Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)
2018-10-17 / 242. szám
4. MEGYEI KÖRKÉP 2018. OKTOBER 17., SZERDA Egyed Antalnak állítottak emléket Engedélyeztetni kell a korábban létesített kerti kutakat is SZÉKESFEHERVAR Egyed Antal-domborművet avattak Székesfehérváron. A Tolna Megyei Honismereti Egyesület névadója 1779-ben született a királyvárosban, most pedig a Vörösmarty Képtár homlokzatán állított emléket neki a település, tudtuk meg Barteczka Máriától, a szervezet titkárától. A történetíró, költő és fordító római katolikus plébános Egyed Antal Vörösmarty Mihály barátja volt. Bonyhádon és Dunaföldváron szolgált, miközben évtizedekig gyűjtött forrás értékű adatokat Tolna vármegyéről. Ő volt megyénk első helytörténet írója, aki ma is hasznos tanulmányokat hagyott hátra a honismereti mozgalomnak, és aki Dunaföldváron hunyt el 1862- ben. Az emléktáblát avatok méltatták az Egyed Antal életrajzával és munkásságával foglalkozó Tolna megyeiek, így Kaczián János és Cserna Anna kutatási eredményeit is. Mindketten tagjai a honismereti egyesületnek, amelynek nevében dr. Gesztesi Enikő elnök és Barteczka Mária titkár helyeztek el koszorút a székesfehérvári önkormányzat támogatásával készült domborműnél. B. K. Dr. Gesztesi Enikő és Barteczka Mária a dombormű előtt Nem Év végéig kell legalizálni az engedély nélkül létesített kutakat, bár az agrárkamara kezdeményezte, hogy az érintettek újabb türelmi időt kapjanak. A vízgazdálkodási törvénybe egyébként 2016-ban került be, hogy a korábban engedély nélkül létesített kutakra is engedélyt kell kérni. Tolna megyében, főleg vidéken, több tízezer kerti kút van, melyek többsége öntözési feladatot lát el. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Olvasóink közül többen is lapunkhoz fordultak azzal a kérdéssel, hogy mi lesz a sorsuk az ásott kutaknak, be kell-e, és ha igen, meddig kell bejelenteni ezeket a létesítményeket, és főleg hol és kinnek..- Hamarosan lejár az a határidő, december vége, amelynek elmulasztása esetén vízügyi bírsággal fenyegetik az ásott kutak tulajdonosait. A kormányrendeletből sajnos nem derül ki - vagy mi falusi emberek legalábbis nem tudjuk kiolvasni - hogy az udvaron levő, évtizedekkel ezelőtt létesített ásott kútra kell-e úgynevezett fennmaradási engedélyt kérni. Ezek általában nem érik el a harminc-negyven méter mélységet sem. Nem lehet tudni, melyik kút esik a rendelet hatálya alá - foglalta össze a hasonló problémával küzdő olvasóink gondolatait Győri Lajos vidéki olvasónk. Amit biztosan lehet tudni, hogy december 31-ig kell fennmaradási engedélyt kérni a 2018. január 1-je előtt engedély nélkül létesített kutakra. Amennyiben a létetudható mennyi van A tulajdonosok abban bíznak, hogy meghosszabbodik a határidő Fotó: Shutterstock Sokan szeretnék, ha meghosszabbítanák a határidőt A házi kutak tulajdonosai nyáron még reménykedhettek abban, hogy az engedélyeztetési kötelezettséget eltörlik, ugyanis, az Országgyűlés júliusban megszavazta a vízgazdálkodási törvény módosítását, mely szerint nem kellett volna engedélyeztetni a nyolcvan méternél sekélyebb kutakat. Ezt a módosítást utasította el az Alkotmánybíróság augusztusban. Az indoklás szerint a módosítás veszélyeztetné hazánk vízgazdálkodását. „Az állam alaptörvényből fakadó kötelezettsége a felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi védelme, valamint a vízhasználat jövő generációk érdekeit is figyelembe vevő szabályozása” - fogalmazott az Alkotmánybíróság. A vízgazdálkodási törvénybe egyébként 2016-ban került be, hogy a korábban engedély nélkül létesített kerti kutakra is engedélyt kell kérni. Új fejlemény ebben a sokakat érintő ügyben, hogy a Nemzeti Agrárazdasági Kamara kezdeményezte az engedélyeztetés határidejének 2020 végéig történő meghosszabbítását. A javaslatról a napokban tárgyal a kormány. sítményt a tulajdonosa határidőig nem engedélyezteti, úgy bírságra számíthat, ami maximum háromszázezer forint lehet természetes személyek esetén. A fennmaradási engedélyezés a jegyző hatáskörébe tartozik ha: a kút nem érint karszt- vagy rétegvizet, ha az éves mennyiség az ötszáz köbmétert nem haladja meg, ha a kút épülettel rendelkező ingatlanon van, ha a kérelmező magánszemély, ha a kút háztartási igényeket szolgál. Amennyiben a felsorolt feltételek közül bármelyik nem A 90-es években volt nagy divat kutat fúratni teljesül, tehát például gazdasági célú létesítményről van szó, akkor nem a jegyző, hanem a katasztrófavédelmi igazgatóság hatáskörébe tartozik a kút fennmaradási engedélyezési eljárása. Dr. Bozsolik Róbert, Bátaszék polgármestere elmondta, nincs pontos információjuk arról, hogy a településhez tartozó területeken hány fúrt kút van. De ugyanez a helyzet a megye többi településén is, legyen az város vagy falu. A városvezető elmondta azt is, hogy a 90-es években nagy divat volt kutat fúratni, mert erről oldották meg a kertek locsolását, sőf bizonyos esetekben az állatok itatását is, és van, ahol ellátja a háztartást is, így valószínűsíthető, hogy legalább minden harmadik háztartásban lehet ilyen kút, ami ezres nagyságrendet jelenthet. Bátaszéken eddig még egyetlen személy sem kért fennmaradási engedélyt a fúrt kútja miatt. A hozzájuk legközelebbi bíróságon részesei lehetnek a távoli tárgyalásnak Biztonságos meghallgatási rendszer Jéri Tamás (balról), dr. Farkas László és Tóth József informatikus Fotó: Mártonfai Dénes SZEKSZÄRD A távmeghallgatásról tartottak tájékoztatót kedden a Szekszárdi Törvényszéken. A bírákon és bírósági dolgozókon kívül részt vettek a rendezvényen a rendőrség, az ügyészség és a megyei BV-intézet képviselői. A megjelenteket dr. Farkas László, a törvényszék elnökhelyettese köszöntötte. Jéri Tamás, a Tolna Megyei BV. intézet parancsnoka elmondta, hogy a fogvatartottak biztonságos szállítása a sokszor távoli börtönökből a tárgyalásra jelentős humán és anyagi erőforrást köt le. Ezért fontos, hogy a jövőben lehetőség lesz arra, hogy az e célra kialakított helyiségben távolról hallgassák meg a fogvatartottat. Dr. Farkas László elmondta, hogy tanúk és büntetés-végrehajtási intézetben lévő fogvatartottak távmeghallgatására a bíróságok egyik fejlesztési programja keretében nyílik lehetőség. A biztonságosan kiépített rendszer segítségével a tárgyalóteremben jelen nem lévőket is meghallgathatnak. Idővel az összeköttetést kialakítják nemzetközi szervezetekkel is. A rendszer segítségével időt és pénzt lehet megtakarítani. A tanúként szereplő állampolgároknak is kedvező a lehetőség, ha nem kell a tárgyalás helyszínére utazniuk, hanem a hozzájuk legközelebbi bíróságon is részesei lehetnek a távoli tárgyalásnak. A modern videó-kommunikációs technológiát az országban először az Egri Törvényszék épületében építették ki és 2018. május 24- én szimulált tárgyaláson mutatták be. A kép- és hangfelvételt rögzítik. A modern technológia bevezetésének jogi hátteréről is szólt dr. Farkas László. Mint elmondta, az új büntetőeljárási törvény bizonyos esetekben kötelezővé teszi a telekommunikációs eszközök használatát. Védett tanúk, vagy a különleges bánásmódot igénylő sértettek, például fiatalkorúak, vagy éppen a szexuális bűncselekmények sértettjei esetében fontos, hogy nyugodt körülmények között, a vádlottól távol, külön teremben tehessék meg vallomásukat. A védett tanúkat csak a bíró látja, a hangjuk pedig eltorzítva hallatszik. Eddig kétszáztizenöt állomás épült ki az országban. Tolna megyében egy a törvényszéken, kettő pedig a Szekszárdi Járásbíróságon van. Amikor a távmeghallgatásra alkalmas tárgyalótermekben épp nem zajlik tárgyalás, akkor azt a bíróságok értekezletek, képzések megtartására is használhatják, akár videókonferencia keretében. A tegnapi szekszárdi bemutatón a kép és hangkapcsolat jó minőségben létrejött a börtönnel és a járásbírósággal, nem sikerült viszont az összeköttetést megteremteni a Pécsi Törvényszékkel. 1.1. Támogatják megyénk tehetségeit TOLNA MEGYE Kihirdették a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj nyerteseit. A támogatást elnyerő fiatalok között több Tolna megyei is szerepel. Szekszárdról Csizmazia Dóra és Táczi István, Bonyhádról Pókai Eszter és György Levente, Tolnáról Rappay Bence Zsolt és Rák Olivér, valamint Dombóvárról Németh Miklós, Paksról Kirchkeszner Csaba és Bogyiszlóról Szűcs Boldizsár részesül támogatásban. Az elismeréseket az Emberi Erőforrások Minisztériuma dísztermében adták át nemrégiben. Köszöntőjében Bene Dániel, az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő főigazgatója elmondta, hogy a tehetségek támogatása Magyarország jövőjét jelenti, és fontos célnak tartja a támogatáson túl az ösztöndíjasok életpályakövetését is. Dr. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy lemondás, kitartás és munka nélkül nem lehetnének itt a nyertes pályázók. H. E. Bizonyos esetekben kötelező, hogy a vádlottól távol hallgassák meg a tanút