Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-22 / 221. szám
IRODALMI-KULTURALIS MELLEKLET 2018. szeptember 22. 2 Molnár Vilmos tárcája 5 II. évfolyam 38. szám Orbán János Dénes és Sántha Attila Hümér-versei 7 Zselicky Zoltán Árpád esszéje URNM'.N KlSÉMlRT JfctffM JUMUS CN£SKR ip£J^N Dluhopolszky László: Uram, a késemért jöttem haavatek Rejtő(i)ségek n hogyan kell gondtalanul élni a sárban, körülvéve a hentesekkel /# vezervers Rejtő Jenő Sír(a)felirat Ki itt nyugtalankodik csendesen, író volt és elköltözött az élők sorába. Halt harminchat évig, élt néhány napot, S ha gondolkozott, csak álmodott Néhány lapot. S mikor kinevették: Azt hitte, hogy kacagtatott. Most itt fekszik e nehéz Temetői hant alatt, Zöld koponyáján kiüt a csíra És azt álmodja, hogy él. Szegény. Béke hangjaira! Amen. Kovács Attila Zoltán Nagy életmű, többnyire ismert, sorait szabadon idézik, figurái legendásak, nincs olvasó, ki ne ismerné a nevét szerte a Kárpát-medencében, s azon is túl, még román kalózkiadásról is van tudomásunk... Mit lehet még írni róla? - tehetnénk fel a költői kérdést. De bármelyik szerzőről kell és érdemes írni, amenynyiben, jelen esetben az irodalomtudományban, van új fejlemény az életmű kapcsán. Rejtő Jenőről való tudásunk sok tekintetben vegyes képet mutat az eltelt emberöltő óta, más a szakmai kép és megint más az olvasói, hovatovább mostanság kerülnek elő újabb kiadatlan írások, és ki tudja, még mi minden várható a jövőben, ha csak abból indulok ki, hogy az egyik legenda szerint az ostrom (ezúttal ’56) alatt az óvóhelyek egyikében-másikában Rejtő-kéziratokkal fűtöttek. Vagy ki fogja dekódolni hiányos és torzó naplóját, amely jelenleg olvashatatlan? Milyen muníció lappang magángyűjtőknél, van-e a család leszármazottainál bármilyen ismeretlen írás, amelyek együttesen színeznék tovább a majdnem teljes Rejtő-portré vonásait? Ami a jelen állás szerint színezhető... De hogy visszafelé haladjak a fentebbi felvetés nyomán: az olvasói kép az abszolút siker története, öt könyve már rovásírásban is olvasható, s bár lefordíthatatlannak tartottuk/ tartjuk, tizenöt nyelven olvasható. A szakmai része már bonyolultabb: szépirodalom-e mindez vagy sem, esetleg egyes darabok szépirodalmi igényűek s a nagyja kevésbé, tömegkultúra ez vagy más stb.? E kanonizációs kérdés képlékeny terület még, ha gyorsan számbaveszem, hány szakmai elemzés, kötet, tematikus kiadvány stb. jelent meg Rejtőről durván nyolc évtized alatt* akkor szinte siralmas az eredmény, még mindig Hámori Tibor a hivatkozási alap. Ha az irodalom felől közelítek, kiderül, hogy Rejtő eleve komoly „tudás” birtokosa; Esterházy: „ikercsillagom Rejtő és Thomas Mann”, Szentkuthy: „kívülről tudom”, Nemeskürty: „elmés” - hangzanak a hirtelen eszembe jutott jelzők, kifejezések életművét illetően. De hogy ne csak irodalmisággal példálózzak, Kocsis Zoltánról mesélték, hogy kívülről, szó szerint idézte a regényeket... Mégis, a szakma eddig elkerülte Rejtő értő értelmezését, s ez független az eltelt évtizedek (irodalom)felfogásától, vagyis a „nemtudás” konstans jelenség ma is, még akkor is, ha vannak fejlemények. Rejtőt a szocializmus is felemásan kezelte, ami kétségtelenül jobb helyzet, mint a tiltottság (ha csak az 1946-os törvényre gondolunk, amely mintegy 3300 művet likvidált egy tollvonással), de ez korántsem jelentett holmi szakmai kérdést: kiadtak mindenfélét milliós példányszámokban, az ismert szövegeket mindenféle kritikai észrevétel nélkül újraközölték, sőt, a tendencia ma is jelen van, hiszen újabb és újabb Rejtő-sorozatok sorakoznak a boltok polcain, csicsás borítókkal, többnyire hulladék papíron, s belül ugyanazok a szöveghibák ugranak ki, mint a korábbi kiadásokban. Mert a könyvkiadás sem a régi már, a hajdani művészjelleg kiveszőben, sokszor kufároké a főszerep. A titokzatos Rejtő-hagyaték évtizedes titkossága sem segítette a nem létező szakmai munkát: mire a rendszerváltás környékén bekerült a Petőfi Irodalmi Múzeumba a négydoboznyi „valami”, a hiányzó Rejtő-monográfiák vagy az értelmezés leképeződései szinte elfelejtődtek, s a „valami” is élte tovább Anonymus-létét. Az Országos Széchényi Könyvtár „valamije” egydoboznyi tartalomra rúg, kellően rendezetlen, és mondanom sem kell, hiányos képet mutat, e rejtőségek rejtőisége főleg kétséges, mert többnyire a nagyobbik bátyja, Lajos írásai (is) lehetnek. Meg más(ok)é is. Ennél biztosan sokkal több lehet(ne) a hagyaték, vagy mondjuk ki, sokkal több a(z ismeretlenségben lévő) Rejtő-hagyaték, ha csupán abból indulok ki, hogy Rejtő halála után a kéziratok (talán) a szüleire maradtak, de a hagyatéktörténet mindjárt ezen a ponton kisiklik. Reich Lipót (az apa) 1944- ben özvegy maradt, a nála lévő „papíranyagot” pedig röviddel ezután lakótársára bízta, vagy másképp fogalmazva: neki ajándékozta. folytatás a 3. oldalon | T—T
