Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-22 / 221. szám
3 wrsn.iL folvtotás az 1. oldalról B helyőrség Legalábbis egy részét, hiszen Rejtő kisebbik bátyjánál, Gyulánál is voltak kéziratok tudomásunk szerint, sőt, ő volt az, aki közreadta Rejtő Jenő halála után négy évtizeddel a sok vitára okot adó Vanek úr (valamelyik) csonka változatát (a kérdés idén billent helyre, miután megjelent a jelen tudásunk szerint teljesnek mondható gépiratkiadás e műből, a gépelés másodpéldányának fakszimile kiadása). De tudunk a Rejtő-vonatkozású anyagokat gyűjtő pszichológus, Paulay Lajos ötvenes években készült jegyzékéről is, melyben címszerűen több kiadatlan Rejtő-mű is szerepel, de kétséges, hogy volt-e nála valaha is kézirat. Az első kiadatlanságokat is tartalmazó új kötet(ek) a hatvanas évek végén jelent(ek) meg, de forrásjelölések híján csak tapogatózás a sötétben, hogy mi honnan került elő, illetve be. További rejtőiség kérdése az is, hogy Rejtő titkárnője mit, hova és hogyan mentett meg és ki az író mellől, még 1942 őszén-telén és azután. Mert amikor évtizedekkel később eladta lakását, az új vevők újabb hagyatéktöredékre találtak az ingatlanban, melynek darabjai nem stimmeltek a Paulay-féle regiszterrel, és amikor az ez időben megjelent Dallos József-öszszeállításban a hivatkozási alap a jogörökös (mint akinél a gépiratok fellelhetők), akkor végképp elveszettnek hitt történetté vált mind a rejtőség, mind pedig a rejtőség rejtőiségének kérdése. És marad az unos-untalan előcitált Hámori-interpretáció, mindaddig, amíg valaki meg nem haladja. (Hámori Révai Gyulától és fiától, Pétertől kapott Rejtő-anyagokat, amelyek aztán, hűen e történeti szálhoz, természetesen eltűntek). Mindenekelőtt a rejtőiség kérdését kell tisztázni: a pastiche-ok, epigonádok világában, főleg hogy ily bonyolult az egész Rejtő-hagyaték-kérdés, ez lenne a legfontosabb, hogy ne Révai Gyulát vagy Egri Lajost (vagy másokat) olvassunk véletlenül sem, hiszen épp Révai Gyula térben és időben egymásnak ellentmondó megnyilatkozásai vetik fel a legfőbb gyanút (ti. kiegészítette az eredeti szövegeket, másutt pedig: csak adminisztratívoskodott a meglévő lapok fölött-között), vagy az apa hajdani elbeszélése fióknyi széttépett regénylapokról, melyek összerakásra várnak... Persze a Hámori-verzió megállapításai is ingoványosak időnként, vélhetően a filológia is pontosít majd benne, legutóbb Thuróczy Gergely, a PIM munkatársa szállt szembe némely tézissel, de az eredmény, a valósághoz legközelebb álló eredmény kikutatása a kutatók és gyűjtők kezében van (Veres András, Kiss Ferenc, Bálint Gábor). Vagy egy intézményi keret igényeltetik az egész rejtőség-rejtőiség kérdéséhez, amelyik utánamegy a fentebbi rejtős történetnek is, tisztázza a regiszterek, bibliográfiák hiátusait (jelenleg a legteljesebb gyűjtemény tudomásom szerint a legendás képregényszerzőé és -gyűjtőé, Kiss Ferencé), magyarán feldolgozza a jelenleg feldolgozhatatlannak látszót. De mindaddig, amíg az utópián lamentálunk, a hagyatékban heverő kaotikus lapok között volt és van teljes vagy csak minimálisan hiányos gépirat. Érdekes módon ezek kiadására, megjelentetésére nem nagyon vállalkozott senki, sem kiadói, sem kutatói oldalról az eltelt évtizedek alatt. Hallomásból és afféle legenda szintjén kering a magyar éterben, hogy a borítóig eljutott Parancs az parancs! kéz- vagy gépirata valóban létezik - jómagam szegedi városi pletykaként hallottam, hogy megvan -, de milliókért kínálja valaki vagy kínálják valakik. Más forrásokból ugyan meg nem nevezett, de „kitűnő légiós-könyv”-ről is van tudomásom, de ezek többnyire oly hitelességű információk lehetnek, mint az, hogy Rejtő kéziratokkal fizetett a törzshelyén, vagy hogy tényleg megjárta a légiót. Mondhatni, a posztéletút is rejtői fordulatokat élt és él meg, de végső soron maga az életút is rejtői volt, a regények hangulata, a füstös-fülledt kocsmák levegője, a párbeszédek, a szájhősök fellépései, a szigorú tekintetekből áradó ködös miszPrihoda Judit: Wagner úr tikum, amelyet a légióhoz kötöttek sokan, inkább az erzsébetvárosi lebujok sajátjából jön, a pesti éjszakai életből eredő életképek összegyúrt és a földgömb tetszőleges (többnyire homokos) vidékeire exportált írói lelemény és fantázia elegyei, megtoldva egy jó kis krimivel. Ez Rejtő maga, akinél jobban senki sem ismerhette e világot, és mivel ebben élt naphosszat és napéjt, az utókor számára feladott kérdések gyökerét tulajdonképpen maga ültette el: képzavarral élve soha nem tudta pontosan, mikor és mit írt, viszont maga sem dokumentálta ezeket, többnyire egyszerre dolgozott több művön, mialatt az újabbat írta, az előző(eke)t javítgatta (magyarán a gépiratot szinte teljesen átírta), heti leadásos rendszerben szerződött kiadókkal (pár nap alatt írt meg/diktált le kész kisregényeket), keveredtek-kavarodtak a témák időnként, elvarratlan szálak kószáltak a rejtélyes lapokon, aztán néha a kiadók kéréseket eszközöltek volna egyiken-másikon, mire Rejtő úgy reagált, ahogy ismertebb hősei: némi hisztéria és fenyegetőzés közepette elegánsan (vagy kevésbé így) összetépte az opust. Nesze neked, utókor, üdv a puzzle világában! A Rejtő-puzzle-ban, melynek összerakását felvállaltam mint kiadó, de a néminemű keserű tapasztalat máris körbelengte a történetet, ahogy megjelentek a kérdéshez „hozzánemértők”. De ez már csak , V ilyen, a dolog természeténél fogva. Wass Albert, Kós Károly, Bánffy Miklós, Daday Lóránt, Márai Sándor vagy Szerb Antal stb. kiadatlan írásainak kiadásakor is ezzel szembesültem. Mert ilyen a „rejtőzködő” papiruszok ceruzás-tintás-gépírt világa. A Konzílium az őserdőben kézirata Fotó: Kovács Attila Zoltán • 2018. szeptember_____________________________________________________________________________________________________________ IRODALMI-KULTURALIS MELLFKLET !
