelepként ha­donászott, szájából a követ­kező szavak törtek elő:- Maga egy tulok, fogal­mazó úr. Többet mondok! Maga, barátocskám, egy szélütött, anyja tőgyétől még el sem választott bika­borjú, ha azt hiszi, hogy ezt az impertinenciát el fogom tűrni! A viharos dörgedelem vé­gén remegő kézzel mutatott a fémasztalra, amelyen az itt szokásos emberi tetem helyett négy macskahulla hevert. Én, aki a mesterien felgöngyölített Vendelin­­ügy óta hű kísérője voltam König Flóris detektívnek, szívesen a védelmére kel­tem volna, ám rendőrségi fotográfusként ehhez nem volt elég bátorságom. A fi­atal nyomozót egyébként sem kellett félteni, hisz bár valóban úgy nézett ki, mint valami állásából kitett, foly­vást megszeppent cirkuszi bohóc, lelki nyugalma azon­ban mindig rendíthetetlen maradt, a sértések pedig leperegtek róla.- Megkövetem önt, dok­tor úr - hajtott fejet most is hűvösen. - Az ön szakte­kintélyéhez valóban méltat­lan, hogy macskatetemeket vizsgáljon, ám a kényszer nagy úr. Bizonyos jelekből arra következtetek, hogy a rosszízű gyerekcsíny teóri­áját el kell vetnem, komo­lyabban véve a négylábúak pusztulásának esetét. Épp ezért, ha kérhetem, közölje velem, mire jutott a vizsgá­lat során, amit, bár meggyő­ződése ellenére tette, látha­tóan mégis elvégzett. A cikornyás, kimért, még­is udvarias szavak hallatán Kováts rendőrorvos haragja úgy párolgott el, mint a haj­nali harmat.- Nős, khrm, igen... - ha­­rákolta enyhe zavarral. - A rendőr, aki idehozta a tetemeket, közölte, hogy a nyomozást a városi tanács is figyelemmel kíséri, így nem volt más választásom.- Az eredményeket, dok­tor úr, ha kérhetem - sür­gette König Flóris, miköz­ben a boncasztalhoz lépett, hogy közelebbről is szemre­vételezze a tetemeket.- Hát persze - adta fel végképp védelmi pozícióit a rendőrorvos, és szintén az asztal mellé állt. - Amint látja, az állatokat mind vö­rös zsineggel, egész ponto­san jó minőségű, tartós és igen erős selyemzsinórral fojtották meg. Mind a né­gyet levágtam és félretet­tem, ám vigyáztam, hogy ne keveredjenek össze, így még mindig tudható, melyik tetemhez melyik spagóca tartozik. Ezenkí­vül a boncolás során az is megállapítást nyert, hogy a macskák közül három nős­tény, egy viszont kandúr, a halálukat pedig egytől egyig fulladás okozta.- Érdekes - morfondí­rozott König Flóris, sorra megérintve a madzagokat.- Na és ezek? - mutatott eztán arra a három papír­darabra, amelyek szintén a macskák mellett hevertek.- Értelmetlen firkálmá­­nyok - szólt megvető fin­torral Kováts rendőrorvos, akiről köztudott volt, hogy munkája közben, midőn emberek hasát vágta fel, a maga és segédje szórakoz­tatására költeményeket sza­valt. - Három rémes bikkfa­vers. Bár önnek talán majd jelentenek valamit.- Magam is ezt remélem- biccentett izgatottan az ifjú detektív, majd anélkül, hogy elolvasta volna bárme­lyiket, kopott öltönye más­más zsebeibe tette őket. - Mondja, melyik a kandúr? Kováts doktor megemelte az egyik macska hátsó lá­bát.- Parancsoljon, ő volt az- mondta, mire König, meg­­lapogatván öltönye szivar­zsebét, amibe az egyik cé­­dulkát tette, így mormogott:- Itt lesz tehát a kandúr! Nagyszerű! - és mielőtt Ko­váts doktor bármi többet mondhatott volna, felkapta a zsinórokat, majd köszö­nés nélkül kiviharzott a boncteremből. Késő délutánig aztán már nem is történt semmi érde­kes, habár az feltűnt, hogy a mindig oly lelkiismeretes König Flóris, akinek akkor épp két lólopási és egy bics­­kázási ügye volt folyamat­ban, egyjk után sem loholt. Ehelyett az irodájában ülve a négy cédulkát simítgatta, olvasgatta folyvást, miköz­ben a zsibongó rendőrkapi­tányság hangjait hallgatta, mint aki a fülével horgász­va különleges szavakra, mondatokra vár. Öt óra tájt aztán végre jelzett az úszó. Két fáradt rendőr érkezett, akik szol­gálatuk után mihamarabb jelentést akartak tenni, hogy aztán hazamehesse­nek. A folyosón haladva épp König szobája előtt mentek el, mikor egyikük így szólt:- Hallod-e, koma, én is csak ilyen halált szeretnék.- Az lehetetlen - neve­tett a másik. - Téged sosem tudnának borba fojtani, mi­vel... legyen bármekkora is az a dézsa... előbb innád ki, mint hogy elfogyjon a leve­gőd. König Flóris ezt hallván úgy rontott elő az irodából, mint akinek a haja ég.- Valaki borba fulladt?! - kérdezte a két, vigyázzba merevedő rendőrtől.- Jelentem, igen - hebeg­te a bátrabbik. - Tegnap éjjel odakünn, Ligetfalván egy vendéglősnét borba foj­tottak.- A tettes megvan-e?- Az még nincs, de Hersch detektív úr már nagy erők­kel keresi.- Na, azt képzelem... - szisszent König Flóris, majd kalapját kapva énér­tem kiáltott, és már robo­gott is ki az épületből, hogy fiákért fogjon. Ligetfalván, a Duna par­ti Hofbräu vendéglő körül nagy volt a bámész tömeg, pedig a tulajdonosnő holt­testét bádogkoporsóba zár­va már rég elvitték.- Hát maga, König, mi a fityfenét keres itt? - kér­dezte bosszúsan, szivarját rágva Hersch nyomozó.- Érdekelne az ügy, mi­vel... - próbálta magyaráz­ni az ifjú detektív, ám idős kollégája, aki igencsak rü­­hellte őt, nyomban beléfor­­rasztotta a szót.- Coki innét, fiam! - krá­­kogta Hersch. - Ez itt az én gyilkosságom. Ha a pincébe, ahol az olcsó, fröccsnek is éppen csak jó borral teli dézsa állt, nem is-jutottunk le, azért mégsem kellett üres kézzel távoznunk. A vendéglőben kutakodó rendőrök egyike régtől fogva kedvelte Kö­nig Flórist, így félrehúzód­va elmondta nekünk, hogy a Hofbräu tulaját, Frau Heinelt előző éjjel valóban beléfojtották a saját borába.- Hamis név ez ennek a lebujnak, hisz sörből is csak a legsilányabbat mérték - intett a rendőr a vendéglő oromzatán sorjázó betűk felé. - Az asszony egyedül vezette a házat, mert az ura, bizonyos Franz Heinel vala­mi utazó ügynök. A szolgák szerint most sincs a város­ban. Két hónapja, hogy hírét se hallották, ami különben megszokott, hisz a mi gyö­nyörű Monarchiánk igen nagy, az ipse pedig bárhol kereskedhet benne. König Flóris egyetlen mukkot sem szólt, míg a kapitányságra nem értünk, ám ott rögvest összecsődí­­tette a pozsonyi állomány jelenlévő tagjait.- Kollégák, a figyelmüket kérem! - kezdte, majd izga­tottan hadarva elmondta, miként talált rá az akasz­tott macska szájából ki­­pottyanó versikére, amit nyomban fel is olvasott. Ekkor még nem szólt senki semmit, a helyiségben tar­tózkodó kéttucatnyi rendőr csak állt, és várta, hogy mi kerekedik ki ebből. König tovább beszélt, felolvasván a többi verset is, amiket Kováts doktor húzkodott elő a macskákból, és végül kijelentette, hogy szerinte a pozsonyi rendőrségnek so­rozatgyilkossal van dolga. A csendet, mely eztán be­állt, hirtelen két tenyér üte­mes csattogása törte meg.- Bravó, bravó! - kiáltott az ajtóból Hersch detektív. - Köszönjük meg szépen König fogalmazónak a bá­jos irodalmi estet, no és a hagymázas próféciát, mely eljövendő gyilkosságokat jó­sol, de aztán mars vissza a munkához, emberek, ahogy igazi detektívekhez illik! S ekkor mindenki tapsol­ni, no meg gúnyosan ne­vetni kezdett, kivéve König Flórist, aki megkövültén állt a terem közepén. Folytatás a holnapi lapszámunkban TELEVIZIO-MUSOR 2018. OKTOBER 2., KEDD ae o (A •n < O a> 5.10 5.35 7.15 9.20 10.25 12.10 12.40 13.15 14.30 15.45 16.20 17.25 18.00 19.00 20.20 20.55 22.10 22.45 23.15 23.45 0.25 1.35 Top Shop Jó reggelt, skacok! Reggeli © Asztro-Show TopShop Noé Kedvencei © Fókusz © Éjjel-nappal Budapest © Survivor-A túlélők viadala © Story Extra © Elif-A szeretet útján © Fókusz © RTL Híradó - Esti kiadás Survivor-A túlélők viadala © Barátok közt © Éjjel-nappal Budapest© Házon kívül © XXI. század -a legendák velünk élnek © RTL Híradó - Késő esti kiadás ■ Magyarul Balóval Foglalkozásuk: Amerikai © A mi kis falunk © 5.00 Csapdába csalva © 5.25 Titkok szállodája © 6.20 Mokka© 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 8.50 Topshop 10.00 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó© 13.35 Walker, a texasi kopó® 14.40 Julieta® 15.45 Titkok szállodája © 16.50 Feriha© 18.00 Tények 19.00 MasterChef VIP © 21.00 A Piramis© 23.00 NCIS- Tengerészeti helyszínelők © 0.00 Tények Extra 0.25 NCIS: Los Angeles © 1.25 Lángoló Chicago © 2.30 Briliáns elmék ® 3.15 Tények Este 3.55 Atyám,Zom!© 4.15 NCIS-Tengerészeti helyszínelők © 20.20 Barátok közt MII 5.55 Ma reggel 6.00 Híradó 8.50 Ma délelőtt 10.35 Élő egyház 11.35 Kárpát Expressz 12.00 Déli harang­szó 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma dél­után 13.35 Kék bolygó 14.35 Ma­gyar gazda 15.35 Élő egyház 16.35 Kárpát Expressz 17.33 Szemtől szembe 17.50 Ma este 19.05 Csa­­lád’18 21.25 V4 Híradó 21.30 Világ­híradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Angol nyelvű hírek 0.00 Himnusz 23.00 NCIS ECHO" 6.00 Bayer show ® 7.00 Híradó 7.30 Számla 8.10 Napi aktuális 9.10 Tudakozó 9.45 Kultúrklub 10.10 Sajtóklub ® 11.05 Hazahú­zó 12.00 Híradó 12.30 Trend 13.10 Civil kör 14.30 Hosszabbítás 15.10 Bayer show ® 16.25 Kultúrklub 16.35 Zöld világ 17.10 1 x 117.35 Látókör 18.25 Tudakozó 19.05 Na­pi aktuális 20.00 Híradó 20.35 Raz­zia ® 21.10 Keménymag ® 22.35 Plusz-mínusz® 6.00 Híradó 6.40 Kenő© 6.45 SrpskiEkran 7.15 Unser Bildschirm 7.45 Ridikül® 8.40 Az ígéret földje© 9.30 A múlt árnyékában© 10.35 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.50 Főzzünk megint egyszerűen! 13.20 Honfoglaló® 14.10 A múlt árnyékában© 15.10 Alpesi őrjárat © 16.10 A hegyi doktor © 17.05 Ridikül® 18.00 Híradó 18.35 Sorsok útvesztője © 19.30 Honfoglaló© 20.25 Önök kérték!© 21.25 A szálloda© 22.10 Kenő® 22.20 Rejtélyek asszonya: Családi rejtély © 23.50 Brooklyn legmérgesebb embere © 1.20 Nagyok 1.50 KorTárs© 2.20 Rejtélyes XX. század- Kun Miklós műsora © 23.50 Brooklyn... 6,00 ATV START 8.30 START plusz 9.10 Fórum 10.45 Ékszer TV 11.45 Magyarország építésze­te 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.30 Ékszer TV 15.30 Fórum 17.30 ATV Híradó 1755 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.15 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz ® 21.30 Columbo © 22.50 Világhír­­adó 23.10 Hazahúzó 0.00 700-as klub © 0.25 Vlog hotel 0.30 Vidám vasárnap 3.05 Columbo © 6.00 Zöld 7-es 6.05 Hazárd megye lordjai ® 7.00 Híradó 7.20 Világörökség© 7.45 Daktari© 8.40 Bűvölet © 9.40 Kisváros© 10.20 Kisváros© 11.00 Híradó 11.15 Vészhelyzet© 12.05 Linda® 13.05 A TV Zenei Klubja © 14.15 Szeresd a hétfőt! © 15.05 Még ilyet!© 16.00 Daktari® 17.00 Híradó 17.15 Hazárd megye lordjai © 18.10 Bűvölet© 19.10 Vészhelyzet© 20.00 Kisváros© 20.40 Kisváros® 21.20 Linda© 22.25 Vakáció!-DollyRoll koncert © 23.30 Századfordító magyarok © 0.25 A pampák királya© 1.25 A pampák királya© 2.15 Időmetszetek-Archív fotóválogatás © 22.25 Vakáció! 6.00 Hazudj, ha tudsz! @7.00 Al­pesi őrjárat © 8.20 Don Matteo ® 9.35 Robbie, a fókacsemete ® 10.35 Charly, majom a családban ® 11.35 A Klinika © 12.35 A he­gyi doktor - Újra rendel ® 14.40 A Klinika © 15.40 Charly, majom a családban ® 17.45 Don Matteo © 19.00 Hawaii Five-0 © 20.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők ® 21.00 Hawaii Five-0 © 23.00 NCIS: Los Angeles ® 6.00 Kulturális híradó 6.35 Kult’30 7.10 Felsős 8.15 Mindenki Akadémiája 8.45 Kincsesládánk© 9.15 A világörökség kincsei 9.50 Európa születése © 10.50 Nagyok 11.30 Mutasd meg, hol élsz! © 12.00 Rejtélyes XX. század- Kun Miklós műsora 12.30 A világörökség kincsei 13.10 Álomkertek© 13.45 Ki mer ma? 13.55 Érettségi 2019 14.30 Szólalj meg! 15.15 Makaronézia© 15.50 Felsős 16.25 Mindenki Akadémiája 17.00 Ön is tudja? 17.30 Kult’30 18.05 Európa születése © 19.00 Kulturális híradó 19.35 Mutasd meg, hol élsz! © 20.10 Univerzum 21.15 Carlo Goldoni: A kávéház © 0.55 Esti kérdés 6.30 Teleshop 7.35 Herbie Monte Carlóba megy ® 9.55 Komman­dó ® 11.50 Bombajó bokszoló ® 13.55 Képlet ® 16.30 Válogatott gyilkosok ® 19.00 Az utolsó vérig ® 21.00 A pap - Háború a vámpí­rok ellen © 22.50 A Tai Chi harco­sa © 0.55 A kör © 3.10 Solo - A tökéletes fegyver© 6.00 TV SHOP 6.30 Jóbarátok© 7.00 Jóbarátok© 7.25 Jóbarátok© 7.50 Jóbarátok© 8.20 Agymenők© 8.50 Agymenők© 9.15 Szívek szállodája © 10.15 Szívek szállodája © 11.05 Szellemekkel suttogó® 12.05 A mentalista© 13.05 Glades -Tengerparti gyilkosságok © 14.00 Castle© 15.00 Lucifer© 15.55 Szellemekkel suttogó © 16.55 A mentalista© 17.55 Észbontók© 18.55 Lucifer© 20.00 200 Első randi ® 21.00 200 Első randi © 22.00 Az átkelők© 23.00 Amerikai pite 6 - Béta-ház ® 0.50 A mentalista® 1.50 Szellemekkel suttogó© 2.30 Szivek szállodája® 3.15 Szívek szállodája© 6.00 9.00 10.35 12.15 14.15 16.05 18.20 21.00 23.00 1.15 3.25 16.55 A mentalista 5.50 Családi Titkok © 6.55 Hal a tortán ® 8.00 Tények Reggel © 8.40 Veled is megtörténhet! ® 9.50 Zsaruk ® 10.55 Családi Tit­kok ® 12.00 Jóban Rosszban ® 13.15 Hal a tortán © 14.25 Áll az alku © 15.30 Csapdába csalva ® 16.00 Tények© 16.25 Zsaruk© 1730 Családi Titkok © 18.35 Áll az alku ® 19.50 Jóban Rosszban ® 21.00 A pláza ásza Vegasban ©23.00 A túlélő© Televíziós vásárlás Bakkermann © magyar komédia 2008 A louisianai befutó © amerikai filmdráma 2015 Különösen veszélyes © am. akció-vígjáték 2015 Bérgyilkosék © am. akció-vígjáték 2010 R.: Robert Luketic Sz.: Ashton Kutcher, Katherine HeigIJom Selleck, Catherine O'Hara, Katheryn Winnick A Beavatott-sorozat: A hűséges © am. sci-fi akciófilm 2016 Amerika Kapitány -Átél katonája© amerikai akciófilm 2014 Bölcsőd lesz a koporsód © amerikai akciófilm 2003 Fehér pokol ® amerikai kalandfilm 2011 Gunman ® amerikai-spanyol-francia­­angol akciófilm 2015 Bakkermann © magyar komédia 2008 R.: Szőke András 14.15 Bérgyilkosék 6.00 Tenisz 7.00 Televíziós vásár­lás 7.15 Tenisz 9.00 Televíziós vá­sárlás 9.15 Tenisz 11.00 Televíziós vásárlás 11.15 Tenisz 13.00 Televí­ziós vásárlás 14.45 A Bundesliga csapatai 15.00 Labdarúgás 16.00 American Football - NFL 19.30 Mai helyzet 19.45 Erős emberek 20.45 UFC 21.15 UFC 21.45 A Bundes­liga csapatai 22.00 Labdarúgás 23.00 Germánia 0.00 Labdarúgás 2.00 Labdarúgás 5.55 Startfejes magazin 6.30 Sporthíradó 7.35 Kosárlabda magazin 8.35 Kézilabda magazin 9.35 Bringasport magazin 10.00 Sporthíradó 10.35 Labdarúgó közvetítés OTP Bank Liga: DVTK-MOL Vidi FC 12.30 UEFA Bajnokok Ligája magazin 13.00 Sporthíradó 13.30 Sportmagazin 14.00 Jövünk! 14.30 Hajime magazin 15.00 Labdarúgó közvetítés OTP Bank Liga: DVSC­­Kisvárda Master Good 17.00 Sporthíradó 17.15 Hungaroring magazin 17.45 Fradi Tv 18.15 M4 Sport stúdió 18.55 UEFA Bajnokok Ligája TSG1899 Hoffenheim- ManchesterCityFC 20.45 M4 Sport stúdió 21.15 Labdarúgó közvetítés OTP Bank Liga: MTK Budapest- Mezőkövesd Zsóry FC 23.15 UEFA Bajnokok Ligája összefoglaló 17.45 Fradi Tv tv paprika"! 9.00 Havas Dóra © 10.00 A bol­dogság útjain © 11.00 Robi és a szomszédok © 12.00 Két éhes tengerész ® 13.00 RNer Cottage Ausztrália © 14.00 Mi van a hű­tőben? © 15.00 Hugh mesterhár­masa ® 16.00 Raymond Blanc © 17.00 Fitt-térítők © 17.55 Michael konyhája © 19.00 Havas Dóra © 20.00 A szakács, ha világgá megy © 21.00 Robi és a szomszédok ® 22.00 River Cottage© A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának jogit minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom