Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-22 / 221. szám
jwnni' helyőrség AZ ELŐRETOLT HELYŐRSÉG (RÉSZLET) Rejtő Jenő Hlavács idegesen törölte meg a homlokát. Csak tudná, mit akarnak ezek? Remegő kézzel egy pohár bort hajtott fel.- Először is... Kik a lázadók? És... hát... hányán vannak azok, akik nem lázadnak?... - jegyezte meg bátortalanul, nagy kínban.- Nagyszerű. Megtudjuk, kik a lázadók.- Illetve - szólt bele Troppauer -, megtudjuk, kik azok, akikben megbízhatunk. Ez már fél győzelem.- Győzelem! Erre iszunk - mondta a cipész, mert minden alkalmat megragadott az ivásra.- Nadov és Rikajev velünk tartanak - kezdte a felsorolást Troppauer.- És Spoliansky - folytatta Galamb. - Van államhűség az olyan emberben, aki nyugdíjas volt. Továbbá Minkusz doktor is rendes fiú, azután itt van Pilotte, ez a vén katona...- Egészségére! - ivott Pilotte-ra örömmel a cipész.- Én már tudom, hogy ön mit gondol - fordult Galamb ambiciózusan Hlavácshoz, és levette a zubbonyát, mert a forróság elviselhetetlen volt. - Ön arra gondol, hogy mi összeszedjük a megbízható embereket, és szükség esetén helyreállítjuk a rendet.- Valahogy így... - jegyezte meg Hlavács bizonytalanul.- A rabok mind velük tartanak, és sok légionárius is - szólt közbe Troppauer.- Azt hiszem, előbb úgy teszünk, mintha velük tartanánk - mondta Galamb nem gondolja?- Dehogynem... - felelte kínban a cipész. - Csak azért... Vigyázni kell... Egészségükre!- Nyugodt lehet - bíztatta Galamb, és felvette a zubbonyát. - Gyere - mondta Troppauernek. Meghajoltak Hlavács előtt, és mentek, hogy felkeressék Pilotte-ot. Goál Tibor (T-boy): A tizennégy karátos autó szemmel. - De mégis kérlek, a műveim, amelyeket rádbíztam... Galamb hallgatott. Hogy közölje a szörnyű hírt?- Pajtás - felelte azután letörten. - Légy erős...- Szent Isten!- A versek egy viaszosvászon táskában voltak és ellopták valamennyit... - Hallgattak. A költő sóhajtva állt. Galamb megpróbálta vigasztalni. - A tárcám is mellette volt... tizenötezer frankkal.- Eh, mit pénz! A verseimet... akarta a nyomorult. Tüdőm, hiszen meg akart ölni értük... ÓL. Egy könny hullott ki a szeméből... • Szótlanul mentek egymás mellett. Pilotte a legénységi szobában volt, pőrére vetkőzve. Az öreg katona is nehezen állta a hőséget.- Ide hallgass, vén zupás - kezdte Galamb. - Arról van szó, hogy néhányan itt piszkoskodni akarnak. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én még ezen a gyalázatos helyen is azt mondom, hogy Franciaországot nem árulom el. Neked mi a véleményed? Pilotte gondolkozott.- Mit akartok?... Ha verekedni kell, számíthattok rám, de nem árulkodom senkire...- Nem is azt akarjuk - nyugtatta meg Galamb.- Csak verekedni - szólt álmodozva a költő, és megnyalta a száját. Ezután felkeresték Spolianskyt, aki aznap jött ki a kórházból.- Nézze - magyarázta Galamb -, ön állami ember, aki hűséggel tartozik hazájának. A hóhéri kar szégyene lenne, ha egy is akadna közöttük, aki méltatlannak bizonyulna a fekete nyakkendő és a keménykalap viselésére.- Uraim - jelentette ki előkelőén Spoliansky -, önök megbízhatnak bennem. Én államhű vagyok. Nem egy gazembert akasztottam már fel, de csak a haza szolgálatában. bér, hogy mit akar. Majd bolond lesz a tizenötezer frankot megtartani, amikor ellophatta valamennyi eredeti Troppauert. A szája megremegett, és nagy, szürke szeme nedvesen csillogott... CSONTBRIGÁD (RÉSZLET) Hordágyon vitték Fécampot a kórházba. Minkiew doktor káromkodott, amikor a sérültet hozták. A kis kórházbarakkban kevés dolga volt az orvosnak és Minkiew jól felhasználta az idejét. Bélyeget gyűjtött, és illusztrált lapokat nézegetett. A szebb képek fölé papírt tett, lemásolta őket, és felakasztotta a falra. Fő szenvedélye azonban a bélyeggyűjtés volt. Ezenfelül időnként erős cukorkát evett egy kis szelencéből.- Mit csinált?- Megütötte az őrség vezetőjét.- Akkor is gazság egy embert ennyire megverni! Forró vizet hozzatok! Fécampot letették a hordággyal, és elmentek vízért. Minkiew visszaült a lábos mellé, amelyben bélyegeket áztatott. Egy csipesszel kivett hármat, és nagyítót szorított a szemgödrébe. Az egyik kétségtelen, hogy hamis. A Senf-katalógus nem említ ilyen új-kaledóniait, fogazat nélkül. Fécamp hörgött.- Azonnal, fiam, csak vizet hoznak. Itatósra tette a három bélyeget, és újabbat szedett ki a csipesszel. Itt is tömegesen döngtek a legyek. Amennyire lehetett, bekötözte Fécampot.- Mi lesz vele? - kérdezte aggódva Berlac. — Meghal?- Sajnos reménytelen az állapota... Életben marad a szerencsétlen - felelte szomorúan az orvos, és visszaült a bélyegeihez. Nagy László: Búcsú- Okos ember, az biztos - mondta Troppauer, mikor már kint voltak az udvaron.- Na hallod, barátom. Egy titkosszolgálati őrnagy... De ennek a Pencroft-Laporternek szívesen ütném ki vagy két szemét. Csak Spolianskyt nem szabad belekeverni... Azért kímélem jelenleg... Mi bajod? A költő elfogódottan simította meg gorillaállkapcsát.- Tudom, hogy nem szívesen válsz meg tőlük - mondta lesütött- És bebizonyította - dicsérte tovább Galamb -, hogy katona is tud lenni, ha minden kötél szakad... Minkusz, Nadov és Rikajev, aki felgyógyult első lázrohamából, csatlakozik hozzájuk. Ezeket azzal befolyásolták, hogy Hlavács titkosszolgálati őrnagy, és ő mondta, hogy útban van egy büntető csapat. Hlavács személyét ezután más szemmel nézték, és néhányan szívesen fizettek neki bort. A cipész nem értette a váratlan népszerűség okát, de belenyugodott, mert kellemes dolognak tartotta az ivást.- Most gyere a kantinba - mondta Galamb, mivel néhány emberük már volt, és látta, hogy Troppauert verseinek elvesztése mennyire lesújtja. - Játszok neked néhány szép dalt. De a költő komoran ment mellette, és nagyot sóhajtott.- A legszebb verseimet lopták el. Közte volt az eposzom is: „Holnap indul a század csuklógyakorlatra, írta Troppauer Hümér.” Ez neked nagyon tetszett... Leültek egy sarokasztalhoz. A vendéglős bort hozott, és Galamb a zsebébe nyúlt a szájharmonikájáért. Elámult. A harmonika helyett Grison tárcáját vette elő, benne volt a titkosszolgálati jegy, a tizenötezer frank, a notesz és az Újságcikk-Ostobán nézte.- Mi ez? - kérdezte Troppauer.- Ez volt a viaszosvászon zacskóban... Ami eltűnt a század pénzszekrényéből... Most itt van a zsebemben!- A verseim! Az is ott volt! - kiáltotta a másik izgatottan. - Nézd meg a zsebed! De hiába kotorászott a zsebében. A versek eltűntek.- Nincs — dadogta Galamb. - Visszaadott mindent... még a tizenötezer frankot is...- Gondolhattam volna - mondta keserűen a költő -, tudta a gazem-IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET 2018. szeptember
