Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)

2018-09-29 / 227. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP 2018. SZEPTEMBER 29., SZOMBAT Jövő szombaton adják át a bukovinai jelleggel épült székely portát Kismányokon A cél a szellemi és néprajzi örökség életben tartása Nagy a sürgés-forgás a ké­szülő kismányoki bukovinai jelleggel épült székely por­tán, hiszen még van mit ten­ni, és a jövő hét végén, a szombati búcsú alkalmával már szeretnék ünnepélye­sen átadni az épületet. Hargitai Éva eva.hargitai@mediaworks.hu KISMÁNYOK Illés Tibor, a Buko­vinai Székelyek Országos Szö­vetségének elnöke elmond­ta, annak idején Bukovinában háromféle típusú házat építet­tek. Az első változat „gömb­­fából” készült, a másodiknál már négyszögletű gerendákat használtak, amelyeket sárral tapasztottak be, a harmadik pedig a Kés Károly féle tí­pus, amelyet a Jó­­zseffalván pusztí­tó tűz után vezet­tek be. A kismá­nyoki épület szer­kezete a második típust, annak is bo­ronafalú változatát idézi. Szög­letesre vágott gerendákból áll a fal, amelyet ferdén belécez­tek, majd polyvás sárral vakol­tak be. A ház előtt végig húzó­dik egy kis terasz, onnan az „ereszbe” lehet belépni. Ez volt a székelyeknél a mindennapi élet legfontosabb tere, itt főz­tek, ettek, olykor itt is aludtak. Innen nyílik a kamrahelyiség, amely végignyúlik a ház hosz­­szán. A „kisház” jelentette a la­kószobát, ahol aludtak, étkez­tek, éltek, míg a „nagyház” volt a tisztaszoba, ahol a vetett ágy, a hazai ládák, a festett bútorok kaptak helyet. Szépen haladnak a munká­val. A zsindelyes tetőn erdélyi szakemberek dolgoznak, akik Székely varsádról jöttek. Az át­adóra igyekeznek berendezni a helyiségeket, de csak olyan tárgyakat helyeznek el, ame­lyek egy valós háztartást idéz­nek - hangsúlyozta Illés Ti­­bof. Nem múzeumot szeretné­nek, hanem életképeket akar­nak bemutatni, ehhez bábokat is felhasználnak. Mindennek az a célja, hogy megidézzék a régi közösségek szellemiségét, ami példaérté­kű lehet ma is. Az udvaron álló Boldogasszony ká­polna is ennek je­gyében épült, hi­szen a székelyek életében fontos sze­repet töltött be a vallás. Mellette öt keresztet is állíta­nak, amelyek azok­ra emlékeztetnek, akiket az öt bukovinai székely falu temetőiben hagytak hátra. Az átadóünnepség keretében olyanok fognak koszorúkat el­helyezni az emlékezés kereszt­jeinél, akik még maguk is Bu­kovinában születtek. Egyre kevesebben vannak, hiszen már 77 éve, hogy el­hagyták a területet. Az ott ma­radt székelyek is fogynak, a ré­gi háztípusok eltűnőben van­nak, Magyarországon nem is építettek ilyeneket. Éppen ezért Az egész kö­zösség mun­kája benne van ebben az épületben A székely portákat idéző épület zsindelyezéséhez Erdélyből hoztak fát. Képgaléria: Teol.hu A szerző fotója érezte fontosnak Illés Tibor, hogy készítsenek egyet, meg­őrizve az emléket az utókor­nak. A hazánkban feltehetően egyedülálló projektet a Bukovi­nai Székelyek Országos Szövet­sége kezdeményezte, a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatta, és emellett számtalan önkéntes segítő járult hozzá a megvaló­suláshoz. A faluból sokan meg­mozdultak, segítettek, főztek rájuk, így elmondható, hogy egy közösség munkája van az épület elkészültében, így még inkább magukénak érezhetik, megbecsülik azt. Az átadó ünnepség október 6-án, reggel kezdődik az aradi vértanúk tiszteletére megtar­tandó zarándoklattal, amely 7.30-kor indul a bonyhádi Ró­mai katolikus templomtól. A Búcsúi Szentmise 9.30-kor kezdődik a kismányoki Ma­gyarok Nagyasszonya Temp­lomban. Utána a Boldogasz­­szony kápolna, a harang meg­­áldása és megszentelése, majd az öt bukovinai székely fa­lu elhunytjainak emlékére ál­lított keresztek megkoszorú­zása következik. Ünnepi be­szédet mond: Potápi Árpád Já­nos, a Miniszterelnökség nem­zetpolitikáért felelős államtit­kára, Illés Tibor, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsé­gének elnöke, valamint Simon László Kismányok polgármes­tere. Ezt követi a bukovinai jelleggel épült ház megáldása és megszentelése, majd meg­nyitják a Bukovinai Székelyek Bácskában című kiállítást. A verseny témája Benedek Elek élete és munkássága volt Komolyan vették a feladatot Eredményes volt a Nyári diákmunka BONYHÁD Benedek Elek életé­hez és munkásságához kap­csolódó vetélkedőt szervezett a Solymár Imre Városi Könyv­tár a Magyar Népmese Napja alkalmából. A megmérettetés­re tizenöt csapat jelentkezett, ebből tizennégy a Petőfi Sán­dor Evangélikus Általános Is­kolából, egy pedig Kakasdról. A harmadik és negyedik évfo­lyamos gyerekeknek négy fel­adatban kellett számot adniuk tudásukról az író életéből va­lamint az elolvasott mesékből. A győztes végül a Szabó Zsó­­fia-Szőlősi Dániel (PSE Ált. Isk. Bonyhád) alkotta páros lett. A második helyen Nász Laura-Feith József (PSE Ált. Isk. Bonyhád) kettőse végzett, a harmadikon pedig a Bak­­sa Jázmin-Piczek Eszter (PSE Ált. Isk. Bonyhád) duó - tájé­koztatott Matisz Nóra könyv­táros. Arról is beszámolt, a gyere­keken érződött, hogy komo­lyan vették a feladatot, aho­gyan az őket felkészítő pe­dagógusok is. A legjobbak könyvjutalomban és oklevél­ben részesültek, a többi ver­senyző munkája elismerésé­ül pedig édességet és emlék­lapot vehetett át, a Könyv-Kul­túra Közhasznú Egyesület jó­voltából. M. K. A bonyhádi PSE általános iskola versenyzői Beküldött fotó TOLNA MEGYE Az idei „Nyári di­ákmunka” programban a me­gyében százhét önkormány­zat, négy mezőgazdasági és negyven vendéglátó vállalko­zás vett részt. A programot a Pénzügyminisztérium indí­totta a kormányhivatalok köz­reműködésével, azzal a céllal, hogy a fiatalok tapasztalathoz és jövedelemhez jussanak. Munkáltató elsősorban ön­­kormányzat, vagy ahhoz tartozó intézmény lehetett. A munkaerőhiány kezelése érdekében azonban a mező­­gazdaság és a vendéglátás te­rületén is lehetőség nyílt a di­ákok alkalmazására. A nap­pali tagozaton tanuló, tizen­hat és huszonöt év közötti di­ákok június 1-től jelentkez­hettek a járási foglalkoztatá­si osztályokon. Tolna megyéből eredeti­leg hatszáz diák bevonását tervezte a Pénzügyminisz­térium, ám végül ennél töb­ben, összesen 654-en dolgoz­hattak. A fiatalok jellemző­en kisegítő feladatokat láttak el: takarítóként, karbantar­tóként, portásként, teremőr­ként, adatrögzítőként, hivatal­­segédként, pultosként dolgoz­tak, de volt olyan is, aki, már pincérként szerzett nyári gya­korlatot. B. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom