Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-01 / 203. szám
2018. SZEPTEMBER 1., SZOMBAT SPORT 15 A Mol Vidi FC „ideális” csoportba került az Európa-ligában Jön hozzánk a Chelsea is! A Chelsea érkeztével olyan világsztárokat is láthatunk majd, mint Eden Hazard (középen) Fotó: MTI Lehet, hogy akadt, aki a labdarúgó Európa-liga tegnapi sorsolásán már azt hitte, a Mol Vidi FC-t mégsem látjuk viszont a csoportkörben, mert a 48 csapatból negyvenhetet kihúztak, de aztán a korábbi holland válogatott Aron Winter az utolsóként bentragadt golyóból elővarázsolta a fehérváriakat. Akik akár a Bajnokok Ligájában is érezhetnék magukat, mert az L jelű négyesben összekerültek a Chelsea-vel. Plusz még a PAOK Szalonikivel és a BATE Boriszowal. Fábik Tibor szerkesztoseg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Az már szerda délután eldőlt, hogy a Vidi a negyedik kalapba került az Európa-liga csoportkörének sorsolásakor, csütörtök éjjel pedig a 4. selejtezőkor visszavágói után kiderült, hogy mindhárom BL-selejtezőbeli áldozata, a Ludogorec, a Malmö, s még a luxemburgi Dudelange is bekerült a második számú európai kupasorozat csoportkörébe. Ez is mutatja, hogy a fehérváriaknak - akiket a BL-főtáblától az AEK Athén ütött el - nem volt könnyű útjuk. S a Ludogorecet és a Malmot akár újra kifoghatták volna, hiszen a bolgárok a második, a svédek pedig a harmadik kalapba kerültek. A Monte-Carlóban rendezett tegnapi sorsolásnak egészen a legvégéig kellett vámunk, hogy megtudjuk, kik lesznek az ellenfelei a magyar bajnoknak, mert a negyedik kalapba került tizenkét együttest húzták ki utoljára, s közülük a Vidít tizenkettedikként. Amikor persze kizárásos alapunk már tudtuk, hogy az L jelű négyesben az angol Chelsea, a görög PAOK és a fehérorosz BATE Boriszov mellé kerül. A Chelsea a Premier League ötödik helyezettjeként automatikusan jutott az El-főtáblára, míg a PAOK a Benficával, a BATE pedig a PSV Eindhovennel szemben búcsúzott a BL-selejtezőjének utolsó fordulójában. Mondhatjuk, hogy a sorsolás ideális számunkra, hiszen a Vidi Magyarországra hoz egy BL-győztes sztárgárdát, amelynek a soraiban olyan klasszisok kergetik a labdát, mint a belga Eden Hazard, a francia válogatottal vb-t nyert N'Golo Kante és Olivier Giroud, a spanyol Álvaro Morata, Marcos Alonso és César Azpilicueta, vagy éppen a brazü Willian és David Luiz; a PAOK és a BATE pedig - nem lebecsülve őket - verhető. Minderre rímelnek Kovács Zoltán sportigazgató szavai is: „Mindenképpen akartunk egy sztárcsapatot, ennek a követelménynek a Chelsea tökéletesen megfelel. A PAOK szintén jó és erős együttes. Szeretnénk mécseseket nyerni, folytami azt a remek sorozatot, amit a BL-ben elkezdtünk, és erre van is esély, mert a Chelsea-n kívül a másik három klub hasonló játékerőt képvisel” - nyilatkozta Kovács Zoltán a Sport Tv-nek. Magyar csapat amúgy legutóbb hat éve szerepelt főtáblán az európai porondon, a 2012/13- as idényben ugyancsak a Vidi és szintén a második számú nemzetközi kupában: akkor a belga Genk és a svájci Basel mögött, a Sporting Lisboát megelőzve csoportja harmadik helyén zárt. A magyar érdekeltségű csapatok közül a Kádár Tamást foglalkoztató Dinamo Kijev és Kleinheisler László Asztanája összekerült egymással a K csoportban a francia Rennes és a cseh Jablonec társaságában. Gulácsi Péter klubja, az RB Leipzig az ugyancsak a „Red Buli-istállóhoz” tartozó Salzburg, valamint a Celtic Glasgow és a Rosenborg csapatával vív meg a B jelű négyesben. A Szántó Tamást foglalkoztató Rapid Wien a G csoportban a Villarreallal, a Szpartak Moszkvával és a Glasgow Rangersszel csap össze. A csoportkörös meccseket szeptember 20-án, október 4-én és 25-én, november 8-án és 29- én, valamint december 13-án rendezik - a Vidi a Groupama Arénában játssza a hazai mérkőzéseit -, az első két helyezett jut az egyenes kieséses szakaszba, a legjobb 32 közé. Ott csatlakoznak a mezőnyhöz a Bajnokok Ligájától csoportharmadikként búcsúzó csapatok. Modric az év játékosa, a díjban vb-teljesítménye is nagy szerepet játszott Sohasem fut el a felelősség elől Az UEFA Év játékosa díjat vehette át Luka Modric Monacóban Fotó: AFP LABDARÚGÁS Percekkel azután, hogy Rainer Holzschuh, a Kicker korábbi főszerkesztője, a legrangosabb európai sportlapokat tömörítő ESM vezetője Monacóban átadta a győztes nevét tartalmazó borítékot Aleksander Ceferinnek, majd elkészültek a kötelező fotók a Real Madrid különféle kategóriákban nyertes sztárjaival és Florentino Pérez elnökkel a színpadon, Luka Modric megérkezett a húsz, zsűritagnak felkért-újságíró részvételével tartott zárt körű sajtótájékoztatóra, amelyre a Nemzeti Sport is meghívást kapott. Elsőként bejelentették a BL- és az El-főtábla vezetőedzőinek a szavazás végeredményét: 1. Luka Modric (315 pont), 2. Cristiano Ronaldo (223), 3. Mohamed Salah (135). A nagy különbség azt jelzi, hogy Modric különösen megérdemelte a díjat, mondta Holzschuh köszöntésképpen a némileg megilletődött horvát világklasszisnak, aki az UEFA Év játékosa díj jókora trófeájával érkezett, és angolul válaszolt a kérdésekre a monacói Grimaldi Forum különtermében.- Az elmúlt idény az ön éve volt, hiszen sorozatban harmadszor nyert BL-t kulcsjátékosként a Real Madriddal, a horvát válogatottal világbajnoki ezüstérmes lett, most pedig Európa legjobbjának választották. Hogyan éli meg mindezt?- Gyorsan történt velem minden az elmúlt hónapokban - válaszolta Luka Modric.- Nagyszerű érzés, ez volt karrierem legjobb éve csapat- és egyéni sikereket tekintve is. Erről álmodtam, amióta csak elkezdtem játszani. Sajnos nem nyertük meg a világbajnokságot, de így is történelmet írtunk. Élvezem ezeket a pillanatokat, bár őszintén szólva még nem teljesen fogom fel, hogy mi történik körülöttem, valószínűleg elérkezik az idő, amikor majd jobban átérzem mindezt.- Cristiano Ronaldo távozott Madridból, ezután nagyobb lesz az ön felelőssége, esetleg több gólt kell szereznie?- Mindig nagy a felelősségünk a Real Madrid játékosaként, és igen, talán most, hogy Cristiano elment, kicsit több teher lesz rajtam, de én éppen ezt szeretem, sohasem futok el a felelősség elől. A Madridban töltött hat évem során mindig a legjobb teljesítményre törekedtem, keményen dolgoztam a többiekkel együtt az újabb és újabb közös sikerekért, ez pedig most sem változik.- Most Európa legjobbja, de a kezdet egykoron nehéz volt. Hogyan lehetséges ekkora utat bejárni?- Nem szeretek önmagámról beszélni, jobb, ha mások teszik ezt, beszéljenek, elemezzék a pályafutásomat, és ha érdemes, vonják le a megfelelő következtetéseket. Az én pályám példa lehet másoknak, amit tettem, arra büszke vagyok, és boldoggá tesz, ha rágondolok, de inkább ne én dicsérjem a saját teljesítményemet, azt, hogy honnan hova jutottam el.- Az átigazolási időszak pénteki zárásáig elmegy a Real Madridból vagy marad?- Mindig is maradni akartam, örömmel tölt el, hogy a világ legjobb csapatában futballozhatok, folytatni akarom Real-játékosként, és újabb címeket nyerni.- Melyik volt a nehezebb? Hat év alatt négy BL-t nyerni vagy Horvátországgal döntőbejutni a világbajnokságon?- Mindkettő nagyon nehéz volt. Senki sem hitte volna, hogy négyszer megnyerjük a Bajnokok Ligáját, ilyesmi csak a Real Madriddal lehetséges. De a világbajnokság döntőjébe jutni talán ennél is nagyobb szó. A nagy horvát generáció 1998-ban bronzérmes lett a világbajnokságon, ők voltak a példaképeink, no meg a 2006-os csapat tagjai. Mindig azt kérdezték tőlünk, meg tudjuk-e ismételni, túl tudjuk-e szárnyalni az elődöket. Mindig ezt hallgattuk, hogy vajon meg tudjuk-e csinálni. Nos, álomszerű volt a döntőbe jutni. Melyik volt nehezebb? Talán Horvátországgal a döntő, de négyszer BL-t nyerni is fantasztikus. •- Szlovén UEFA-elnök adta át a díjat egy horvát játékosnak...- Jó érzés volt Aleksander Ceferintől átvenni az UEFA kitüntetését, azt hiszem, ő is örült, hogy nekem adhatta át. Nagy siker, hogy sokan játszanak fontos szerepet a futballvilágban azok közül, akik ebből a régióból származnak. Szöllősi György/NS (Monaco) JEGYZET Sörtusa Buzgó József jegyzet@mediaworks.hu Lévén hatalmas, mindenevő sportrajongó, minden jelentősebb eseményt figyelemmel kísérek, legyen az például teniszben a US Open, vagy, mondjuk, kerékpározásban a spanyol háromhetes körverseny, a Vuelta. Hallgatom a kommentátorok érdekes információit, s ennek köszönhetően gyakran beugranak emlékek a rég múlt időszakból, amikor még magam is ott „tekertem” a világ élvonalában; igaz, nem kerékpáron, hanem az egyik legkeményebb összetett sportágban, a Pierre de Coubertin által „feltalált” öttusában, amelyről a báró úr a következőket mondta: kell lennie egy olyan összetett sportágnak, ami a férfiasság igazi értékmérője! Na de néhány szó erejéig hadd térjek vissza a bringázáshoz. A csütörtöki, 6. etap során, amely „csupán” 155 kilométeres volt, a verseny végé felé közelített a mezőny, amikor az egyik kommentátor szájából elhangzott, hogy a 39. életévét taposó zseniális spanyol kerekes, Alejandro Valverde bizony a hétköznapokon, sőt, versenyek alatt is megiszik egy-két pohár finom bort, korsó sört (kedvence a belga Leffe). Nos, erről jutott eszembe az a történet, amikor a magyar öttusaválogatottal a sportág német fellegvárában, Warendorfban versenyeztünk, a világ egyik legkeményebb értékmérőjének számító Deutschland Pokalon. Hetvenkét öttusázó vágott neki az akkor még ötnapos viadalnak, s ennek különösen a vívásban van óriási jelentősége, hiszen mindenki megmérkőzik mindenkivel, a versenyzők lényegében egymástól „rabolják el” a pontokat. Nem volt ritka, hogy ez a tusa sokszor 12 órán át is elhúzódott, alaposan igénybe véve a fizikumot és az idegeket is... Egy ilyen fárasztó nap után nagyon nehezen nyugszik meg az ember, nem volt ritka, hogy a felspannolt agy még az ágyban is folytatta a vetélkedést, lényegében újravívta az asszókat. Mi, magyarok, a régi nagyoktól, Balczótól, Töröktől, Mónától és a többi csibésztől öröklött szokás szerint a verseny végeztével nem tértük azonnal nyugovóra, hanem egy az esemény helyszínéhez közeli sörözőbe (Bierstube) nyomultunk, hogy összezsugorodott agytekervényeinket néhány korsó jóféle német sörrel kiegyenesítsük - tettük mindezt kapitányunk, dr. Török Ferenc utasítására. Nem viccelek, Feri megkövetelte, hogy - az absztinens Fábián Lacit kivéve, aki döbbenetes módon kólát ivott - az ellenfelek megrökönyödésére öblögessünk a jóféle Warsteinerrel... Nem esett nehezünkre. A versenyt egyébként megnyertük.