Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)
2018-10-02 / 229. szám
A MEGYEI KÖRKÉP 2018. OKTÓBER 2., KEDD A két legnehezebb dolog az életben: jól szeretni és szívből megbocsátani Erősebben összetartanak, akik szentesítik a párkapcsolatukat NEUROLÓGUS és pszichiáter szakvizsgával rendelkezik dr. Gogh Edit, de az ember egészét vizsgáló, keresztény orvosnak tartja magát. Kunszentmártonban praktizál, Tolnára a keresztény értelmiségiek meghívására érkezett. Előadást tartott a megbocsátásról. Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu TOLNA Egy Szolnok megyei kisvárosban, Kunszentmártonban praktizál dr. Gogh Edit főorvos. Neurológiai és pszichiátriai járóbeteg-ellátást végez. A közelmúltban egy tolnai rendezvényen tartott előadást.- Nem neurológusnak vagy pszichiáternek, hanem keresztény orvosnak tartom magam- mondja. - A szakvizsga csak a szükséges adalék ahhoz, hogy hivatalos engedélyünk legyen a gyógyításhoz. Valójában a test, a lélek, a szellem összefügg, s ennek egészét kell vizsgálnunk. Az embernek nemcsak annyi a baja, hogy mondjuk porckorongsérve van, hanem az esetek többségében valami valami miatt megromlott benne. Lehet, hogy a lélekben nagyobb a probléma, mint a testben. Erre kell fényt derítenünk.- Kezdetektől fogva így tekint a hivatására, vagy menet közben jött a felismerés?- Keresztény családban nevelkedtem, belenőttem a hitbe. Kezdetben én is a tankönyvek alapján gyógyítani próbáló orvos voltam. Mindent megadtam a betegnek a tudomány akkori állása szerint, mégis elmaradt a kívánt eredmény. Akkor kezdtem komplex módon gondolkodni, összekötve a munkát és a hitet. Sokat köszönhetek Leel-Őssy Lóránt professzornak, aki mellett a nyolcvanas években az esztergomi kórházban dolgoztam Láttam, tapasztaltam, hogy a hit hat. Gyógyít.- Titokzatos lény az ember?- Igen, de megfejthető. Hozzám a beteg nem úgy jön, hogy ver a férjem, nem áll szóba velem a gyerekem, a menyem, az anyósom. Úgy jön, hogy fáj a fejem, zsibbad a karom, nem tudok aludni, nincs kedvem elmenni dolgozni. S ebből kiindulva kell közösen, beszélgetve kideríteni az okot, a sokszor eltitkolt lelki traumát. Nálam a rendelőben kinn van a kereszt, a Mária-kép, a tízparancsolat, s ezt látva könnyebben megnyílik a páciens, pláne, ha ő is hívő.- A megbocsátást választotta tolnai előadása témájául. Miért?- Nem én választok. Ha előadásra kérnek fel, mindig felajánlok 10-12 témát: önismeret, emberismeret, lélekismeret, magányosság, megbocsátás, szeretet és így tovább. Tíz esetből hétszer a megbocsátást, kétszer a szeretetet kérik, és csak néha valami mást. Több, mint negyven éve vagyok a pályán, s azt látom, hogy ez a két dolog a legnehezebb: jól szeretni és szívből megbocsátani.- Azt szokták mondani: békül a magyar, de nem felejt...- A megbocsátás nem kötelez felejtésre. Csak az a dolgom, hogy fogadjam el, békéljek meg azzal, ami történt, ne vágjak vissza, és ne ítélkezzek. Az önbíráskodás nem megoldás. Bízzunk az égiekben! Majd odafönt elintézik a dolgot.- Hogy látja, milyen állapotban van az ország? Szaporodnak a pszichés megbetegedések?- Drámaian szaporodnak. A versenyszellem, a teljesítménykényszer miatt állandósul a stressz. Az emberek egy-Komplex módon gyógyít, megtapasztalta, hogy a hit hat re kapzsibbak, egyre kevésbé tűrnek, képtelenek alkalmazkodni, csak kapni akarnak, adni nem. Tele van az ország nárcisztikus személyekkel, s elképzelhető, mi sül ki abból, ha egy önimádó férfi és egy önimádó nő összekerül. A legkisebb konfliktust sem tudják kezelni, mert megszokták, hogy körülöttük forog a világ. A másik betegkörbe a sérült, csonka családokban élők tartoznak. Sajnos ma a házasságok közel hetven százaléka válással, de legalábbis különéléssel végződik. Lelkileg sérül a férfi, sérül a nő, de leginkább a gyerek, aki azt hallja, hogy „Azt hiszed, ha te nem jöttél volna, elvettem volna anyádat?”, vagy „... hozzámentem volna apádhoz?”.- Mi lehetne a megoldás?- Nem a pszichiátriai, gyermekpszichiátriai gondozókat kellene szaporítani, hanem normális családok kellenének. Ehelyett vannak apák családok nélkül és családok apák nélkül. És van a szülők között ingázó gyerek, aki úgy érzi, hogy nincs rá szükség, nem szerethető, csak teher. Ha teher vagyok, ha nem szeretnek, magamat sem szerethetem. Emiatt nem tudok megbocsátani magamnak, nem tudok megbocsátani másnak, kialakul egy bizalmi krízis, bizalmatlan leszek a partneremmel is, nem kötöm vele össze az életemet, csak élettársi kapcsolatot létesítek, amiből bármikor kiszállhatok.- Azt mondják, nem a papír a lényeg...- Ez nagy tévedés! Az Isten előtt, az oltár előtt tett fogadalom nagy súllyal bír. Sokkal erősebb az összetartozás érzés azok között, akik szentesítik a párkapcsolatukat egy tanúk előtt kimondott igennel. Azt tapasztalom, hogy ahol van papír, ott általában nagyobb a megértés, a szeretet, vagyis van mögöttes tartalom. Dr. Gogh Edit pszichiáter foorvos előadása Tolnán, a megbocsátásról A szerző felvétele Szentes, Esztergom, Kunszentmárton Humanitás Dr. Gogh Edit 1954-ben látta meg a napvilágot Makón. A helyi József Attila Gimnáziumban érettségizett, majd Szegeden szerzett diplomát az általános orvosi egyetemen, 1978-ban. Pályakezdőként a szentesi kórházba került, a neurológiai osztályra. Ott tette le az első szakvizsgáját, neurológiából. Később, családi okok miatt Esztergomba költözött. Ott tette le a pszichiátriai szakvizsgát. Utána, szintén családi okok miatt került Kunszentmártonba, ahol a pszichiátriai, neurológiai, alkohológiai szakrendelőt illetve gondozót vezette 1986-tól 1993-ig. Azt követően indította a máig működő főállású magánpraxisát. Humanitás Nagy hatással volt dr. Gogh Editre az esztergomi kórházban dr. Leel-Őssy Lóránt professzor (1927-2008), akit rendkívüli szakmai tudás és humanitásjellemzett! Az agykutatás nemzetközileg ismert alakja volt, tudományos cikkek, szakkönyvek szerzője. Arra is ügyelt, hogy harmonikus munkahelyi légkört alakitson ki. Előadás a kuruc kor hangszereiről, énekeiről, táncairól A győztes csatára emlékeztek Másfél hét és kész van a sportcsarnok KÖLESD Az utolsó győztes kuruc csata 1708 szeptemberében volt, Kölesd térségében, Béri Balogh Ádám vezetésével. Az évforduló kapcsán minden évben találkoznak a településen a Béri Balogh Ádám Baráti Társaság tagjai, megemlékezést tartani, és megkoszorúzni a Csendes Panzió falán lévő emléktáblát. Ezt legutóbb most vasárnap tették meg. Érkeztek az ország távolabbi tájairól is a kor iránt érdeklődők, mintegy húszán. Előadást dr. Bérczessy Lajos egyetemi docens tartott a kuruc kor hangszereiről, énekeiről, táncairól. A program moderátora dr. Pócos Géza volt, a koszorút Csendes Sándor és Szilády Dezső helyezte el. Kiemelték az ötletgazda, a tábla elkészíttetését szorgalmazó helyi vállalkozó, Stengeli Andrásné szerepét. Megemlékezéseket, a mostanival együtt, tizenkét alkalommal tartottak Kölesden. A téma mindig más és más, de a két főszereplő ugyanaz: II. Rákóczi Ferenc és Béri Balogh Ádám. A hagyományőrző társaság elszállásolása ezúttalUzdon történt, s azon a környéken is megnézték a nevezetességeket. Wessely G. A baráti társaság az emléktáblánál m szerző tóig BÁTASZÉK Támogatási kérelmekről, a város költségvetési ütemezéséről, beszámolókról döntöttek a képviselők a legutóbbi testületi ülésen. Mint az elhangzott, a téli rezsicsökkentéssel kapcsolatos önkormányzati támogatásra 323 kérelem érkezett be, amelyikből 299-et bíráltak el pozitívan, mintegy 3,6 millió forint értékben. A képviselők elfogadták a Bátaszékért Marketing NKft. féléves beszámolóját is. Ezt követően 1,9 millió forintos támogatást szavaztak meg a Bátaszéki Önkormányzati Tűzoltóságnak, majd megtárgyalták az önkormányzat első félévi költségvetését. Kiválasztották a kivitelezőket is a városi fejlesztések lebonyolításához. Pár napon belül elkezdődnek a Garay utcában a felújítási munkák. Első ütemben a temető mellett parkolókat alakítanak ki, illetve felújítják az utca déli szakaszát is. Másfél héten belül újra birtokba vehetik a diákok és a sportolni vágyók a Kalász János Városi Sportcsarnokot. Az ötvenmillió forintos felújítási munkákból az állami támogatás húszmillió forint volt. M. I.