Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-24 / 222. szám
2018. SZEPTEMBER 24., HÉTFŐ fl MEGYEI KÖRKÉP Családoknak szólt, időutazást is kínált a múzeum játékos programja PAKS Családi napot szervezett a Paksi Városi Múzeum, amelyet szombaton tartottak. Mint azt Kákái Emese néprajzos, múzeumpedagógus elmondta, két éve, új kiállításuk megnyitásakor döntöttek úgy, az egész családot megmozgató, komplett programot szerveznek. Mivel az elképzelés a közönség tetszését is elnyerte, a mostani a harmadik alkalom volt. Az érdeklődők olyan feladatokat oldottak meg, amelyekhez minden korosztály tudására, képességére szükség volt. A Múzeumban járt az ősz elnevezésű rendezvényen az évszakot szimbolizáló tárgyak után kellett nyomozni, a megoldott feladatokért ajándék kézműves-jegyeket adtak. Akik nyitott szemmel jártak a múzeumban, fából baglyos ajtódíszt készíthettek, színes pauszpapírból pedig ablakdíszt. Klasszikus gesztenyebábokat is fabrikáltak résztvevők, az alkotásnak csak a képzelet és a kézügyesség szabott határt. Nagy sikert aratott a divatbemutató, ezzel kapcsolatban a múzeumpedagógus elmondta, az 1800- as évekre jellemző utcai-, sétáló- és báli öltözeteket nem látta még a közönség. B. K. Nyomozni is kellett a résztvevőknek A feladatokat az életkorhoz igazították Fotók: Molnár Gyula Korhű ruhákkal megidézték az 1800-as éveket is Jobb, ha a nevelést a szülő végzi, nem a társadalomra bízza Szabadság és szabadosság, jogok és kötelességek, döntések és azok következményei - mindezt a gyermeknevelés szempontjából vizsgálva. Erről szólt az a bűnmegelőzési előadás, amelyet pénteken tartott Nagy Péter, a Pécsi Egyházmegye közoktatási munkatársa és Fekete Rita gyermekjogi képviselő Tolnán. Steinbach Zsolt zsolt.steinbach@mediaworks.hu TOLNA Nem mindegy, ki neveli a gyereket. Amit a család elmulaszt a nevelésben, azt a társadalom számon fogja kérni, a családnál keményebb módon. Mindenkinek jobb tehát, ha nevelésben a családnak jut a főszerep. így is megfogalmazható az alapgondolata Nagy Péter és Fekete Rita Holnapformáló című előadásának, amely a tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskola és a városi könyvtár közös programja volt. Az előadás első részében Nagy Péter a szabadság kérdéskörét járta körül, hiszen ez a nevelés alapja. Az előadó szerint az embereket alapvetően a szabad döntés lehetősége különbözteti meg az állatoktól. Azaz, az ember nem feltétlenül az ösztönei szerint cselekszik, egy adott kérdésre bármikor mondhat igent és nemet is. A nagy kérdés persze az, hogy mikor mit, és milyen megfontolás alapján. Az előadó a szabadság konzervatív és posztmodern értelmezésének összehasonlításával igyekezett megvilágítani a kérdést. Megítélése szerint a posztmodern felfogás alapján mindenki maga határozza meg, mi a jó és a rossz, úgymond mindent szabad, amit a jog nem tilt. Míg a konzervatív értelmezés alapján létezik abszolút jó és rossz, a jognál sokszor szigorúbb erkölcsi szabályok a meghatározók. A szabad döntést ugyanakkor számos dolog korlátozza, nehezíti. Ilyen például a hamis boldogságképet sugárzó reklámok, a hamis értékeket nyújtó anyagi függések (drog, alkohol, szerencsejáték) és persze a tudatlanság is. Az előadó szerint mindenesetre a szabadság egyben döntési kényszert is jelent, amitől elválaszthatatlan a felelősség. A döntés viszont egyben értékválasztás is. A nevelés lényege pedig a szülő által értéknek tartott dolgok átadása a gyereknek. Ami akkor vezethet célhoz, ha mindez hitelesen, következetesen és szeretettel történik. A szülői minta fontosságát hangsúlyozta a másik előadó, Fekete Rita is. Nyilván nem mindegy, hogy milyen az a minta. Gyakran előfordul, hogy a szülői példa alapján válik erőszakossá, vagy akár bűnelkövetővé a gyermek. Az előadó sorra is vette azokat a bűncselekményeket, amelyeket gyakran a gyerekek is elkövetnek. (Előfordul viszont olyan is, hogy épp a negatív szülői minta tereli a jó út felé a gyereket.) Szerencsés esetben azonban a gyerek biztonságot adó, odafigyelő, szeretetteljes családban nevelkedik. Ahol bizonyos tekintetben korlátozzák ugyan, de ez nem jelenti azt, hogy korlátokkal körülvéve kell élnie. A szülő pedig bízhat benne, hogy az így nevelkedő gyermekétől idős korában majd ő is szerető gondoskodást kap. Nagy Péter szerint a szülő adja az értékrendet a gyermeknek, ami segítheti a helyes választásban Fotó: Makovics Kornél Csendélet, tájkép, életkép, arckép is látható Változatosak a témák Először volt ilyen nyílt nap a megyében A gépeket csodálták KÖLESD Pech Antalné gobelinképeiből nyílt kiállítás Kölesden. A kiállított 54 alkotás varrott technikával készült, a változatos témák között a csendélet, tájkép, életkép és arckép is megtalálható. A vásárolt festett alap mellett, szálszámolással temérdek kézimunkalapban megjelent mintát is meghímzett, az arcképek pedig fotók alapján készültek. A kiállítást Vargáné Kisfalvi Erzsébet nyitotta meg. A megjelentek hallottak a gobelinszövés eredetéről, jellegzetességeiről, majd a 19. században megjelenő varrott gobelinkészítés fortélyairól. B. K. Pech Antalné új oldaláról mutatkozott be Beküldött fotó SZEKSZÁRO Nyílt napot tartott a Magyar Közút minden megyében szombaton, így volt ez a Tolna megyei igazgatóság esetében is, amely Szekszárdon, a Sárvíz utcában fogadta az érdeklődőket. Elsősorban persze kisgyermekes családok érkeztek, hogy megnézhessék azokat a gépeket, amelyek az útüzemeltetéshez szükségesek, és amelyek többnyire jellegzetes narancssárga színben pompáznak. A gyerekek a hómarótól a kaszákig sok mindent megcsodáltak, néhány járműbe be is ülhettek, de volt légvár, és arcfestést is lehetett kérni. B. K. A gyerekek a hatalmas járművekbe is beülhettek Fotó: M. K.