Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-16 / 241. szám

EGY PERCBEN Összegyűjti az értékeket GYONK Kiss József magángyűjtemé­nye már szerepel a helyi és a me­gyei értéktárban is. Több száz tárgy, több ezer fotó a svábok félmúltjá­ból, a XX. század közepéről. Gyűjte­ménye elhelyezésére 2000-ben vá­sárolt egy házat Gyönkön, ami azóta megtelt korabeli bútorokkal, ruhák­kal, használati- és dísztárgyakkal, fényképalbumokkal. Drágább is, olcsóbb is ÉLELMISZER-KERESKEDELEM Nem állt meg a gabonaárak emelkedé­se, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint augusztusban tizennégy százalékkal drágultak a termények. Egyes gyümölcsök ára viszont nagyot csökkent. ► 7 Ellenük nem szavazunk KÜLPOLITIKA Magyarország semmi­lyen Lengyelország elleni szankciót nem fog megszavazni, és számíthat Lengyelország támogatására mind­végig a hetes cikkely szerinti eljá­rás során. ► 8 Túszejtés volt Kölnben NÉMETORSZÁG Rendőri akcióval ért véget a túszdráma a németországi Kölnben tegnap délután. A hatvan­éves férfi elkövető súlyosan megse­besült. A rendőrség jelentése sze­rint egy párkapcsolati vita áll a tör­téntek hátterében. ► 9 Jó reggelt! Vicces eseteket produkál, ha valaki színtévesztő, márpe­dig én az vagyok, sőt, már a nagypapám is piros karácsonyfát rajzolt az iskolában. Szóval öröklő­dött a dolog. Persze, ez sokszor ide­gesítő tud lenni, főleg, mikor az em­berek elkezdenek vizsgáztatni, kü­lönböző tárgyakra mutatva, hogy mondjam meg, milyen színűnek lá­tom őket. Egyik reggel is felhúztam egy pár - mosás után általam ösz­­szepárosított - zoknit, amiben az­tán egész nap vígan elvoltam. Mi­kor este hazaértem és levettem a ci­pőmet, a barátnőm döbbenten hívta fel a figyelmemet arra, hogy bizony az egyik lábamra az én világosszür­ke, á másikra viszont az ő rózsa­szín zokniját húztam fel. Sz. D. 1 8 2 4 1 Marad a régi jelölés is az új mellett a kutakon TOLNA MEGYE Az európai uniós irányelv alapján elké­szített, egységes méretű és formátumú címkék segítik majd a tájékozódást a ben­zinkutakon az Európai Unió összes országában. Emellett kötelező a cím­ke alkalmazása a 2018. ok­tóber 12. után forgalom­ba hozott vagy nyilvántar­tásba vett új járműveknél. A kötelező jelölés az üzem­­anyag-tanksapka közvetlen közelében található. A hazai töltőállomások je­lentős hányadán még nem alkalmazták az új jelölése­ket. Ennek a magyarázata az, hogy a jogszabály pon­tos rendelkezéseit nemzeti hatáskörben fektetik le, így számíthatnak az autósok még egy rövidebb-hosszabb átmeneti időszakra, illetve arra is, hogy a kútfejeken egyszerre szerepel majd a régi és az új jelölés. ► 3 Rövid időn belül mindenhol kint lesznek az új címkék, folyamatosan helyezik ki őket Fotó: MakovicS Kornél Összezavarodhat a beszélt és írott Új célokat tűzzenek ki maguknak Mobiltelefont vettek el mástól SZEKSZÁRD A beszélt és az írott nyelv zavarairól tar­tott előadást Módos Anna gyógypedagógus-logopédus tegnap a Babits Kulturális Központban. Mint elhang­zott, sok gyereknek gondot jelent a beszédészlelés, fél­rehallanak hangokat, betű­ket kevernek össze, ami is­kolás korban az írásnál is gondot okozhat. PAKS Mára megdőlt az a té­tel, hogy az idős emberek nem képesek vitális életre, és hogy az életkoruk hatá­rozza meg a szellemi teljesí­tőképességüket. ► 4 SZEKSZÁRD Társtettesek­ként, kisebb értékre elkö­vetett lopás vétsége miatt emelt vádat egy harminckét éves és egy húszéves kisdo­­rogi férfi ellen. A vádlottak egy sörözőben egy ott tar­tózkodó nő notebookját és mobiltelefonját tulajdonítot­ták el, miután észrevették, hogy őrizetlenül hagyta a készülékeket. ► 2 Pozitív szemléletre nevelnek TOLNA MEGYE Közel ezeregy­száz iskola csatlakozott eb­ben a tanévben a Jobb Veled a Világ Alapítvány Boldog­ságóra programjához. A Boldog Óvoda és Iskola programjának fókuszában az áll, hogy hogyan lehet a negatív gondolkodásmódon változtatni és a tanulásban az optimista hozzáállást ki­alakítani. Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar tudomá­nyosan is igazolta az alapít­vány által kidolgozott prog­ramot, amely a pozitív pszi­chológia módszereire épül. Mind a tanárok, mind a gyerekek jóllétével foglalko­zik és a szülők bevonására is lehetőséget teremt. ► 4 Iskolába mentek a nagyik SZEKSZÁRD A családi értékek megőrzése volt a célja annak a rendezvénynek, amelyet a hétvégén tartottak a Garay iskolában. A diákok zenés-táncos produkciókkal kedveskedtek a közönségnek, majd kézen fogták a nagyszüleiket, bemutatták nekik az iskolát, az osztálytermeiket, közben a nagyszülők meséltek a múltról, saját iskolás élményeikről, a gyerekek pedig a jelenről. ► 6 Élményben gazdag gyalogtúrák BONYHÁD Fennállásának ötéves jubileumát ünnep­li a több lábon álló Dobogó Egyesület. A szervezetet ba­ráti társaság alakította, el­sősorban a hegymászás és természetjárás népszerűsí­tését tűzték ki célul. Azóta alaposan kibővült a bonyhádi bejegyzésű egye­sület tevékenységi köre. Az egyesület fő profilja tovább­ra is a túrázás, emellett ér­dekeltek a környezetvéde­lemben, és tevékenyen részt vesznek különböző bonyhá­di rendezvények lebonyolí­tásában. A hagyományápolás és a helyi értékek megőrzése szintén szerepel a vállalt fel­adataik között. ► 2 SZERKESZTŐSÉG: E-mail:Szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Budavári Kata 06-74/511-510 TERJESZTÉS hétköznap 8-16 óráig 06-46/998-800 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 06-74/511-534 MA HOLNAP 22 23 *"• A mai napon megnövekedhet a fátyolfelhőzet, de csapadék nem várható. A délkeleti szél megélén­kül, a hőmérséklet 20-25 fok körül alakul. ► 12 Boldog névnapot kívánunk Hedvig és Gál nevű olvasóinknak! i a u

Next

/
Oldalképek
Tartalom